A szeretet központi szerepet kap mindannyiunk életében. Világi gondolkodók, mesterek, vallások, pszichológiai irányzatok tucatjainál lényegi szerepet tölt be a szeretet fogalma, megnyilvánulásai, adásának, kapásának és elfogadásának módjai. Számos könyv, magazin, dal és film foglalkozik ezzel a témával, mégis igen gyakran akadályokba ütközünk, ha ezzel a területtel találkozunk. A szeretet utáni vágy az ember alapvető szükséglete: ha a szeretet jelen van az életünkben, képesek vagyunk hegyeket megmászni, tengereket átszelni, szinte bármilyen kihívásnak megfelelni. Szeretet nélkül viszont üres az életünk, szürke a világunk, monoton és sivár a létünk. A szeretet az, ami értelmet ad létezésünknek: a szeretet keresése és a magunkban való felébresztése az, ami valódi célt adhat nekünk.
Ugyanakkor a szeretet szónak manapság igen sok jelentése akad: szeretünk embereket, helyzeteket, szeretünk autózni, aludni, szeretünk filmeket, zenéket, állat
okat. Van, aki magába a szerelembe szeret bele. Sokszor viselkedésünket is a szeretettel vagy annak hiányával indokoljuk: „Azért tettem azt, mert szeretem őt!” A feleség azzal magyarázza, hogy már tíz éve él azzal a férfival, aki veri őt, hogy szereti. Ugyanakkor a terapeuta ezt a jelenséget kölcsönös függésnek hívja. Az édesanya is a szeretetre hivatkozik, amikor teljesíti gyermeke minden kívánságát, míg a gyermekpszichológus szerint ez nem más, mint felelőtlen szülői magatartás.
Tehát itt szembesülünk a lényegi kérdéssel: mi valójában a szeretet?
Minden gyereknek vannak érzelmi szükségletei, melyeket ki kell elégíteni ahhoz, hogy a gyerek egészségesen fejlődjön. A felnőttek alapvető szükségletei a szeretet és a gyengédség, és az a biztos tudat, hogy tartoznak valakihez, fontosak valakinek. Az a gyerek, akinek ezek az igényei kielégülnek, boldog, egészséges felnőtté érik. Ezek nélkül viszont, harmonikus növekedése akadályokba ütközik. Dr. Ross Campbell pszichiáter szerint minden gyermek rendelkezik egy szeretet-tankkal, ami ha telítve van, akkor a gyerek kiegyensúlyozott és boldog. Ha ez a szeretettartály kiürül, akkor a gyerek rosszalkodni kezd, és más „módszerekkel” követeli szüleitől és környezetétől a szeretetet.
A szeretet iránti igény és vágy nem csupán a gyerekek sajátossága, hanem ugyanúgy a felnőttek alapvető szükséglete is. Ez a szeretet iránti vágyunk egész életünkben bennünk él. A szerelem élménye egy ideig képes ezt a vágyat kielégíteni, de ez a jelenség korlátozott idejű, és előre megjósolható lefolyása van. A házasságban vagy párkapcsolatban élő ember legfőbb vágya az, hogy ezt a szeretetet érezze. Sem az anyagiak, sem a munka, sem az átmeneti sikerek nem pótolják ezt a hiányt. A házasság és a párkapcsolat rendeltetése, hogy betöltse ezt a szükségletet.
Amilyen fontos és nélkülözhetetlen, ugyanolyan illékony is a szeretet. Hány boldogtalan házasságot vagy párkapcsolatot látunk magunk körül? Hány család él feszültségben és állandó elégedetlenségben? Hány barátság ment tönkre a szemünk előtt? Lehetséges, hogy ezekben a kapcsolatokban élő emberek szíve mélyén egy kiürült szeretet-tank van? És ha képesek lennének újratölteni ezt a szeretet-tankot, akkor visszaállna bennük a harmónia, és ugyanezt tudnák a környezet felé is nyújtani? Lehetséges, hogy ez az egyik titka a boldog emberi kapcsolatoknak?
„Az elmélkedő magatartás talajáról ugyanis elképzelhetetlen, hogy az ember valóban szeret másokat, és nemcsak szüksége van rájuk, ha önmagát nem képes olyannak, amilyen, szeretni. Vajon mi módon kellene tudnia szeretni, ha kezdettől fogva nem volt lehetősége arra, hogy saját, valódi érzéseinek éljen, és így tapasztalja meg önmagát.”
Alice Miller
Ha megismernénk saját magunk és egymás szeretetnyelvét, akkor gyökeres és minőségi változás állna be kapcsolatainkban. Ez egy fontos lépcső a tudatos önismeret útján, hiszen ha ismerjük saját működésünket, sokkal egyértelműbb lesz viselkedésünk, és tisztábban látjuk majd igényeinket. Ez is egy lépés, mely segít felelősséget vállalni saját boldogságunkért és kapcsolatainkban betöltött szerepünkért.
A szerelem mint elillanó délibáb…
Ki ne ismerné a felhőtlen, boldog szerelem élményét? Találkozunk a másikkal, megjelenik az a bizsergető érzés a gyomrunkban, és átéljük a teljesség élményét. Vele akarunk lenni a nap minden percében, és bármit is tesz a másik, azt tökéletesnek találjuk. Ha esetleg nem, akkor elhitetjük magunkkal, hogy majd idővel tökéletes lesz. Ő számunkra az ideális partner, akiről mindig is álmodtunk. Hisszük, hogy a boldogtalan házasság vagy párkapcsolat csak mással fordulhat elő. Abban a pillanatban szent meggyőződésünk, hogy mi bármikor képesek leszünk mindent őszintén megbeszélni a másikkal, hiszen „a mi kapcsolatunk más”. Azzal áltatjuk magunkat, hogy ez örökké fog tartani, csodálatos érzéseink mindig megmaradnak, és semmi sem állhat közénk.
Mindez azonban csak illúzió. Több tanulmány készült, mely vizsgálta a szerelem időtartamát, és arra a következtetésre jutottak, hogy átlagban két évig tart ez az élmény. Így rögtön értelmet nyer az, miszerint egy párkapcsolat első komoly próbája három év után jelentkezik. A hosszabb párkapcsolat vagy házasság hétköznapjai gyorsan kijózanító hatással vannak ránk: a mosdókagylóban ott éktelenkednek a hajszálak, a fogkrém kiszáradt, mert a kupakja még mindig a kád szélén fekszik, és szüntelen vita van arról, hogy a ruhák miért nem képesek maguktól bemászni a szennyeskosárba. Olyan világ ez, ahol lassan eltűnnek a valamikori közös célok és tervek, és megjelenik a folyamatos konfliktus és az elszigeteltség. Ilyenkor feltesszük magunkban a kérdést: „Biztos, hogy mi vagyunk ennek a filmnek a szereplői? Tényleg, ezt akartuk?” Hová tűnt a szerelem?
Tévedés azt hinni, hogy a szerelem örökké tart, hiszen józan ésszel tudjuk, hogy ez valamikor el fog múlni. Ha a szerelem ezzel az intenzitással élne örökké, akkor az egész világ nagy bajban lenne, hiszen a szerelem állapotában semmi másra nem tudunk figyelni, csak szerelmünk tárgyára. Ilyenkor megfeledkezünk hétköznapi életünkről, kötelezettségeinkről, feladatainkról. Ez egy megváltozott tudatállapot, mely lebegtet minket a föld felett, és elfeledteti velünk a valóságot. A szerelmi állapot eufóriája azt az illúziót kelti bennünk, hogy bensőséges, meghitt, lelkileg intim kapcsolatban vagyunk a másikkal. Azt hisszük, hogy minden önzés kiveszett belőlünk, feltétel nélkül tudjuk teljesíteni a másik összes kívánságát, és a másik is ugyanígy érez és ugyanerre képes.
Mikor alábbhagy a szerelmi láz, visszatérünk a való világba, és énünk ismét előtérbe kerül, akkor előtérbe kerülnek vágyaink is: a férfi vágyait kinyilvánítva észre fogja venni, hogy ezek különböznek a nő vágyaitól. Másképp reagálnak stresszhelyzetben, más a nyelvezetük, és vannak olyan célok is, melyek nem közösek. Ilyenkor a csalódottság és kiábrándultság fájdalmától sújtva odébbállnak, és egy újabb szerelmi mámorba vetik magukat, esetleg tovább élnek együtt folytonos elégedetlenségben és boldogtalanságban, vagy vállalják egymás szeretésének munkáját az eufórikus megszállottság nélkül.
A szerelem állapota nélkülözi az önmagunk, illetve a szeretett személy fejlődésére irányuló törekvést. Inkább azt az érzést kelti bennünk, hogy célba érkeztünk.
Különböző személyiséggel és érzelmi előtörténettel lépünk a házasságba. Mások az elvárásaink, másképpen közelítjük meg a dolgokat, és különbözőképpen vélekedünk arról, hogy mi a fontos az életben. Egy jól működő kapcsolatban a felek fel tudják dolgozni ezt a másságot.
Egyes kutatók szerint a szerelem közel sem azonos a szeretettel: részben azért, mert a szerelem nem akaratlagos cselekvés, sokszor – főleg fiatal korban – csak megtörténik velünk. Másodszor azért, mert nem igényel tudatos erőfeszítést: bármit teszünk is szerelmes állapotunkban, az csekély önfegyelmet vagy tudatosságot igényel. Harmadszor pedig azért, mert a szerelmesek nem törekednek egymás fejlődésének előmozdítására. Elértük a boldogság tetőfokát, és célunk az, hogy továbbra is ott időzzünk. Mi lehet valójában itt a megoldás? Hogyan hidalhatjuk át a szakadékot a szerelem és a szeretet között?
Úgy, hogy felismerjük a szerelem élményének valódi jelentőségét, felfogjuk annak átmeneti érzelmi magaslatait, majd a párunkkal az „igaz szeretet” útját választjuk. Ez egy tudatos, akarati döntés, mely önfegyelmet igényel, és elismeri saját fejlődésünk és a másik fejlődésének szükségszerűségét. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, és meglátja bennünk a szeretetre méltót. Ilyenkor úgy döntünk, hogy időt és energiát nem kímélve a másik javát szolgáljuk, és életének gazdagodása minket is őszinte örömmel tölt el, hiszen azt jelenti, hogy képesek vagyunk valakit őszintén szeretni.
Az érzelmi jóléthez feltétlenül szükség van arra, hogy a szeretet iránti szükségletünk ki legyen elégítve, biztonságban érezzük magunkat, és tudjuk, hogy társunk elfogad minket és törődik jólétünkkel. Ha a szeretet választás és döntés kérdése, akkor képesek vagyunk azután is szeretni egymást, hogy elmúlt a szerelmi láz. Ha a szeretet mellett döntünk, akkor amellett is állást foglalunk, hogy a párunkat boldognak akarjuk látni a kapcsolatunkban. A kérdés már csak az, hogy a csillaghullás után hogyan elégíthetjük ki egymás szerelmi szükségleteit, igényeit? Ehhez ad útmutatást az öt szeretetnyelv, mely a szeretetet öt egymástól jól megkülönböztethető árnyalatra bontja. Mindenkinek megvan a maga szeretetnyelve, ami által ő a leginkább fel tud töltődni. Az öt nyelv megismerése segít minket abban, hogy meghatározzuk a saját és a másik szeretetkódját.
Dr. Gary Chapman a szeretetnek egy igazán gyakorlati megközelítését mutatja be könyvében. Hogyan nyilvánul meg a szeretet, mint legfőbb szükséglet az életünkben? Egy egyszerű gyakorlat segíthet minket ennek felismerésében: ha felidézünk magunkban egy időszakot, amikor szerelmesek voltunk. Mi jellemezte szerelmünk kifejezési módját? Ha esetleg valakinek így könnyebb, akkor gondoljon vissza arra, amikor a családban megszületett egy gyermek. Mindkét esetben nagy csodát élhetünk meg; ilyenkor óriási szeretet, szerelem ébred lelkünkben, és nyit utat magának. Milyen utakon nyilvánul meg ez a szinte zsigerből felszínre törő szeretet?
Elsőként szeretném említeni a testi érintést. A kisbabát ott simogatja és puszilgatja a szeretetteljes édesanya, ahol csak éri. Ugyanígy van ez a szerelmeseknél is: ez a leghosszabb ölelések, csókok, simogatások időszaka. Nincs is nagyobb nehézség ilyenkor, mint elengedni a másik kezét akkor, amikor már szinte eggyé váltunk vele. Tehát a szeretet érint, simogat és ölel; úgy is hívhatjuk, hogy átkaroló szeretet.
Ilyenkor a szeretet az ember ösztönös megnyilvánulási formája. Minden nehézség nélkül képesek vagyunk odaadni a másiknak mindenünket, amink van, bármit, amiről kiderül, hogy a másiknak tetszik, szüksége van rá, és örömet okoz neki. A szeretet ad, árad, ajándékoz. Ez a megfogható szeretet.
A tapasztalat azt mutatja, hogy túl az ajándékozáson meg is tennénk bármit szerelmünkért vagy gyermekünkért. Ebben a felfokozott érzelmi állapotban nem is tűnik ez nagy erőfeszítésnek: szolgálatát szívesen adja az édesanya, megfürdeti, tisztába teszi gyermekét, kimossa a ruháit. A szerelmes lemossa kedvese kocsiját, segít neki megírni a dolgozatát, vagy akár éjszakákon át együtt készítenek díszletet egy színdarabhoz. A szeretet tehát szolgál, szívből tesz meg dolgokat másokért: ez a készséges szeretet.
Ha tovább kutatunk emlékeinkben, eszünkbe jut sok hosszú, mély beszélgetés, amelyeket együtt éltünk át szerelmünk hajnalán. Bizonyára mindannyiunk életében volt már olyan, hogy egy kihívással találtuk szembe magunkat, s ekkor a másik féltől teljes bizalmat, elismerést és bátorítást kaptunk, miszerint biztosan meg tudjuk oldani az adott helyzetet. A kisgyermeknél ugyanígy van ez, amikor a kiságyba kapaszkodva elindul, és így biztatják: „Gyere bátran! Nagyon jó! Ügyes vagy!” Ha a baba elesik, akkor tovább bátorítják őt. A szeretet ilyenkor hangot ad elismerésének és bátorításának, ez a hallható szeretet.
Olyan emlékek is élnek lelkünkben, amikor másfajta beszélgetések zajlottak hosszú éjszakákon át. Ez az a fajta beszélgetés, amikor a másik meghallgatása, megismerése volt a cél. Megéltük, hogy a társunk igazán megért és együtt érez velünk. Ugyanígy van ez a gyereknél is, aki rögtön az édesanyjához szalad, hogy elmondhassa neki, mi történt vele aznap. Az édesanya átérzi ilyenkor a helyzetét, és csak ott van vele, jelen van. A beszélgetésen kívül az együtt eltöltött idő lehet jégkorcsolyázás, mozi, színház, játszótér, nyaralás, séta vagy bármi. Ilyenkor a szeretet elfogulatlan figyelmet ad és intenzív együttlétet egy közös tevékenységben: ez az odafigyelő szeretet.
Dr. Gary Chapman kutatásai során egy nagy felfedezést tett: nem mindenki képes mind az öt megnyilvánuláson keresztül befogadni és adni a szeretetet. Van, akinél az a szeretetnyelv alakul ki, amelyen szülei szóltak hozzá gyerekkorában, van, akinél pont az, ami hiányzott neki. Azt látjuk, hogy létrejön egy sorrendiség a szeretetnyelvek között. Mivel sokunknál más-más nyelv van prioritásban, megjelenhet egy bábeli zűrzavar a kapcsolatokban, mivel mindenki más nyelvet beszél, mindenki „mondja a magáét”, ám mégsem jut el a másikhoz az, hogy: „Szeretlek!”
Folytatása következik!
Germann Annamária (és Bartha Andrea)
