A négy születési alapmátrix (BPM)

I. BPM (ősi egység az anyával) 

magzatiletA szülés megindulása előtti, méhen belüli állapot. A magzatnak nincs tudomása határokról, nem tesz különbséget a belső és a külső között. A pozitív méhen belüli élményekhez az anyatermészet archetípusos látomásai, paradicsomi képek kapcsolódnak. A méhen belüli zavarok, a „rossz anyaméh” emlékeit újraélve sötét és baljós fenyegetést érzünk, vagy azt, hogy megmérgeznek. (Sok születés előtti zavart az állapotos nő testébe került mérgező anyagok, illetve az erős hormonális változások okoznak.) Az efféle élménysorozatokban egy mindent átható, alattomos, gonosz erő érzése, vagy félelmetes démonok jelennek meg. Akik a születés előtti létezés erőszakos megzavarását (például egy abortuszra tett kísérletet) élik újra, azok egyetemes fenyegetést éreznek, vagy véres, apokaliptikus látomásaik vannak a világ végéről.

II. BPM (kiűzetés, kiúttalanság, pokol) 

A biológiai születés első szakaszában a méhszáj még nincs nyitva, a méh összehúzódásai újra és újra megszorongatják a magzatot, akit az erek összeszűkülése miatt oxigénhiány fenyeget. Számára véget ér a boldog egység paradicsomi állapota és megéli a kiűzetést: az addig tápláló anyaméh egyszerre ellenségessé válik. Ez az egyik legrosszabb élmény, amelyet újraélhetünk a holotróp tudatállapotokban történő önmegismerés során. A klausztrofóbiás rémálom, a gyötrő érzelmi és testi fájdalom, a magányosság, a bűntudat párosul a végső kétségbeeséssel, a reménytelenséggel és azzal a meggyőződéssel, hogy ennek sohasem lesz vége. Jellemző három élmény együttállása: az ember úgy érzi, hogy haldoklik, hogy megőrül, és hogy soha nem jön helyre. A második mátrix kezdetének egy másik élményváltozata az alvilág mélységeibe, a halál vagy a pokol birodalmába való alászállás.

III. BPM (a halál és az újjászületés csatája) 

A biológiai születés második klinikai szakasza. Folytatódnak a méhösszehúzódások, a magzat fokozatosan végighalad a szülőcsatornán. Ez hatalmas mechanikai nyomások, fájdalmak érzékelésével jár együtt, melyekhez gyakran oxigénhiány, fulladás és keringésleállás társul. Ennek a nagyon kényelmetlen és az életet fenyegető helyzetnek természetes velejárója a nagyon intenzív szorongás. A III. BPM rendkívül gazdag és összetett élménymintázat. A szülőcsatornában folytatott küzdelem újraélése mellett megjelenik a történelemből, a természetből és az archetípusok tartományából ismert rendkívül változatos képvilág – például a titánok küzdelmének hangulata, agresszív, illetve szadista-mazochista képsorok, démoni epizódok, a tűzzel való találkozás élményei.

IV. BPM (a halál és az újjászületés élménye) 

piciA születés harmadik klinikai szakasza a szülőcsatornából való végső kilökődés és a köldökzsinór elvágása (az elválás ősképe). A szülőcsatornán való végighaladás korábbi nehéz folyamatát robbanásszerű megszabadulás, a fénybe való kibukkanás zárja le. A biológiai születés egyben pszichospirituális halál és újjászületés is. Későbbi önmeghatározásunkat és a világhoz való hozzáállásunkat erősen befolyásolhatja a folytonos emlékezés a sérülékenység, az alkalmatlanság és a gyengeség ekkor megtapasztalt érzéseire. Anatómiailag megszülettünk ugyan, de érzelmileg nem sikerült eljutnunk erre a szintre.

Mivel a magzat teljesen rabja a születési folyamatnak, és nincs semmilyen lehetősége kifejezni szélsőségesen erős érzelmeit és reagálni erőteljes testérzéseire, az esemény emléke lélektani értelemben megemésztetlen és feldolgozatlan marad.

A psziché transzperszonális tartományai

A hétköznapi, más néven normál tudatállapotban newtoni tárgyaknak észleljük magunkat, azonosulunk „a bőrbe zárt énünk”-kel. A külvilágot az érzékszerveink és a környezet fizikai korlátai között észleljük (például nem látunk keresztül egy épületen). Csupán azokat az eseményeket tudjuk élénken és minden érzékünkkel egyszerre megélni, amelyek a jelen pillanatban történnek. A transzperszonális tudatállapotokban a fenti korlátok közül bármelyiket meg lehet haladni. Érzékszerveinkhez bármi eljuthat, megtapasztalhatunk olyan eseményeket, amelyek a múltban történtek, s olykor még olyanokat is, amelyek a jövőben fognak megtörténni.

A transzperszonális élmények körébe a tudat különböző szintjein megélt jelenségek tartoznak. Főbb csoportjai:

  1. A téridőn és a közmegegyezéssel elfogadott valóságon belül maradó élményszerű tudattágulások:

a térbeli korlátok meghaladása (növényekkel, állatokkal, más emberekkel, csoportokkal való azonosulás; egységélmény az élettel és minden teremtett dologgal; bolygószintű tudat; azonosulás az egész fizikai világmindenséggel);

az időbeli korlátok meghaladása (embrionális és magzati élmények; ősökkel, múltbéli megtestesülésekkel kapcsolatos faji és kollektív élmények);

ufoa mikrovilág élményszerű felfedezése (szervi és sejtszintű tudat; az atomok és a szubatomi részecskék világának megélése).

  1. A téridőt és a közmegegyezéssel elfogadott valóságot meghaladó tudattágulások:

médiumi élmények; a finomtest energetikai jelenségei; szellemi vezetőkkel, párhuzamos világegyetemek lakóival, emberfeletti lényekkel való találkozások; mitológiai eseménysorok, egyetemes ősképek megélése; bepillantás a kozmikus teremtés folyamatába; a kozmikus tudat megélése.

  1. Okkult természetű (pszichoid) transzperszonális élmények:

szinkronicitások (a pszichén belüli élmények és a közmegegyezéssel elfogadott világ „kölcsönhatásai”);

spontán, okkult természetű jelenségek (a szokványosat meghaladó fizikai jelenségek; visszatérő spontán pszichokinézis – Poltergeist);

szándékolt pszichokinézis (szertartásos varázslások; gyógyítás és boszorkányság; laboratóriumi pszichokinézis).

A holotróp állapotok kutatása világosan megmutatja, hogy mindannyiunkban megvan minden információ az egész világegyetemről és az egész létezésről, élményszinten hozzáférhetünk ennek bármely részéhez. Bizonyos értelemben mi magunk vagyunk az egész kozmikus rendszer, s ugyanakkor annak parányi részei is vagyunk: elkülönült és jelentéktelen élőlények. A psziché új térképe jól tükrözi mindezt: az egyéni emberi pszichikum lényegében összemérhető az egész kozmosszal és a létezés egészével.

mindensegA születés utáni élettörténetben szereplő traumatikus események nem a zavarok elsődleges okai, hanem olyan fontos előfeltételek, melyek lehetővé teszik, hogy a psziché mélyebb rétegeiből felbukkanjanak bizonyos elemek. A biológiai születés élményének tudattalan lenyomata olyan olvasztótégely, amelyben intenzív érzelmek és testi érzések keverednek, és amely magában hordozza a pszichopatológia különféle lehetőségeit. Hogy kifejlődnek-e az érzelmi és pszichoszomatikus zavarok, s ha igen, akkor milyen formát öltenek, az a születés utáni élettörténet megerősítő, traumatikus hatásaitól vagy éppen fordítva, a különböző kedvező élettörténeti tényezők enyhítő hatásától függ.

A most felvázolt modell alapján érthetőbbek a pszichés zavarok, melyeknek főbb csoportjait a szerző egy hosszú fejezetben végig is veszi, majd egy későbbi részben kitér a buddhisták által három méregnek nevezett legkárosabb alapmotívumra: a tudatlanságra, a mohóságra és az erőszakra. Megmutatja, hogy a korábbi rendszerekben a születés utáni élettörténetre visszavezetett okokon túl a születési traumában és a transzperszonális tartományokban hol gyökereznek a psziché betegségeinek és a három méregnek a mélyebb okai. Ezek egyúttal megmagyarázzák az egyes zavarokban feszülő hihetetlen energiákat is, mellyel a hagyományos elméletek adósak maradtak.

Grof az érzelmi és pszichés zavarok újraértelmezését követően megoldásokat is javasol: a holotróp terápia – melynek kutatására szentelte életét – mellett érvel. Véleménye szerint csak a módosult tudatállapotok alkalmasak arra, hogy a születéskor elraktározódott feszültségeket és a transzperszonális tartományból hozott konfliktusokat az ember a tudatába emelje (igaz ez sok születés utáni konfliktusra is, amelyek normál tudatállapotban nem hozzáférhetőek), az érzelmi és pszichoszomatikus tünetekben megkötött energiáit felszabadítsa, és így a valódi okok kezelésével hatékonyan meginduljon a gyógyulás útján (lásd az előző részben Norbert esetét). A holotróp terápia elveit tekintve leginkább a homeopátiás gyógyításra hasonlít: a holotróp tudatállapot segítségével felkelti, fokozza, majd megoldja azokat a tüneteket, melyek a zavart okozzák, s egyúttal jelzik, hogy a szervezet igyekszik a működését egyszerűsíteni, megszabadulni a korábbi beidegződésektől és meggyógyulni.

Stanislav Grof a könyv utolsó fejezeteiben (Spiritualitás és vallás; A halál és haldoklás élménye; A kozmikus játék: Az emberi tudat legtágabb határainak feltárása; A tudat fejlődése és az emberi faj) a lélek korábban felvázolt új modelljét még nagyobb összefüggésekbe helyezi. Ezzel egyértelműen üzeni az olvasónak (különösen azoknak, akik számára új ez a megközelítés), hogy az ember elsődlegesen sprituális lény, és nem érthetjük meg a lélek működését anélkül, hogy a teljes, a szellemet is magában foglaló emberképet néznénk.

Zárásképpen két gondolatot idéznék a könyv utolsó fejezeteiből:

medi„A bizonyítékok fényében a tudat nemcsak az agyi, élettani folyamatok terméke, hanem a létezés elsődleges attribútuma. Az emberiség legmélyebb természete nem állati, hanem isteni. A világegyetemet áthatja a teremtő értelem, a tudat pedig elválaszthatatlanul beleszövődik ebbe a szövedékbe. Az elkülönült testi énnel való azonosulásunk csak illúzió, valójában a létezés egészével vagyunk azonosak. E felismerés talaján természetes, hogy tiszteljük az életet, együttműködünk, szinergiára törekszünk, gondolunk az emberiség és a bolygó egészére, és mély ökológiai tudatosság van bennünk.” 

„Úgy tűnik, soha nem volt még az emberiség történetében ilyen gyilkos versenyfutás az időért. Nem kevesebb a tét, mint az élet jövője a bolygónkon. Ha a régi stratégiánkat folytatjuk, amelyek következményei egyértelműen önpusztítóak, akkor nem valószínű, hogy fennmarad az emberi faj. Ha viszont elegendő számú ember megy át a mély belső átalakuláson, akkor a tudatnak egy olyan fejlettségi szintjére érkezhetünk, ahol megérdemelhetjük azt a büszke nevet, mellyel fajunkat illetjük: homo sapiensszé, azaz bölcs emberré válhatunk.” 

Ulbing István

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…