Szüless újjá a Gyászfeldolgozó által!

Részvételi díj: 30 000 Ft

Mi a gyász?

Ha elveszítünk egy szeretett személyt, aki fontos volt számunkra, az nagyon fájdalmas. Az érzelmek legszélesebb skáláját élhetjük át, úgy érezzük, mintha a fájdalmunk és szomorúságunk sohasem múlna el. Ezek természetes emberi reakciók komoly veszteség esetén. Nem mondhatjuk, hogy létezik helyes vagy helytelen módja a gyásznak, mivel mindenkinek a gyászfolyamata egyéni, a fájdalommal való találkozásnak van egészséges útja, amely az idő segítségével megújít és képessé tesz a továbblépésre.

A gyász természetes válaszunk a veszteségre. Érzelmi fájdalom, szenvedés, amit akkor érzünk, ha egy szerettünket elveszítjük. Minél nagyobb a veszteség, annál intenzívebb a gyász. Bármilyen veszteség vezethet gyászhoz, nem csak közeli szerettünk elvesztése.

  • Válás, szakítás
  • Egészségünk elvesztése
  • Munkánk elvesztése
  • Anyagi biztonságunk elvesztése
  • Vetélés
  • Nyugdíjba menetel
  • Háziállatunk elvesztése
  • Dédelgetett álmunk elvesztése
  • Közeli hozzátartozó komoly betegsége
  • Barátunk elvesztése
  • Biztonságunk elvesztése trauma után
  • Költözés és országváltás

Mindenki másképp gyászol

A gyász teljes mértékben személyes folyamat. A gyászfolyamat nagyban múlik személyiségünkön, élettapasztalatunkon, hitünkön és a veszteségünk természetétől. A gyászhoz idő kell. A gyógyulás fokozatosan megy végbe, nem lehet erőltetni, siettetni és nincs megadott „normális” vagy „általános” időtartama. Valaki hetek vagy hónapok után jobban lesz, másnál évekig tart. Akármilyen is a gyászfolyamat, a legfontosabb, hogy türelmesek legyünk magunkkal, és hagyjuk természetes lefolyását lelkünkben.

A gyász szakaszai

1. Tagadás: „Ez nem történhet meg velem.” 

2. Harag: „Miért történt? Ki a felelős?”

3. Alkudozás: „Jöjjön vissza, és akkor cserébe…”

4. Depresszió: „Túl szomorú vagyok ahhoz, hogy bármit is tegyek.”

5. Elfogadás: „Békében vagyok azzal, ami történt.”

Az általánosan elterjedt hiedelemmel szemben nem szükséges minden egyes szakaszon áthaladni a gyógyuláshoz! Ha át is megyünk ezeken a fázisokon, nem valószínű, hogy ebben a sorrendben történik. A gyász teljesen személyes, senki nem mondhatja meg, hogy hogyan „kell” végigcsinálni. Egy szakember vagy csoport viszont nagy segítség lehet, hogy akárhol is tartunk, tovább tudjunk lépni.

Darai Dóra

Náhori Zsanett

A gyászfeldolgozó csoport gyógyító ereje

Csoportban feldolgozni veszteségeinket nagy segítséget jelent, mert megtapasztalhatjuk, hogy mások is ugyanilyen fájdalmakkal küzdenek, társaink történetei és megélései támogatják saját továbblépési folyamatunkat. Ilyenkor valódi együttérzés és megértés születik nemcsak a többiek felé, hanem saját magunk felé is. Fájdalmainkat nem egyedül kell hordoznunk, hanem a csoport osztozik ezeken a terheken, megkönnyítve a feldolgozást.

A csoport meghatározott számú alkalomból áll. Zárt, tehát az elejétől a végéig egy folyamaton kísér végig bennünket, menet közben becsatlakozni nem lehet. Az alkalmak során a résztvevők a feldolgozást segítő gyakorlatokat is kapnak, amelyek hétről hétre végigvezetnek a gyógyulás felé.

Akik részt vettek a csoporton, mind pozitív változásokról számoltak be életükben.

Résztvevői visszajelzések

„Azt hiszem, minden embernek el kellene mennie legalább egyszer életében erre a gyászterápiára.

A gyász talán a legfájdalmasabb dolog az életben, ami minket ér. Ehhez képest szörnyű belegondolni, hogy nem vagyunk rá fölkészítve, és senki sincs, aki megtanítana minket gyászolni! Ha meghal egy szerettünk, a legjobb esetben szerető emberek vesznek minket körül, vagy találunk egy jó könyvet, amiből megértjük a folyamatot, esetleg egy jó pszichológust, aki segít. Így utólag visszagondolva a saját gyászfolyamatomra, azt látom, hogy bár nagyon sok segítséget kaptam, mégsem tudtam maradéktalanul mindent feldolgozni. Azt is utólag értettem meg, hogy a gyász hatalmas, mély témákat mozgat meg az ember életében. Nemcsak a szeretett személy elvesztéséről szól, vagy mindarról, amit ő valaha jelentett. A gyászterápia után azt éreztem, a gyász a jéghegy csúcsa volt csupán az életemben. Minden, amit megéltem az apukám halálával kapcsolatban, az az egész életemről adott egy tükröt: hogy hol tartok most, hogy mit mulasztottam, hogy milyen képességeim vannak, amelyekről nem is tudtam – jó és rossz dolgokat egyaránt felhozott. Ezekkel már apukám haldoklása és a gyász idején is valamelyest tisztába kerültem, mégis, valahogy megrekedtem a gyászfolyamatban. Ennek számos jele volt, például nagyon erős depresszió, öngyilkossági gondolatok. Ezeken idővel túljutottam, de inkább csak elnyomtam őket, vagy megtanultam a túlélést.

A csoportos gyászterápia volt az, ami segített nekem, hogy más módon lássak rá apukám halálára, a gyászra, és egyáltalán: az egész életemre. Apu halála olyan volt, mintha egy szimbolikus nyelven egy kódolt üzenetet kaptam volna, egy útmutatást az életre, amit ki kell bontsak. Az ő elvesztése a legfájdalmasabb dolog volt, ami valaha történt velem, mégis, csodálatos módon a legszebb is. Olyan kincseket kaptam tőle, általa, illetve a gyász feldolgozása során, hogy boldognak érzem magam, hogy ez az élmény nekem megadatott.”

“Sok más terápiára is jártam a haldoklás kísérése, majd a gyász feldolgozása során. A csoportos gyászterápia azonban mást adott. Végigvitt egy folyamaton. Azt hiszem, mindannyiunknak lehetőséget nyújtott arra, hogy teljesen átéljük a gyászunkat, felhozott olyan érzelmeket, amelyeket elfelejtettünk, elfojtottunk, vagy nem is tudtuk, hogy léteznek. Nagyon egyszerű eszközökkel, mégis nagyon erőteljes hatást ért el. Nagyon nagy ereje van annak is, hogy csoportban zajlik a gyászterápia. Azt hiszem, nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki ilyen mélységben megossza az életét másokkal, főleg ha egyébként zárkózott ember. A férfiakon például azt láttam, hogy sokszor ez nekik nehezebb. Szerintem nagyon tiszteletre méltó, hogy valaki ezt bevállalja. Ehhez kell az igazi bátorság, nem a ralizáshoz meg a vadászathoz. Az, hogy megosztjuk egymással a gyászunkat, kimutatjuk a fájdalmunkat, segít. Sokat tanultam mások történetéből, a magam gyászához is közelebb kerültem általuk, és arra is rájöttem: bármilyen nehéz is volt apukám elvesztése és gyásza, senkivel nem cserélnék!”