A gerincprobléma, mint népbetegség
Korunk emberének egyik legtöbbet emlegetett egészségügyi tünetcsoportja a hátfájás. Ha megvizsgáljuk a „magyar valóságot”, észrevehetjük, hogy az emberek nagy részének van valamilyen gerinccel kapcsolatos problémája. Ez mára odáig jutott, hogy teljesen normálisnak fogadják el azt, ha egy „kicsit fáj a hátam”. Ebben persze a klinikai orvoslás is ludas, hiszen nem kínál olyan gyógymódot a betegek számára, amivel képes az okokat és a tüneteket megszüntetni. Jobb esetben az ember injekciókúrákra és pihenésre kárhoztatik, rosszabb esetben viszont kisebb-nagyobb sebészeti beavatkozást is kénytelen elszenvedni. Sajnos azonban az eredmények azt mutatják, hogy az így elért hatások csak átmenetiek, maga az ok nem szűnik meg.
Kérdés, hogy miért nem működik a gyakorlatban a hagyományos orvoslás „gerincszemlélete”, hogyan álljunk mi a saját gerincproblémáinkhoz, és mit kínálhat fel a természetgyógyászat segítségként?
A gerinc
A gerinc fizikai szempontból az egyik legfontosabb csontos és porcos képződmény, melynek tartó és védő szerepe van. Egyrészről megtartja az emberi test súlyát, egyfajta tengelyként központi szerepet tölt be a csontrendszerben, másrészről pedig üreges kiképzése folytán elsődlegesen védi a benne futó gerincvelőt, idegeket és ereket. Maga a gerinc kemény és puha részek egymást követő sorozatából áll össze. A csontos csigolyák és a köztük lévő porcos állomány úgy épül fel, mint egy lengéscsillapító, amely a mozgások során hatalmas terheket képes megtartani és elnyelni. A gerinc hét nyaki (cervikális), tizenkét háti (thorakális), öt ágyéki (lumbális), öt keresztcsonti (szakrális) és háromöt farokcsigolyából (coccygis) áll. A csigolyákat inak, szalagok és izmok tartják össze. Oldalnézetben két „S” alakú görbületet láthatunk rajta, ami az ember felegyenesedésének a következménye.![]()
A gerincünk és a szerveink kapcsolata
Minden szerv és testrész valamilyen módon kapcsolódik a gerinchez, így ha a gerincben baj van, akkor a szerv is megbetegszik. Ezt a kapcsolatot a gerincvelői reflexív hozza létre. Ez egy „kapcsolási kör” melyre egy adott csigolyaszakasz, a hozzá tartozó szerv, izom és bőrterület kapcsolódik. Bármelyik ponton történik trauma, az kihat a másik háromra is. Ugyanez fordítva is igaz: bármelyik szakaszt gyógyítjuk, az szintén kihat a másik háromra. Ennek egyik ismert példája, amikor a bordaíveknél található bőrterületen szinte elviselhetetlen fájdalom jelentkezik a heveny hasnyálmirigygyulladás hatására. Ezt a megfigyelést fogalmazza meg a Headzóna elmélet, mely szerint minden elváltozás a gerincvelői reflexív segítségével kívül is megjelenik.
A gerinc köti össze a fejet a medenceüreggel. Sok régi vallásban a gerincet kígyóhoz hasonlítják. Keleten a kígyó a bölcsesség, Nyugaton pedig a gyógyítás jelképe. A bio-energetikában a gerinc a fő energiavezeték a testben, melyben számos meridián fut. Ha ez a „cső” nincs rendben, akkor az energiák áramlása is korlátozódik. A gerincben történik meg a kundaliní energiájának felvezetése a fejbe. Amikor a kundaliní felébred, és felkúszik a fejbe, az ember eléri a megvilágosodás állapotát. Ha ezt a roppant energiát nem megfelelő mederbe terelik, akkor saját használóját emészti el, és spontán égés következik be.
Kiropraktika, avagy a csontkovácsolás
A hátfájdalmak nagy részében a csigolyák elmozdulása áll a háttérben. Ilyenkor egy külső vagy belső (esetleg felső) behatás eredményeképpen a csigolyatest elmozdul az ideális helyéről, és helyi gyulladásokat, fájdalmat, bénulást, a porckorongok erős irritációját, és hosszútávon egyes belső szervek degeneratív elváltozását okozza. Ez persze számos, komplex tünetegyüttesben jelentkezhet, úgy, hogy az ember már nem is gondolná, hogy a problémája eredete a gerincből is származhat. Ilyenkor az egyik lehetséges megoldás, hogy az ember kiropraktőrhöz fordul segítségért.
A kiropraktika (chiropraxis görögül „kézzel való gyógyítást” jelent) más néven manualterápia vagy csontkovácsolás (ennek a szakmának hazánkban sajnos elég pejoratív csengése lett…) foglalkozik azzal, hogy a csigolyákat újra a kívánt helyzetbe rendezze, és ezáltal helyreállítsa a gerinc egyensúlyát. Ezeket különböző műfogásokkal, tekerésekkel, masszírozással, nyomással érik el, úgy, hogy közben igyekeznek a betegnek a lehető legkevesebb plusz fájdalmat okozni. A szakember először diagnózist készít (felhasználva az orvosi kórismét is!), és kikérdezi a pácienst életviteléről, táplálkozásáról, betegségeiről, panaszairól. Felvilágosítja őt a kezelés folyamatáról és várható eredményeiről. Minden esetben kötelező a csigolyák helyretétele előtt az ún. lágyrész technika és mobilizáció. Ennek keretében minden olyan technikát alkalmazhat a kiropraktőr, ami a hát izmainak fellazulását szolgálja. Ez lehet masszázs, akupresszúra, kineziológiai oldás, köpölyözés, fürdő, tangentor stb. Ezt sajnos sok „szakember” elhanyagolja, hiszen fárasztó és időigényes. Azonban ennek lespórolása súlyos sérülésekhez vezethet!!! Ha a csontkovács ezt nem hajlandó rajtunk végrehajtani, akkor álljunk fel és távozzunk, hiszen a mi hátunk épsége múlhat rajta!! Egy-két magasabb képességekkel rendelkező gyógyító képes arra, hogy energetikai szinten végezze el rajtunk a fellazítást, azonban ezt csak érdekességként említjük meg, hiszen kevesen tudják ezt megcsinálni, így nem ez a jellemző példa. Követeljük csak ki azt, ami megillet minket, hiszen rólunk van szó! Ha megtörtént az ellazítás, következik maga a manipuláció, melynek keretében a csigolyákat megkísérlik a helyes helyzetbe juttatni. Számos műfogás és iskola létezik, melyek mind-mind máshová helyezik a manipulációk hangsúlyát, azonban fontos, hogy a gerinc egészét korrigálni kell. Nincs olyan, hogy csak például a nyakat rakják helyre, a derekat pedig nem. A gerinc olyan, mint egy ostor, ha az egyik oldalát megrántjuk, a másik vége „csattan”. Tehát ha a derekunk fáj, az okozhat a nyakban is elváltozásokat. A gerincet is mint mikroegységet, csak holisztikusan lehet megközelíteni. A korrekció közben az ízületek roppanó hangot adhatnak, azonban ez nem „kötelező”. Csendben is helyreállhat a csigolya, ez embertípus kérdése. Téves az a vélemény miszerint ilyenkor a csontra rakódott mész törik le. Ha ez történne, akkor a csigolya is eltörne. Nagyon ritka az az eset, amikor egy kezelés elegendő a gyógyuláshoz. Naivitás azt hinni, hogy évek óta fennálló elváltozások fél óra alatt „helyreránthatóak”, hiszen ha így lenne akkor a gerincünk lenne a legsérülékenyebb részünk. Természetesen vannak „csodás” gyógyulások, ám az esetek többségében akár 10 alkalomból álló kúra is szükséges lehet, amely mellett személyre szabott mozgásterápiát is végezni kell. Kis túlzással kimondható, hogy minden betegségnél érdemes felkeresni a kiropraktőrt, hiszen a civilizációs, ülő és „nullmozgásos” életmód miatt ritka a teljesen egészséges gerinc. Ezért érdemes ennek helyretételével kezdeni. Ha nem szűnnek meg a tünetek, akkor lehet tovább keresni a gyógymódot. Viszont a gerinc kórós elváltozásai közül – kevés kivétellel – mindegyik esetében érhető el kisebb-nagyobb javulás. Gerincferdülés, porckorong-problémák, hát, nyak és derékfájások, a keresztcsont elcsúszása, ízületi problémák, menstruációs tünetek, fejfájás, szemromlás mind ide tartozhatnak.
A csontkovácsolás ellenjavallatai
Az alábbi ellenjavallatok kizárják a csontkovácsolást, mint gyógyítási formát, mert fokozott veszélyt jelentenek a páciensre: 65 év fölötti kor, csontritkulás, tumoros megbetegedések, nyaki artériák meszesedése, porckorongsérv előrehaladottabb (!) állapotai, TBC, csont és ízületi gyulladások, PCP, áldott állapot.
A csontkovácsolás és a lelki munka
Itt is igaz az a törvény, hogy a gyógyító csak segít a gyógyulásban, a páciens helyett nem fog meggyógyulni. Elsősorban a páciensnek kell mindent elkövetni a gyógyulás érdekében, a gyógyító csak elvégzi azt, amire a beteg egyedül képtelen lenne. Ha ez az akarás hiányzik, akkor a gyógyulás is elmarad. Kellő életmódbeli és lelki változások híján miért is változna bármi is az életünkben!? Fontos szem előtt tartani, hogy a kiropraktőr csak a fizikai részt képes megtenni, a lelki rész az emberre marad. Ha ez nem történik meg, akkor a helyrerakott csigolya újra „visszamászik” a régi pozícióba, így emlékeztetve a pácienst, hogy valamerre mozdulnia kellene. A gyakorlat azt mutatja, hogy a kiropraktika és a kineziológia tökéletes egységet alkot, úgy hogy az adott problémára egyszerre hat testi és lelki szinten. Sok esetben megfigyelhető, hogy hiába fektetnek nagy hangsúlyt az ellazításra, képtelenség korrigálni az elváltozást. Ilyenkor kell kineziológiával megkeresni és feloldani a stressz okát. Ezután már elvégezhető a manipuláció. A fizikai korrekció után pedig szükséges a fizikai helyzet lelki szinten való megdolgozása. Ha a kettő együtt működik, akkor az eredmény tartós lesz, és gyógyulás következik be.
A gerincproblémák lehetséges lelki okai
Mint láthatjuk, fizikai szinten a gerincproblémák számos módon jelenhetnek meg. Természetesen ehelyütt is le kell szögezni, hogy csak fizikai problémák nem léteznek. Minden fizikai kórkép hátterében egy lelki ok húzódik meg. Sok esetben elég megoldani a probléma lelki részét, de a legjobb egyszerre az összes síkon támogatni a gyógyulást.
Mit is próbál jelezni a lélek a gerincen keresztül? Egységben szemlélve a gerincet mindenképpen az élethez való viszonyunkat mutatja meg. Mennyire egyenes, illetve görbe a gerincem? Meghajolva járok-e, lógatom-e a fejem, előre tolom-e a medencémet? Az élet terheit milyen hozzáállással viselem? Egyenes vagyok-e az emberekkel szemben? Gerinces vagy gerinctelen vagyok?
A legfontosabb kérdés minden esetben, amikor a tüneteink lelki hátterét próbáljuk megfejteni, azaz, hogy „Mire kényszerít a betegségem?”, vagy „Mit kell megélnem a betegségem miatt?” Ha például egy gerincsérv miatt képtelenek vagyunk felegyenesedni, és csak derékből meghajolva tudunk járni, akkor a meghajlást, az alázatot, az áldozatvállalást kéne gyakorolni, és ezekkel az erényekkel áthatni az asztráltestet.
Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány gerincproblémát és gondolatébresztő megoldást:
Porckorong-problémák:
ebben az esetben mindig a lelki túlterhelés kérdése merül fel. Nem biztos, hogy az illető ténylegesen nagy terhet cipel, elég ha csak úgy érzi. Ilyenkor a rugalmas porckorong elveszíti a rugalmasságát, és a magot körbezáró fibrotikus gyűrű átszakad. Ekkor a puha rész mintegy felőrlődik a két csigolyatest között, iszonyatos fájdalmakat okozva ezzel.
Nyaki problémák:
a legfelső (atlasz) csigolya bajai mindenképpen arról árulkodnak, hogy a páciens nem akarja viselni a fej, a gondolkodás által rá rótt terheket. Próbáljunk változtatni a gondolkodásunkon, és új irányokba fordítani a fejünket!
Tartásproblémák:
„amint lent, úgy fent…” tartja a mondás. Ha a gerincnél ilyen problémák lépnek fel, akkor az mutatja a lelki tartásunk minőségét. A gömbölyű hát jelentheti azt, hogy valaki nem hajlandó tartani a hátát, illetve nem vállalja a felelősséget az életéért. A derék kihúzása, illetve a túlzott egyenes tartás kompenzálásra utal, valaminek az elkendőzésére (sokszor a gyámoltalanság és az önbizalomhiány mutatkozik meg így).
Gerincferdülés:
a népnyelv nem véletlenül említ bizonyos „görbe utakat”. Kérdés, hogy a páciens merre vezeti élete hajóját? Egyenesen vagy, kerülőutakon?
Egészséges, kiegyensúlyozott életmód
Végezetül pedig fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a kiropraktőr (és minden gyógyító) a pótszer szerepét tölti be. Ha az ember képes arra, hogy minden nap mozgással, gerinctornával, és megfelelő lelki hozzáállással tartsa magát formában, akkor nem kell orvoshoz járni. Ha viszont megspóroljuk a magunkkal való foglalkozást, akkor előkerülhetnek a gerincbántalmak és egyéb betegségek. Törekedjünk a testileg-lelkileg kiegyensúlyozott életre, előzzük meg a betegségeket!