Miután a 3. részben áttekintettük az embrió, azaz az ember fejlődésének fázisait, térjünk vissza egy kicsit részletesebben a Carl Huter által megalkotott fiziognómia tudományához. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a típusoknál említett tulajdonságok általános érvényűek és felsorolásuk a teljesség igénye nélkül született.

Elsődlegesen táplálkozásorientált alkat

Kialakulás: Entoderma

uzletTestfelépítés: Közepes testfelépítés, körtérfogat-növekedés, különösen a hasi tájékon széles, testes, kerekded formák. A testesség ennél a fajtánál teljesen természetes, nem beteges tünet.

Lelki adottságok, lelki kezelés: Az ehhez a típushoz tartozó emberek jókedélyűek, szeretik a nyugodt körülményeket, a kényelmet és a bőséges táplálékot. A szó pozitív értelmében életművészek, élvezik annak „szépségeit”, kifejezett tehetségük van a gazdagsághoz. Nem is véletlen, hogy bankárok, színházigazgatók, vállalatigazgatók kerülnek ki a köreikből. A velük való bánásmódnál a túl sok beszéd megbosszulhatja magát; amit igényelnek, az inkább a tömör, egyszerű, világos beszéd. Hajlamosak a másokkal szembeni közönyösségre, természetes önzőségüket józanságuk mérsékli.

Életmód: A könnyen emészthető ételeket részesítik előnyben, sok folyadékot fogyaszthatnak, kerülik a mozgást. Hajlam a zsírlerakódásra, elhízásra, a túltápláltságra és az anyagcsere-betegségekre. Nehezen betegszenek meg, hiszen testük sok káros anyagot képes összegyűjteni anélkül, hogy bármi panaszuk lenne. Betegség esetén a megfelelő táplálkozás jó hatással van rájuk. Különben idegesség, rosszkedv lehet úrrá rajtuk.

Terápia: E csoport tagjai kifejezetten jól reagálnak a Kneipp-féle kúrákra, de megfelelő lehet a Priessnitz-kúra is. (Ha egy pillantást vetünk a két kúra megalkotójára, ez nem is véletlen.) Jól bírják az enyhébb gyógyszereket, az erős gyógyszerek viszont károsak rájuk nézve (is).

Elsődlegesen mozgásorientált alkat

Kialakulás: Mezoderma

mozogTestfelépítés: Mozgásorientált alkat, testfelépítése általában magas, vékony, csontos és izmos. A mellkas térfogata nagyobb, mint a has körtérfogata. A váll széles és erős, a test jól izmolt, a végtagok kifejezettek. Az arc markáns, szögletes, az áll csontos és kemény vonalú.  A sovány, szikár testfelépítés ennél a típusnál semmi esetre sem beteges.

Lelki adottságok, lelki kezelés: Az ehhez a típushoz tartozó embereknek van a legnagyobb akaratereje és a legmakacsabb természete. Durvaságra, ridegségre, fölényességre hajlamos, keménykezű emberek lehetnek.  Pszichikailag hatékony a mágneses gyógykezelés, a hipnózis is. Hiba az ilyen típusú embereket finomkodva kezelni, azonban természetesen ennek az ellenkezője is igaz lehet.

Életmód: Az időjárás nem gyakorol nagy hatást rájuk, elemük a mozgás, minden lehetőséget ki is használnak, hogy friss levegőn legyenek és mozogjanak. Könnyen elhanyagolják a nyugalmat és a táplálkozást, gyakran túlterhelik magukat. Az egyszerű, közönséges ételeket szeretik. Nehezen viselik a bezártságot és a mozdulatlanságot, erős szellemi igénybevétel is kibillenti őket, megterheli a szervezetüket. A szabadban tartózkodás és a mozgás, a függetlenség és a mozgás szabadsága növeli gyógyulási képességeiket. Erejük a mozgásban van, erős fizikai igénybevétel, egyoldalú, egyszerű táplálkozás növeli azt.

Terápia: A fent leírtakból kitűnik, hogy az, ami a táplálkozásorientált típusnak megfelelő lenne, az ennek a típusnak egyáltalán nem.  Hajlamosak túl keveset pihenni, elhanyagolni önmagukat, túlterhelni a mozgásban részt vevő szerveiket. Gyakori náluk a reuma, ízületi panaszok, izomfájdalmak stb.

A friss levegőn tartózkodás, enyhe, figyelemelterelő mozgásterápiák javasoltak számukra. Kiváló a Schroth-féle kúra, a makrobiotika, a fizikoterápia, az erőteljes masszázsok, kocogás, gimnasztika stb. Itt megjegyzendő, hogy rájuk vannak legkevésbé káros hatással az akadémiai orvoslás szerei.

Elsődlegesen érzékelésorientált alkat

Kialakulás: Ektoderma

Testfelépítés: Vékony, törékeny alkat, középmagas termettel, kifinomult típus, legfőbb ereje (mint ahogyan a csíralemez is mutatja) az idegrendszere, azaz az agya, valamint a bőre és az érzékszervei. A feje tojás alakú, a szélességét és a tömegviszonyait tekintve éppen ellentéte a táplálkozásorientált alkatnak. A szemek feletti rész láthatóan nagyobb, mint az alatta lévő. A széles és magas homlok megfelelően fejlett homlok- és fali lebenyre enged következtetni. A finom arcvonásokhoz erőtlen áll társul.

muvesz e1493300305770

Lelki adottságok, lelki kezelés: Az ehhez a típushoz tartozó emberek érzésekben és ötletekben gazdag, együttérző, segítőkész emberek. A kifinomult életmód és a kultúra iránt nyitottak, különösen érdekli őket a zene, a tudomány, a vallás és az irodalom. Ezeken a területeken nagy tehetségűek, szeretik a szellemi és kézműves munkát. Idealisztikus gondolkodásuk nem társul tetterővel és gyakorlati érzékkel, ezért kissé esetlennek tűnhetnek a gyakorlatiasabb emberekkel összehasonlítva. Betegen (de nem csak akkor) nagyon meghálálják a szívélyes ápolást, a barátságos környezetet. A szép, jó és nemes tettek, gondolatok hozzájárulnak harmonikus életükhöz, a gyors és teljes gyógyuláshoz, nagyon hálás betegek. Emelkedett, egyensúlyi állapotukban pozitív hatást fejtenek ki embertársaikra.

Életmód: Kevésbé ellenállók a kellemetlen külső hatásokkal szemben, különösen melegre és napfényre vágynak. Idealizált esetben csak kevés, de annál jobb minőségű táplálékra van szükségük. Számukra nagyon rossz, ha sok étellel és itallal tömik őket az „egészségesebb” testsúly elérése céljából.

Terápia: A csoport tagjai kifejezetten jól reagálnak a homeopátiára, az elektromosságra, a Schüssler-féle sókra, a Bach-féle virágterápiára, a spagirikus szerekre, a fizikailag nem megterhelő fürdőkúrákra, a reflex- valamint a simító masszázsokra, az aromaterápiára, fény- és levegőterápiára, a színekre és a színpunktúrára. Ezt a típust betegség szempontjából megfázás, lehangolt kedélyállapot és az idegrendszer funkcionális zavara, pszichés zavarok jellemzik leginkább. Erejüket a mértéktartó, minőségi táplálkozás és az erős szellemi tevékenység növeli.

A leírásokból is kitűnik, hogy ami az egyik embernek méreg, az a másiknak éppen orvosság is lehet. Egy táplálkozásorientált alkat nehezen viseli el a (számára) túlzott mozgást, míg a mozgásorientált alkat mindent megtesz, hogy mozoghasson. Az érzékelésorientált alkatot a szellemi munka serkenti, ösztönzi még akkor is, ha ez túlzott egy kicsit, míg a mozgásorientált számára ez megbetegítő is lehet. A típusok részletes tárgyalásánál láthattuk, nem teljesen mindegy egy adott probléma, betegség esetén, hogy milyen típusba is tartozik a személy az adott terápia tekintetében.

Túl egyszerű lenne az élet, ha csak e három típusról beszélhetnénk, és csak ezek felismerése lenne feladatunk. Természetesen a típusok keveredhetnek is egymással, így kialakulhat számtalan variáció, ha a keveredés mértékét is figyelembe vesszük, például érzékelés-mozgásorientált, táplálkozás-mozgásorientált, táplálkozás-érzékelésorientált stb. alkat.

A mozgás, evés és egyéb típusokra utaló jellegzetesség alapvető tendenciáinak felismerése óriási jelentőségű lehet mind a gyógyítás, mind a mindennapi élet tekintetében is.

varhelyi

Dr. Várhelyi Gábor

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…