Emberi játszmák a kineziológia tükrében (3. rész)

Életünk, vagy inkább nem tudatos életünk egyik legfőbb mozgatórugója a sorskönyvünk. Ez az a mesekönyv, melyet gyermekkorunkban írunk meg és éljük rosszabbik esetben egész életünk során. Amikor gyermeki tudatunkkal feleszmélünk, elkezdjük figyelni a körülöttünk lévő világot, embereket és sorsokat, és aszerint, hogy ki, illetve milyen embertípus kapja tőlünk a legtöbb figyelmet, fogjuk megírni sorskönyvünket. Szabályos mesekönyv ez, főhősökkel, jóval és gonosszal, kalandokkal, izgalmakkal, vagy éppen unalommal. Ez az, amit öntudatlanul élünk. Sorskönyvünket gyermekkorunkban négy-hétéves korunkig írjuk meg, de még a tinédzserkor elejéig van esély a változtatásra, ezután már csak tudatos felismerésekkel és munkával lehet átírni.

Első játékos gyakorlatunkban írjuk le a sorskönyvünk címét! Adjunk neki egy nevet! Gondoljuk át eddigi életünket, mik, hogyan és kikkel történtek velünk, és nevezzük el valahogy! Nézzük meg, boldog-e vagy szomorú, érdekes vagy unalmas, győzelmes, avagy tragikus kimenetelű? Próbáljuk meg elképzelni az utolsó jelenetét is ennek a könyvnek, és írjuk le! Ezzel már tudatosítunk egy részt belőle, mely által könnyebben rajtacsíphetjük játszmázni vágyó kis énünket. Pár szó, melyet a sorskönyvről érdemes tudni:

– az elszámolás felé irányul, tehát olyan élethelyzeteket választ az illető, amelyek közelebb viszik az élete elszámolásához,

– döntés jellegű, vagyis a gyermek dönt az életterve mellett,

– a szülők megerősítik sorskönyvünket szóban vagy gesztusokkal,

– kívül esik a tudatosságon,

– az eseményeket folyton újraértelmezi, ezáltal igazodva a sorskönyvhöz,

– gyermeki érzéseket és döntéseket tartalmaz,

– ez a gyermeknek a legjobb stratégia a túléléshez.

Nézzünk egy újabb érdekes játékot:

Próbálj meg visszaemlékezni, ki volt gyermekkorod hőse/hősnője? (hétéves korig). Valószínűleg ő lesz sorskönyved hőse is. Beszélj magadról, mintha te lennél ő, majd a mostani énedről és életedről! Vizsgáld meg a hasonlóságokat! Mit találtál?

Többféle sorskönyvtípus létezik:

– győztes, ekkor elérjük, amit kitűztünk, bár ez lehet egy szerencsétlen életsors megvalósítása is,

– vesztes sorskönyv, melyben nem teljesül a kitűzött cél, például amikor mindent elveszítünk egyszerre

– nem győztes sorskönyv, ebben nincsenek nagy győzelmek, nagy veszteségek, a főszereplő nem akar kockázatot vállalni.



Ennek fényében vizsgáljuk meg, mi milyen sorsot éltünk eddigi életünk során!

Amikor sorskönyvbe kerülünk, tudnunk kell, hogy ilyenkor nem tudatos életünket éljük. Ilyenkor sem szabadok, sem spontánok nem tudunk lenni, hiszen gyermeki módon reagálunk a helyzetekre. Ilyen például, amikor stresszhelyzetbe kerülünk. Gondold át, hogy mi az a stressz, amit még kibírsz!

Gumikötél szindrómának nevezte el Eric Berne azokat a helyzeteket, amikor egy jelenlegi és egy múltbeli esemény közti hasonlóság hatására beleesünk sorskönyvünkbe. Vannak személyek, akiket tudattalanul azonosítunk, összekötünk a gyermekkorunk figuráival, úgynevezett arcot teszünk rájuk. Gondold végig az életedet ebből a szempontból is, kik azok, akikre arcot pakolsz, és akikkel a gumikötélen rángatjátok egymást!

Vannak külső jelei is annak, hogy valaki belepottyant a sorskönyvébe, ilyenek például: mély sóhajtás, sűrű pislogás, testhelyzetváltás, test bizonyos részeinek megfeszítése, és minden egyéb, amit a szülői és gyermeki én-állapotokra jellemző (lásd előző részek).

Amikor belekerülünk sorskönyvünkbe, az életutunkat kezdjük átdolgozni. Így sokszor hanyatt-homlok ellentétes irányba haladhatunk, mint kellene. Ilyenkor persze jönnek a figyelmeztetések, apró balesetek, nem sikerülnek dolgok, testi tünetek. Tipikus példa a rák, amikor rák módjára sorsunk ellenében haladunk.

Említettük a sorskönyvbe kerüléskor a szülői és a gyermeki én-állapotok jellemzőit, álljon itt egy pár példa ezek találkozására:

– amikor a szülő szülői én-állapotából mennek utasítások a gyermek szülői én-állapotába, ezek majd később hatnak mint utasító üzenetek, ilyen például: Légy tökéletes! Légy erős! Tégy erőfeszítéseket! Szerezz örömöt! Siess! Ne hibázz!

– a szülő felnőtt én-állapotából a gyermek felnőtt én-állapotába mennek az úgynevezett programok, melyek célja levezetni, hogy mit hogyan kell vagy illik csinálni, mint például: Így kell kedvesnek lenned! vagy: Így kell leírnod a neved!

– a szülő gyermeki én-állapotából a gyermek gyermeki én-állapotába a parancsok és engedélyek mennek. Ezek nem szóbeli információk, melyek talán leginkább meghatározzák későbbi életünket. Ezeket körülbelül hároméves korunkig kapjuk meg. Felnőtt korban, amikor ezek ellen cselekszünk, általában rosszul érezzük magunkat, feszültté válunk testileg-lelkileg.

Íme néhány alapvető parancs, melyet kaphatunk, és amelyre szülővé válásunk során érdemes odafigyelnünk, ha szellemileg egészséges, spontán és szabad gyermekeket akarunk nevelni:

– Ne légy! Ne létezz! (Például nem várt baba kapja ezt a programot.)

– Ne légy önmagad! (A szülő saját, vagy saját maga által elképzelt személyiséggé akarja formálni gyermekét, melynek például akaratgyengeség lehet a következménye.)

– Ne légy közel! Ne bízz! (Kevés testi érintés, az ember zárkózottá, keménnyé válhat általa. Mindenkinek szüksége van érintésre, ne feledjük mennyi jó dolog történhet egyegy érzelemmel teli simogatás által.)

– Ne érezz! Ne mutasd ki! (Mennyi-mennyi fájdalmas konfliktustól kímélhetnénk meg magunkat és másokat, ha őszintén el mernénk mondani a bennünk lévő érzéseket. Ne feledjük, az emberek nagyon kis százaléka gondolatolvasó, és még kevesebben értik meg a ki nem mondott vallomásokat, érzéseket, legyen az jó vagy rossz.)

– Ne légy gyerek! Nőj már fel! (Nem véletlenül születünk mindannyian gyermekként. Ha valaki nem tud gyerek lenni, hogy akar felnőtté válni? Valójában ők általában tudattalan gyermeki énjükben leledzenek. Gyermekeinket nézve megtanulhatunk ismét gyermekekké lenni.)

– Ne tégy semmit! (Majd úgyis lesz valahogy, anya ezt jobban tudja stb. Ha nem engedjük gyermekeinknek felfedezni a világot, a dolgokat, határozatlan és magatehetetlen, bizonytalan felnőtteké válhatnak.)

– Ne légy egészséges! (A beteg emberekre mindig jobban odafigyelnek látszólag, de figyeljük csak meg, a betegség, az örökös panaszkodás fárasztóvá és unalmassá válhat mások számára egy idő után.)

– Ne légy fontos! (Így mindig mások kerülnek az előtérbe, önmagunkról elfeledkezünk, pedig az alap mi vagyunk, ha ezt nem vesszük figyelembe, előbb-utóbb elfogy az erőnk és az energiánk másokra.)

– Ne tartozz sehová! (Ezzel örökös magányra és egyedüllétre kényszeríthetünk valakit, pedig napjainkban nagyon is fontos a közösségi szellem. Vizsgáljuk meg a körülöttünk élő embereket, vajon tényleg otthon érezzük magunkat közöttük? Ha nem, tudatosítsuk ezt a programot, hogy minél előbb a közösség tagjává, szívévé válhassunk!)

– Ne nőj fel! (Ez anyuci kisgyermeke, nem tanul meg önálló lenni, állandó függésre van szüksége. Figyeljünk oda erre a programra, nagyon gyakori szülő–gyermek konfliktus okozója!)

– Ne légy sikeres! (Nekik semmi sem sikerül, ilyenkor sokszor a szülő tudatalatti féltékenysége az, ami ezt a parancsot sugallja.)

Ha felismertük magunkban ezen programok valamelyikét, lazítsunk, és próbáljunk meg pozitív engedélyekkel hatni ellenük, mint például: Létezhetsz!, Önmagad lehetsz! Gyermekeinket is figyeljük: már kiskorban látható jelei vannak ezeknek, igyekezzünk pozitív hozzáállást tanúsítani irántuk, bátorítsuk és biztassuk, dicsérjük őket! Belőlük válik a következő nemzedék, ne nehezítsük meg a dolgukat! Ne feledjük el azt sem, mielőtt még saját szüleink vádolásába kezdenénk ezen programok felismerése után, hogy

1., mi választottuk őket, így zokszavunk sem lehet ellenük, legfeljebb magunkat okolhatjuk, mivel azonban ez sem vezet előre, jobban tesszük, ha szeretetteljesen segítünk nekik, és próbájuk élni saját tudatos életünket,

2., mivel ezeket a programokat ők is szüleiktől kapták, és ők legjobb tudásuk és szeretetük alapján cselekedtek.

Öt előírás van, amit még „kapunk” gyermekkorban:

Minden esetben a megoldás a dolgok tudatosítása. Nem helyezhetünk elég nagy hangsúlyt erre, mert mindennapjainkat nem tudjuk maradéktalan jó érzéssel járni, hiszen nem mi irányítjuk ilyenkor sorsunkat. Sose feledjük, sorskönyvünket bármikor átírhatjuk!

Három fő dolog van, aminek hatására kiléphetünk a sorskönyvünkből:

– nagy horderejű események,

– nagy jelentőségű emberi kapcsolatok,

– saját személyes elhatározásunkból történő döntésünk.

Azt se feledjük, hogy nem kell feltétlenül felnőtt én-állapotban lennünk, de legyen szabad választásunk, hogy melyik én-állapotból reagálunk egy helyzetben! Ha valami nem megy egyedül, kérjünk segítséget, ne hagyjuk, hogy negatív programjaink uraljanak minket, higgyünk benne, hogy rengeteg ember örömmel segít, és így válhatunk nyitottá mások és a világ felé is.