A Gestalt terápia

„A mai átlagember alacsony hatásfokú életet él. Bár nem nagyon szenved, mégis keveset tud arról, hogyan kell igazán kreatívan élni. A világ óriási lehetőségeket kínál számára, amelyekkel gazdagíthatná és élvezetesebbé tehetné az életét, mégis céltalanul kóborol, nem igazán tudja, hogy mit akar. Nincs benne igazi lelkesedés. Úgy tűnik, mintha sokat tevékenykedne, de arckifejezése arról tanúskodik, hogy kiveszett belőle az igazi érdeklődés az iránt, amit tesz. Ügyesen beszél a gondjairól, de megbirkózni nem tud velük.” 

 

Fritz Perls (1893–1970) szakmáját tekintve orvos, pszichiáter és pszichoanalitikus. Bár több éven át alkalmazta a Freud-féle pszichoanalízist, sem a módszer, sem Freud elmélete nem ejtette úgy rabul, mint a Gestalt-elveket hirdető neurológus, Kurt Goldstein tanai.

Amikor Perls a fasizmus miatt a családjával Dél-Afrikába, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált – miáltal fizikailag is messzire került az ortodox pszichoanalitikus köröktől –, egyre inkább eltávolodott Freud tanaitól, s kezdte megfogalmazni saját pszichológiai nézeteit, valamint kidolgozni saját terápiás módszerét.

Perls az Egyesült Államokban szellemi értelemben otthonra talált, hiszen az ott egyre népszerűbbé váló humanisztikus és egzisztenciális pszichológia egy, a sajátjához igen hasonló emberképet hirdetett. Perls ebben a közegben – ugyan pszichoanalitikus alapokon, de a humanisztikus pszichológia erőteljes hatására – formálta egyre pontosabbá terápiás elméletét és terápiás technikáját. Szakmai bázishelyéül a humanisztikus pszichológusok fellegvárát, a kaliforniai Esalen Intézetet választotta, ahol egyéni és csoportterápiát folytatott, és Gestalt-terapeutákat képzett. Ebből a műhelyből kerültek ki azok a tanítványai, akik napjainkra világszerte – így hazánkban is – ismertté tették, és a gyakorlatban is meghonosították a Gestalt-terápiát. Perls és a tanítványai fejlesztették ki az egyéni, pár- és csoportterápiás irányzatokat, valamint a szervezetfejlesztésre is alkalmazott felfogást és módszertant, melyet eredményesen alkalmaznak drogfüggőség és egyéb függőségek kezelésére, lezáratlan fájdalmas emlékek (mint például válás, halál vagy erőszak) feldolgozására, és olyan egyéni helyzetek kezelésére, amelyekben az öröklött vagy korábban megtanult és megszokott magatartási minták nem működnek eredményesen. A módszer szervezeti munka esetén nagyon sokat segít akkor, amikor a szervezet egyes tagjai változásokat akarnak, miközben mások meg szeretnék őrizni az elért értékeket. Olyan módot kínál a változásra, amely hosszú távon is eredményes.

Perls rengeteget merített a keleti vallásokból, főleg a buddhizmusból és a taoizmusból. Olyan módszert akart kidolgozni, amely az élő emberrel foglalkozik: azt akarta, hogy az ember ébredjen rá saját magára illetve a változásaira, és a hangsúly a kliensen, ne pedig a terapeután legyen.

 

„Bármely értelmes pszichológiai megközelítésnek érthetőnek kell lennie az intelligens laikusok számára, és az emberi viselkedés tényein kell alapulnia.”

 

A német Gestalt (alaklélektan) szónak nincs konkrét megfelelője más nyelvekben. Pszichológiai összefüggésben arra a felismerésre utal, hogy az ember a valóságot nem atomisztikusan észleli, hanem mindig egészként, egy bizonyos szempont szerint szervezetten. Perls példájával élve: amikor vendégek érkeznek egy koktélpartira, akkor mindegyik résztvevő mást és mást lát ugyanabban a szobában, annak függvényében, hogy a figyelmét mely szervező elv irányítja. Az alkoholista semmi egyebet nem lát, csak a bárszekrényt. A barátnőjét kereső szerelmes ifjú számára az egyetlen értelmes mintázat a barátnője arca. A festő, akitől a házigazda nemrég vásárolt képet, kizárólag azt veszi észre a belépésekor, hogy a művét hogyan és hová akasztották ki. Ha azonban valamelyikük elfárad a buli forgatagában, akkor az illető számára a díványon lévő üres hely fog kiemelkedni a háttérből. Mindenki másra fog emlékezni, mindenki mást emel ki. Ahányan vagyunk, annyiféle valóságot élünk meg: a számunkra elérhető információkból és a korábbi élményeink alapján megalkotjuk az alakot, a „valóságot”, amely ebből következően szubjektív. Ez a saját, szubjektív valóságképünk irányítja aztán a gondolkodásunkat és a cselekedeteinket, függetlenül attól, hogy mások mit tartanak objektív valóságnak. Ez segít vagy korlátoz abban, hogy eredményesen létezzünk és működjünk az általunk egyébként csak csekély mértékben változtatható környezetünkben. A Gestalt irányultságú terapeuta vagy tanácsadó célja nem más, mint hogy a kliense minél inkább felismerje a saját valóságképének jellemzőit, lehetőségeit és korlátait, miáltal több ajtót tudjon nyitni a környezetével való eredményes kapcsolat kialakítására.

A Gestalt-elmélet legfontosabb gondolata, hogy bár az ember részfolyamatokból tevődik össze, az egész organizmus több mint a részek összege. Az ember egy olyan „holisztikus egység”, amely az „egész” törvényei szerint működteti és fejleszti önmagát. Ebből az következik, hogy csupán a részek feltérképezésével soha nem érthetjük meg az „egész” működését. A holisztikus nézőpont szerint probléma esetén nem holmi „meghibásodott részt” kell keresnünk, hanem mindig az egész rendszert kell szem előtt tartanunk, hiszen a rendszer egészséges működését akarjuk elősegíteni. Itt a kulcsfogalom az „egészlegesség”.

Ennek a fogalomnak a jelentősége bárki előtt világossá válik, ha belegondol, hogy vajon nála mennyire vannak harmóniában a testi, az érzelmi, a fogalmi és a viselkedési folyamatok. Gondoljunk csak néhány jól ismert magyar szólásra: „Bort iszik, vizet prédikál”, „Néz, de nem lát”. De hogy egy pozitív jelentésű példánk is legyen: „Ami a szívén, az a száján.” Hiteles, egészséges személyiségnek egyértelműen csak azt az embert tarthatjuk, aki képes az utóbbi mondás szerint élni. Igencsak ide tartozik az is, hogy egy közösség csakis akkor számít egészségesnek, ha a közösség tagjai őszinték lehetnek, ha az embereknek sem önmagukat, sem másokat nem kell becsapniuk ahhoz, hogy érvényesüljenek.

A Gestalt-terápia, még ha csoporttal dolgozik is, mindenekelőtt az egyén belső folyamatait rendezi, fókuszában az egyén belső folyamatai állnak. A különös és izgalmas azonban éppen az, hogy miközben az egyén harmóniába kerül, a kapcsolatai, a más emberekhez való viszonyai is rendeződnek. Perls más humanisztikus pszichológusokhoz hasonlóan azt hirdette, hogy akkor működik egészségesen egy közösség (vagy egy társadalom), ha az egyén a maga egyediségének teljességében illeszkedhet be a többiek színes, sokarcú világába. A Gestalt-terápia ehhez próbál segítséget nyújtani.

A Gestalt-terápia életre kívánja kelteni az embereket, és meg szeretné tanítani nekik, hogy miként használhatják velük született lehetőségeiket.

 

„A tanulás nem más, mint annak a felfedezése, hogy valami lehetséges. A tanítás annyit jelent, mint megmutatni másoknak, hogy valami lehetséges.”

 

A Gestalt-terápiában fontos, hogy megtanuljuk érzékelni és értelmezni a saját folyamatainkat és változásainkat.

Perls számos kiváló technikát dolgozott ki, amelyek segítségével felismerhetjük, hogy hol és hogyan bomlik fel a folyamataink egysége (például hogyan és mikor üzen mást a testünk, mint a szavaink, anélkül, hogy ezt mi magunk észrevennénk), és hogyan lehet ezeket összhangba hozni.

Perls a maga terápiás gyakorlatában nem a múlt elemzésére fókuszált, hanem az „itt és most”-ra, vagyis arra, amit a kliense éppen megél, ráirányítva a figyelmet az érzékelés valamennyi csatornájára. A Gestalt-terápiából származik az az elv, amely szerint az ember soha nem a valóságra reagál, hanem a valóságról kialakított saját „térképére”. E térképen nemcsak, sőt nem is elsősorban „fontos tények” szerepelnek, hanem a helyzet egésze, annak valamennyi érzékleti minőségével együtt: színekkel, formákkal, hangokkal, tapintási és hőérzékeléssel, szag- és ízingerekkel. Ezek együttesen alkotják az egyén belső valóságát, s az illető ezen együttestől érzi magát a bőrében jól vagy rosszul. Tehát ha bármilyen változtatást szeretnénk elérni, akkor ezeket a szervezett sémákat kell tudatosítanunk, lebontanunk és újraszerveznünk.

A Gestalt-terápia alapelvei

Az „itt és most” elve – Mindig törekedjünk a jelenben lenni, a jelen érzéseiről beszélni. Egyes szám első személyben fejezzük ki magunkat!

A szükségletek tudatosítása – Egy helyzettel kapcsolatosan fókuszáljunk arra, hogy mire van szükségünk, mely igényünk nem elégül ki.

A testi érzetek tudatosítása – Figyeljünk önmagunkra, jellemző gesztusainkra, mimikánkra, és próbáljuk értelmezni azokat. (Sokunk olvasott már valamilyen, a testbeszéddel foglalkozó könyvet, ezért bizonyos pozíciókat vagy gesztusokat látva mindig ugyanaz ugrik be nekünk: például ha valaki összekulcsolt karral ül, akkor az azt jelenti, hogy az illető zárkózott. Ez lehetséges, de nem biztos, hiszen mindig a jelenben, és az adott helyzetben kell megvizsgálni az embert, illetve önmagunkat.)

A Gestalt-terapeuta a jelenben dolgozik, nem kezd el a múltban kutakodni, mert a múlt eredménye itt és most van! Mindenki a saját tapasztalataiból alakítja ki önmagát, és vannak olyan élményeink, melyek bár a múltban történtek, a jelenben is hatnak (például ha az egyik szülőnk alkoholista volt, és ezt a tényt gyerekként „beépítettük”, akkor az még mindig jelen van, hiába szokott le az a szülő azóta az alkoholról). A gyerekkorban elsajátított értékek a jelenben is funkcionálnak, hiszen azokat feltétel nélkül befogadtuk.

 

„Boldogtalanságunkat múltbeli élményeinkkel igazoljuk, és kéjelgünk a szerencsétlenségünkben. Az emberről szóló tudásunkat mentségként használjuk, amikor a többi emberben vagy saját magunkban okozunk kárt. Már nem azt mondjuk, amit a gyerek, hogy »nem tudom megtenni«, hanem azt , hogy »Nem tudom megtenni, mert… az anyám eltaszított magától gyerekkoromban; mert sohasem tudtam megtanulni együtt élni az Ödipusz-komplexusommal; mert túlságosan befelé fordulok«. Ám a pszichiátriát és a pszichológiát sohasem arra szánták, hogy utólag igazolható legyen velük a neurotikus viselkedés, vagyis az a viselkedés, amely megakadályozza, hogy az ember a lehető legnagyobb mértékben kihasználja a képességeit. Ezek a tudományok nem csupán viselkedésmagyarázatokkal szeretnének szolgálni, de segítenek abban is, hogy önmagunkról szerezzünk tudást, elégedettek legyünk saját magunkkal, és megálljunk a magunk lábán.”

 

Életünk szereplői bennünk vannak, velünk együtt élnek. Lehet, hogy azóta megváltoztak, de mi ahhoz a „változathoz” ragaszkodunk, amelyet ismertünk és rögzítettünk. A Gestalt-terapeuta megpróbálja felderíteni, hogy a kliense élete milyen módon szerveződik. Hogyan látja ma azt, ami akkor történt? Azokat a történéseket kell feloldani és tudatosítani a jelenben, amelyekhez nagyon erős érzelmek kötődnek. Nem a külső szereplőkkel, hanem a kliensben élő szerepelőkkel kell megváltoztatni a viszonyt.

Sok probléma komplikált, komplex, ezért a megoldáskeresésnél mérlegeljük a lehetőségeket. A döntéshozatal során különböző variánsokat sorolunk fel és értékelünk. Döntéseink mindig tükrözik az értékrendszerünket: melyik a legelegánsabb, a legkönnyebb, a legolcsóbb vagy a legelőnyösebb lehetőség. Perls és Goodman (az utóbbi szintén részt vett a Gestalt-terápia megalkotásában) azt mondja, hogy általában egy és ugyanazon döntési mód mellett tesszük le voksunkat, a többi lehetőségtől pedig elfordulunk.

Minden jellegzetes viselkedési forma azt mutatja, hogy az illető hogyan szervezte, „emésztette”, asszimilálta az addigi életét. A szokások leülepedtek, de másképp is tudok cselekedni! (Szokás = gondolkodás nélkül cselekszem.) A rutinszerű cselekvések második énünkké váltak, nem is gondolkodunk rajtuk, nem jut eszünkbe, hogy másképp is lehet cselekedni. A Gestalt-terapeuta egyik feladata az, hogy hozzáférjen ehhez a háttérhez, eljusson oda, ahonnan az illető cselekszik: közel kerüljön a személyhez, mely által közösen találnak módokat a változásra. Más pszichológiai rendszerek viselkedési mintákat neveznek meg, ez a módszer viszont nem használ kategóriákat, inkább azt akarja felfedezni, hogy a kliensben mi az, ami egyedi, és az honnan jön.

Ehhez a fenomenológiai (alaktan) módszert használja. A látvánnyal, a megjelenéssel kezdünk, mert itt kezdődik minden. A kommunikáció 70 százaléka nem verbális, vagyis nagyon fontos odafigyelni a beszéd ritmusára, a hangszínre, a mimikára és a gesztusokra. Minden megjelenés mögött egy történet rejlik. Azt nem tudjuk, hogy mi ez a történet, de azt tudjuk, hogy létezik. Meg kell tudni, hogy a gesztus hogyan kapcsolódik az illető életéhez. Husserole, aki szintén foglalkozott Gestalt-módszerrel, azt mondta, hogy abból kell kiindulnunk, ami teljesen nyilvánvaló. A terapeuta azt az igazságot keresi, amely egyénre szabott, amely csakis arra az emberre jellemző. A terápia során az a cél, hogy a személy egyre közelebb kerüljön önmagához, és egyre inkább azzá váljon, ami ő maga, nem pedig azzá, amit gyerekkorában rákényszerítettek.

 

„A dolgok nem változnak addig, amíg meg nem látjuk őket olyannak, amilyenek a jelenben.”

 

Az emberek sokszor azért érzik nyomorultul magukat, mert folyton azt nézik, amivé válni akarnak, és nem azt, ami a valóság. Mindenkinek szembe kell néznie azzal, hogy miként létezik ő. Amikor megengedem magamnak, hogy azt érezzem, amit valóban érzek, akkor tudok változni! Ezáltal egyre jobban megengedem magamnak, hogy az legyek, aki vagyok! Ez egy paradox helyzet: onnan kell elindulnunk, ahol most vagyunk, szembe kell néznünk az „itt és most”-tal, hiába más a célunk. Egy kicsit el kell fordulnunk a céltól, és a jelenre kell figyelnünk, mert a változásnak az „itt és most”-ban kell bekövetkeznie.

A Gestalt-terápia célja: megértetni az emberekkel, hogy hogyan léteznek ők, és mivé szeretnének válni. A terapeuta addig támogatja a kliensét, amíg az illető nem képes saját magát támogatni – ez a bábaság művészete.

 

„Ha nem értjük meg magunkat, sohasem remélhetjük, hogy sok jó dologban lesz részünk az életünkben. Az »énünk« ilyen megértése azonban többet jelent a megszokott értelmi megértésnél. Szükségesek hozzá az érzések és az érzékenység is.”