„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”
(Juhász Gyula)
Élet és halál látszólag ellentétesek, mégis szorosan összetartoznak, nem léteznek egymás nélkül. Életminőségünket nagyban meghatározza, hogy elfogadjuk-e, ha valaminek lejárt az ideje, és ezzel együtt valami új születik. Engedjük-e ezt a változást, vagy félünk tőle?
A gyász a tudatos elengedés és újjászületés belső munkáját segíti. Bármilyen paradoxonnak tűnik is, a gyász mindig az életről szól, arról, hogy a vesztesség elfogadása révén és abból tanulva hogyan tudunk tovább élni. A halálra tekinthetünk csupán veszteségként és hiányként, de megláthatjuk azt is, hogy mit kaphatunk, miért lehetünk hálásak általa. Megtanulhatjuk az elengedést.
A helyesen megélt gyászfolyamat ajándékai
- Átéljük a bánatot, a szomorúságot, amely segít feldolgozni a veszteséget. Megtanuljuk tisztelni az érzelmeinket.
- Elfogadjuk, hogy nem lehet pótolni a pótolhatatlant, hogy a veszteségünk által hiány, űr keletkezett az életünkben.
- Belátjuk, hogy a felejtés nem megoldás, az összetört szív magától nem gyógyul be, ehhez belső munkára, aktivitásra van szükség.
- Elfogadjuk, hogy a fájdalomból kivezető út a fájdalmon keresztül visz. A „tüneti kezelés” csak átmeneti megoldás lehet, hiszen az alapprobléma megmarad.
- Rendezzük a kapcsolatot az elhunyttal: begyógyítjuk a sebeket, megbocsájtunk neki.
- Jobban megbecsüljük az életet, új módon tekintünk rá.
- Elfogadjuk a sorsunkat és meglátjuk a szerettünkkel együtt töltött idő ajándékait.
- Hála születik bennünk, amiért szerethettünk és szerettek minket, mert sokkal jobb valakit szeretni és aztán elengedni őt, mint sohasem szeretni.
Hogyan zajlik az egyéni gyászterápia?
A gyászkísérés meghitt és bizalmas légkörében a szakember megismeri az elvesztett személlyel való kapcsolat történetét és feltérképezi, hogy a gyászoló hol tart a veszteség feldolgozásának folyamatában. Végigvezeti őt a gyász 5 fázisán, segíti a az elhunyttal való kapcsolat rendezését, szükség esetén a megbocsátást.
Mikor ajánlott elkezdeni a gyászterápiát?
Ha sok éve vesztettük el egy szerettünket, akkor is bármikor dönthetünk úgy, hogy megtiszteljük őt az időnkkel és a figyelmünkkel, és belekezdünk egy tudatos, gyógyító folyamatba. Fontos azonban, hogy legalább 3 hónap elteljen a haláleset óta, mielőtt belekezdünk egy terápiás folyamatba!
Gyászfeldolgozó csoport
Szeretnénk figyelmedbe ajánlani évente egyszer induló gyászfeldolgozó csoportunkat, ahol sorstársak társaságában és szakemberek vezetése mellett haladhass végig a veszteség feldolgozásának felszabadító folyamatán. Hiszünk benne és tapasztaljuk is, hogy együtt könnyebb átvészelni a nehéz időszakokat!
A sorstársi közösség gyógyító ereje felbecsülhetetlen értékű a gyász során. Ahogy sokan másik is, te is tarthatsz attól, hogy ha szabadjára engeded az összes szomorúságodat, fájdalmadat, akkor az elsöprő érzések leterítenek, s így csak a negatív oldal erősödik fel. Holott épp a sorstársak között enyhül a gyötrődés! A gyászfeldolgozó csoportban kialakuló bizalom, együttérzés és megértés légkörében nyíltan tudsz beszélni az érzelmeidről, az új élethelyzet nehézségeiről, és mintákat kaphatsz arra nézve hogyan lehet megélni a gyász fájdalmát.
Az aktuális időpontért figyeld honlapunkat, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!
Visszajelzés
„A gyászfeldolgozás során sokkal többet kaptam, mint amit eredetileg vártam tőle. Nem csupán a veszteség elbírását célozták meg. Az elhunyttal való kapcsolatot és annak gyümölcseit emelték egy olyan magasabb szintre, ami a lélek számára valóban gyógyító és átformáló erővel bír.”
„Sok más terápiára is jártam a haldoklás kísérése, majd a gyász feldolgozása kapcsán. A csoportos gyászterápia azonban mást adott. Végigvitt egy folyamaton. Azt hiszem, mindannyiunknak lehetőséget nyújtott arra, hogy teljesen átéljük a gyászunkat, felhozott olyan érzelmeket, amelyeket elfelejtettünk, elfojtottunk, vagy nem is tudtuk, hogy léteznek. Nagyon egyszerű eszközökkel, mégis nagyon erőteljes hatást ért el. Nagyon nagy ereje van annak is, hogy csoportban zajlik a gyászterápia. Azt hiszem, nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki ilyen mélységben megossza az életét másokkal, főleg ha egyébként zárkózott ember. A férfiakon például azt láttam, hogy sokszor ez nekik nehezebb. Szerintem nagyon tiszteletre méltó, hogy valaki ezt bevállalja. Ehhez kell az igazi bátorság, nem a ralizáshoz meg a vadászathoz. Az, hogy megosztjuk egymással a gyászunkat, kimutatjuk a fájdalmunkat, segít. Sokat tanultam mások történetéből, a magam gyászához is közelebb kerültem általuk, és arra is rájöttem: bármilyen nehéz is volt apukám elvesztése és gyásza, senkivel nem cserélnék!”
