Hajgyógyászat, hajdiagnosztika

Hajgyógyászat, hajdiagnosztika

voroshaj

Hajgyógyász szakemberünk

Csehi-Pogány Frida

Mi a hajgyógyászat?

Sajnos – és egyben szerencsére – a hajunk nagyon gyorsan tükrözi belső állapotunkat. Gyakran tapasztaljuk például, hogy egy betegség alatt hajunk fénytelen lesz, elveszíti tartását, esetleg hajhullás is felléphet.

A konkrét betegségek mellett az is nyomot hagy a hajunk állapotán, ha kizsigereljük a szervezetünket, kiegyensúlyozatlan a táplálkozásunk, ha a rossz felszívódás miatt a tápanyagok nem hasznosulnak, vagy ha az életmódunkból fakadóan túl sok stressz ér minket. Ilyenkor felborul a szervezet egyensúlya, azt az energiát pedig, amire máshol nagyobb szükség van, a hajunktól vonjuk el. Így jelenhetnek meg a sokak által jól ismert tünetek: a hajhullás, zsírosodás, korpásodás stb.

Az első lépés a hajdiagnosztika!

A Napfényes Gyógyközpontban is elérhető hajdiagnosztika egy 200/400-as nagyítású mikrokamera segítségével történik. A vizsgálat alapján a haj és a fejbőr állapotából következtetni lehet:

  • folyadékháztartásunk állapotára,
  • vénás és a kapilláris keringésünk állapotára,
  • a tápanyaghiányokra, felszívódási zavarokra,
  • szervi gyengeségekre,
  • lelki blokkokra,
  • a fejbőr egészségére (csak egészséges fejbőr tud egészséges hajat növeszteni).

Milyen problémák esetén segíthet a hajkezelés?

  • hajhullás;
  • töredezett hajvégek;
  • korpásodás;
  • zsírosodás;
  • idő előtti kopaszodás;
  • a fejbőr bizonyos tünetei.

Hogyan zajlik a hajkezelés?

A hajkezelést minden esetben megelőzi a hajdiagnosztikai állapotfelmérés, ahol megállapítjuk, hogy a hajon és a fejbőrön milyen problémák jelentek meg. A hajdiagnoszta szükség esetén javasolhatja más szakemberek felkeresését is a tünetek mélyebb, adott esetben szervi okának feltárására.

Maga a hajgyógyászati kezelés két irányból közelíthető meg: 

  • közvetlen módon: hajpakolásokkal, samponokkal, természetes alapú hajtonikokkal, melyeket bedörzsölünk a fejbőrbe;
  • közvetve pedig különleges fejmasszázsokkal, amelyek az egész szervezetre és szervrendszerre hatnak és mintegy mellékhatásként gyógyítják a fejbőr és a haj állapotát is.

A kezelés során két, kiváló minőségű termékcsaládot használunk:

  • a Dr. Hauschka készítmények közül a Neem hajtonikot, valamint
  • az Oway márka vegán és organikus hajápoló termékeit.

Gyakran ismételt kérdések

Milyen állapotban lesz a hajam a kezelést követően?

A kezelés után szakemberünk megmossa és beszárítja a hajadat, tehát úgy léphetsz ki tőlünk, mintha fodrásznál jártál volna!

Mennyi idő után hat a kezelés? 

A fejbőr bizonyos problémái (például viszketés, hajhullás) viszonylag gyorsan, már néhány kezelés után jelentősen enyhülhetnek. Általánosságban azonban elmondható, hogy minél régebben áll fönn egy probléma a hajjal kapcsolatban, annál hosszabb idő szükséges a látványos javuláshoz. Általában 3-6 hónap elegendő, de előfordulhat, hogy 1 éven keresztül kitartó odafigyelésre és kúra kell ahhoz, hogy tartós eredményt érjünk el. Megelőzni a bajt mindig egyszerűbb, mint kezelni és helyrehozni.

Hajgyógyászati kezelés árak:

Részletes árainkat itt találod >>

Hajkamera
Hajkezelés

Kapcsolódó cikkek

Enneagram 5. rész

A Hetes típus: A Rajongó Fő félelem: Hogy nélkülöznie kell, és hogy elborítja a félelem. Fő vágy: Boldognak, elégedettnek lenni, beteljesülést érezni. A felettes én üzenete: Akkor vagy jó, ha megszerzed azt, amit akarsz. A

Enneagram 4. rész

A Hatos típus: A Lojális Fő félelem: Hogy nem kap támogatást és útmutatást, és egymagában nem képes fennmaradni. Fő vágy: Biztonságot és támaszt találni. A felettes én üzenete: „Akkor vagy jó, ha azt teszed, amit

Enneagram 3. rész

Az enneagram egy ősi múltra visszatekintő önismereti rendszer, amely az embereket személyiségük szerint 9 csoportba sorolja (lásd 1., 2. rész). A cikksorozat jelenlegi részében a 9 típus közül a gondolkodó triászt vizsgáljuk meg. Az Ötös

Enneagram 2. rész

Az enneagram típusunk beazonosításához a Riso-Hudson féle tesztet fogjuk használni. Minden pontot olvassunk el figyelmesen, és azt válasszuk, amelyre ösztönösen igent mondanánk. Kevés a valószínűsége, hogy bármelyikkel is 100%-ban egyetértünk; azt válasszuk, amelyiket a leginkább

Enneagram 1. rész

Az enneagram szó görög eredetű. Az „ennea” kilencet, a „grammosz” alakzatot jelent, az enneagram tehát egy kilencszögű alakzat. Ez a rendszer magában foglalja mindazt az emberi bölcsességet, amit a spirituális és vallási irányzatok az évezredek

Schüssler sók 7. rész

Dr. Schüssler halála után további 12 sót fedeztek fel, (azóta felfedeztek újabb hármat, de ezeket itt nem részletezzük) amelyek szintén fontos szerepet játszanak a sejtek anyagcsere és ásványanyagforgalmában. A felfedezések tovább finomítják és fokozzák a

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…

2026-03-31T15:11:35+02:00

Megosztom a cikket