Az emberi lét egyik elkerülhetetlen velejárója a fájdalom. Számos területen találkozhatunk vele az életünk során, és fontos üzeneteket tartogat számunkra.

csillapitA régi kultúrákban a fájdalom elviselése a férfiasság és a fejlettség egyik próbája volt, sokszor egyfajta erőpróbának számított a legyőzése. A mai korban ez már gyökeresen megváltozott. A tudomány és a kémia fejlődése lehetőséget adott arra az embereknek, hogy elkerüljék a fájdalmat, így kialakult a fájdalom kerülésének divatja. Bármilyen kis fájdalom esetén tálcán kínálják nekünk az erősebbnél erősebb fájdalomcsillapító szereket, így sajnos megfosztottuk magunkat az egyik legfontosabb figyelmeztető jelzéstől. Az orvostudomány hozzáállása az, hogy a fájdalmat bármilyen eszközzel csillapítani kell, talán még az okok feltárásánál is fontosabb. Emiatt a fájdalomcsillapítás egy önálló, milliárdos iparággá nőtte ki magát. Itt külsőleg próbálnak olyan kémiai anyagokat bejuttatni a szervezetbe, amik blokkolják a fájdalomérzetet, vagy esetleg műtéti eljárásokat alkalmaznak. Ez minden esetben tüneti kezelés, de bizonyos esetekben értékes lehet ez a segítség is, hiszen a fájdalom olyan erőssé válhat, hogy az ember normál napi tudatállapotát is megzavarhatja.

Nagyon fontos, hogy az ember tudatilag hogyan áll a fájdalomhoz! Mindenképpen kellemetlen, de ha segítséget lát benne, akkor képes megérteni az üzenetét. Ha eltagadja, akkor egy ördögi kört indít be, ahol egyre erősebb fájdalmakkal egyre erősebb kemikáliák segítségével száll szembe, hosszú távon sokszor eredménytelenül. Mindenképpen fontos a fájdalom megismerése. A fájdalom minden esetben jelzés, tünet, ami figyelmeztet valamire! Bármilyen fájdalma legyen tehát az embernek, az első teendő, még mielőtt elkezdené azt csillapítani, megpróbálni rájönni, hogy a fájdalom mint tünet mire figyelmeztet, mi lehet a mélyebb oka, mi állhat a probléma hátterében. Minden fájdalomcsillapítás tüneti kezelés, másodlagos módszer, amit csak párhuzamosan érdemes használni a fájdalmat valójában okozó betegségek elsődleges kezelése mellett. Jó tudni, hogy a szervezet saját fájdalomcsillapító rendszerrel rendelkezik, tehát képes elvégezni azt, amit gyógyszerekkel próbálunk elérni. A természetes módszerek minden esetben ezt a rendszert próbálják serkenteni. Fontos tényező az, hogy ezeknek a módszereknek nincs mellékhatása! A siker kulcsa a változtatás életkörülményeinkben, életmódunkban és főleg lelki hozzáállásunkban.
A pszichoszomatika alkalmazott törvényei alapján a fájdalom helyéből, intenzitásából, kialakulásából pontosan lehet következtetni a lelki háttérre. Ha ezt megtaláltuk, akkor különböző lelki terápiákkal dolgozhatunk a megoldáson. A tudat ereje jó fegyver lehet a fájdalom ellen, hiszen a fájdalom sokszor az elme kínja, nem a testé. Bizonyos módszerekkel lehetséges fokozatosan kitolni a fájdalomküszöbünket, erre jó példák az indiai fakírok.
nyerskajaAz egyik legjobb fegyver, amit bevethetünk a fájdalom ellen, az étrend-terápia. Törekedjünk tiszta, enzimdús, élő ételeket fogyasztani, és kerüljük el azokat, amik megterhelik szervezetünket (pl.: kávé, cigaretta, alkohol, cukor, túlfőtt ételek)! Az esetek nagy részében a szervezetben lerakódott méreganyagok okoznak fájdalmat, ezért a legtöbb tisztítókúra hatásos és természetes módja a fájdalomcsillapításnak (külön kiemelendő a böjt gyógyító-fájdalomcsillapító szerepe.) Sok fájdalom összefügg a szervezet elsavasodásával, ezért lényeges feladat a lúgosítás.
Igénybe vehetjük a gyógynövények segítségét is. Itt nem csak a betegséget gyógyíthatjuk kíméletesen, hanem magát a fájdalmat is csillapíthatjuk a növények hatóanyagaival, amik nem okoznak mellékhatásokat és függőséget. Többek között ilyen az árnika, orbáncfű, feketenadálytő, ligetszépe. Szabadon választhatunk a különböző masszázsmódszerekből (svéd-, shiatzu-, thaimasszázs, energetikai masszázsok), amik az idegi reflexkörön keresztül oldják az izmok feszültségét, így fájdalomcsillapító hatásúak. A masszázs relaxáló hatása a lélekre is kihat, és ez a teljesen elengedett állapot már önmagában is gyógyító hatású. Talpreflexológia alkalmazásánál érdemes megkeresni az adott szerv zónáját, és azt jó erősen megnyomkodni (ha bírjuk).
A fájdalom minden esetben jelzés, tünet, ami figyelmeztet valamire. Még maga az orvostudomány is azt vallja, hogy amíg nem sikerül a fájdalom okát, gyökerét megtalálni, addig nem érdemes a fájdalmat csillapítani vagy megszüntetni, hiszen az is diagnosztikus értékű, hogy hol fáj valami, milyen intenzitással fáj, mitől javul vagy rosszabbodik a fájdalom. Minden fájdalomcsillapítás tüneti kezelés, másodlagos módszer, amit csak párhuzamosan érdemes használni a fájdalmat valójában okozó betegségek elsődleges kezelése mellett.

A felmérések szerint a világon minden harmadik embernek van valamilyen krónikus fájdalma.

Az emberi szervezet saját fájdalomcsillapító mechanizmussal rendelkezik. A szelíd gyógymódok célja éppen e saját fájdalomcsillapító rendszer aktivizálása, ezért a természetes fájdalomcsillapító módszereknek nincsenek mellékhatásai.

Az első és talán legfontosabb dolog, hogy az ember ne pusztán ellenségének tekintse a fájdalmat, hanem fontos figyelmeztető jelnek. Meg kell barátkozni a fájdalommal! Ha testünkben valami rosszul működik, vagy a lelkünkben valami tévútra jutott, ha valamilyen területen – életmód, étrend, gondolkodásmód stb. – változtatásra van szükségünk, akkor valamilyen fájdalom keletkezik a szervezetben, és a fájdalom helyéből és jellegéből, mint tünetből megfejthető, hol is követtük el a hibát valójában.

fitoI.) A leggyakrabban használt természetes fájdalomcsillapító módszerek a következők:

  • étrend-terápia
  • gyógynövény-terápia (fitoterápia)
  • masszázsterápia, reflexológia
  • akupunktúra, akupresszúra
  • homeopátia
  • vízgyógyászat (hidroterápia)

II.) A szelíd fájdalomcsillapítás egyéb lehetőségei:

  • Bach-virágterápia
  • aromaterápia
  • színgyógyászat
  • hipnoterápia
  • relaxáció
  • vizualizáció

Folytatása következik!

A cikket Váradi Tibor előadásai és könyvei alapján állítottuk össze.

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…