Gyógy-szer a gyógyszer? 2. rész

Az antibiotikumok fajtái

Térjünk rá magukra az antibiotikumokra. Köztudott, hogy az antibiotikumterápia nagyon ősi, több ezer éves. Már egyiptomi papiruszokon is találtak olyan adatokat, amelyek arra utalnak, hogy az egyiptomiak penészgombákból antibiotikumokat próbáltak előállítani. Az antibiotikummal végzett terápia modern korszaka az 1940-es években kezdődött. Csak pár évtized telt el azóta, de máris több ezer fajta antibiotikumos gyógyszert találtak ki, melyek nagy részét használják is az orvosi kezelésekben. Több száz olyan van, amelyhez elvileg bárki hozzáférhet. Az első és leghíresebb antibiotikum a penicillin, melynek Flemming 1929-ben észlelte a baktériumölő hatását. Felfedezése után széles körben kezdték el használni ezt az anyagot. A penicillin azonban teljesen hatástalan vírusos betegségek esetén, így ezek orvoslására nem érdemes használni. A penicillines kezelések elszaporodtak, és egyre több lett a penicillinre érzékeny beteg, aki allergiás reakciókat mutat erre a kezelésre. Sokatmondó az a tény is, hogy a penicillin mértéktelen használata miatt rengeteg rezisztens baktériumtörzs alakult ki, amely egyáltalán nem reagál a penicillinterápiára. 1975 és 1986 között több mint huszonháromezer fajta penicillint fejlesztettek ki. Ezzel beindult egy ördögi kör, ugyanis a baktériumok szeretnének életben maradni, ezért próbálnak védekezni az antibiotikumos kezelések ellen. Így aztán kialakulnak olyan mutáns törzsek, amelyekkel szemben hatástalanok a bevált gyógyszerek. Következésképpen újabb baktériumok jönnek létre, melyekre az emberek újabb antibiotikumokat találnak ki, viszont az újabb antibiotikumok miatt még újabb baktériumtörzsek és betegségek keletkeznek, mire az emberek megint kitalálnak valamilyen antibiotikumot. Ebből az ördögi körből úgy lehetne kiszakadni, hogy ha a fertőző betegségeket az ember nem antibiotikumos kezeléssel gyógyítaná, hanem az immunrendszerét erősítené meg. 

Az antibiotikumok másik nagy csoportja sztreptomicin névre hallgat. Ez az összefoglaló nevük, amely alá nagyon sokféle gyógyszer tartozik. A sztreptomicin akkor került be a köztudatba, amikor kiderült, hogy hatásosan gyógyítja a tbc-t. Mikor aztán elkezdték tbc-s betegeknek adni, pár éven belül megjelentek az első rezisztens törzsek, amelyekre a gyógyszer hatástalan volt. Egyébként a sztreptomicin erősen mérgező hatású, vagyis mértéktelen és helytelen használata akár mérgezéshez is vezethet. A sztreptomicint tartalmazó gyógyszerek leggyakoribb mellékhatása a hallóidegek károsodása, azaz halláskárosodás, vesebántalmak és súlyos bőrkiütések. 

Az antibiotikumok harmadik csoportját az aminoglikozidek alkotják. Nem sokkal a penicillin után fejlesztették ki ezt a széles spektrumú antibiotikumot. Közkedvelt, bár előállításukat tekintve eléggé költséges gyógyszerek tartoznak ide. Általában injekció formájában fecskendezik a szert az izomba, melynek az egyik oka, hogy tablettás formában, szájon át szedve nem fejti ki megfelelően a hatását. Nem szívódik fel a gyomorban és a bélrendszerben, valamint nagymértékben megsérti és rongálja a bélflórát. De az izomba fecskendezve is van mellékhatása: egyrészt a szúrás helyén nagyfokú fájdalom, irritáció, allergiás reakciók és lokális ideggyulladás lép föl; másrészt hallászavar jelentkezhet, amely akár a süketségig is terjedhet, de a veseműködés zavarait is megfigyelték. Ezeken kívül az injekció beadását követően átmeneti láz, minden negyedik-ötödik betegnél súlyos bőrkiütés tapasztalható, és enyhébb panaszok mint szédülés, fejfájás, zsibbadás.

Az antibiotikumok negyedik csoportjába sorolhatók a tetraciklinek. Magyarországon tetran néven terjedtek el ezek a készítmények. Az egyik legnépszerűbb tetraciklint 1950-ben vezették be Terramicin néven. Sokféle fertőzésre használták széles körben, többek között a mezőgazdaságban is, így ez az antibiotikumcsoport bekerült az élelmiszerláncba. Az emberek az étellel rendszeresen bevitték és beviszik a szervezetükbe az antibiotikumokat, aminek eredményeképpen rezisztens baktériumtörzsek jelennek meg. A tetraciklinről is elmondható, hogy tönkreteszi a bélflórát, hosszabb szedése esetén a fogak foltosan elszíneződnek, alkalmazása során hányinger, hányás, hasmenés léphet föl. További mellékhatása az úgynevezett álhártyagyulladás, ami akár bélvérzéshez is vezethet; a candidafertőzés; nagyon gyakori tünet a fényérzékenység; veseproblémák; bőrbetegségek; ha gyerekeknek, tehát fejlődő szervezetnek adják, akkor gyakran előfordul a csontok deformálódása. 1977-ben tudósok kimutatták, hogy a tetraciklinek igen nagymértékben károsítják az immunrendszert. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a rendszeresen tetraciklint tartalmazó antibiotikumokat szedő embereknél az immunsejtekből hiányzik a kálium és a magnézium, márpedig ezekre az ásványi anyagokra szükségük van az egészséges működéshez. Erős a gyanú, hogy a tetraciklinek elvonják az immunsejtektől a káliumot és a magnéziumot, így gyengítik őket. Ez egy újabb ördögi kör: az embernek gyenge az immunrendszere, ezért elkap valamilyen fertőző betegséget, amit antibiotikummal kezelnek, viszont az antibiotikum tovább rontja az immunrendszer állapotát, tehát nemsokára újabb betegséget kap el az illető. Az egyik legismertebb tetraciklin Doxycyclin névre hallgat. Azok a mellékhatások, amelyek még a tetraciklineknél megjelennek: egyrészt allergiás reakciók, fájdalom és viszketés a végbéltájékon, illetve nyelési zavarok. Nagyon csúnya aknés, gyulladásos pattanásos betegeknek előszeretettel adnak tetraciklines antibiotikumokat. Az ilyen betegekről megfigyelték, hogy akik több hónapig szedték ezt a gyógyszert, azoknak a bélrendszerében elszaporodott a candida gomba, más néven az élesztőgomba. Ez egyébként gyakori mellékhatása az antibiotikumos terápiának.

Ötödikként szóljunk a glikopeptidekről. Mellékhatásként a testen kiütések, kivörösödések jelennek meg; a nyálkahártya begyullad, bedagad; halláskárosodás; hosszabb szedés esetén a vér súlyos degenerációi, betegségei lépnek föl, például leukémia.

A föntieken kívül számtalan antibiotikumcsoport létezik, de ezek a leggyakoribbak.

Összefoglalásképpen: a sok antibiotikumos kezelés hatására a baktériumok megváltoztak, mutálódtak, és új törzsek jöttek létre. Egyrészt a baktériumok megtanultak olyan enzimeket termelni, amelyek hatástalanítják az antibiotikumok egy részét. Másrészt a baktériumok úgy módosították a szerkezetüket, hogy kevesebb legyen a csatlakozási pont az antibiotikumok számára. Az egyik legérdekesebb jelenség az, hogy a sok antibiotikumos terápia hatására olyan baktériumok születtek, amelyeknek nincs sejtfala. Ez azért figyelemreméltó, mert az iskolai tanulmányaiból mindenki emlékezhet rá, hogy a sejtek általában rendelkeznek sejtfallal. Ennek ellenére a baktériumok között megjelentek olyan sejtek, amelyek megtanultak sejtfal nélkül élni. Az immunrendszer nem nagyon tud elbánni ezekkel a baktériumokkal, mert nem tudja őket megfelelően érzékelni, így azok „láthatatlanul” garázdálkodhatnak a szervezetben. Amikor egy új antibiotikumot hoznak forgalomba, nagyon sokszor nem lehet előre tudni, hogy milyen károkat, mellékhatásokat fog okozni. Erre egy Gerard nevű professzor hívta fel a figyelmet: „Elméleti alapon egyetlen új antibiotikumnak sem lehet megjósolni az egyes baktériumokra gyakorolt hatásmechanizmusát, sem pedig magára a testre gyakorolt hatását. Az antibiotikumok mérgező tulajdonsága csak extenzív használat után derül ki.”

Az antibiotikumok és az immunrendszer kapcsolata

Az már elhangzott, hogy az antibiotikumos kezelések nagy része gyengíti az immunitást, ezért különféle fertőzések esetén fontos lenne erősíteni az immunrendszert és kerülni az antibiotikumokat. A skóciai Szent András Egyetem kutatói hét pontban gyűjtötték össze az antibiotikumos kezelések főbb mellékhatásait:

1. Emésztőrendszeri problémák, gyomor és bélrendszeri panaszok, hányás, hányinger, bélgyulladás, hasmenés.
2. Májbántalmak, a máj elzsírosodása, sárgaság, májgyulladás és egyéb májproblémák.
3. Vérképzési zavarok.
4. A központi idegrendszer zavarai, különféle görcsös rohamok, hallászavarok, fülzúgás, hallucinációk, sőt az arra érzékeny embereknél kóma, bár ez igen ritka.
5. Allergiás reakciók.
6. Izom és ízületi betegségek.
7. A vese betegségei.

Többször említettem, hogy az antibiotikumos kezelés hatására a bélflóra elpusztul, s a candida gombák elszaporodnak. Az egészséges bélflóra feladata kordában tartani a szervezetben a candida gombát. A candidafertőzés legfőbb tünetei: emésztési zavarok; rendszeres, nagymértékű fáradékonyság; izomfájdalmak; érzelmi ingadozás; hangulatingadozás; bőrproblémák; nőknél menstruációs zavarok; férfiaknál prosztataproblémák, például prosztatagyulladás; illetve fekélyesedések akár a bőrön, akár a nyálkahártyán. A bélflóra károsodásának csak az egyik következménye a candida gomba elszaporodása, további velejárói az aknés bőrkiütések, az ételallergiák (ha az ember bélflórája károsodik, akkor olyan ételérzékenység, olyan ételallergia jelentkezik nála, amely korábban nem volt megfigyelhető), autoimmun betegségek, hólyagfertőzés, megnövekedett koleszterinszint, emésztési zavarok, bélgyulladás, fáradékonyság, klimaxos tünetek, szív és érrendszeri betegségek, májproblémák és krónikus izomfájdalom. Kiemelném a klimaxszal kapcsolatos panaszokat, ugyanis sokan nem tudják, hogy a bélben lévő jóindulatú baktériumok megmentik és visszaforgatják az ösztrogén nagy részét, amely amúgy kiürülne a szervezetből. Ha antibiotikumos kezelés hatására a bélbaktériumok kipusztulnak, akkor nem tudják a szervezetből kiürülő ösztrogént visszatartani, miáltal az ösztrogénszint jelentősen csökken, és jelentkeznek a klimaxra jellemző tünetek. 

Összefoglalásképpen elmondható, hogy bizonyos esetben az antibiotikum akár életet is menthet, viszont alapvető gond az antibiotikumokkal való visszaélés. Gyakran használják őket akkor, amikor nem kéne, minek eredményeképpen további károsodásokat okoznak, illetve tönkreteszik a bélflórát. A fő cél az lenne, hogy az ember természetes módszerekkel megerősítse az immunrendszerét, s ha ennek ellenére kialakul nála valamilyen fertőző betegség, akkor természetes módszerek segítségével győzze le azt.