A Nyolcas típus: A Kihívó

Fő félelem: Az, hogy bántják őket, hogy mások irányítása alá kerülnek, hogy megsértik függetlenségüket.

Fő vágy: Megvédeni magukat, meghatározni saját életútjukat.

A felettes én üzenete: Akkor vagy jó, ha erős vagy, és ura vagy a helyzetnek.

noferfiA Nyolcasok azok, akik a legjobban élvezik a kihívásokat, és azt, ha másoknak is lehetőséget adhatnak erre. Vezető egyéniségek, rendkívül karizmatikusak, képesek meggyőzni másokat, hogy kövessék őket, legyen az cégalapítás, háború, vagy egy tömbház felépítése. Hatalmas akaraterővel és vitalitással rendelkeznek, és ezt akkor élik meg leginkább, amikor a világban megnyilvánulnak. Egyrészt nyomot akarnak hagyni a világban, másrészt gondoskodnak arról, hogy a világ ne árthasson nekik vagy környezetüknek. Erősek, kitartóak és teherbíróak. Nem akarják, hogy mások uralkodjanak felettük, ezért ők ragadják meg az irányítást. Ők a kilenc típus közül a legönállóbbak, az igazi „kemény” figurák. A felszín alatt azonban a sebezhetőség és a sérüléstől való félelem rejtőzik. Hatalmas erőket képesek megmozgatni, ami azonban félelmet kelthet másokban, melynek érzelmi eltávolodás lehet a vége. A Nyolcasok úgy érezhetik, félreértik őket, és emiatt eltávolodnak másoktól. A parancsoló felszín alatt megbántottnak és visszautasítottnak érzik magukat, de ezt még önmaguknak sem ismerik be. Az elutasítástól való félelmükben először ők utasítják el a másikat, és így blokkolódik náluk a kapcsolatteremtés képessége. Minél jobban védik magukat a sérülésektől, annál merevebbek és kősziklaszerűbbek lesznek.

A Hetes színezetű Nyolcas: A Független

Egészséges szinten nagyon karizmatikus és független személyiségek. Cselekvésorientáltak, nyomot akarnak hagyni a világban. Képesek másokat is olyan feladatok elé állítani, ahol kihozhatják magukból a maximumot.

Átlagos szinten kalandvágyók és kockázatvállalók, hatalmas önbizalommal rendelkeznek, nyíltak és kommunikatívak. Hajlamosak a versengésre, nem foglalkoznak azzal, hogy mások kedvében járjanak. Rosszul tűrik a gyengeséget, nem hátrálnak meg a „harcok” elől.

A Kilences színezetű Nyolcas: A Medve

Egészséges szinten az erő nyugalommal párosul náluk. Kitartóbbak, mint a másik altípus tagjai, viszont kevésbé agresszívak. Hatalmukat inkább mások védelmére használják. Vágynak a függetlenségre, de ezt saját, kényelmes tempójukban akarják elérni.

Átlagos szinten kettős karakterek: otthon gyengédek és odafigyelők, a munkájukban céltudatosak és agresszívak. Jobban szeretnek a színfalak mögül irányítani. Jó stratégák, inkább csendesen fenyegetőek, és ha mégis kirobbannak, az heves, de gyors lefolyású.

Az önfenntartó Nyolcas

Ez a típus arra összpontosít, hogy megkapja mindazt az anyagi jólétet és a hatalmat, ami „jár” neki és szeretteinek. Szeret otthon lenni, de otthon is ő parancsol. Hajlamos ugyanakkor a munkamániára, hogy elegendő pénzt teremtsen elő védettsége érdekében. Az ad biztonságot neki, ha tudja, hogy értékei biztonságban vannak.

Egészségtelen szinteken erőszakossá és tolvajjá válhat, amit azonban jogosnak érez, és meg is magyaráz. Saját védelme érdekében gondolkodás nélkül képes megtámadni másokat.

A társas Nyolcas

prtaSzámára fontos a becsület, a bizalom és a másokkal kötött szoros kapcsolat. Olyan barátokkal veszi körbe magát, akik elfogadják őt, és szereti „tesztelni” e barátok hűségét és megbízhatóságát. Szereti a kiruccanásokat, görbe estéket, amiket társaságban tölthet, és szereti ezekkel az emberekkel megosztani kalandjai történetét.

Alacsonyabb szinten érzékeny, könnyen megbántódik, és haragtartó. Ha egyszer megrendül a bizalma, nagyon nehezen engedi vissza az illetőt a „belső körbe”.

Egészségtelen szinten antiszociális és magányos figurává válik, aki hajlamos az önpusztításra. Ezen a szinten általában nem fogja fel, milyen súlyos károkat okoz magának és másoknak.

A szexuális Nyolcas

Ő a legkarizmatikusabb és a legfinomabban intenzív. Szenvedélyes abban, ami fontos neki, és hatást akar gyakorolni. Élvezi, ha csintalankodhat. Szeretetteljes és odaadó lehet, ugyanakkor nem bánik kesztyűs kézzel a hozzá közel állókkal. Erős benne a versenyszellem, de nem a biztonság hajtja, hanem a verseny izgalma.

Alacsonyabb szinten elvárja a hűséget és a következetességet, és nem tűri jól, ha ez másképp alakul. Nehéz vele egyenrangú kapcsolatot kialakítani, mert hajlamos egyfajta szülői szerep felvételére.

Egészségtelen szinten féltékeny és birtokló, megpróbálja elszigetelni a számára fontos személyt annak más kapcsolataitól. Képes fizikailag bántalmazni partnerét, és bosszút állni rajta.

Stresszreakciók

Stressz hatására a Nyolcasok úgy érzik, hogy meg kell védeniük magukat, ettől támadni kezdenek és megkeményednek. Úgy érezhetik, hogy az egész világgal harcban állnak. Félnek a függőségtől, és attól, hogy elárulják őket, ezért leginkább egyedül dolgoznak, illetve másokat irányítanak. Ez átmehet hatalmaskodásba, gyengeségeik elfojtásába. Kőszívűvé és érzéketlenné válnak, hogy viselni tudják a nehézségeket és a fájdalmakat. Minél nagyobb a stressz, annál keményebbé és agresszívabbá lesznek. A megfélemlítő szerepébe kerülnek, robbanékonnyá és kiszámíthatatlanná válnak.

A nagy nyomástól azonban egy idő után az Ötös felé mozdulnak el, elhúzódnak, magányossá válnak, csendesnek és szenvtelennek tűnhetnek. Ha ez átfordul, a Nyolcasok a Kettesek felé mozdulnak el, megtanulják kitárni a szívüket, kiváló vezetőkké válnak, megtanulják elfogadni sebezhetőségüket, megszabadulnak attól a képzettől, hogy erősnek kell lenniük, és a személyes terveik helyett valami nagyobb dolog megvalósítása felé fordulnak.

Segítő gyakorlatok

bizik

Próbáljunk meg szorosabb kapcsolatot kialakítani az érzéseinkkel! A sebezhetőség kimutatása segít a többieknek, hogy meglássák, mi is emberek vagyunk, és törődünk velük.

Tanuljuk meg feldolgozni a fájdalmainkat, ezzel tudjuk megrepeszteni a burkunkat.

Találjunk olyan személyeket, akikben igazán meg tudunk bízni, és osszuk meg velük fájdalmainkat. Ne féljünk megnyílni nekik, és figyeljünk oda, hogy a másik mit mond nekünk.

A figyelemfejlesztő és összpontosító gyakorlatok sokat segíthetnek stressz esetén.

Próbáljuk megtalálni az arany középutat a munka, a kapcsolatok ápolása és a család között.

Vizsgáljuk meg az elutasítástól való félelmünket! Próbáljuk megfigyelni, hogy tényleg ez a helyzet áll-e fenn, vagy mi magunk küldünk elutasító jelzéseket a külvilág felé.

„Vagy nyomorulttá tesszük magunkat, vagy erőssé. Mindkét lehetőség ugyanannyi munkába kerül.”

Carlos Casteneda

Folytatása következik!

poganyzita

Pogány Zita

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…