Hajgyógyászat, hajdiagnosztika

Hajgyógyászat, hajdiagnosztika

voroshaj

Hajgyógyász szakemberünk

Csehi-Pogány Frida

Mi a hajgyógyászat?

Sajnos – és egyben szerencsére – a hajunk nagyon gyorsan tükrözi belső állapotunkat. Gyakran tapasztaljuk például, hogy egy betegség alatt hajunk fénytelen lesz, elveszíti tartását, esetleg hajhullás is felléphet.

A konkrét betegségek mellett az is nyomot hagy a hajunk állapotán, ha kizsigereljük a szervezetünket, kiegyensúlyozatlan a táplálkozásunk, ha a rossz felszívódás miatt a tápanyagok nem hasznosulnak, vagy ha az életmódunkból fakadóan túl sok stressz ér minket. Ilyenkor felborul a szervezet egyensúlya, azt az energiát pedig, amire máshol nagyobb szükség van, a hajunktól vonjuk el. Így jelenhetnek meg a sokak által jól ismert tünetek: a hajhullás, zsírosodás, korpásodás stb.

Az első lépés a hajdiagnosztika!

A Napfényes Gyógyközpontban is elérhető hajdiagnosztika egy 200/400-as nagyítású mikrokamera segítségével történik. A vizsgálat alapján a haj és a fejbőr állapotából következtetni lehet:

  • folyadékháztartásunk állapotára,
  • vénás és a kapilláris keringésünk állapotára,
  • a tápanyaghiányokra, felszívódási zavarokra,
  • szervi gyengeségekre,
  • lelki blokkokra,
  • a fejbőr egészségére (csak egészséges fejbőr tud egészséges hajat növeszteni).

Milyen problémák esetén segíthet a hajkezelés?

  • hajhullás;
  • töredezett hajvégek;
  • korpásodás;
  • zsírosodás;
  • idő előtti kopaszodás;
  • a fejbőr bizonyos tünetei.

Hogyan zajlik a hajkezelés?

A hajkezelést minden esetben megelőzi a hajdiagnosztikai állapotfelmérés, ahol megállapítjuk, hogy a hajon és a fejbőrön milyen problémák jelentek meg. A hajdiagnoszta szükség esetén javasolhatja más szakemberek felkeresését is a tünetek mélyebb, adott esetben szervi okának feltárására.

Maga a hajgyógyászati kezelés két irányból közelíthető meg: 

  • közvetlen módon: hajpakolásokkal, samponokkal, természetes alapú hajtonikokkal, melyeket bedörzsölünk a fejbőrbe;
  • közvetve pedig különleges fejmasszázsokkal, amelyek az egész szervezetre és szervrendszerre hatnak és mintegy mellékhatásként gyógyítják a fejbőr és a haj állapotát is.

A kezelés során két, kiváló minőségű termékcsaládot használunk:

  • a Dr. Hauschka készítmények közül a Neem hajtonikot, valamint
  • az Oway márka vegán és organikus hajápoló termékeit.

Gyakran ismételt kérdések

Milyen állapotban lesz a hajam a kezelést követően?

A kezelés után szakemberünk megmossa és beszárítja a hajadat, tehát úgy léphetsz ki tőlünk, mintha fodrásznál jártál volna!

Mennyi idő után hat a kezelés? 

A fejbőr bizonyos problémái (például viszketés, hajhullás) viszonylag gyorsan, már néhány kezelés után jelentősen enyhülhetnek. Általánosságban azonban elmondható, hogy minél régebben áll fönn egy probléma a hajjal kapcsolatban, annál hosszabb idő szükséges a látványos javuláshoz. Általában 3-6 hónap elegendő, de előfordulhat, hogy 1 éven keresztül kitartó odafigyelésre és kúra kell ahhoz, hogy tartós eredményt érjünk el. Megelőzni a bajt mindig egyszerűbb, mint kezelni és helyrehozni.

Hajgyógyászati kezelés árak:

Részletes árainkat itt találod >>

Hajkamera
Hajkezelés

Kapcsolódó cikkek

Enneagram 11. rész

És akkor jöjjön az utolsó típus! Az Egyes típus: A Reformer Fő félelem: Az hogy rosszak, hibásak, romlottak. Fő vágy: Jónak, erényesnek, kiegyensúlyozottnak lenni. A felettes én üzenete: Akkor vagy jó, ha azt teszed, ami

Enneagram 10. rész

A Kilences típus: A Béketeremtő Fő félelem: A veszteségtől és az elkülönüléstől, és attól, hogy megsemmisülnek. Fő vágy: Fenntartani belső stabilitásukat és lelki békéjüket. A felettes én üzenete: Akkor vagy jó, ha a körülötted lévők

Enneagram 9. rész

A Nyolcas típus: A Kihívó Fő félelem: Az, hogy bántják őket, hogy mások irányítása alá kerülnek, hogy megsértik függetlenségüket. Fő vágy: Megvédeni magukat, meghatározni saját életútjukat. A felettes én üzenete: Akkor vagy jó, ha erős

Enneagram 8. rész

A Négyes típus: Az Individualista Fő félelem: Hogy nincs identitásuk, nincs személyes jelentőségük. Fő vágy: Megtalálni önmagukat és jelentőségüket, belső élményiekből identitást alkotni. A felettes én üzenete: Akkor vagy jó, ha hű vagy önmagadhoz. A Négyes karakterek úgy

Enneagram 7. rész

A Hármas típus: Az Eredményes Fő félelem: Hogy értéktelenek és hogy eredményeiken kívül nincs bennük érdem. Fő vágy: Értékesnek, elfogadottnak és kívánatosnak érezni magukat. Felettes én üzenete: Addig vagy jó, amíg sikeres vagy és mások jó véleménnyel vannak

Enneagram 6. rész

A Kettes típus: A Segítő Fő félelem: Hogy nem szeretik, nem akarják őket csupán önmagukért. Fő vágy: Érezni, hogy szeretik őket. A felettes én üzenete: Akkor vagy jó, ha mások szeretnek és közel állsz hozzájuk. Az ebbe a

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…

2026-03-31T15:11:35+02:00

Megosztom a cikket