A színgyógyászat legelső formái a napfény befogadásának módszerei voltak – ezzel kapcsolatban a legősibb írások Kínából származnak. Az ősi Egyiptomban szintén ismerték a színek és illatok hatását. Bár a színek gyógyhatásait, tulajdonságait mint ősi bölcsességet évezredek óta ismeri az emberiség, mégis Newton volt az, aki először vizsgálta meg a fényt természettudományi szempontból. Felfedezte többek között, hogy a fehér fény szivárványszínekre bomlik. Azóta számos további információt szereztünk a fényről, a színekről, például hogy a kisebb hullámhosszal jellemezhető látható fény ibolyaszínı, míg a nagyobb hullámhosszú fény vörös. Azt is tudjuk, hogy vannak számunkra nem látható rezgéstartományok, melyek közül az állatok sokfélét érzékelnek. A fény a kutatások szerint egyszerre hullám és részecske természetű attól függően, mely tulajdonságát vizsgáljuk. A fénysebesség a leggyorsabb ismert sebesség az anyagi világban.

Az ember színészlelése más volt időszámításunk előtt és után: időszámításunk előtt főként narancs és vörös színeket láttunk, míg időszámításunk kezdete után a zöld, kék és lila színeket is észlelni kezdtük.

A szem különleges érzékszerv, valamennyi érzékszervünk közül leginkább a szem által közvetített információra hagyatkozunk. Más szempontból is eltérés mutatkozik szemünk és egyéb érzékszerveink között: a szemet kivéve valamennyi érzékszervünk kialakulásánál azt figyelhetjük meg, hogy a test külső része átalakul és besüllyed az embrionális fejlődés folyamán, ezzel ellentétben a szem az agyhártya egy részéből alakul át és türemkedik ki. A szem fejlődése belülről indul, de ahhoz, hogy lássunk, a fizikai fényre is szükség van. Ha a megszületés utáni érzékeny periódusban nem éri fény a szemeket, akkor egész életre sérül a látás.

A newtoni színelmélet szerint a látás folyamán a tárgyakról visszaverődő fényt látjuk, a tárgy által elnyelt színek komplementer színeit. Ezért mi mindig csak fényt látunk! Tulajdonképpen a fény által látjuk a környező világot.

Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a testfelszínen máshol is léteznek fényérzékeny sejtek, például a hónaljban és a térdhajlatban (néhány ember olvasni tud velük!). Erős megvilágításukkal a tobozmirigyre lehet hatni.

A szem a lélek tükre, de a testé is. A szivárványhártya színei, a foltok formái a hozzáértő íriszdiagnosztikus számára megmutatják az ember (vagy állat) betegséghajlamait, kialakult betegségeit. A szivárványhártya színei a lelki alkatról is elárulnak valamit. A barna, fekete szemszín a föld színéhez hasonló, a kék az égéhez: ez arra utal, hogy mivel foglalkozik inkább, mihez van tehetsége az illetőnek, a földi vagy az égi dolgokhoz.

A színek egy kört alkotnak, visszatérnek egymásba (nem úgy, mint a hangok). (Vörös–narancs–sárga–zöld–kék–viola–lila–vörös stb.)

Egy egyszerű gyakorlat segítségével megtapasztalhatjuk a színek kiegészülését. Egy fehér lapra sötétkék, álló téglalapot rajzoljunk. Nézzük pár percig, majd fordítsuk el a tekintetünket és nézzünk fehér felületre: megjelenik komplementer színében a téglalap.

A színek és az egészség

Dr. G. Landshort azt találta, hogy a vörös fény vérbőséget idéz elő, míg kék fény hatására az erek összeszűkülnek (a kék fény ezen tulajdonsága pl. fájdalomcsillapításnál használható).

Dr. Badiali indiai orvos azt figyelte meg, hogy a kék színnek hűsítő, lázcsillapító hatása van, a zöldnek fertőtlenítő, a narancs a tüdőt segíti, a sárga pedig az emésztést. Húszévi kutatás után rájött, hogy bizonyos színek hatására bizonyos nyomelemek mennyisége csökken vagy nő a szervezetben. (kék – cézium, oxigén, indigó – kálcium, rózsaszín – lítium , skarlátvörös – mangán, vörös – magnézium, zöldessárga – vas, zöld – bárium, nitrogén)

Maguk a betegségek is előidéznek különböző színeket a testen: a láz kipirulást, a fagyás elkékülést, az ütés, zúzódás kék, lila foltokat, a szívbetegség vöröses bőrszínt okoz. Kevés alkohol fogyasztása után ha kipirul a bőr, az az egészség jele, ha nincs kipirulás, az betegségre utal.

Sokszor diagnosztikus értékű, hogy a beteg testrész felett, vagy máshol a bőrön (pl. az arcon) milyen színű elszíneződés jelenik meg. (barnás bőr – májbetegség, szeplők – hajlam májgyengeségre, sárgás szín – epe, hasnyálmirigy probléma, zöld bőrszín – daganatos betegségre való hajlam, Feketésszürkés bőrszín – veseproblémák, lilás (orr) – magas vérnyomás, szívproblémák, tejfehér bőrszín – túl sok tejfehérje a szervezetben)

Bizonyos betegségállapotok és lelki állapotok színéhséget váltanak ki. Pl. tüdőbetegség esetén piros színt kíván az illető, epebetegség esetén pedig sárgát.

Ha tudható, mely csakrához tartozik a beteg szerv, akkor a csakra színével is lehet segíteni a gyógyulást.

A temperamentum típusa szerint lehet gyógyítani a megfelelő színekkel a temperamentumhoz tartozó kiemelt testrészt. (melankolikus – fej – kék, szangvinikus – mellkas – sárga, flegmatikus – hát – zöld, kolerikus – medenceüreg – vörös)

A színek lelki hatásai

A mai ember „fél” életét az autójában tölti. Kocsink színe alapján lelki diagnózist állíthatunk fel:

vörös – életművész, optimista, imponálni akar, szereti a hasát

sárga – alkotó, kreatív, találékony, akaratátvitelre képes

zöld – nyugodt, öntudatos, természetkedvelő, visszafogott

kék – pontos, kiegyensúlyozott, elégedett magával, magabiztos

lila – vidám, kedélyes, keresi a különleges dolgokat

fekete – távolságtartó, hidegvérű, sikerorientált

szürke – nem akar feltűnést

fehér – hagyományokhoz ragaszkodó, konzervatív.

Színválasztásunk jellemünktől is függ – ezt színtesztekkel vizsgálják, melyek közül a Lucher-féle színteszt a leghíresebb: itt nyolc színt kell sorrendbe rakni, s a helyértékek bizonyos lélekrészeket szimbolizálnak. A nyolcon belül is négy alapszínnel az emberi önértékelést tesztelik:

vörös – önbizalom, aktivitás

kék – nyugalom, elégedettség

zöld – önbecsülés, állhatatosság

sárga – szabadság, oldottság.

A színek jelentése az álomban:

kék – szépség, barátság

sötétvörös – bosszúság, harag

sötétkék – állandóság

sárga – irigység, féltékenység

zöld – remény

domináns zöld és kék – hit és bizalom

lila – gyarapodás

rózsaszín – gyengédség

fehér – ártatlanság

sárga és kék – utazás.

Színek a természetben

Természeti dolgok színe mutat valamit lényegükből. A teljesség igénye nélkül említenék pár példát erre vonatkozóan: A zöld a növények színe, amit a klorofill ad. A zöldellő erdőn-mezőn járás a szín miatt is nyugtató, lecsendesítő hatású. A kék szín a virágzást segíti és a lankadt növény kék fényben feléled. A bab piros fény alatt háromszor gyorsabban csírázik. A piros színt, az aktivitás színét az állatokhoz kötik, „szemben” a növényvilág zöldjével. A hímek általában feltűnőbb színekben pompáznak, mint a nőstények. Az állatok színei a párválasztási rítuson kívül az ijesztésben kapnak szerepet védekezéskor vagy támadáskor. A hangyák a piros fényű megvilágításban rohangálni kezdenek, a kék fény hatására viszont lelassulnak. A kaméleon fél órán belül meghal, ha piros fényre tesszük. A disznó kék fényben jobban hízik. A halványzöld színű istállóba a ragadozó nem megy be, az ilyen helyen tartott tehén több tejet ad.

Az alapszínek testi-lelki hatásai

Kék: lassítja a pulzust, csökkenti a vérnyomást, görcsoldó hatású, jó a mirigyekre, a klimaxos tüneteket (főként a hőhullámot) enyhíti; használható pajzsmirigybetegség, torokgyulladás, gégehurut, rekedtség ellen, aranyér csökkentésére, fogfájásra, fogzási panaszokra, alvászavarokra, lámpalázra, gyulladásos betegségekre, szembetegségekre, fülbetegségekre; túlsúlyos beteg étvágyát csökkenti; általános fájdalomcsillapító hatású.

Vörös: aktivizál, erőt ad, növeli a pulzust és a vérnyomást, segíti a vérkeringést; fáradékonyság, nem gyulladásos bőrbetegségek, vérszegénység, nemi szervek betegsége ellen használható.

Narancs: ösztönző hatású, segíti a koncentrációt, növeli az immunitást; depresszió, megfázás, fáradékonyság, reuma, hörghurut, köhögés, a lép és a hasnyálmirigy betegségei, étvágytalanság ellen hatékony (fokozza a bélperisztaltikát), valamint hízás esetén alkalmazható.

Sárga: segíti a logikus gondolkodást, serkenti a kiválasztást; cukorbetegekre jótékonyan hat, mert az inzulin mennyiségét növeli; ödéma, vizenyő, az alsó végtag bénulása, valamint az emésztőrendszer problémái és hólyaggyulladás ellen hatásos. A citromsárga serkenti az agyműködést, míg a zöldessárga az idegrendszert nyugtatja.

Zöld: általános regenerálódás színe; krónikus fáradékonyság, szembetegségek, valamint a vegetatív idegrendszer zavarai ellen használható; javasolt kiegészítő kezelésként daganatos betegségeknél, szívpanaszokra, fejfájásra, égési sebek gyógyítására; értágító hatású, csökkenti vérnyomást.

Lila: a spiritualitás színe, segíti a meditációt, egyensúlyba hozza a két agyféltekét, művészetre inspirál, jól hat a központi idegrendszerre; epilepsziára, álmatlanságra, a fejbőr elváltozása és a nyirokkeringés zavarai ellen használható.

A keverék színekben az alapszínek hatása keveredik.

Összefoglaló táblázat néhány gyakori betegségről és az ezeket gyógyító színekről

alacsony vérnyomás vörös, piros
allergia zöld, indigókék
aranyér kék
asztma zöld, világos kék
depresszió sárga
ekcéma kék
elhízás kék
érelmeszesedés indigókék
étvágytalanság vörös
fejfájás kék vagy zöld
puffadás sárga (hasra)
fogfájás kék
gyulladás kék
hányás, hányinger zöldessárga
influenza kék
lázcsillapítás kék
lumbágó kék
májbetegségek zöld
szívproblémák zöld
vérszegénység vörös
veseproblémák sárga
visszér zöld

 

 

szilizsuzsanna

Nagyné Szili Zsuzsanna

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…