Sorsismeret

Helyem és utam a világban

Érdemes tisztáznunk, pontosan mit is jelent számunkra a sorsunk. Mi érdekel a sorsunkkal kapcsolatosan? Mit várunk valójában a sorsunktól? Mi a sors maga? Mi hordozza?

Az biztos, hogy a sors alapja a Földre érkezés, és helyünk elfoglalása, betöltése. A születés időpontja mellett születésünk helye, megérkezésünk története is figyelmet érdemel. A lakóhely, a környezet jellege, minősége lényünkbe ivódik. Érdemes olyan sorsformáló tényezőkkel is foglalkozni, melyek háttérszerűek, nem feltűnőek önmagukban. Erre példa a színtér is, illetve azok a díszletek, melyek között sorsunk drámája kibontakozik. Helyünk a lakáson belül, otthonunk tárgyi világa belénk ivódik és hat ránk. Érdekes kérdés, hogy ez hogyan működik.

A környék, a település jellege, természeti elemei önmagukban is egyedi jelleggel bírnak. Kérdés, hogy mennyire sikerül ezen belül megtalálnunk a saját helyünket. Mennyire illeszkedünk bele, hol érezzük a helyünkön magunkat? És ezzel ellentétesen: hol maradtunk idegenek? Kiemelt figyelmet érdemes fordítanunk azokra a helyszínekre, ahol huzamosabb ideig tartózkodtunk: lakhely, munkahely, iskola, kórház, katonaság, külföldi út.

Rendszeresen ismételt útjaink, mozgásunk is jellegzetesen ránk jellemző. Mindig érdekes kérdés, hogy miért éppen arra haladunk (és éppen akkor!), amerre. Az útvonalak nagy titkok hordozói. Élményeink rendszerint összeforrnak a helyszínnel is – érdemes oldani a negatív emlékek hatását bizonyos típusú helyszínekre, mint például a szűk terek, magas helyek stb. Szintén érdemes előre elgondolni jövőbeli útvonalainkat és helyszíneinket – így egyre inkább kiiktathatjuk az öntudatlan bolyongást életünkből.

Külön tanulmány az, hogy ki hogyan mozog, áll, vagy ül. Testünk és a föld viszonya, találkozása kiválóan megfigyelhető társaink által, akik megajándékoznak értékes észrevételeikkel. Egyik legegyénibb vonásunk az, ahogyan megyünk, lépünk, ahogy testünket egyensúlyozzuk. Stabilitásunk, önállóságunk, magabiztosságunk jól látható kiállásunkból. Több száz méterről fölismerhető egy személy a járásáról úgy, hogy más ismertetőjegy nem kivehető – például szürkületben. Ebből következik, hogy akár el is bújhatunk, ha megváltoztatjuk a járásmódunkat. Nagyon érdekes, hogy ki hogyan megy, hogyan érintkezik a lábfeje a talajjal, és milyen viszonyt fejez ki ezzel, merre tart mindez.

A találkozásokban formálódó sors

Az egyik kulcs a sorshoz a találkozás önmagunkkal. Melyek az első emlékeink önmagunkról? Itt azonnal felmerül egy jellegzetes háttérprobléma: az emlékezet törlő és elfátyolozó mechanizmusai. Ha van emlékünk, hogyan csalható elő? Ha nincsen, ki tudná pótolni? Mennyire torzít az emlékezésünk? Keressünk tanúkat a 0–3 éves időszakunkból, de vigyázzunk, mert a tapasztalatok szerint sok a legenda és a ködösítés. Gondoljuk végig azt is, milyen állapotokon ment keresztül az a mód, ahogyan önmagunkat érzékeltük életünk folyamán?

Sorsunk másik, döntő találkozása édesanyánkkal megélt kapcsolatunk. Itt az alkalom, hogy megértsük, mennyi mindenért tartozunk hálával és köszönettel neki. Aztán jöhetnek a többiek szép sorjában.

Két nagy csoportra oszthatjuk az életünkbe toppanó emberek és lények tömegét: Pozitív Segítőkre és Negatív Segítőkre.  A megmentő, biztató, támogató, útmutató, vigasztaló találkozások értelmét azonnal örömmel üdvözölhetjük. A romboló, csábító, megtévesztő, visszahúzó Negatív Segítők „áldásos” tevékenységének értelme rendszerint csak nagyobb időtávlatban mutatkozik meg. A hála, a köszönet mindegyiknek kijár. Minden szereplő egyéni fejlődésünket szolgálja.

Nagy szerep jut fejlődésünkben a párkapcsolatoknak, a másik ember felé gyakorolt bizalomnak. Itt az a kérdés, mennyire tudjuk önmagunkat adni a másiknak, milyen álarcainkhoz ragaszkodunk, milyen külső mintákat követünk öntudatlanul (divat, kultúra, szokások), illetve mennyire tudunk megnyílni mások felé.

Családunk, drámáink, sorscsapások

Családunk helyez bele minket az emberi társadalom közösségébe. Hogy hogyan, az az egyik kitűnő kérdés. Meg kell értenünk, milyen a viszonyunk a családtagokkal – a felmenőket is beleértve. A családi szokások szintén háttérszerűen ivódnak belénk, többnyire nem tudatosan. Utólag kell megnéznünk, mik is ezek, melyik értelmes, és melyik ártalmas vagy idejétmúlt. Nem egyszerű a negatív minták felismerése és megtörése sem! Hogyan lehetséges mégis? Sikerül-e már kilépni a dobozból? Mások segítsége kell hozzá, ezt viszont olykor nem könnyű elfogadnunk. Családunk gazdag forrása a szituációs játékoknak; erről a szintről áradnak ránk a hagyatéki ügyek, botrányok, titkok, szégyenletes sztorik, tradíciók, jelmondatok, szlogenek, programok, életstílus, értékrend, tehetség, árulás, csalás, betegségek, függőségek, tipikus jellemhibák és játszmák.

A családban tanuljuk meg, mit lehet tenni, ha baj van, ha nem mennek a dolgok, ha leesnek az álarcok. Tisztelet a kivételnek, nem túl tudatosak és építőek a magunkkal hozott technikák. Ennek ellenére nagyon hasznos tudatosítanunk a családban megélt és megörökölt emberi értékeket, készségeket, élményeket. Amit pedig pótolnunk kell, azt pótoljuk önismereti tanfolyamokon, tréningeken! 

Balesetek, betegségek jelzik, ahogy a sors erőteljesen alakít minket. Mindig jó lecke annak a megfejtése, mire figyelmeztetnek ezek. Mit ad, merre vezet, hogyan van kódolva a betegség, a káresemény üzenete? Milyen jellegzetes körülmények kellettek hozzá?

Különleges események életünkben azok a vizsganapok, amikor azt tesztelik, mennyire becsüljük meg az életünket. Több erősen necces, lényegében halálveszélyes (érdekes a magyar nyelv, mert életveszélyesnek mondjuk) helyzetet kell túlélnünk életünk során. Ezek során sokféle értékes, a normális életmenettől erősen eltérő tapasztalatot szerezhetünk. Ilyen például az idő lelassulása, a tér megnyúlása, vagy különös ugrások a cselekményben.

Hogyan szeretjük sorsunkat?

Egy mondás szerint a sorsunk a lehető legjobb, „mert ez az, ami van”. Könnyű ezt mondani, de elfogadni már más dolog. Ahhoz, hogy sikerülhessen, bele kell helyezkednünk abba a folyamatba, amit eddig a sorsunkkal kapcsolatosan lelkiekben megéltünk. Ismerjük a sorsunkat? Foglalkozunk vele? Hogyan fordulunk felé? Milyen érzelmeink vannak? Szerencsések vagy sorsüldözöttek vagyunk? Korlátoz vagy inspirál a sorsunk? El tudjuk-e engedni a fájdalmakat, a szenvedést, hogy az örömnek lehetőséget adjunk? Mennyire vagyunk negatívak, illetve pozitívak sorsunk irányában? Dúl-e lelkünkben a magyar átok, a pesszimizmus?

A nehezen emészthető, nem szeretett esemény, ember vagy saját tett értelmét, értékét az adhatja meg, ha közelebb visz a szeretet aktív gyakorlásához. Ezért nagyon fontos a karmával kapcsolatban a szeretetnyelvek ismerete. A sorsművészek hangsúlyt fektetnek arra, hogy mindegyik szeretetnyelven aktívan nyilvánuljanak meg. A sors akkor tűnik korlátnak, ha nem tudunk úgy szeretetet adni, ahogy a másiknak jó lenne (és akkor persze, hogy ő a hibás).

Kimondott és kimondatlan szavak

A hangok hangulata is érdekes háttértényező. Más egy folyó partján, és megint más egy vasútállomáson fölnevelkedni. Vagy egy folyóparti vasútállomáson. A hangok közvetlenül az érzéseinkre hatnak, ezért jó tudatosítani, melyik hogyan hat. A hangokon túl következnek emberi létünk jellegzetes sorsformálói: a szavak, a beszéd.

Vannak életünkben kimondatlan szavak – amiket ki kell vagy kellett volna mondanunk. Tegyük meg! Gyakoroljuk el! Aztán irány az illetőhöz… Akár meditáción, imán keresztül. Mondjuk el neki, hogy szeretjük! Mondjuk el neki, amit a mai napig nem tudtunk kimondani, megkérdezni. Mondjunk neki hálát. Engedjük el őt, bocsássunk meg neki. Vagy kérjünk bocsánatot, belátva tettünk súlyát. Sosem késő. 

Idézzük föl azokat a jelentőségteljes kimondott szavakat, amelyek a mai napig élnek bennünk. Mikor volt, ki mondta, hogyan hatott ránk? Mi lett volna velünk ezek nélkül? Itt is előjöhet a hála és a köszönetnyilvánítás.

Tele vagyunk beszédfordulatokkal, nyelvi programokkal, automatizmusokkal, jellemző hangnemekkel, amelyek a múltban ragadtak ránk. Furcsa érzéseink vannak ezekkel kapcsolatban, mert ezek nem mi vagyunk! Ezt most ki mondta? Ezt nem is akartam mondani! Ezt nem így akartam mondani! Sőt! Egészen mást akartam mondani! Ismerős érzések, ugye? Tudatosítsuk a fejünkben fészkelő jellemző beszédfordulatokat, amelyeket anyánktól, apánktól, rokonságunktól, a suliban, a tévéből, médiából, öntudatlan példaképektől tanultunk. Jó példa erre az indulatszavak használata, a káromkodás jelensége. Ezeket a nagyoktól veszik át a gyerekek, akik nagyok szeretnének már lenni. Döbbenetes romboló, károkozó erő van a szokásszerűen ismételt káromkodás-mantrákban. A helyes beszéd nagyon jól szolgálja az életünket, támogatja a sorsunkat. 

A beszédünk megmutatja a sorsunkat. Pozitív vagy negatív a beszédmódunk irányultsága? Jövendőbeli szavainkat válogassuk meg minél gondosabban.

Figyelem

Koncentráltan befelé irányított tudat nélkül sorsunk sok aspektusa egyáltalán nem megragadható. Ilyen például a hiányok szerepe a sorsunkban. Hogyan dolgozzunk azzal, ami nincsen, ami hiányzik, vagy mindig is hiányzott? Hogyan derülhet ki a hiány? A környezet figyelmeztethet rá. De a hiány betöltendő űr is lehet életünkben. Ez a betöltendő űr akár sorsfeladattá, alapmotívummá is nőhet. Ha például valaki gyermekkorában nem élhette meg a teljes, normális család valóságát, életével szolgálhatja ennek az űrnek, hiánynak a betöltését. A családhiány így inspiráló, motiváló erőként vezetheti végig az életén, hogy helytálljon a családfenntartás küzdelmeiben. Sorsunk egy helyzet, egy keret, egy űr, amelyet életünk tölt meg tartalommal, erőfeszítéseinktől és szeretetünktől függően.

A figyelem képességét a mai átlagembernek tudatos gyakorlatozással kell visszanyernie. Lassítani kell, akár teljesen meg is állni; koncentrációs és megfigyelési gyakorlatokban elmélyedni. Nagyon hasznos és erős, ha van gyakorlótársunk az elmélyedésben. Elalvás előtt érdemes egymásra gondolnunk, és ébredéskor figyelni az álmok, hangulatok üzenetére.

A sors, a karma figyelése éberséget kíván. Ha nem alszunk bele, jelentőségteljes és nagyon mély életet élhetünk. Sorsfordulópontokat értelmezhetünk azon melegében, sebesen visszahatnak tetteink érdemei, tisztelettel csodálhatjuk, hogyan terelgetnek és intenek a karma-lények. Külön témakör az, hogy milyen összehangolást igényel közös sorsunk megvalósulása.

Hogyan figyeljük, szemléljük a sorsunkat? Csak akkor figyelünk oda, ha fáj? Vagy mindig résen vagyunk?

Azonosulás az egyéni sorssal

Ha gondolatban lemozogjuk a mai napunkat, megfigyelhetjük, mi benne a feltűnő, teljesen jellemző, egyedi, különleges. Nem volt előtte ilyen nap, és ilyen formában az egész megismételhetetlen. Ezáltal átélhetjük ennek a napnak az egyediségét. Ugyanígy élhetjük át bármelyikünk sorsát, hiszen az is napokból áll.

Ezen a szinten kulcstéma lehet a sorsunkkal vállalt egység, azonosulás, illetve a kétségek, az elidegenedés sorsunk bizonyos részeitől. Fontos tisztán megérteni, mely területtel hogyan állunk. Milyen harmonikus az egyes életterületek szerepe sorsunkban? (Pl. lakás, párkapcsolat, egészség, önbizalom, balesetek, közösség, pénz, munka, önmegvalósítás stb.) Miért akadt el életünkben, ami nem jól megy? Változott-e a sorshoz való viszonyunk sorsunk megismerése során? Hová vezet innen az utunk? Milyen új sorsesemények pontjai felé haladunk? Kivel milyen szálak kötnek össze?

Érdemes dolgoznunk a jövőnkkel, elképzelve azt a sorsot, ami optimális lenne, és ami a jövőből tart felénk. Ha ezzel elkészültünk, adjunk engedélyt magunknak.

A halál kitűnő tanítómester. Egyrészt arra int, hogy becsüljünk meg minden napot, ami megadatott, másrészt cselekvésre késztet, mert nem tudhatjuk, mennyi van hátra. Sorsunk optimális összefoglalása elkészíthető búcsúztató beszéd vagy sírvers formájában is. Képzeljük el, mivel lennénk elégedettek utolsó méltatásképpen? Ezek alapján még idejében tisztázhatjuk életünk fő feladatait, céljait, küldetésünket.

Bízom benne, hogy az itt felvetett kérdések elindítják a kedves olvasókat egy tudatosabb sorsmegismerés útján.