A holisztikus szemlélet szerint az ember nemcsak fizikai testből áll, hanem rendelkezik annál finomabb testekkel is. Az ember energetikai rendszerét magában foglaló testet étertestnek, vagy élettestnek hívják. Ebben található az ún. hét életfolyamat, melyek harmonikus működése az egészség alapját képezi. A kozmosz éteri része folyamatosan kapcsolatban áll az ember étertestével, s innen meríti minden élőlény az életéhez szükséges energiákat.

A hét életfolyamat:

  1. a lélegzés,
  2. a melegítés,
  3. a táplálkozás,
  4. a kiválasztás,
  5. a megtartás,
  6. a növekedés és
  7. a létrehozás

A lélegzés végigkíséri az egész életünket – az első lélegzetvétellel kezdődik és az utolsóval zárul földi életünk. A lélegzés révén éteri erőket veszünk fel, melyek támogatják életünket és gyógyulásunkat. Az életenergia az oxigénhez kötötten található meg a levegőben. Sok betegség visszavezethető a helytelen légzésre, ami által legyengül az ember éteri teste.

A mai embernek általában felületes, kapkodó a légzése, csökkent a tüdőkapacitása, és nem figyeli saját légzését, így az öntudatlan, automatikus folyamat. A légzés terén az egyik legfontosabb a tudatosítás. A tudatossá tett légzési folyamat által növelni lehet a tüdőkapacitást, és ezen keresztül az egészséget. A helyes légzés az egész tüdőt megmozgatja, alapos, mély, lassú, nyugodt, ritmikus, rendezett és tudatos. A helytelen légzés következményei: fáradékonyság, mérgeződés, elsavasodás, gyulladások, az agyi kapacitás csökkenése, feledékenység, emésztőrendszeri zavarok, anyagcsere-problémák, szív- és érrendszeri betegségek, az immunitás csökkenése, a félelmek, szorongások felerősödése. A helyes légzés és a rendszeresen végzett légzőgyakorlatok révén tele lesz az ember energiával, könnyebbé válik a méregtelenítés, főként a savas méreganyagok távozása, növekszik az agyműködés, a koncentráció és a figyelem javul, rendeződik az emésztés és az anyagcsere, megerősödik a szív és az immunrendszer és az ember nyugalomra tesz szert.

A melegítés feladata a környezettől független belső hőmérséklet fenntartása. Ez azért lényeges, mert az életfolyamatok csak egy bizonyos hőmérséklet mellett tudnak normálisan végbemenni. Kihűlés esetén az életfolyamatok károsodása akár halálhoz is vezethet.

A táplálkozás, a kiválasztás és a megtartás egymással szoros kapcsolatban lévő életfolyamatok. A táplálkozás elsősorban a táplálék felvételélt, megemésztését és felszívódását foglalja magában. A kiválasztás révén a szervezet megszabadul mindazoktól az anyagoktól, amelyekre az élet fenntartása szempontjából nincs szüksége. Ezt a folyamatot nagymértékben támogatják a kiválasztó és méregtelenítő szerveink, mint például a máj és a vese. A megtartás révén viszont az élethez szükséges szubsztanciák kerülnek megőrzésre és hasznosításra. A szervezet a megtartás életfolyamata nélkül mindent feloldana, lebontana és kiválasztana.

A táplálkozással kapcsolatos természeti törvények betartása leginkább az említett három életfolyamatra van hatással, és ezeken keresztül az egészségre. Az egészséges életmódnak megfelelő táplálkozás tizenkét aranyszabálya biztosítja az életfolyamatok helyes működését. Ide tartozik a megfelelő folyadékbevitel, a napi ritmus, a helyes ételpárosítások, az alapos rágás, a széklet rendezése, az étkezés megfelelő körülményeinek biztosítása stb (részletesen lásd: Váradi Tibor Az egészséges életmód alapjai c. füzetsorozatban). A kiválasztás életfolyamatát elősegíthetjük rendszeres méregtelenítéssel, valamint a máj és a vese támogatásával. A máj fő ellensége a fehér cukor, a veséé a többlet sóbevitel, és mindkettőjüké a többletfehérje fogyasztása, ezért az ideális működés érdekében kerüljük ezeket. A májnak jót tesznek a keserű ízű teák (pl. zsálya, fehér üröm), az uborka, a tök és az ananász. A vesének szüksége van megfelelő folyadékbevitelre (kb. két liter naponta, pl. tiszta víz, gyógytea) és időnként vízhajtó teákra (pl. aranyvessző, nyírfalevél, zsurló). Az egész szervezet méregtelenítését elősegíthetjük egy csalántea-kúrával. Ennek során hat héten át napi másfél liter csalánteát fogyasszunk ízesítés nélkül, langyosan, a nap folyamán egyenletesen elosztva.

A növekedés életfolyamata segíti elő a belső fejlődést és gyarapodást a megtartott szubsztanciák révén. Bár egy egész életre szóló folyamatról van szó, a működése külsőleg leginkább a gyermekkorban figyelhető meg. A létrehozás (reprodukció) teszi lehetővé, hogy az ember képes legyen szaporodni és magához hasonló utódokat nemzeni.

Minden életfolyamatnak van fizikai bázisa a testünkben. A légzés legfőbb szerve a tüdő, míg a melegítésben a vér és a lép vesz részt. Ha valaki fázékony és nem képes a külső hideget belső hővel ellensúlyozni, akkor a lép erősítésére van szükség. Segítségképpen egy késhegynyi cayenne bors egy deci meleg vízben feloldva és éhgyomorra elfogyasztva segíti a belső hőképződést. A táplálkozás, a kiválasztás és a megtartás folyamatában a teljes emésztőrendszer, valamint a máj, az epehólyag és a hasnyálmirigy vesz részt. A növekedés a mirigyrendszer segítségével, míg a reprodukció a nemi szervek segítségével megy végbe.

Az életfolyamatok kapcsolatba hozhatók egy-egy elemmel is. A légzés, mint életfolyamat természetesen a levegő elemhez kapcsolódik, míg a melegítés a tűz elemmel hozható összefüggésbe. A táplálkozás a fény eleméhez kapcsolódik, mert minden táplálék hordoz magában olyan fényt, amelyet a Napból vett fel. A táplálék fénytartalmát biofotonnak is nevezik, és általában annál kedvezőbb az egészség szempontjából egy étel, minél magasabb a biofoton-tartalma. Ezt elsősorban az szabja meg, hogy a növekedése során mennyire volt kitéve a napfénynek, illetve hogy milyen átalakításokon ment keresztül az elfogyasztása előtt. A növényi táplálékoknak sokkal nagyobb a biofoton-tartalmuk, mint az állati eredetűeknek. Bár az állatok számára is fontos a fény, sokkal jobban tűrik a hiányát, mint a növények. A növények a betakarítást követően, megfelelő tárolás mellett – a fagyasztás és a hőkezelés ugyanis tönkreteszi a bennük elraktározott fényt – nagymértékben képesek megőrizni biofoton-tartalmukat, míg az állatok a megölésük után rövid időn belül elveszítik azt.

A kiválasztás folyamatát a hangéter, a megtartás folyamatát pedig az életéter szolgálja. A növekedés életfolyamata révén tulajdonképpen belenövünk a térbe, míg a szaporodás segítségével az időben hozunk létre magunkhoz hasonló utódokat. Az életfolyamatok és az elemek kapcsolatát felhasználhatjuk a beteg életfolyamatok gyógyításához. A tüdő működését segítik a légzőgyakorlatok, a vért támogatja a hőterápia.  Az emésztőrendszeri problémák esetén a fényterápia, míg kiválasztási problémák esetén a hangterápia (zeneterápia) jöhet szóba.

Életfolyamatok Elemek
lélegzés levegő
melegítés tűz (hő)
táplálkozás fényéter
kiválasztás hangéter
megtartás életéter
növekedés tér
szaporodás idő

A hét életfolyamat mindegyike összefüggésbe hozható valamelyik belső elválasztású mirigyünkkel. (Ez a kapcsolat inkább energetikai jellegű, nem fizikai kölcsönhatásra kell gondolni.) A jól működő mirigyrendszer képes semlegesíteni azokat az erőket, amelyek hátráltatnák az életfolyamatok optimális működését. Ha egy életfolyamat megbetegszik, mindenképpen érdemes erősíteni a hozzá tartozó mirigyet! Az ember nem lehet egészséges, ha rosszul működnek a mirigyei. A glandoterápia természetes módszerekkel ösztönzi a mirigyek egészséges működését.

Életfolyamatok Mirigyek
lélegzés tobozmirigy
melegítés agyalapi mirigy
táplálkozás pajzsmirigy
kiválasztás mellékpajzsmirigy
megtartás csecsemőmirigy
növekedés mellékvesék
szaporodás ivarmirigyek

A hét életfolyamatot át kell hatni asztrális erőkkel. (Az asztrális test az ember egy másik, az éteri testnél is finomabb szubsztanciájú teste.) Ez az áthatás akkor történik meg, ha az ember valamilyen művészeti tevékenységet folytat. A művészeti tevékenység vagy a művészeti alkotások szemlélése mindenképpen segíti az életfolyamatok rendeződését.

Az életfolyamataink egészsége az egész szervezet egészségét befolyásolja, fordítsunk rájuk kellő figyelmet!

A cikket Váradi Tibor előadásai és könyvei alapján állítottuk össze.

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…