A Kilences típus: A Béketeremtő

Fő félelem: A veszteségtől és az elkülönüléstől, és attól, hogy megsemmisülnek.

Fő vágy: Fenntartani belső stabilitásukat és lelki békéjüket.

A felettes én üzenete: Akkor vagy jó, ha a körülötted lévők jól vannak.

joA Kilencesek számára rendkívül fontos a külső és belső béke megteremtése, ennek szentelik mindennapjaikat. Erős vágy él bennük, hogy megtalálják a kapcsolatot az emberekkel és a kozmosszal. Egyfajta kettősség él bennük: vagy kapcsolatban állnak önmagukkal, és akkor hihetetlenül vonzóvá válnak mások számára, vagy el vannak vágva az ösztöneiktől, s így nincs meg a kapcsolatuk a világgal, és légiessé, megfoghatatlanná válnak. Ilyenkor visszahúzódnak a fantáziavilágukba vagy az elméjükbe, mozdulatlanná és tehetetlenné merevednek. Amikor azonban egyensúlyban vannak magukkal, olyan energiával rendelkeznek, ami magával ragad bárkit, aki kapcsolatba kerül velük. Képesek arra, hogy minden jegy pozitív aspektusát magukban hordozzák, ugyanakkor az a veszély fenyegeti őket, hogy nincsenek jelen az életükben. Nem akarnak az élet sötét oldalával szembesülni, ezért megpróbálnak elbújni belső világukba.

A Nyolcas színezetű Kilences: A Játékvezető

Egészséges szinten erősek és kedvesek, könnyen teremtenek kapcsolatot a világ dolgaival, keresik a változatosságot a napi rutin enyhítésére. Gyakorlatiasak, szívesen dolgoznak másokkal együtt, kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a szakmájukban.

Átlagos szinten szeretik a társaságot, és könnyen belefeledkeznek az érzékiségbe és a rutinokba. Hajlamosak a makacsságra, olykor nyersek és lobbanékonyak, de utána gyorsan megnyugszanak.

Az Egyes színezetű Kilences: Az Álmodozó

teraEgészséges szinten kreativitás és élénk képzelet jellemzi őket, gyakran tehetségesek a nonverbális kommunikációban (tánc, sport, képzőművészet stb.), és általában jól érzik magukat a nagyobb intézetekben. Barátságosak, ugyanakkor céltudatosak, különösen az eszményeikkel kapcsolatban. Gyakran jó terapeuták és tanácsadók válhatnak belőlük.

Átlagos szinten külső renddel próbálják a belső rendet megteremteni. Kevésbé kalandvágyóak, és haragjukat inkább tartós felháborodás formájában fejezik ki. Fontos számukra a tisztesség, és előfordul, hogy felsőbbrendűnek érzik magukat másoknál. Jellemző lehet rájuk a kimértség és a tökéletességre való törekvés.

Az önfenntartó Kilences 

Az önfenntartó előnyben részesíti az egyszerű élvezeteket (pl. közeli étterem, otthon egy film megnézése). Tehetséges, de nem kifejezetten ambiciózus. Hajlamos a pepecselésre, és hogy kihúzza magát a nagyobb munkák alól. Nehezen mozdul és mozgósítja erőit annak érdekében, hogy a szükségleteivel foglalkozzon, inkább az ételekbe és az italokba menekül, hogy szorongásait elfojtsa. Hajlamos a szenvedélybetegségekre.

Egészségtelen szinten kimerültség, fásultság jellemző rá. Érzelmileg kikapcsol, és eltékozolja a lehetőségeit.

A társas Kilences

A társas Kilences szeret embereket összehozni és békét teremteni. Szeret belefolyni abba, ami éppen történik, de az elvárásokkal szemben ellenállást tanúsít. Hajlamos arra, hogy érzelmileg és mentálisan eltávolodjon, s csak fizikailag legyen jelen. Nehezen tud nemet mondani, mégis gyakran áll ellen, általában passzív-agresszív módon. Szeretne örömet szerezni környezetének, ez azonban szétszórttá teheti őt.

Egészségtelen szinten jellemző lehet rá a depresszió. Saját szorongását szenvtelenséggel leplezi. Hajlamos lehet a haragos kitörésekre, amit elszigetelődés követ.

A szexuális Kilences

A szexuális Kilences szereti átvenni társa energiáját, ezért sokszor az agresszív típusokhoz vonzódik. Könnyen haragra lobban, ha kapcsolatait veszélyben érzi. Szeretne eggyé válni a másikkal. Hajlamos idealizálni partnerét, és eltussolni a hibáit. Élete középpontjává a másik válik, emiatt gyakran nem fejlődik ki a saját személyisége vagy az önállósága. Nagyon romantikus típus.

Egészségtelen szinten eltávolodhat az emberektől, és depresszióssá válhat. Elveszettnek érzi magát, ha nem tud a másikkal egybeolvadni. Általában vagy erős függőségen alapuló kapcsolatban köt ki, vagy egyedül marad, és nagyon vágyik egy kapcsolatra.

Stresszreakciók

Mivel a Kilencesek konfliktuskerülők, olyan dolgokra is igent mondanak, amire nem vágynak. Egy idő után a felhalmozódott feszültség passzív-agresszív viselkedésbe megy át. Elkezdenek láthatatlanná válni. Igyekeznek alkalmazkodni, hogy „ne okozzanak semmi problémát”, és közben elveszítik önmagukat. Nem éreznek magukban semmi különlegeset, és így a háttérbe olvadnak. Ezáltal csökken az önbizalmuk, depresszióssá válhatnak. A Hatosok felé mozdulnak el, elbagatellizálják saját vágyaikat, és visszahúzódnak saját belső világukba. Erőteljesen a munkájukra összpontosítanak, ugyanakkor védekeznek másokkal szemben. Dacosak lesznek, és másokat hibáztatnak.

Ha ezen túljutnak, akkor elmozdulnak a Hármas típus felé, megtanulják felismerni saját lényegi értéküket. Időt és energiát fordítanak önmagukra. Energiájuk fokozódik, és így mások is vonzódni kezdenek hozzájuk, hiszen energiaforrássá válnak mások számára. Képessé válnak kiállni a szükségleteikért, rugalmasabbak és alkalmazkodóbbak lesznek.

Segítő gyakorlatok

Tanuljunk meg különbséget tenni az alázat és önmagunk lekicsinylése között. Vegyük észre, mikor bújunk bele a „semmi különös” szerepébe, és tudatosítsuk, hogy akkor tudunk valóban erősek lenni, ha kapcsolatba kerülünk önmagunkkal.

nemnemTanuljunk meg nemet mondani. Jobb előbb közölni, ha valamit nem szeretnénk, mint később kellemetlen helyzetbe kerülni, vagy belső feszültségben forrongani. Adjuk meg a másiknak a lehetőséget, hogy tényleg minket fogadjon el, ne csak azt, akit mutatunk.

Tudatosítsuk magunkban, hogy hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy mit akarunk mi, annyira leköt minket a másik álláspontja. Kérjünk időt, hogy felfedezhessük magunkban azt, ami nekünk fontos.

Fordítsunk időt és energiát önmagunk és képességeink fejlesztésére. Ez lehet, hogy eleinte harcokat okoz önmagunkkal, de ha kitartunk, erősebbé és önkifejezőbbé válunk, ami által sokkal inkább képesek leszünk minőségi időt együtt tölteni másokkal.

Figyeljük meg, mikor vonulunk vissza légvárainkba és fantáziavilágunkba, és amennyiben ilyen jelenséget észlelünk, tudatosítsuk, van-e bennünk harag a másik iránt. Kommunikáljunk vele, ez segíthet abban, hogy a kapcsolat újra létrejöhessen köztünk.

Igaz, hogy a harag fenyegető számunkra, mégis kezdjünk el foglalkozni vele. A harag megismerése és pozitív módon való felhasználása segíteni fog abban, hogy a tétlenségünket feladjuk, és aktívak legyünk.

„Az egység nem olyasmi, amit nekünk kell megteremtenünk, csupán fel kell ismernünk.”

William Sloan Coffin

Folytatása következik!

poganyzita

Pogány Zita

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…