A következő két részben a gazdasági és politikai aspektusok és a jövőbeli lehetőségek kerülnek bemutatásra.
Gazdasági és politikai szempontok
A gazdasági és politikai szféra környezetvédelemhez való hozzáállása legtöbbször ellentétes Földanyánk céljaival. Az országok vezetői tisztában vannak azzal, hogy amennyiben szándékukban áll megakadályozni a válsághelyzetet, meg kell változtatniuk életvitelüket, az viszont politikai szempontból nem volna kényelmes megoldás. A politikusok többsége nem akarja bevezetni a népszerűtlen módosításokat, és ameddig lehet, bizonyítják, hogy természeti jelenségről van szó, és semmi közük az egészhez. A kormányok azzal védekeznek, hogy a gazdaság súlyos károkat szenvedne, s talán össze is omolna, ha a szennyező tevékenységeket maradéktalanul betiltanák. Ebben a háborúban a pénz harcol az Élettel szemben.
Az IPCC (Kormányközi Éghajlatváltozási Bizottság) jelentés elkészítésével megbízott szakértők egyike, David Wasdell független elemző, a jelentés ellenőrzésével kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Megdöbbentett, hogy az ellenőrzés utolsó szakaszában a kormányügynökségek milyen mérvű változtatásokat erőszakoltak rá a jelentésre. A jól megalapozott, vezető tudósok által elkészített anyag adatainak eltussolása elképesztő”.
„A közvéleménynek tudnia kell, hogy a politikusok összegzése, amit az IPCC zászlaja alatt tártak elénk, igen körmönfont módon, alapjaiban lett felhígítva.”
Peter Wadhams, a Cambridge Egyetem óceánfizikusa
Egy pár nemzet kivételével senki nem akarja komolyan csökkenteni a széndioxid-kibocsájtást. Évek óta hajtogatják a környezetbarát technológiák elterjesztésének szükségességét, ugyanakkor a legnagyobb környezetszennyező nemzetek sem kötelezik el magukat. Az üvegházhatást okozó gázok legnagyobb kibocsájtója az Amerikai Egyesült Államok, ám ez az ország és Ausztrália még mindig nem ratifikálták a károsanyag-kibocsájtás korlátozására vonatkozó Kiotói Egyezményt (amely globálisan küzd az ember által okozott klímaváltozás ellen). A fogyasztás mindeközben a fejlett világban elképesztő méreteket ölt.
A környezetterhelés léptékére nagyon szemléletes modell a Matis Wackernagel és W. E. Rees által kidolgozott és publikált Ökológiai lábnyom című értékelési módszer. Ennek lényege, hogy sorra veszi az emberi tevékenységeket és a lét fenntartásához szükséges főbb tevékenységeket, és megbecsüli az azok előállításához szükséges terület igényét. Egy adott népesség ökológiai lábnyoma az összes lakos által fogyasztott összes termék előállításához szükséges területtel egyenlő. A vizsgálat utolsó eleme, hogy összeveti a vizsgált népesség ökológiai lábnyomát a ténylegesen rendelkezésre álló területtel, természeti erőforrásokkal.
A módszer tanulsága, ami sok egyéb fenntarthatósági számítással is egybevág, hogy a földi népesség jelenleg a Föld újratermelődő biológiai produktivitását meghaladva, annak tartalékait felélve éli hétköznapjait.
Amennyiben a Földön élő 6 milliárd ember egy átlagos amerikai lakos életmódját folytatná, akkor nagyjából 2,5-szer ekkora bolygóra lenne szükségünk, mint amekkorán élünk.
„Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, amikor a CO2-kibocsájtás kor-látozását szabályozó Kiotói Egyezmény felmondását elhatározta, úgy vélte, hogy a Föld népességének 5%-át kitevő USA állampolgároknak joguk van a CO2-kibocsájtásból rájuk eső 5% helyett a jelenlegi 30%-ot tartani, sőt növelni. A közlegelő tragédiájának tipikus esete. Hogyan lehetséges az, hogy a világ legfejlettebb országában, ahol a legjobb, legmagasabb szintű tudományos kutatás folyik, az elnök nem vesz tudomást a veszélyről? Vagy talán nincs is veszély, és ezt mondják tudós tanácsadói? E kérdéscsokor megválaszolására külön könyvet lehetne írni. Politika, gazdasági érdek, rövidlátás, és még számos más tényező játszhat közre egy ilyen döntés meghozatalában. Az érdekeltség miatt bizonyos körök olyan kutatásokat támogatnak, melyek célja az üvegházhatás tagadása vagy elbagatellizálása, esetleg po-zitív aspektusainak hangsúlyozása. Egészen az ezredfordulóig sokan a globális klímaváltozás bizonyításához, igazolásához is ragaszkodtak. Mindez alapul szolgált a cselekvés halogatására.”
Vida Gábor: Helyünk a bioszférában
Az antropogén eredetű üvegházhatást okozó gázok kibocsájtásának növekedéséért eddig elsődlegesen a fejlett államok hibáztathatók. A következő évtizedben viszont Kína a gyors népességnövekedés miatt várhatóan még az Egyesült Államokat is megelőzi a károsanyag-kibocsájtásban, de a folyamathoz India is gyorsan felzárkózhat. A világ két legnépesebb országa környezetvédelmi szempontjainak tárgyalása roppant időszerű, ugyanis két potenciális világhatalomról van szó. Mindkettő „óhatatlanul” igazságosabb részesedést szeretne a világ forrásaiból, az pedig soha nem látott mértékű fogyasztást jelentene. A magasabb civilizációs szinten élő növekvő népesség azonban a környezet számára megsokszorozódott terhet jelentene. A gazdaságilag fejlett országokban kialakult fogyasztói szemlélet, amely a szükséges fogyasztás többszörösére ösztönzi az embereket, mint rossz példa, tovább fokozza a Földanya terhelését. „És ha a bioszférából annyit követelnének fejenként, mint amennyit Európa ma, az egész Földnek Indiát és Kínát kellene eltartania.” (A világ helyzete 2006). Éppen ezért roppant elgondolkodtatók azok a folyamatok, trendek, irányelvek, amelyek e két államban zajlanak, hiszen nagymértékben kihatnak a globális folyamatokra is. A légköri szén-dioxid-koncentráció stabilizálása megköveteli, hogy a fejlődő országok is lépéseket tegyenek kibocsájtásuk csökkentésére, ehhez viszont nélkülözhetetlen, hogy a fejlett nemzetektől valódi segítséget kapjanak.
Drábik János Uzsoracivilizáció című könyvében rávilágít arra, hogy egyes szervezetek célja a világ politikai és gazdasági uralmának megszerzése. Ehhez, mint eszköz felhasználható a környezetvédelem, valamint az éghajlatváltozás mint globális probléma, amely nem oldható meg, csak hatékony nemzetközi együttműködés révén.
„A környezetvédelem nemes céljai is kiforgathatóak, és a világ pénzrendszerét kézbentartó elit bizonyíthatóan fel is használja ezt a mozgalmat a világ feletti uralmát beteljesítő Globális Unió létrehozására. Nem szabad azonban hagynunk, hogy a világ regulátorai a Föld iránti színlelt aggodalmukkal megtévesszenek minket. Ma már konkrét tényekkel bizonyítható, hogy a bolygónk megmentésére indított kampányuk mögött álságos szándék húzódik meg. Igazi céljuk az emberiség előkészítése a globális-elit világuralmának az elfogadására.”
Drábik János: Uzsoracivilizáció
Várható következmények
A globális felmelegedés előre jelzett lehetséges kedvezőtlen hatásai a következők: növekedhet a száraz időszak aránya, leállhatnak a monszunok, a termésmennyiség csökkenhet, 150–550 millióval növekedhet az éhezők száma, 1–4 milliárd ember számára tovább fokozódhat a vízhiány, a jég olvadásának mértéke hatévente a duplájára nő, a gleccserek zsugorodhatnak, a mérsékelt égöv nagy részéről szinte teljesen eltűnhet a hó, a tengerek szintje 28–43 centiméterrel emelkedhet, a Golf-áramlat gyengülhet, egyes betegségek (pl. malária, kolera) világjárvánnyá alakulhatnak, a nyári forróság elviselhetetlenné fokozódhat, megnövekedhet a hőterhelés okozta halálozások száma, a jelenlegi száraz területek elsivatagosodása felerősödhet, gyakoribbá válhatnak az igen súlyos aszályok, lavinák és szélsőséges időjárási jelenségek, a széndioxid és a metán kiáramlása a talajból, az óceánokból és az olvadó altalajból tovább növekedhet.
Klímaelőrejelzés
A klímamodellek az éghajlati rendszer folyamatainak, kölcsönhatásainak fizikai leírását kísérlik meg matematikai formulákkal előre jelezni. Az előrejelzés szerint a 21. században további melegedésnek lehetünk majd tanúi, és sok változás lesz a globális klímarendszerben. Századunkban 1,8 és 4 Celsius fok közötti értékkel nő majd az átlagos hőmérséklet, s már most látszik, hogy a globális felmelegedés erősebb hurrikánok kialakulásához vezetett, mint például a 2005-ös év Katrina hurrikánja. A természetes rendszerek, mint az esőerdők, a talaj és az óceánok a jövőben kevésbé lesznek képesek az üvegházgázok elnyelésére, ami újabb 1,2 Celsius fokot ad hozzá a 21. századra eddig jövendölt hőmérsékletemelkedéshez. A melegedés megnöveli a légköri vízpáraszinteket, ami az üvegházgázokhoz hasonló hatásokat fejt ki, 40-50 százalékkal erősítve fel a folyamatot. A jégtáblák az olvadás során nemcsak zsugorodnak, repedések is keletkeznek bennük, ahová pillanatok alatt behatol az egyre melegedő víz, teljes mélységéig átmelegítve a vastag jeget, felgyorsítva elválását az alapkőzettől, így az összeomlás sokkal hamarabb bekövetkezik, mint azt kizárólag a hő munkájának kalkulációi előre jelzik.
Ökológiai krízis
Az emberiség létszáma és technikai fejlettsége nyomán olyan környezetalakító tényezővé vált, mely a Föld öko- és atmoszférájára jelentős hatással volt és van. Az évmilliárdok során a Föld légköréből „kivont”, és a Föld mélyében „tárolt” szén-dioxidot a fosszilis energiahordozók elégetésével hirtelen visszajuttatjuk a légkörbe.
„Jaj bizony, alighogy egy kissé összeszedjük magunkat, máris kifele figyelünk, cselekedeteinket kemény számvetéssel latra nem vetjük. Nem ügyelünk rá, merre irányulnak vágyaink, nem siratjuk, milyen mocskosak vagyunk. Bizony, minden test rossz útra tért, azért támadt a vízözön. Mivel nagyon megromlott szívünk vágyakozása, cselekedeteink is megromlottak… Tiszta szívből származik a jó élet gyümölcse. ”
Kempis Tamás: Krisztus követése
A technikai fejlettség szinte a csúcsára jutott, azonban ez mégsem hozott semmi boldogságot az emberiségnek. Sőt, az emberiség egyre hatékonyabban pusztítja önmagát tudása segítségével. Az állandó növekedést hirdető társadalmi-gazdasági szemlélet ökológiailag fenntarthatatlan. Az ökológiai krízis küszöbén választás előtt áll az emberiség: átértelmezi fejlődési folyamatát, vagy megkockáztatja az összeomlás veszélyét.
Mivel mi magunk is szembesülünk a globális felmelegedés és a tengerszint emelkedésének problémájával, felmerül a kérdés, hogy meg tudjuk-e állítani az emberiség által gondatlanul elindított folyamatokat? Sokan latolgatják, hogy vajon ez már a végítélet ideje-e?
Konrad Lorenz szerint a világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet. Ezért nagymértékben rajtunk is múlik és a mi felelősségünk, hogy a hátralévő éveket milyen körülmények között töltjük el. A megfelelő, Földanyát gyógyító intézkedések után is, a természetes rend csak generációkon keresztül fordulhat vissza. A jövő fiataljainak felkészítése erre a feladatra az egyik legfontosabb feladat.
„Rajtunk, egyéneken múlik, hogy megtegyünk mindent, amit lehet, bármilyen kevés is az. Az, hogy egy lámpa lekapcsolása jelentékte-lennek tűnik, még nem jelenti azt, hogy nem kell megtennünk.”
XIV. Dalai Láma
Folytatása következik!
Buzogány Péter
