- Engedd el a tökéletességet – légy együttérző önmagaddal szemben is!
A szégyen és a tökéletesség hajszolása édestestvérek. A perfekcionizmust sokszor összekeverjük azzal a törekvéssel, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Pedig a perfekcionizmus nem más, mint az a hiedelmünk, hogy ha tökéletesen élünk, cselekszünk és tökéletesen nézünk ki, akkor minimalizálhatjuk vagy elkerülhetjük a vádakat, az ítéleteket és a szégyent. „A perfekcionizmus egy húsztonnás páncél, amiről azt hisszük, hogy megvéd minket, pedig valójában csak lehúz és visszafog.” Másfelől míg a fejlődésre irányuló egészséges törekvés célja és értelme az, hogy mi magunk jobb emberek legyünk, a perfekcionizmus hajtóereje az, hogy vajon mások hogyan látnak minket, mit gondolnak rólunk. A tökéletesség hajszolása így tehát nem is hozhat sikert az életünkbe, inkább csak feszültséget, szorongást, kimerültséget, függőségeket, betegségeket és elszalasztott lehetőségeket, amikor nem merünk belevágni valami új dologba, mert attól félünk, hogy nem tudunk tökéletesen teljesíteni.
Perfekcionizmus helyett megkísérelhetjük, hogy önmagunkkal szemben is együttérzőek legyünk. Ez egyrészt azt jelenti, hogy amikor hibázunk vagy küzdünk valamivel, a fájdalom tagadása és az önvád helyett megértéssel és szeretettel fordulunk saját magunk felé. Másrészt felismerjük, hogy ezek a küzdelmek és az érzés, hogy nem vagyunk elegendőek, mindannyiunkban közösek. Harmadrészt igyekszünk megtalálni az arany középutat negatív érzelmeinkkel kapcsolatban, hogy ne is nyomjuk el, de ne is túlozzuk el őket.
- Engedd el az érzelmi tompaságot és a tehetetlenséget – erősítsd az ellenálló képességedet!
Az 1970-es évek óta kutatják a pszichológusok, hogy melyek azok a tényezők, amelyek ellenállóvá tesznek minket a stresszel és a traumákkal szemben, és amelyek hozzásegítenek, hogy a krízishelyzetekből megerősödve kerüljünk ki. A kutatások szerint az ellenálló emberekre a következők jellemzőek: 1. jó problémamegoldó készséggel rendelkeznek; 2. képesek segítséget kérni; 3. hisznek benne, hogy kezelni tudják a helyzetet és az érzéseiket; 4. támogató környezetben élnek; 5. szoros családi és baráti kapcsolataik vannak.
Brené Brown saját kutatásai alapján állítja, hogy mindezen tulajdonságok mellett ezeknek az embereknek a spiritualitás is megjelenik az életükben. A spiritualitást nem a vallásgyakorláshoz köti, meghatározása szerint az inkább „annak a felismerése és elismerése, hogy mindannyian össze vagyunk kötve egy magasabb hatalom által, illetve hogy a szeretet és az együttérzés fűz össze minket egymással is és ezzel a magasabb hatalommal is. A spiritualitás gyakorlása értelmet és célt ad az életünknek.” A spiritualitással együtt két fontos dolog jelenik meg az életünkben: a remény megélése, illetve a letompítás és a bagatellizálás énvédő mechanizmusának feladása.
Mint írja, a remény több mint egy érzelem. Azt jelenti, hogy képesek vagyunk reális célokat kitűzni magunk elé, kellő rugalmassággal kijelölni a célokhoz vezető utat, és hiszünk is magunkban. Gyakran abban a tévhitben élünk, hogy mindennek könnyűnek és szórakoztatónak kell lennie, ezért az első nehézségnél feladjuk a harcot. Másrészt, ha nem olyan gyorsan és könnyen haladunk céljaink felé, mint szerettünk volna, hajlamosak vagyunk saját hibáinkat és gyengeségeinket okolni. Ha azonban él bennünk a remény, azt mondjuk: „Igen, ez nehéz, de meg tudom oldani!” A remény elűzi a tehetetlenséget, és hitet ad abban, hogy képesek vagyunk változtatni önmagunkon és az életünkön.
Amikor Brown arról kérdezte az interjúalanyait, hogy mit kezdenek az olyan kellemetlen érzésekkel, mint a szégyen, a félelem, a csalódottság, a gyász vagy a szomorúság, a legtöbben arról számoltak be, hogy igyekeznek letompítani magukat, vagy bagatellizálni az érzéseiket. Mivel nem tudjuk elviselni a sebezhetőségünket, amivel ezek az érzések szembesítenek, ezért a lehető leggyorsabban igyekszünk megszabadulni tőlük. A leghatásosabb eszközök könnyen függőséghez vezethetnek: alkohol, kábítószer, ételek, szex, kapcsolatok, vásárlás, munka, szerencsejátékok, számítógépes játékok, vagy az internet. A másik probléma, hogy nem tudjuk csak a negatív érzéseinket letompítani. Ha a fent felsorolt menekülési útvonalakra lépünk, megfosztjuk magunkat attól is, hogy az örömöt és a boldogságot a maga teljességében átéljük. Azok az emberek, akiket Brown teljes szívvel élőnek nevezett, az interjú során arról számoltak be, hogy igyekeznek átélni a kellemetlen érzéseket is, átadják magukat az általuk okozott fájdalomnak, és figyelik, hogy nem csúsznak-e bele az érzések tompításába. Pontosan tudják egyrészt, hogy a menekülést jelentő pótcselekvések könnyen függőséghez vezethetnek, másrészt hogy az érzelmeik tompításával a pozitív élményektől is megfosztják magukat.
Az életükben jelen lévő spiritualitásból erőt merítve megadják magukat a kellemetlen érzéseknek, tudják, hogy azok el fognak múlni, és azt is, hogy általuk többek lesznek.
- Szabadulj meg a veszteségtől való félelemtől – éld meg az örömöt és a hálát!
Sokan azért nem vagyunk képesek átélni az örömöt és a hálát, mert tudjuk, hogy úgyis el fog múlni, és az fájdalmas lesz, vagy, mert attól tartunk, hogy azzal magunkra vonunk valamilyen katasztrófát – csak hogy egyensúlyba kerüljön az életünk. Brown beszámol arról, hogy miután megszülettek a gyermekei, évekig nem tudta átadni magát az emiatt érzett örömének. Minden alkalommal, amikor már túlcsordult volna a hálától, elfogta a rémület, hogy bármikor egy pillanat alatt elveszítheti őket valamilyen tragédiában. Az, hogy két csodálatos gyermek édesanyja lehet, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Amikor már hosszú ideje küzdött a rémképeivel, összeszedte a bátorságát és egy szülői körben, ahol előadást tartott, mindent elmesélt róluk. A döbbent csendet zaklatott vallomások követték: az anyák egymás után vallották be, hogy hasonló félelmeket élnek át.
Sokan vagyunk, akik félünk, hogy elveszíthetjük azt, ami igazán fontos nekünk. Öntudatlanul azt hisszük, hogy ha nem adjuk át magunkat a hála és az öröm érzésének, ellenben „felkészítjük” magunkat a legrosszabbra, akkor talán nem fog annyira fájni, ha egyszer tényleg elveszítjük azt, amit, vagy akit annyira szeretünk. Holott épp a hála és az öröm erősít meg minket abban, hogy aztán átsegítsenek a nehezebb időszakokon. Tudatosítsuk mindennap, hogy mennyi minden van az életünkben, amiért hálásak lehetünk!
- Hagyj fel az összehasonlítgatással – éld meg a kreativitásodat!
Vajon miért van az, hogy a kertünket nem a versailles-i kastély parkjával hasonlítjuk össze, hanem a szomszédéval? És miért bosszantja a nőket jobban, ha a játszótérről ismert anyuka nyeri vissza rekordsebességgel az alakját szülés után, míg az amerikai sztárokra csak legyintenek? Brown szerint az összehasonlítgatás mögött mindig két, látszólag egymásnak ellentmondó motiváló tényező húzódik meg: a konformitás és a versengés. Egyszerre akarunk beilleszkedni és kitűnni, ugyanolyannak és jobbnak is lenni, mint a többiek. Ennek pedig csakis a közvetlen környezetünkben van értelme, vagyis ott, ahová szeretnénk beilleszkedni. Az állandó összehasonlítás megakadályozza, hogy elfogadjuk magunkat, hogy hitelesek legyünk és átéljük az összetartozás élményét.
A kreativitás és az alkotás nagyszerű módja annak, hogy megéljük és kifejezzük saját egyediségünket, illetve hogy mások alkotásaiban felfedezzük az ő egyéniségüket. Mi az a kreatív tevékenység, amire mindig vágytunk, vagy amitől mindig ódzkodtunk? Vágjunk bele, talán pont az hozza majd meg a nagy áttörést!
- Engedd el a kimerültséget és a produktivitást – játssz és pihenj!
Manapság nagyban függ az önértékelésünk attól, hogy mennyire vagyunk produktívak, vagyis hogy mennyi feladatot milyen gyorsan és mennyire eredményesen tudunk elvégezni. A kimerültség státuszszimbólummá vált, akkor vagyunk jó munkaerők (vagy akár családanyák), ha teljesítőképességünk határáig jutottunk. A játékkal és a pihenéssel azért nem tudunk mit kezdeni, mert „öncélúak”, nem hoznak magukkal semmiféle „eredményt”. A kötelezőnek megélt játék és a pihenés komoly feszültséget okozhat. Sokan vagyunk, akiknek óriási teher az éves szabadság, vagy ha lebetegszünk és néhány napig nem tudunk haladni a feladatainkkal.
Ezzel szemben a pszichológusok szerint a játék többféle módon is előnyünkre válik: átsegít a nehézségeken, serkenti a kreativitást, újdonságot és izgalmat hozhat a munkánkba vagy a családi életbe. Ahogy a lelkünknek a játékra, úgy a testünknek a pihenésre van elengedhetetlen szüksége. Számtalan betegség és baleset hátterében áll alváshiány.
A szükséges repedés
Emlékezzünk rá, hogy nem elég egyszer eldönteni, hogy hitelesen, valódi önmagunkat megismerve, elfogadva és felvállalva akarunk élni! Nap, mint nap meg kell erősíteni az elhatározásunkat, aminek a tetteinkben is meg kell nyilvánulnia! Brené Brown rengetegszer hangsúlyozza a könyvében, hogy az ott szereplő fogalmak és minőségek, így például a hitelesség, a bátorság, a hála és az együttérzés csak akkor lesznek valóságosak a számunkra, ha eljutnak a tettek szintjére. Tudatosítanunk kell, amikor megjelenik az életünkben a szégyen, a félelem, az önostorozás, a megfelelni akarás vagy a tehetetlenség, és akkor még mindig dönthetünk úgy, hogy „nem, ma nem adom meg magam”! Brown egy Leonard Cohen-idézetet ajánl azokra a pillanatokra, amikor kezdünk belesüppedni a szégyenbe:
„Mindenen van egy kis repedés, ott jut be a fény!”
(„There is a crack in everything / that’s how the light gets in.”)
Lazányi Krisztina
