A következőkben vizsgáljuk meg közelebbről, mi az, ami az egyes kifejezési módokat jellemzi, és hogyan ismerhetjük fel azokat.

Testi érintés, intimitás

kezekLegbelső énünk öntudatlanul nagyon szoros kapcsolatban áll a testünkkel. Ha a testünket érintik, akkor minket érintenek. Ha valaki távolságtartóan viselkedik, az lélekben is távol tart  minket magától. Társadalmunkban például kézfogással fejezzük ki nyitottságunkat a másik ember felé, és ha ezt megtagadjuk, az azt jelenti, hogy a két ember kapcsolatában valami nincs rendben. A fizikai érintés a szó erejéhez hasonlóan kibonthat vagy megszakíthat egy kapcsolatot. Akinek az elsődleges szeretetnyelve az, hogy érintik vagy nem érintik őt, az számára ugyanolyan kifejező, mint maga a „szeretlek” vagy „gyűlöllek” szó. Minden ember teste szeretetteljes érintésre vágyik, viszont a kulcs itt az, hogy egyeseknél kifejezetten az érintéshez kötődik az a szeretet, amit a környezet kifejez számára.

„A pofon minden gyermeket sért, de megsemmisítő erejű lehet annak, akinek a testi érintés az elsődleges szeretetnyelve.” A testi érintés mindennél többet jelent annak a gyereknek, akinek ez a legfontosabb, és ugyanígy működik ez a felnőtteknél is.

A szeretetet közvetítő érintések lehetnek:

  • Közvetlenek (teljes figyelmet igénylőek) – pl. hátmasszázs, nemi előjáték, stb.
  • Közvetettek (azaz futólagosak) – pl. egy finom érintés, amikor elmegyünk valaki mellett; egy simogatás, ha odaadunk neki valamit, stb.

Egyszer Chapman doktor ezt mondta egyik kliensének, akinek a testi érintés volt az elsődleges szeretetnyelve: „Jól figyeljen. Az a szeretet, amit maga a felesége testi érintésekor érez, ugyanaz, mint amit ő érez akkor, ha maga kimossa a szennyest helyette.” Nyilvánvalóan a feleség szeretetnyelve más volt, viszont az átélt érzés minősége ugyanaz.

Egy gyengéd érintés testünk bármely felületén szeretetet fejezhet ki, de ez nem jelenti azt, hogy minden érintés egyformán hat. „E téren a társunk a legjobb tanítónk, hiszen ő tudja, mit érzékel gyöngéd érintésként. Ne a magunk módján és a magunk választotta időben érintsük meg!”

Ajándékozás

Egyszer édesanyám egy erdélyi látogatás alkalmával döbbenten tapasztalta az ott élők adakozó vendégszeretetét. „Kislányom, már semmit nem mertem ott megdicsérni, mert amint megtettem, már oda is ajándékozták nekem.” Mire észbekapott, már néhány terítő és váza újdonsült tulajdonosa lett. Ez a jelenség más kultúra sajátossága is; a szerző Dominikán a karibi indiánok vendégszeretetén keresztül ismerte fel ezt a nyelvet. Az ajándékozás a szeretet látható képe, kézzelfogható jele annak, hogy valaki ránk gondolt.

A szeretet látható jelképei egyes emberek számára különösen fontosak. Némely emberek az esküvő után le sem veszik kezükről a gyűrűt. Ha ilyen ember a társunk, akkor óriási lehetőségek állnak rendelkezésünkre szeretetünk kifejezésére: ajándékokat lehet vásárolni, kitalálni, készíteni. Az ajándék értéke sokszor nem is számít, elég csak pusztán a gesztus. Van, akit megijeszt, ha kiderül, hogy a társa szeretetnyelve ez, hiszen azt vallja, hogy ő nem egy „ajándékozó típus”. A jó hírünk az, hogy ez a legkönnyebben elsajátítható szeretet nyelv. Kísérletezzünk, hiszen ez egy lehetőség a másik megismerésére és az önmagunkon való túllépésre. Olyan ajándékot válasszunk, aminek az ára nem megterhelő számunkra, és amit szívesen adunk. Ahogy a régi, jól ismert sláger is szól: „Egy szál harangvirág, ennyi csak, mit adhatok.”

Szívességek

munkaAmikor Jézus megmosta tanítványai lábát, ezzel a szolgáló cselekedettel egyszerű, de lényeges példát mutatott a szeretet gyakorlására. Ezen a szeretetnyelven szólnak hozzánk azok a barátaink, családtagjaink, szeretteink, akik sok mindent megtesznek nekünk, elintéznek helyettünk a ház körül; kiveszik a részüket a házimunkából, vagy még mielőtt kettőt gondolnánk, már el is vitték ruháinkat a patyolatba. A szívességek nyelvén beszélő ember arra vágyik, hogy esténként  meleg vacsora várja őt, a társa vegye le vállairól a mindennapi teendők súlyát, vegyen részt a közös teherviselésben.

Álljon itt egy példa Dr. Chapman könyvéből, amikor egy férj mesél kapcsolatáról. „Először is korábban megyek haza a munkából, elkészítem a vacsorát, mire a feleségem hazaér. Vacsora után többnyire el is mosogatok, és mindig én porszívózok, mert neki fáj a háta. Minden kerti munkát én végzek, mert a párom allergiás a virágporra. Mosás után én hajtogatom össze a ruhákat, és még sorolhatnám. Mindezt azért teszem, hogy kimutassam szeretetemet, de a feleségem mégis folyton arról panaszkodik, hogy nem érzi ezt a részemről. Fogalmam sincs, mit tehetnék még.” Mikor a férj a történet végére ért, Chapman doktor ezt kérdezte magától: „Vajon mit csinál ez az asszony, hiszen semmi dolga nem marad?” A folytatásból kiderült, hogy az asszony sokkal több együtt töltött időre, beszélgetésre vágyott. Neki az fájt leginkább, hogy férje az elmúlt 35 év alatt, alig-alig szólt hozzá.

Az emberek gyakran azon a nyelven mutatják ki egyre fokozottabban és kétségbeesettebben szeretetüket, ahogyan ők maguk is szeretnék megkapni azt. Sokszor a szívességek nyelvét beszélő embertől hallhatjuk ezt. Ilyenkor érdemes megfigyelni, hogy vajon mivel tudjuk pontosan kifejezni szeretetünket a másik felé.

Ha viszont engedjük, hogy egy másik ember kihasználjon vagy manipuláljon bennünket, azt nem szeretetből tesszük, hanem bűntudatból: árulást követünk el ilyenkor önmagunkkal szemben, amivel mindkettőnk személyiségének torzulásához járulunk hozzá. A szeretet ehelyett ezt mondja: „Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy megengedjem, hogy így bánj velem. Ez nem jó sem neked, sem nekem.”

Elismerő, bátorító szavak

Ezen a nyelven belül sok nyelvjárás létezik. Mindegyiknek a jellemzője, hogy egy másik személy megerősítését és bátorítását szolgálja. Legtöbbünkben sokkal több rejtett képesség szunnyad, mint amit valaha is ki tudnánk bontakoztatni, s gyakran csak a bátorságunk hiányzik hozzá. Nem ismeretlenek számunkra azok az esetek, amikor barátunk egy új párkapcsolatban kezd el kiteljesedni. A régóta fiókban hevert írásai előkerülnek, és újra írni kezd. Ellenkező esetben előfordulhat az is, hogy a festőecsetek a garázs mélyén hevernek, és a hastáncosruha is ott lapul a szekrény alján.

Minden egészséges emberi kapcsolatban fontos egymás értékeinek elismerése hallható módon. Akiknek ez az elsődleges szeretet nyelve, és megkapják a megfelelő szóbeli megerősítést megtáltosodnak. A szavak azt fejezik ki számukra, hogy törődnek velük, figyelnek rájuk, és hisznek képességeikben. A bátorításhoz ugyanakkor nagy empátiára is szükség van, arra a képességre, hogy társunk szemszögéből lássuk a világot.

Egyik közeli ismerősöm párjának egy masszázst ajándékozott születésnapjára. Társa elment a kezelésre, elégedett volt a szolgáltatással, viszont nem fejezte ki elismerését az ajándékkal kapcsolatosan. Amikor az ismerősöm szóvátette, hogy ez mennyire fájt neki, akkor kiderült, hogy a társa megköszönte az ajándékot, csak éppen „gondolatban” tette meg mindezt. Ebből a példából is világosan látszik, hogy a hála és elismerés kifejezése érthető és hallható módon pótolhatatlan gyógyír lehet a lélek számára.

A szelíd szavak által valósan meg tud nyilvánulni a szeretet, hiszen ő nem kér és nem követel. Ha kéréssel fordulunk társunkhoz, akkor éreztetjük vele, hogy bízunk benne. Ha parancsolgatunk és verbálisan erőszakoskodunk a másikkal, akkor csak a lebecsülést fogja kiérezni szavainkból. A kérésben mindig benne van a választás lehetősége. Társunk eleget tehet kérésünknek vagy megtagadhatja azt, mert a szeretet mindig választás, ezért olyan értékes.

Minőségi idő

figyelemA minőségi idő lényege az együttlét. Ez nem csupán fizikai közelséget jelent, hanem azt, hogy osztatlan figyelmet szentelünk valakinek. Ily módon a társunkra szánt idő a szeretetet közvetíti. Amikor az apa labdázik a parkban a gyerekével, akkor figyelmét teljes mértékben kisfiára fordítja. Azok számára, akik így tudják befogadni a szeretetet, óriási törést jelenthet, ha egy meghitt beszélgetés közepén megcsörren a telefon, és mi felvesszük azt, hiszen a másik azt gondolja ilyenkor, hogy ő nem fontos számunkra. Ugyanígy megsérthetjük őt akkor is, ha félbeszakítjuk mondandóját. A házastársi és szülő-gyerek kapcsolatban együttérző és értő meghallgatásra van szükség. A hallgatás művészetének elsajátítása éppoly nehéz lehet, mint egy idegen nyelv megtanulása. Amikor csordultig töltjük társunk szeretet-tankját, minden bizonnyal ő is viszonozni kívánja a tőlünk kapott szeretetet, mégpedig azon a nyelven, amit mi a legjobban értünk, ugyanis a feltöltött szeretet-tank elkezd adni magától, mégpedig úgy, ahogy arra a másiknak ténylegesen szüksége van.

A minőségi idő egyik nyelvjárása a meghitt beszélgetés, ami nem azonos az elismerő szavakkal. Az elismerő szavaknál nagyon fontos az, amit mondunk, itt, pedig az, ahogyan kifejezzük azt! Képesnek kell lenni kapcsolatba lépni az érzelmekkel és a mélyebb motivációkkal. Társunk ilyenkor nem tanácsok és megoldások tömkelegét várja tőlünk, csupán egy nyitott szívet és egy odafigyelő, együttérző magatartást. Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a házasság egy kapcsolat, nem pedig egy újabb megoldandó feladat.

A minőségi idő másik nyelvjárása a közös tevékenység, melynek számtalan formája lehet: vidámpark, színház, piknik, gyógyfürdő, mozi, vagy bármilyen más közös program. Ebben az esetben nem azon van a hangsúly, hogy mit csinálunk, hanem hogy együtt tesszük azt. A cél, hogy közös élményben legyen részünk, emlékezetünkben elraktározzuk azt, így gondolatban újra és újra átélhetjük a boldog pillanatokat.

idosekNaponta meg kell hoznunk a döntést, hogy betöltjük társunk szeretetvágyát. Ha érzi szeretetünket, a szerelemből való kijózanodás után is tele lesz a szeretet-tankja.

Azok a cselekedetek fejezik ki legjobban szeretetünket, melyek nem magától értetődőek számunkra. A  szeretet nem azt jelenti, hogy magunknak kedvezünk, hanem azt, hogy mások kedvéért csinálunk valamit. Nap, mint nap sok mindent megteszünk, ami nem jön „természetesen” számunkra. Chapman doktor ezt állítja: „Világosan különbséget kell tennünk a szeretet, mint érzés és cselekvés között. Ha valaki meglévőnek állít be olyan érzéseket, melyeket nem érez, az képmutatás és megtévesztés, amire nem épülhet meghitt kapcsolat. Pusztán elhatározás dolga, hogy szeretetből megtegyünk valamit, ami a másik javát vagy örömét szolgálja. Egyszerűen úgy döntünk, hogy megteszünk valamit a másikért. Azt hiszem, Jézus is pontosan erre gondolt.”

A szeretet választás dolga. Akár ma is dönthetünk mellette.

Teszt a szeretetnyelvekről teszt
Az alábbi rövid teszt segíthet saját szeretetnyelvünk felfedezésében. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a teszt inkább informatív jellegű, és nem helyettesíti a mély önismereti megközelítést. A tesztben kifejtendő kérdések is találhatók. Ezekre valós élmények, példák alapján lehet válaszolni, és átolvasva őket objektív szemlélettel kaphatjuk meg az igaz választ.

1. Zavar, ha valaki felveszi a telefont, miközben társaddal meghitten beszélgettek?
2. Egy fárasztó nap után hogyan tudnál leginkább feltöltekezni?
a) A társad meleg étellel vár haza.
b) Egy meleg fürdő és utána mozi.
c) Csak hozzábújsz a másikhoz, és élvezed testi közelségét.
3 . Párod mely cselekedetei, szavai, vagy azok hiánya okozzák számodra a legnagyobb fájdalmat?
a) Ha nem töltünk elég időt együtt vagy nincsenek közös programok.
b) Ha nem ad hangot tetszésének bármilyen velem kapcsolatos dologban.
c) Ha nagyon ritkán lep meg valamilyen ajándékkal.
d) Ha nem számíthatok társam együttműködésére az élet gyakorlati területein.
4. Irritál, ha beszélgetés közben a társad figyelme másra is irányul (pl. elrakja a tiszta edényeket, kitereget, beveti az ágyat stb.)?
5. Hogyan szoktad kifejezni a szeretetedet?
a) Gyakran kifejezed szavakkal azt, amit értékesnek találsz a másik életében?
b) Közös programot szervezel a barátaid, vagy társad számára?
c) Szívesen elintézel a párodnak olyan dolgokat, melyek külön energiát igényelnek tőled?
6. Rosszul esik, ha félbeszakítanak, miközben beszélsz?
7. Igényled, hogy a párod időről-időre meglepjen valami kis aprósággal?

Értékelés

  1. Igen válasz: minőségi idő.
  2. a) Szívességek
  3. b) Minőségi idő
  4. c) Testi érintés
  5. a) Minőségi idő
  6. b) Elismerő szavak
  7. c) Ajándékozás
  8. d) Szíveségek
  9. Igen válasz: minőségi idő
  10. a) Elismerő szavak
  11. b) Minőségi idő
  12. c) Szívességek
  13. Igen válasz: minőségi idő
  14. Igen válasz: ajándékozás

Kifejtendő kérdések 

Itt nem szükséges a szeretetnyelv kifejezéseit használni, inkább törekedjünk arra, hogy a valóságot fogalmazzuk meg. A történetet újra átolvasva,  megkapjuk majd az eredményt.

Mi az, amire minden másnál jobban vágysz?

Mit kérsz vagy kértél leggyakrabban társadtól?

Mikor érzed leginkább párod szeretetét?

Ha válsághelyzetben találod barátodat vagy házastársadat, hogyan ösztönzöd, segíted őt?

Gyerekkorodban hogyan fejezted ki szeretetedet mások iránt?

Ha már felismertük saját szeretetnyelvünket, és szeretnénk a hozzánk közel állókét is megismerni, akkor figyeljünk oda azokra a bírálatokra, melyekkel viselkedésünket kifogásolják, mert ezek adják számunkra a legfőbb kulcsot velük kapcsolatosan!

germanannamaria

Germann Annamária (és Bartha Andrea)

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…