Akut és krónikus megbetegedések

Az akut és krónikus betegségek homeopátiás megközelítése teljesen eltérő, ezért néhány szó erejéig mindenképpen érdemes velük foglalkozni. A gyakorlati jelentőségét az adja a kérdésnek, hogy míg akut betegséget bátran kezelhetünk otthon, addig krónikus betegséggel ajánlott homeopatához fordulni. Ennek több oka van. Egyrészt akut betegség kezelésében elsősorban a fizikai tüneteket vesszük figyelembe, míg krónikus betegségnél a lelki alkat, a személyiség fontosabb – önmagunknál ebben a témában könnyű téves következtetésekre jutni. Krónikus betegségeknél kiemelt szerep jut a hajlamnak, az öröklött alkat kérdésének, melynek meghatározása némi gyakorlatot igényel. Akut betegségnél alacsonyabb potenciákat használunk, ezért egy esetleges tévedés sem jár akkora következménnyel. És végül akut betegségnél rövidebb idő alatt látjuk munkánk eredményét, és egyértelmű a javulás ténye, míg a krónikus betegségeknél ennek eldöntése sem mindig könnyű feladat.

Az alábbi táblázat röviden összefoglalja az akut és krónikus betegségek legfőbb jellemzőit:

akut betegség krónikus betegség
időben korlátozott nincs időbeli korlát, többnyire egész életen át tart
a krízist gyógyulás vagy halál követi akut epizódokban halad előre
„edzésben” tartja a szervezetet kimeríti a szervezetet
a szervezet heves védekezéssel válaszol: láz, váladékok, kiütések,
hasmenés stb.
túl gyenge, túl erős, vagy nem elég hatékony immunválasz
az egyéni hajlam kevésbé játszik szerepet jelentős szerepe van az egyéni hajlamnak
az egész szervezet aktívan érintett a perifériától a centrum felé, a kevésbé fontostól a fontosabb szervek felé halad
öngyógyulás lehetséges öngyógyulás nem lehetséges

A homeopátiás szerválasztás logikája teljesen eltérő a két típus esetében, részben mivel más szempontokat veszünk figyelembe, részben mivel eltérő a szempontok fontossági sorrendje, hierarchiája.beteg

Az akut betegség gyógyítására adott szer sokkal jellemzőbb a betegségre, mint a betegre. A krónikus betegségekre adott szer sokkal inkább jellemző a beteg alkatára, és kevésbé a betegségére. Érdekes megfigyelni, hogy a tárgyszerűen orientáltak többnyire ásványi alkatok (rendezettek, strukturáltak, kevéssé rugalmasak), a kapcsolatorientáltak növényiek (érzékenyek, kiszolgáltatottak a környezetüknek), míg a cselekvésorientáltaknak általában állati szerekre van szükségük (dinamikusak, mozgékonyak, versengők). (Régen a krónikus szert nevezték a beteg „alkati szerének”. Ma már nem használatos ez az elnevezés, mert azt a téves érzetet kelti, hogy fejlődésünktől függetlenül egész életen át, változatlanul elkísér minket.) Az is érdekes, hogy akut betegség esetén többnyire valamennyien „növényként” reagálunk. A növények helyhez kötöttek, ezért érzékenyek, kénytelenek alkalmazkodni és hirtelen változni. Az akut betegséget valamilyen külső inger (sérülés, környezet, megrázkódtatás, sérelem) váltja ki, és mindez hirtelen történik. Ilyenkor valamennyien rendkívül érzékennyé válunk, érzésekről beszélünk, és érzeteink vannak. A legtöbb szernek van akut növényi párja. Például a Natrium muriaticum (konyhasó) alkatú egyén akut kibillenés esetén Ignatia amara (Szent Ignác-bab) tüneteit mutatja. Ha krónikus problémánk miatt homeopatánál járunk, érdemes megtudakolni tőle szerünk akut párját is, mert nekünk sok akut betegségben az lesz a legmegfelelőbb. Így az akut kezelés is individualizálható.

Megfigyelések szerint a krónikus betegség annyi hónap alatt gyógyul, ahány éve fennáll. Ennek során a beteg mintegy visszafelé teszi meg az utat, és a gyógyulás belülről, az életfontosságú szervek felől halad kifelé. Ezért elképzelhető, hogy olyan tünetek jelentkeznek, amelyeket már régóta nem tapasztal. A betegek nehezen viselik, ha például az asztma gyógyulásával párhuzamosan újra megjelenik a gyermekkori ekcéma. Szintén gyakori probléma a kezdeti rosszabbodás, melynek hátterében egyrészt tisztulási folyamat áll, másrészt az étertest új erőre kapva kezd el küzdeni a betegség ellen.

Akár akut, akár krónikus betegséggel állunk szemben, a homeopátiának is vannak határai. Anatómiai károsodás, jelentős hiányállapotok vagy salaklerakódások esetében, illetve életveszélyes, sürgős sebészeti ellátást igénylő esetekben kizárólag homeopátiás kezeléstől nem várhatunk javulást. Ilyenkor is lehet azonban kiegészítésként alkalmazni.

Prevenció

oltas

A homeopátia szerepe a megelőzés terén viszonylag csekély. Alapesetben ugyanis egészséges ember ne szedjen gyógyszert, mert megbetegszik. Ez alól kivételt képez például az oltási szövődmények elkerüléseEhhez az oltás előtti este, az oltás napján és másnap kell bevenni C30-as potenciában az oltóanyagból készített homeopátiás szert, vagy ha ez nem elérhető, akkor Thuja C30-at. Érdemes még kiegészíteni nagy dózisú C-vitaminnal, két héttel az oltás előtt kezdve: naponta 100 mg x ahány hónapos a gyermek (pl. 5 hónapos babának napi 500 mg C-vitamin). A felső határ a napi 3-4 g, ennél többet felnőttek se vegyenek be.

Előfordulhat a téli időszakban, hogy immunrendszerünk támogatásra szorul. Ennek homeopátiás módja a gyógynövény-koncentrátumokkal szemben egyszerűbb és olcsóbb. Arra kell nagyon figyelni, hogy egyik szert se szedjük önmagában hosszabb ideig, mert tüneteket váltunk ki (lásd gyógyszervizsgálat). Ezért váltogatva több információt közlünk a szervezetünkkel, így biztonsággal alkalmazhatjuk például az alábbi receptet az őszi-téli időszakban:

  1. hét: Echinacea (kasvirág) D4 napi 2x
  2. hét: Vincetoxicum (vadpaprika) C30 heti 2x
  3. hét és innentől minden páratlan hét megegyezik az 1. hét sémájával
  4. hét és innentől minden páros hét megegyezik a 2. hét sémájával.

A homeopátia alkalmazása önmagunk gyógyításában

Végezetül nézzük, melyek azok a főbb elvek, amelyek mentén biztonsággal kezelhetjük magunkat vagy családunkat.

  • Csak akut megbetegedés esetén kezeljük magunkat, krónikus betegség esetében forduljunk homeopátiában járatos orvoshoz. Ha drámaiak a tünetek, vagy a kezelésünk ellenére romlás tapasztalható, ne próbáljuk egyedül megoldani a helyzetet, és ne veszítsük el a józan ítélőképességünket.
  • Ha ismerjük a krónikus szerünket, akkor mindenképpen annak akut „párja” legyen az első próbálkozásunk.
  • Ennek hiányában bátran keresgélhetünk az akut homeopátiás szerek között. Ezt számos kiadvány segíti. Ne keseredjünk el, ha nem sikerül minden tünetünket lefedő szert találni, elégedjünk meg azzal, ha megleljük a minket legjobban zavaró tünetre valót.
  • Alacsony potenciákat használjunk (maximum D/C 12) gyakori ismétléssel, az első 24 órában akár ötször, és az első 3 adagot akár félórás időközökkel. Ha 24 óra alatt egyáltalán semmi változás nincs a beteg állapotában, akkor rossz szert választottunk.
  • Akut betegségnél addig szedjük a gyógyszert, amíg az életerőnk, a közérzetünk meg nem javul. Ekkor lényegében már meggyógyultunk, csak a fizikai test ezt még nem realizálta (pl. egy-két napig tartó bágyadtság, erőtlenség, nyűgösség után már alapvetően jól lehetünk, amikor még ugyanolyan náthásak vagyunk).
  • Váltsunk szert, ha jelentősen változnak a tünetek!
  • A homeopátia jól kombinálható egyéb terápiákkal, pl. böjttel, pakolásokkal. Ez utóbbi esetében figyelni kell az illóolaj kerülésére. Szükség esetén allopátiával együtt is alkalmazhatjuk.
  • Figyeljünk a szer megfelelő bevételére és tárolására (mentol, mobiltelefon stb.)!
  • A homeopátia a legtöbb akut és krónikus betegségnél alkalmazható, akár van látható szervi elváltozás, akár nincs. Alkalmazásával kiváló eredmények érhetők el harmonikus, tartós gyógyulást, illetve az egészségi állapot javulását hozva. A gyógyulhomeoás mértéke és üteme szempontjából a páciens általános erőnléte, vitális állapota bizonyos értelemben fontosabb, mint a klinikai diagnózis.
  • A gyógyításhoz figyelembe kell venni az embert egyéniségével és saját sorsával együtt, mert csak ez ad képet a betegségéről. Ezért van létjogosultsága annak a kérdésnek, amelyet szinte minden beteg feltesz: „Miért épp velem és miért épp most történt mindez?” Ha komolyan vesszük a válasz kutatását, akkor a betegségre mint lehetőségre tekintünk.

A kezelés csak akkor lehet eredményes, ha a kiválasztott szer valóban „homeopátiás” a beteg számára, azaz lényegi hasonlatosság van kettőjük között. A homeopátiás szer tehát segíti a beteget saját öngyógyító folyamatainak aktiválásában, így a szervezet alakítja önmagát a testi, lelki, szellemi kiegyensúlyozottság irányába. Valódi gyógyulást ugyanis nem hozhat más, mint egyéni módon és ütemben történő belső fejlődési folyamat.

Dr. Hargitai Réka

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…