Nehéz beszélni a párkapcsolatról, hiszen annyi könyv, cikk íródott már e témáról, oly sokat tapasztaltunk már, és még mindig szolgál újdonságokkal, még mindig van mit tanulnunk.
A megismerkedés
A megismerkedésnek tulajdonképpen nincsenek szabályai. Kiszemelhetjük „áldozatunkat” a villamoson, belefuthatunk az utcasarkon, egy szórakozóhelyen, vagy kiderülhet, hogy már régóta ismerjük, csak valami miatt még nem vettük észre. Egy ismerkedés érhet minket villámcsapásként, de lehet, hogy magunkban hosszú előkészületeket tettünk már. Lehet, hogy párkapcsolatban élünk még, de hirtelen valami megmagyarázhatatlan történik, vagy éppen hosszú ideje egyedül vagyunk már. Fontos, hogy legyünk nyitottak, és használjuk ki azt az időt is, amit esetleg egyedül töltünk, hiszen vannak olyan dolgok, amelyeket egy párkapcsolatban nem, vagy csak nehezen tudunk véghezvinni. Próbáljunk meg elvárások nélkül várni leendő párunkra, hiszen előfordulhat, hogy elképzeléseinknek ellentmond majd a valóság! Érdemes azért megfogalmazni, hogy milyen párt szeretnénk, odafigyelve a belső tulajdonságokra, és ha mégsem azt kaptuk, hát próbáljuk meg a legtöbbet kihozni abból is! Ha megismerkedünk valakivel, próbáljunk meg tudatosak maradni, mert mint mindenben, ebben is fontos az aranyközépút. Ha nagyon „elszállunk”, felvesszük a rózsaszín szemüveget, az ugyanolyan galibát okozhat, mintha csak „feladatként”, tárgyilagosan próbálunk a másikra nézni. Igyekezzük meglátni a másik belső lényét, hiszen egy kapcsolat elején még mind önmagunkat adjuk, csak egy idő után „észrevesszük magunkat”, és gyorsan visszacsúszunk a régi viselkedés mintákba. Mindannyiunknak vannak rossz élményei, tapasztalatai, de ezeket odafigyeléssel, őszinteséggel feloldhatjuk. A párunk szeretete hozzásegíthet önmagunk elfogadásához. Fontos megfogalmazni, hogy milyen párt szeretnénk, és figyeljünk oda, nehogy valami számunkra lényeges dolgot kihagyjunk, hiszen azt kapjuk, amit úgy gondolunk, hogy megérdemlünk, és ne lepődjünk meg, ha látszólag más jön. Ilyenkor gondolkodjunk el, hogy pontosan mit is engedünk meg magunknak, lehetséges, hogy mélyen belül önbüntető magatartásformák működnek. Ilyenkor ne csüggedjünk, hanem figyeljünk befelé, és alakítsuk át az oda nem illő negatív gondolatformákat (autogén tréning, kineziológia, NLP stb. segítségével). Minden kapcsolatot próbáljunk meg úgy megélni, mintha az igazival élnénk. Szeressük úgy a másikat, mintha ő lenne a nagy Ő (és közben ki tudja mik derülhetnek ki…).
Hibák, melyeket elkövethetünk a párkapcsolatban
- „Csak ő létezik számomra, semmi és senki más”
Ebbe a hibába eleinte mindannyian beleesünk. Veszélye, hogy egy idő után ketten maradunk, eltávolodunk barátainktól, és ha esetleg vége a kapcsolatnak, akkor pedig új társaságot kereshetünk magunknak. - „Csak ő a hibás! Én magasabb szinten vagyok, mint ő, nem vagyunk összeillők.”
Egymásra mutogatunk, és így elfelejtkezünk az önismeretről, saját tökéletességünk tudatában. Ha netalán így is lenne, használjuk az „erőnket” a másik segítésére, bár tapasztalatok alapján ezek az „alacsonyabb szintű” egyedek sokszor meglepően „fejlett” dolgokat képesek produkálni, nemegyszer lekörözik az embert, ha nem figyel… - „Csak én vagyok a hibás! Nem vagyok méltó hozzá.”
Kisebbrendűségi állapot, amely nem valós, hiszen valamiben egyikünk, valamiben másikunk tart előbbre, így tudjuk egymást segíteni. - „Amíg nem csinálsz meg valamit, addig én sem fogok…”
Így egy helyben toporgunk, és nem jutunk előre. Ha saját portánkon rakunk rendet, és nem a másikra mutogatunk, fejlődünk és mindketten jól járunk. - Érzelmi zsarolások, játszmák
Ezekkel élve kiesünk az egyenrangúságból, és jól tesszük, ha utána járunk egy kicsit a régi családi mintáknak. Ekkor rájöhetünk, hogy saját anyukánk, vagy apukánk szerepét játsszuk éppen. Tiszteljük meg a másikat annyira, hogy bízunk benne, és szeressük annyira, hogy elengedjük a kezét, és hagyjuk, hadd tanuljon a saját hibáiból. - „Nem adsz annyi szeretetet és figyelmet, amennyire szükségem van! Önző vagy!”
Te adsz magadnak? Ha igen, miért van a másikéra szükséged? - „Én jobban tudom, mi kell neked, mert kívülről látlak!”
Valóban tudjuk objektíven nézni a másikat egy párkapcsolatban?
Fontos azonban, hogy a társunk mellett álljunk, ha szüksége van ránk, ha kell, mondjuk el a véleményünket, de ne kritizáljunk, mert pont az ellenkező hatást érhetjük el. Vizsgáljuk meg, párunknak valóban arra a tanácsra van-e szüksége, valóban jót teszünk-e azzal, hogy jót akarunk?
Sokszor figyelhető meg egy kapcsolat elején, hogy a két ember nyitott egymásra, aztán fokozatosan bezárulnak, ahogy a régi viselkedésminták életbe lépnek. Ilyenkor ne kezdjük el sem önmagunkat, sem a másikat hibáztatni, hanem őszintén, nyíltan üljünk le a párunkkal beszélgetni. Vigyünk humort, játékot a beszélgetésekbe, nevessünk, vicceljünk. Sok nem is olyan komoly dolgot feloldhatunk ilyenkor. Sokszor előfordul, hogy egy idő után elfelejtünk nevetni, és túl komolyan veszünk dolgokat. Iktassunk be nevetés szüneteket, párnacsatákat, vagy csikizzük meg a másikat. Legyünk gyermekek egy pillanatra, olyan jól tud esni. Jól jöhet egy kis spontaneitás a nehéz pillanatokban.
Női szerep, férfi szerep
Ha nőnek születtünk, tanuljuk meg, hogy a női szerep nem jelent alárendeltséget, és élvezzük végre, hogy nem kell irányítanunk, hagyjuk a férfiakra a vezető szerepet, amibe újra bele kell tanulniuk, hiszen annyira jól csináljuk helyettük sokszor, legyünk befogadóak, gyengédek, és segítsük a párunkat hátulról, ügyesen, hogy a férfi oldaluk ne sérüljön.
Amennyiben férfiak vagyunk, álljunk végre a sarkunkra, és finoman, de határozottan vegyük át az irányítást. Tanuljuk meg, hogy a nőknek fontos a gyengédség, az odafigyelés, néha egy szál virág, és hogy leginkább az érzelmeken keresztül közelíthetők meg. (Természetesen mindkét oldalon vannak valós vagy látszólagos kivételek.)
Ezeket fontos megtenned a párkapcsolatodért
Ne akarjuk egymás szerepét eljátszani, mert ez sok fájdalomnak és boldogtalanságnak lehet az oka. Ha megtanuljuk az alapvető és egyszerű játékszabályokat, azaz nőknek és férfiaknak lenni, nem borul fel az egyensúly, és hirtelen minden a helyére kerül. Szánjunk egymásra időt, energiát, naponta egy keveset, amely sokszorosan fog megtérülni. Találjunk ki ünnepnapokat, készítsünk meglepetéseket a párunknak. (Ez lehet egy ölelés vagy mosoly is, nem feltétlenül kell pénzt költeni, néha egy spontán kis ötlet hasznosabb lehet.) Ne feladatként, hanem örömként éljük meg a párkapcsolatunkat, és ha végképp elkeseredtünk, próbáljuk meg felidézni a kezdeti érzelmeket, a lelkesedést, és tegyünk valamit annak érdekében, hogy ez visszajöjjön. Ez az igazi kihívás, nem a megfutamodás. Hozzunk áldozatot néha, általában megéri.
Sok játékosságot és kitartást kívánok a párkapcsolatokhoz!
Pogány Zita
