A harmadik nagy bécsi pszichológiai iskolát Viktor Frankl, neurológus és pszichiáter alapította meg egzisztenciaanalízis és logoterápia néven. (Az első fő irányzat a Freud által létrehozott pszichoanalízis, a második az Adler által létrehozott individuálpszichológia volt).
A legtöbb pszichológiai iskola mögött alapként valamilyen filozófiai iskolát találhatunk. Freudé a Schopenhauer által létrehozott filozófiai tanításokra épül, Adler pszichoterápiája Nietzsche tanaira. Viktor Frankl az egzisztencialista filozófusokra épít, akiknél a lét kerül a tanítások középpontjába.
„Minden kornak megvan a maga neurózisa – és minden kornak szüksége van saját pszichoterápiára. Valóban ma már nem szexuális frusztrációval állunk szemben, miként Freud idejében, hanem egy egzisztenciális frusztrációval. Napjaink tipikus páciense nem kisebbrendűségi érzéstől szenved, mint Adler idejében, hanem egy mérhetetlen értelmetlenségi érzéstől, mely üresség-érzéssel társul – s emiatt beszélek én egzisztenciális vákuumról.”
Mind a három bécsi pszichológus azt mondja, hogy az embereknél a pszichés problémákat az okozza, hogy valamilyen vágyuk nem teljesül be. Freudnál a kulcsszó az élvezetvágy, Adlernél a hatalomvágy, viszont Viktor Frankl szerint az értelemvágy a lényeg, az, hogy az ember életének legyen értelme, legyen célja. Ha ez nem teljesül, akkor lelkileg megbetegszik.
„Az ember olyan lény, aki az értelem, a logosz után kutat.”
Az egzisztenciaanalízis létrejöttét befolyásolta, hogy Frankl harcolt bizonyos jelenségek ellen, amelyek elterjedtek a pszichológiában és az emberi gondolkozásban. Ilyen a redukcionizmus, a dolgok túlzott leegyszerűsítése, a determinizmus és a pszichologizmus. A Frankl előtti pszichológiák deterministák, vagyis azt mondják, hogy a tudatalattiban lévő animális vágyak, ösztönök rabul ejtik az ember tudatát, aki nem tud föléjük kerekedni. A pszichologizmus azt mondja, hogy minden egyes emberi megnyilvánulás mögött valamiféle lelki gyökér található. A pszichologizmus nem veszi figyelembe, hogy az ember nemcsak testből és lélekből áll, hanem van egy harmadik része, és ez a szellem. A pszichologizmusra Frankl azt mondja, hogy az a szellem elleni bűn.
Franklnek az volt a célja, hogy meghaladja a szellem nélküli pszichológiát. Ő az első pszichológus, aki figyelembe veszi azt, hogy az ember teste és lelke mellett szellemmel is rendelkezik. Mivel behozza a szellemi dimenziót, ettől az emberi élet, az emberi létezés egy titokká, misztériummá válik. A testet és a lelket ugyanis nagyon jól lehet vizsgálni, de az ember szellemi része valahogy kicsúszik a kezünk közül, titok, mely nem ismerhető meg teljesen és minden irányból.
Frankl szerint a létezésnek, az életnek az a lényege, hogy az ember odáig fejlődjön, hogy saját magát meghaladja. Ezt úgy fogalmazta meg, hogy az emberi egzisztenciának, az emberi létnek a célja az öntranszcendencia, önmagunk meghaladása, az önmagunkon való túllépés.
Frankl szerint is bizonyos dolgok determinálják az embert, ezeket három csoportba sorolja. Az első a biológiai, azaz testi determináció, a második a pszichológiai, a harmadik pedig a szociológiai, ami a társadalmi hatásokból adódik. A szellemre ezek a determinációk nem hatnak. Frankl megfogalmazásában: az ember szabad, de nem úgy birtokolja a szabadságot, mint valamit, amit el is veszíthet, hanem a szabadság maga az ember.
„A szabadság elveszíthetetlen az ember számára, mert ahol lemond róla, ott is szabadságában teszi.”
Az élet értelmének keresése, vagy ennek hiánya egy központi kérdés az embernél, de Frankl szerint problémává csak a materialista kultúra tette. Frankl erre az állapotra, amikor az embert a saját léte frusztrálja, mert nem tudja, hogy annak mi az értelme; egy új kifejezést alkotott: egzisztenciális frusztráció.
„Az ember számára elsődlegesen a világ a fontos, a világ, amelyben értelmes tetteket akar végbevinni, amelyben meg akarja élni a szépet, a jót, az igazat, amelyben találkozni akar egy másik emberrel a maga egyszeriségében és egyedülállóságában, azaz szeretni akarja.”
Az egzisztenciaanalízis három fő oszlopra épül. Az első az akarat szabadsága, vagyis, hogy az ember rendelkezik szabad akarattal. A második az értelem akarása: az ember fel akarja tölteni az életét értelemmel. Az értelmes életre az jellemző, hogy az ember az adott helyzetben leginkább értelemmel teljes cselekvést hajtja végre. Végül a harmadik, hogy a szenvedésnek is mindig van valami értelme, nincs értelmetlen szenvedés. Frankl ezt így fogalmazza meg: „a szenvedés látóvá teszi az embert, a világot pedig átláthatóvá.”
Az egzisztenciaanalízis az értelemre vezető utakat három csoportba osztja: vannak élményértékek, alkotói értékek és beállítódási értékek. Az élet azt követeli meg az embertől, hogy rugalmasan váltson egyikről a másikra, a helyzetnek megfelelően. Az élményértékek olyan helyzetekben jönnek létre, amikor az ember átél valamit és ez az átélt élmény ad értelmet az adott szituációnak. Az alkotói értékek olyan helyzetekben keletkeznek, amelyekben az ember létrehoz valamit. A végeredmény lehet egy szobor, de akár egy vasárnapi ebéd is. A beállítódási értékek pedig olyan helyzetekben jelenhetnek meg, ahol nincs lehetőség megváltoztatni a szituációt (pl. haláleset a családban). Ilyenkor a megfelelő hozzáállás által hozhatunk létre értéket. Az ember egy adott helyzetben a megváltoztathatatlan elfogadásával ad értelmet az életének. A beállítódási értékek által az egzisztenciaanalízis egy emberi megközelítést ad a tragikus triászhoz: a halál, a bűn és a szenvedés hármasához. Így az egzisztenciaanalízis szerint értelme van a haldoklásnak, a halálnak és a szenvedésnek is. Frankl iskoláját ez a hozzáállás teszi különlegessé más, korábban létrejött pszichoterápiás irányzatokhoz képest, melyek nem foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel.
Az egzisztenciaanalízisben az embernél nem az akarat a legfőbb tényező. A voluntarizmus egy olyan filozófiai irányzat, ami azt mondja, hogy az akarat mindenek fölött és mögött áll, ez mozgat mindent. Vannak olyan pszichológiai irányzatok is, amelyek erre a nézetre épülnek. Frankl erre azt mondja: „a hittel, reménnyel és szeretettel nem lehet manipulálni, ügyeskedni és rendelkezni, a saját akarattal való megközelítés elől elsiklanak.” Rámutat arra, hogy az emberben vannak olyan jelenségek, mint a hit a remény és a szeretet, amelyeket nem lehet akarattal elérni. Nem dönthet valaki úgy, hogy noha tegnap még nem reménykedett valamiben, de holnaptól már abban is reménykedni fog.
Továbbá arra is rájött, hogy az emberi léleknek alapvető igénye a szellemi dimenziók megismerése, a transzcendenssel való találkozás, tehát az ember vágyik arra, hogy megismerje és megtapasztalja az értelem fölöttit. Ez nem félelemből alakult ki az emberiség fejlődése folyamán, hanem egy alapvető lelki igény. Viktor Frankl szerint ez hozzátartozik az ember alapvető igényeihez, ezért írásaiban több helyen is homo religiosusnak hívja az embert. Ha ezt a természetfeletti iránt való igényét nem elégíti ki, a lélek megbetegszik: „az felel meg az ember lényegének, hogy élete transzcendens értékekre összpontosul.”
Viktor Frankl szerint a teológia és a pszichológia nagyon jól ki tudja egymást egészíteni. A pszichológia a lelki gyógyulásra törekszik, míg a teológia a lelki üdvösségre. Frankl rámutat arra, hogy a pszichológiának van egy másodlagos feladata is, elősegítheti a lelki üdvösséget, és ugyanígy a teológia is elősegítheti a lélek gyógyulását. A kettő egyesítéséből jött létre a pasztorálpszichológia.
„Az ember halála után nem rendelkezik sem testével, sem lelkével. A pszichofizikai én teljes elvesztése következik be, ami marad az önmaga, azaz a szellemi önmaga.”
Az egzisztenciaanalízisnek az lenne a célja, hogy az ember ehhez a szellemi részéhez eljusson, és a szellemi részének megismerése által képes legyen az öntranszcendenciára, a saját értelme feletti dimenziónak a megismerésére és átélésére.
A cikket Váradi Tibor előadásai és könyvei alapján állítottuk össze.
