Az enneagram szó görög eredetű. Az „ennea” kilencet, a „grammosz” alakzatot jelent, az enneagram tehát egy kilencszögű alakzat.

Ez a rendszer magában foglalja mindazt az emberi bölcsességet, amit a spirituális és vallási irányzatok az évezredek során összegyűjtöttek. Alapjait a keresztények, a buddhisták, a szufik és a zsidók fektették le vallási hagyományaikban. Tulajdonképpen azt az igazságot fogalmazza meg, hogy minden emberi személyiség mögött ott lakozik a lélek és a szellem – bármi is a látszat, az Isten fénye minden emberben benne él. Az enneagram nem vallási irányzat; éppen arra mutat rá, hogy bármilyen színűek, neműek, vallási felekezethez tartozóak lehetünk, van bennünk valami, ami közös és mégis egyedi.

Az enneagramnak nincs konkrét gyökere, melyre visszavezethető. Maga a jel kb. 2500 éves, de a kilenc típus alapjai a Krisztus előtti 4. századig vezethetőek vissza. Az ókori görög filozófiában Platónnál, majd néhány újplatonikus gondolkodónál, de a judaizmusban, az iszlámban, a kereszténységben, a gnosztikus és a hermetikus filozófiában mind-mind megtalálhatjuk az enneagram alapelveit. A modern kor egyértelműen George Ivanovich Gurdjieff nevéhez fűzi ezt a tudományt. Gurdjieff barátaival szenvedélyesen kutatta az emberi átalakulás folyamatát; beutazták a Közel-Keletet, sok időt töltve az ősi bölcsességek tanulmányozásával. A jelre valószínűleg Afganisztánban bukkant rá, majd ez lett a rendszerének alapja, amely még nem a lélektanra, hanem a természeti folyamatokra épült. Mai formáját részben Oscar Ichazo (Bolívia), részben pedig Claudio Naranjo (Kalifornia, USA) alakította ki. Ichazo kutatta és egyesítette az enneagram elemeit, illetve ő fedezte fel a köztük lévő összefüggéseket. A kilenc típus azon az ókori hagyományon alapszik, hogy „a kilenc isteni tulajdonság emléke tükröződik az emberi természetben” (Kr. u. 3. sz., Plótinosz: Enneádok).

Claudio Naranjo pszichológiai ismereteivel bővítette ki Ichazo művét, és csoportokkal dolgozott, hogy a módszert tökéletesítse. Hozzá csatlakozott Don Richard Riso, aki felfedezte az enneagramban a fejlődési szinteket. Később Russ Hudson is társult hozzájuk, és együtt alkották meg a „Személyiségtípusok” című könyvet.

Az enneagram egy önismereti út. Az életünk nagy része reakciókból áll, amelyeket a legritkább esetben értünk, már ha egyáltalán felfigyelünk rájuk. Az enneagram olyan kalandra hívja az embert, amelyhez nem kell különösebb önismereti előképzettség, mégis segít megismerni önmagunkat, megérteni a tetteinket, a gondolkodásunkat, valamint az élethez való hozzáállásunkat. Ez a cikksorozat csak egy kivonat.

Az enneagram szerint személyiségünk átalakításához három fő dologra van szükségünk:

tudatosságra, jelenlétre,

önmagunk megfigyelésére, és

– saját élményeink jelentésének megértésére.

Az első feladatunk azonosítani a személyiségjegyünket. A rendszer kilenc alaptípust különböztet meg. (Nagyon ritka, hogy az egyes típusok tisztán jelenjenek meg – általában átszínezi őket a mellettük álló jegyek egyike.)

A személyiségünkben több típus is megtalálható, de van egy, ami jellemző. Ez az, ami meghatározó, és nem változik az életünk során. Az alaptípusokban több szint váltakozik az egészségtelentől az átlagoson keresztül az egészségesig.

Bár az egyes viselkedési minták máshogy nyilvánulhatnak meg a férfiaknál és a nőknél, maguk a tulajdonságok azonosak. Hogy mely szinten állunk éppen, azt erősen befolyásolja a stressz, illetve aktuális lelkiállapotunk, hiszen ahogyan az életünk változik, úgy mi is egyik személyiségjegyből a másikba ugrálunk.

Fontos tudatosítanunk, hogy az egyes személyiségjegyek nem minősítenek minket. Semmivel nem jobb vagy rosszabb az egyik vagy a másik típusba tartozni, hiszen mindegyiknek megvannak az erősségei és gyengéi.

Tudnunk kell azt is, hogy a fő karakter mellett magunkban hordozzuk mind a kilenc jegyet. Mindannyiunkban van harag, szeretetéhség, de mindenkiben máshogy nyilvánul meg. Ha elmélyedünk ezekben a jegyekben, látni fogjuk, hogy milyen szorosan összefüggenek egymással.

Folytatása következik!

poganyzita

Pogány Zita

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…