A természetgyógyászat megközelítése szerint „a bőr az anyagcsere tükre”. A bőrön található elváltozások eredete tehát az anyagcserében és a táplálkozásban keresendő. Tünetileg lehet ugyan a bőrt kezelni, de természetgyógyászati megközelítésben minden bőrbetegségnél elsősorban a táplálkozást kell rendezni, ezáltal tehermentesíteni az emésztőrendszert és minden lehetséges módon elősegíteni a máj méregtelenítését.
Az ekcéma gyakori betegség, a lakosság mintegy 2-7%-át érinti. Az ekcémás bőrre jellemző, hogy nagyon száraz, krónikusan viszket, kivörösödött és hámlik. A vakarás és dörzsölés hatására a bőr megsötétedik, megvastagszik és mély ráncok képződnek rajta. A legújabb kutatások szerint általában közvetlen allergiás reakciónak tekinthető.
Amint a bevezetőben említettük, a legfontosabb feladat a táplálkozás rendezése. Elsődleges fontosságú a fehérjebevitel csökkentése, a magas fehérjetartalmú ételek – húsok, tojás, tej és tejtermékek stb. – elhagyása, kerülendők továbbá a zsírok és zsíros ételek, sőt, az olajok közül is csak a hidegen sajtoltak fogyasztása ajánlott, hiszen minél többszöri hőkezelésen megy át az olaj, annál kevésbé hasznos a szervezet és így a bőr számára. Szigorúan ki kell zárni az étrendből a fehér cukrot – és az ezt tartalmazó cukros üdítőitalokat, lekvárokat, édességeket, süteményeket –, és csökkenteni kell az olajos magvak mennyiségét is. Annál is inkább, mivel a rothadási és erjedési folyamatok során keletkező méreganyagok kifejezetten ártalmasak a bőrre nézve, márpedig a többlet fehérje rothadásra, a többlet cukor pedig erjedésre hajlamos.
Szigorúan kerülendő az öt fő táplálékallergén: a tej, a tojás, a búza, a szója és a mogyoró. Jó eredményeket értek el olyan ekcémás betegeknél, akik egy évig kerülték ezt az öt táplálékot. (Ilyenkor oda kell figyelni, hogy rejtve se kerüljenek be az allergének!) Mivel sokszor Candida-fertőzés áll az ekcéma hátterében, érdemes ilyen irányban is vizsgálódni! Az ekcémások vérében általában magas a Candida ellen termelt antitestek száma, így a Candida-ellenes étrend jelentősen javíthatja az ekcémás beteg állapotát!
A gyógyulás érdekében fontos minden allergén kiderítése, kerülése és az immunrendszer tehermentesítése. Étrendünket úgy állítsuk össze, hogy ne legyen székrekedésünk – azaz, ahány főétkezés van, annyiszor legyen széklet is! A székrekedés az egyik legfőbb ellensége a bőrnek. Addig, amíg a toxinok nem ürülnek ki időben, sőt, visszaszívódnak a bélfalon keresztül, a bőr folyamatosan mérgeződik. A széklet rendezése érdekében fogyasszunk több folyadékot (napi 2-3liter), rostos ételt (gyümölcsök, zöldségek), mozogjunk többet, ugyanakkor kerüljük a rostmentes, finomított ételeket.
A gyógynövények közül javasolt az édesgyökérfőzet, a rozmaringtea, a zsályatea és az útifű-tinktúra. Ekcéma esetén lényeges a vértisztítás! A teák közül a csalántea és a gyermekláncfűtea segíti ezt. Jó vértisztító még a petrezselyem, a sóska, a paradicsom, a retek, a lilahagyma, a fokhagyma és a dinnye, ezeket érdemes fogyasztani!
Fontos a vitamin- és nyomelembevitel is. Az E-vitamin enyhíti a bőr szárazságát és a viszketést. Javasolt még a fokozott A és B-vitamin bevitel. Az ekcémások nagy részénél cinkhiányt tapasztaltak a kutatók, ezért érdemes a cinkbevitelre is odafigyelni, mivel erősíti az immunrendszert, és az esszenciális zsírsavak felhasználásához is szükség van rá. A ligetszépe-olaj a bőrt regeneráló esszenciális zsírsavakat tartalmaz, amelyek enyhítik a gyulladást és a viszketést. Ezeken kívül hatásosnak bizonyult még a belsőleg fogyasztott zöld tea, illetve páfrányfenyő-kivonat.
Érdemes kipróbálni a szőlőmag kivonatát is, amely a szervezet allergiás reakcióit gátló, antioxidáns hatású flavonoidokban gazdag.
Külsőleg helyi kezelésre a gyógynövényfőzetek javasoltak, ha nedvedző sebet kezelünk. Ilyenkor szóba jöhet kamillatea, diófalevél-tea, ezerjófűtea, cickafarktea, farkasalmalevél-főzet. Napi lemosásokat lehet végezni zsúrlóforrázattal. Száraz, hámló bőrfelület esetén alkalmazzunk krémeket és olajokat. Az olajok közül a borókabogyó-, a borágó, – és mandulaolaj javasolt a viszketés, a hámlás és a kiszáradás enyhítésére. A krémek közül a kamilla-, az édesgyökér- és a körömvirág alapú krémeket érdemes használni. Az iszapos pakolás is nagyon hasznos.
A helyes táplálkozásra való áttérés mellett elengedhetetlen a méreganyagok kiürülésének gyorsítása, a vér méregtelenítése, a különböző tisztító- és gyümölcskúrák (szőlő-, alma-, dinnyekúra), valamint a még ezeknél is hatásosabb, pár napos léböjtkúra alkalmazása. Súlyos esetben is segít a pár napos böjt (5-7 nap), majd az azt követő tiszta növényi étrend, amelyet legalább fél évig kell tartani. A fél év alatt minden állati eredetű ételtől és minden allergéntől szigorúan tartózkodni kell! A tiszta növényi étrend ideje alatt hetente egy böjtnap javasolt.
A homeopátiás szerek közül kifejezetten ekcémára javasolt a Szulfur D3-as hígításban, és az Arzén D6-os hígításban.
Az aromaterápia javaslata: a fürdővízhez 10-15 csepp illóolajat kell hozzátenni. Ekcémánál a bergamott, a levendula és a kamilla illóolaja az igazán hatásos.
Ekcémás betegnél mindenképp javasolható a háziállatok eltávolítása, valmint az állati eredetű használati tárgyakat (például párna, paplan) érdemes lecserélni valamilyen természetes növényi alapanyagú megfelelőre.
Az elektroszmog és az amalgámos tömések is gyakran okoznak allergizáló panaszokat, amelyek esetenként ekcémaként jelennek meg.
Nagyon jót tesz a bőrnek az intenzív mozgással, sporttal, forró teákkal kiváltott, vagy szaunázással elért izzasztás; legalább hetente egyszer érdemes ily módon is hozzájárulni a szervezet méregtelenítéséhez.
Súlyos esetekben érdemes megpróbálkozni a saját testnedveket használó terápiákkal. Az orvosok a betegektől levett (egyes esetekben kezelt, besugárzott) vért a szervezetbe visszajuttatva segítik az állapot javulását. Ennél egyszerűbb, házilag is kivitelezhető a saját vizelet használata. Külsőleg csak állott vizeletet szabad felhasználni, ehhez a reggeli első vizelet középsugarát kell felfogni és félretenni.
Az ekcéma hátterében sok esetben állhat gerincferdülés, a csigolyák elmozdulása. Minden egyes gerincszegmenshez tartozik egy meghatározott izom- és bőrterület (dermatóma), azaz ha bárhol a testfelületen újból és újból ekcémás elváltozások jelentkeznek, ezek utalhatnak az adott bőrterületért felelős csigolya elcsúszására, energetikai blokkjára. Ilyenkor javasolt kiropraktőrt felkeresni.
Egyéb jó tanácsok ekcéma esetére:
- Rendszeresen napoztassuk a beteg bőrfelületet (a napfürdőzés szabályainak megfelelően)!
- Laza, porózus ruházatot viseljünk, ami nem irritálja a bőrt. A bőrlégzés nagyon fontos a bőr méregtelenítése szempontjából!
- A bőrnek, ha beteg, ha egészséges, nagyon jót tesz a harmat. A beteg bőrfelületet különösen érdemes naponta harmattal kezelni.
- Nagyon fontos a bőrbetegek szervezetének nehézfém-mentesítése, erre a különféle homeopátiás készítmények kiválóan alkalmasak.
- Az ekcémás betegeknek érdemes a csapvíz szűrését is megoldaniuk, lévén az érzékeny bőrt a csapvízben vagy a fürdővízben található mérgek, vegyszermaradványok (pl. klór) is irritálhatják.
- Kerüljük a bőrizgató mosóporokat és mosogatószereket!
- Törekedjünk a bőr és a szervezet lúgosítására!
- Egy ideig kerüljük a különféle kozmetikumokat!
- Tisztálkodás után a törülközővel ne dörzsöljük a bőrt, csak gyengéden töröljük szárazra!
Az ekcéma kialakulásában a stressznek, idegeskedésnek, feszültségeknek is jelentős szerepe van. Alkalmazzunk stresszoldó módszereket, mint a relaxáció, meditáció, autogén tréning, kineziológia. Gyakran állnak a háttérben megoldatlan konfliktusok, érzelmi blokkok. Ha a tünetek látható helyen vannak, a beteg felvállalja a problémáját, ha nem feltűnő helyeken fordulnak elő az ekcémás foltok, akkor inkább elrejtené azokat. Érdemes foglalkozni a következő kérdésekkel: „Ki vagy mi az, amitől szeretném távol tartani magam, de úgy érzem nem lehetséges? Ki vagy mi az, amihez szeretnék közelebb lenni, de úgy érzem nem lehetséges? Nem határolom-e le túlságosan magamat? Mi az, ami a határaimat át akarja törni? Hogyan állok a kapcsolatteremtéssel?” A javasolt pozitív megerősítés: „Béke és harmónia, szeretet és öröm vesz körül és lakozik bennem. Békében és biztonságban vagyok!”
A cikket Váradi Tibor előadásai és könyvei alapján állítottuk össze.