A mostani cikket a sztrókokkal kezdeném. Sztróknak nevezzük az egy egységnyi elismerést, amit adunk vagy kapunk. Többféle sztrókról beszélhetünk: szóbeli, nem szóbeli (mint például egy simogatás), pozitív (ami kellemesen érinti azt az embert, aki kapja) és negatív (kellemetlenül érintő) sztrókokról.
Már születésünk előtt is vágyunk elismerésre. Különböző pszichológiai és más természetgyógyászati, vagy lélektannal foglalkozó tudományok kimutatták, hogy a nem várt, vagy más neműnek várt gyermekek megfelelési kényszerben szenvednek, és ahogy azt már az előző cikkben megtárgyaltuk, mindegy, hogy pozitív vagy negatív figyelmet követelnek ki maguknak egy idő után.
Ahhoz, hogy valaki egészségesen fejlődjön, mind a negatív, mind a pozitív sztrókokra szükségünk van. Az is problémákhoz vezethet, ha egyáltalán nem, vagy csak számunkra kevés sztrókot kapunk. Az alábbiakban felsorolnék egy pár sztrókfajtát, melyek jellemzik mindennapi életünket:
– feltételes sztrók, amely arra vonatkozik, amit csinálsz
– feltétel nélküli sztrók, amely ahhoz kötődik, aki vagy
– feltételes pozitív sztrók, például: „Jó munkát végeztél!”
– feltételes negatív sztrók, például: „Nem tetszik a ruhád!”
– feltétel nélküli pozitív sztrók, például: „Úgy örülök, hogy látlak!”
– feltétel nélküli negatív sztrók, például: „Nem szeretlek!”
Ha valakit pozitív elismeréssel akarunk irányítgatni, próbáljunk leszokni róla, mert egy idő után visszaüt, és negatív hatást hozhat, hiszen az illető könnyen rájön, hogy becsaptuk, és nem voltunk őszinték vele. Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy mindenki más és más sztrókoknak örül. Lehet, hogy amit mi pozitív elismerésnek szánunk, arra a másik fél negatívan reagál. Az úgynevezett viselkedési szűrőnk csak azt engedi át, ami a saját sztrók profilunkba belefér.
Próbáljuk ki a következő gyakorlatot: üljetek össze páran, de legalább ketten, és sztrókoljatok egymásnak. Mondjatok pozitív és negatív sztrókokat egymásnak, majd beszéljétek meg hogy kaptatok-e olyan elismerést, amit vártatok, illetve, hogy melyik tetszett és melyik nem. A továbbiakban csinálhatjátok úgy is mint továbbfejlesztett változat, hogy mindenkitől kértek negatív és pozitív sztrókokat. Jó edzés ez, hiszen a negatív dolgokkal amúgy is nehéz szembenéznünk, viszont elengedhetetlen az emberré válás útján a saját „rossz” oldalunkkal és mások esetleges ellenszenvével, vagy egyet nem értésével szembesülni.
Szülőként figyeljünk oda, hogy az öt „alapszabályt” ne neveljük bele a gyermekeinkbe:
– Ne adj sztrókot, amikor adhatnál!
– Ne kérj sztrókot, amikor szükséged van rá!
– Ne fogadj el sztrókot, amikor szükséged van rá!
– Ne utasíts vissza sztrókot, amikor szükséged van rá!
és a legerősebb:
– Ne adj magadnak sztrókokat!
Van még egy kis gyakorlat, amit érdemes megcsinálni: írjunk három pozitív sztrókot, amit általában nem szoktunk megkapni, de nagyon szeretnénk, és ezt egy héten belül kérjük valakitől. Ne riasszon vissza minket a visszautasítás, a kérés a lényeg, nem az, hogy megkapjuk, vagy sem.
Fontos az is, hogy hogyan osztjuk be az időnket. Eric Berne, a tranzakcióanalízis atyja szerint ezt hatféleképpen tehetjük meg:
– Visszavonulás: amikor befelé fordulunk, nem lépünk kapcsolatba emberekkel, önmagunknak sztrókolunk, elkerüljük a sérülések esetleges kockázatát a magunkba fordulással. Az ilyen ember csak fizikailag van jelen, lelkileg nincs.
– Rítus: mikor bár egy csoportba járunk, de csak felszínes ismeretségeink vannak, ezzel is a mélyebb megismerések kockázatát kerüljük, általánosan elfogadott sztereotípiák és bevált mondatok közt létezünk.
– Időtöltés: ez általában bulikra jellemző, hasonló, mint a rítus, de kissé mélyebb, itt már felmerülhet bennünk a vágy egy esetlegesen mélyebb kapcsolat kialakítására, de óvatosak vagyunk, és még tartjuk a távolságot.
– Tevékenység: itt már egy minőségi váltást figyelhetünk meg, a csoport tagjai törekszenek mélyebb viszonyba kerülni egymással, de még ez sem az igazi, bár a közös cél már megvan, de ez általában nem egymás személye felé irányul.
– A játszmánál már erős érzelmi megnyilvánulások történhetnek, gyakoriak az én-állapot cseréi, például egy családi közegben, és bár ez sem teljesen őszinte, mégis az intenzív sztrókolásokat megtalálhatjuk itt.
– Az intimitás az, amit mindenkinek el kellene érnie, itt már teljes a nyíltság, az őszinteség, a két fél önmagát adja, önmaguktól őszintén sztrókolnak egymásnak, őszintén kifejezik érzéseiket, nem mennek bele különböző játszmákba, ők már csak játékosak egymással.
Mindannyiunknak ide kellene eljutni, bár sokszor a tudattalan tevékenységek akadályoznak minket ebben. Különböző technikákkal felderíthetjük ezeket, és ki is gyomlálhatjuk magunkból.
Most szeretnék pár szót szólni arról a négyfajta életpozícióról, melyek meghatározóak a mindennapi életünkben:
– Én nem vagyok rendben, és ti sem vagytok rendben! – az így gondolkodó ember azt hiszi, hogy őt nem lehet szeretni, elutasít minden közeledést, feleslegesnek és kilátástalannak érez mindent. Ez az állapot a szenvedélybetegekre és öngyilkosokra jellemző.
– Én nem vagyok rendben, de ti rendben vagytok! – ő rosszabbnak érzi magát másoknál, a többiek mindig jobbak nála, ő az állandó vesztes, jellemzi a depresszió, a fásultság és lehangoltság.
– Én rendben vagyok, ti nem vagytok rendben! – ez a személy túlértékeli magát, ő jobban tud mindent másoknál, és így hajlamos lehet arra, hogy megaláz, megszégyenít másokat, mások leigázása fontos számára az önigazoláshoz. A kulcsszó itt: a durvaság.
– Én rendben vagyok, és te is rendben vagy! – ez lenne az egészséges énállapot, az ebben az életérzésben tartózkodó ember harmóniában él másokkal és önmagával, képes az összetűzések megoldására, másokra figyelni, és tisztában van a saját és környezete jó és rossz tulajdonságaival.
Nagyon fontos, hogy szóljunk az érzésekről, melyek a játszmákban előfordulhatnak, ezek lehetnek úgynevezett parazita érzések és hiteles, őszinte érzések.
A parazita érzéseket onnan ismerhetjük fel, hogy ismétlődőek, általában hátráltatják a problémamegoldásokat, nem őszinték, a gyermeki játszmáinkat játsszuk újra ilyenkor, ezek fogva tartanak minket, ilyenek például a napi puffogások, sértődések, a harag, a felháborodás. Sokszor akkor érezzük „jól” vagy elégedettnek magunkat, amikor megvannak ezek a napi kis „programjaink”.
Az őszinte érzések az itt és most-ra válaszolnak, igazak, cenzúrázatlanok, előre visznek egy probléma megoldásában.
Négyféle alapérzést különböztethetünk meg a tranzakcióanalízis szerint, ez a düh, szomorúság, félelem és az öröm.
A dühöt általában egy nem várt negatív esemény, kár váltja ki, ilyenkor az embernek szeretetre és együttérzésre van szüksége, ugyanakkor a düh energiát adhat az esetleges változtatáshoz. Az „Én rendben vagyok, te nem vagy rendben” pozíció tartozik ide.
A szomorúságot a veszteség váltja ki, vagy esetleg egy fájdalmas esemény. Az elváláshoz és megtisztuláshoz adhat erőt, ilyenkor az illetőnek vigasztalásra, megértésre, az összetartozás érzésére van szüksége. Ide az „Én nem vagyok rendben, és te sem vagy rendben” állapot tartozik.
A félelem kiváltó oka a veszély, mely nagyon sokszor a jövőre vonatkozik. Segíthet a megelőzésben, az önvédelemben, ilyenkor védelemre, segítségre, bizalomra lenne igényünk. Az „Én nem vagyok rendben, de te rendben vagy” állapotot rendelhetjük ide.
Végül következzék az öröm érzése, melynek kiváltó oka az elégedettség, a kellemes élmények. Ilyenkor igényünk van az ünneplésre, közösen, a megosztásra és elismerésre. Itt az „Én rendben vagyok, és te is rendben vagy” állapotot találhatjuk meg.
Végezetül álljon itt egy kis feladat, amit érdemes elvégezni, kipróbálni, segítséget nyújthat az önismerethez:
Vizsgáld meg a következőket, akár le is írhatod:
– Ki szoktad-e mutatni a dühödet? Ha igen, hogyan, ha nem, miért?
– Ki szoktad-e mutatni a szomorúságodat? Ha igen, hogyan, ha nem, miért?
– Ki szoktad-e mutatni a félelmedet? Ha igen, hogyan, ha nem, miért?
– Ki szoktad-e mutatni az örömödet? Ha igen, hogyan, ha nem, miért?
– Mit teszel, amikor egy másik ember dühös, szomorú, fél, vagy örül?
– Mit vált ki benned?
– Gyermekkkorodban hogyan reagáltak a szüleid, amikor dühös, vagy szomorú voltál, féltél, vagy örültél?
– Van-e amiben máshogy szeretnél reagálni?
Ha igen: cselekedj így!
Pogány Zita
