orvosokA tudomány fejlődésére mindig jellemző volt egyfajta kettősség. Egyfelől a tudósok a folyamatosan bővülő ismeretanyagot az idők során egyre átfogóbb és szükségszerűen egyre bonyolultabb modellekkel, elméletekkel magyarázták. Egy másik síkon viszont teljesen más természetű – vallási, világnézetiszempontok határozták meg a kereteket, azt, hogy mit volt „szabad” meglátni és megérteni a világból; gondoljunk például Giordano Bruno vagy Galilei esetére. A modern kor materialista szemléletű „tudományos” világképét még mindig Newton, Descartes és Darwin öröksége határozza meg. A nyugati orvostudomány képe az emberről ennek egyfajta lenyomata, mely működésünket az anyag magasabb szerveződéseként, biológiai, kémiai és fizikai folyamatokkal írja le.

A gyógyászat legkevésbé megfogható, mérhető területét az emberi lélek „betegségei” jelentik. Az orvosi pszichiátria szervi elváltozásokat keres a problémák mögött, melyeket leginkább gyógyszeres kezeléssel próbál megoldani. A lélekgyógyászat „biológiamentes”, hagyományos területén még mindig Freud nézetei a meghatározóak, melyek a pszichés zavarokat a születés utáni élettörténet eseményeivel és az egyéni tudattalanban rejtőző okokkal magyarázzák. A Jung által a „köztudatba emelt” kollektív tudattalan sok olyan jelenségre ad magyarázatot, amellyel Freud és a követőinek elméletei nem tudnak mit kezdeni, viszont sokaknak okoz világnézeti problémát, hiszen a kollektív tudattalan létezése az anyagelvű tudomány módszereivel nem bizonyítható. Az akadémikus pszichoterápia elméleti és gyakorlati korlátait szakmailag hitelesen mutatja be Stanislav Grof, aki számos könyvében, így a saját munkásságát összefoglaló A jövő pszichológiája című művében is foglalkozik ezzel a témával. A két világnézet között a legnagyobb különbség az, hogy a nyugati tudomány, orvostudomány és lélekgyógyászat teljes egészében tagadja a létezés spirituális dimenzióját, és ezzel elveti az ősi, nyugati és a keleti gyógyító hagyományok szinte minden eredményét, tudását. Jó példa erre a pszichospirituális jelenségek elutasítása, meg nem értése.

pszichodramasokA modern pszichoterápiás irányzatok közös vonása, hogy igyekeznek megérteni az emberi pszichikum működését, és az így szerzett elméleti tudás alapján olyan technikákat dolgoznak ki, melyek segítségével a terapeuta a kliensével folytatott interakciójában megpróbálja korrigálni a normálistól eltérő folyamatokat. Ebben a felállásban együttműködő kliens esetén a terapeuta aktivitása és tudása, valamint a „normális” mint fogalom egyéni értelmezése nagymértékben befolyásolja a végeredményt. Sajnálatos tény azonban, hogy a sok irányzat nem tud megegyezni a legalapvetőbb kérdésekben sem, például abban, hogy mik a psziché legfőbb motiváló erői, és melyek a kóros tüneteket kialakító tényezők. A terapeuták így az egyéni világnézetük és alapképzettségük alapján többé-kevésbé önkényesen választják ki a szükséges stratégiát. Hasonlít ez a különböző orvosok ugyanazon páciens nem túl közismert betegségére felállított eltérő diagnózisára és kezelési javaslatára. Azonban egészen más úton járnak azok a típusú terápiák, melyek a személyes megélésen alapulnak. Közéjük sorolható a pszichodráma vagy a Gestalt-terápia.

Ez a sebtében felvázolt helyzetkép nem a modern pszichoterápia szakmai kritikája, és semmi esetre sem kívánja elvitatni a szakmában dolgozók erőfeszítéseit és eredményeit. A célja csupán az, hogy a témával most ismerkedőknek röviden megmutassa, hogy miért van szükség az olyan művekre, mint A jövő pszichológiája.

grofur

 

Stanislav Grof közel öt évtizedes pályafutása során olyan jelenségeket, folyamatokat kutatott és figyelt meg (több ezer esetet megvizsgálva), amelyek nem helyezhetőek el a hagyományos pszichológiai rendszerekben. Ezek alapján kijelenti, hogy szükség van olyan új, holisztikus pszichológiai modellre, amely a ma ismert összes jelenséget képes a térképén elhelyezni, és olyan terápiára, amely a tünetek valódi okait tárja fel és kezeli lehetőleg minél kevesebb külső beavatkozással, főként a kliens saját, öngyógyító energiáira és mechanizmusaira építve. Álljon itt példaként egy olyan terápiás eset összefoglalója, amely jól rávilágít a tünetek mögött meghúzódó eredeti élmények különböző szintjeire és a probléma összetettségére.

„Bemutatkozása során az ötvenegy éves Norbert súlyos, idült fájdalomra panaszkodott a vállövi és mellkasi izmaiban, amelytől nagyon szenvedett, és nagyon rosszul érezte magát. Az ismételt orvosi, többek között röntgenvizsgálatok nem találtak szervi eredetű elváltozást a problémái hátterében, és minden terápiás próbálkozás kudarccal végződött. A holotróp légzés elején Norbert egy váratlan késztetés okán el akarta hagyni a termet, mivel nem tudta elviselni a zenét, amely úgy érezte, hogy „megöli” őt. Nagy erőfeszítések árán sikerült meggyőzni, hogy maradjon benne a folyamatban, és vizsgálja meg, miért érzi olyan rosszul magát. Végül beleegyezett, hogy marad, és csaknem három órán át erős fájdalmakat élt meg a mellkasában és a vállában, amelyek a végén már az elviselhetetlenségig fokozódtak. Erősen küzdött ellenük, mintha komoly életveszélyben lenne, fulladozott és köhögött, többször hangosan felkiáltott. E viharos epizód után lenyugodott, elernyedt és elcsendesedett.  Norbert később arról számolt be, hogy három különböző rétege volt az élményének, s mindhárom a vállövi fájdalmához és a fulladáshoz kapcsolódott. A legfelszínesebb szinten újraélt egy ijesztő helyzetet a gyermekkorából, amikor csaknem életét vesztette. Hétéves lehetett, amikor a barátaival alagutat ásott egy homokos parton az óceán mellett. Norbert bemászott, hogy megnézze belülről, de ekkor beszakadt az alagút, s élve eltemette őt. Már majdnem megfulladt, mire kimentették. Amikor elmélyült a légzésélmény, egy erőszakos és félelmetes jelenetet élt át újra, amely visszaröpítette őt a biológiai születésének idejére. Nagyon nehezen jött a világra, mivel a válla sokáig be volt akadva az anyja medencecsontja mögött. A második emlékben is megvolt a fulladás és a komoly vállövi fájdalom elegye. Az ülés utolsó részében drasztikusan megváltozott az élménye. Norbert szeme előtt katonai egyenruhák és lovak jelentek meg, s rájött, hogy egy ütközetben vesz részt. Még azt is be tudta azonosítani, hogy a csata a Cromwell korabeli Angliában játszódik. Hirtelen éles fájdalmat érzett, s rájött, hogy a vállába fúródott egy lándzsa. Leesett a lováról, és átélte, hogy felette vágtatnak a lovak, és összezúzzák a mellkasát. A tudata elvált a haldokló testétől, a csatamező felett lebegve szemlélte a jelenetet. A katona halála után – akiben saját maga korábbi megtestesülését ismerte fel – Norbert tudata visszatért a jelenbe, és újra összekapcsolódott jelenlegi testével, amely ekkorra már megszabadult a fájdalmaktól. Sokévi küszködés után most először. Húsz év telt el az emlékezetes ülés óta, s azóta sem tértek vissza a panaszai.” 

A jövő pszichológiája című könyv szerzője, Stanislav Grof 1931-ben Prágában született, s a Károly Egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd az ottani tudományos akadémián Ph.D. fokozatot. Az egyetem elvégzése után pszichiátriai rezidensként dolgozott, mikor a svájci Sandoz gyógyszergyárból egy csomagot kapott az intézete, hogy vizsgálják meg a benne található szerek lehetséges terápiás hatásait. A minták között szerepelt egy LSD-nek nevezett, újonnan felfedezett anyag is, amelyet a vizsgáló csoport önkénteseként maga is kipróbált. Erre az élményre így emlékszik vissza a könyv előszavában:

„Ez a kísérlet – különösen, amikor az élményem elérte a tetőfokát, és mindent elárasztó, leírhatatlan kozmikus tudatosságot éltem át – egy életre felkeltette bennem a nem szokványos tudatállapotok iránti soha nem lankadó érdeklődést. Azóta a klinikai és kutatói tevékenységem nagyobbik részében igyekszem szisztematikusan feltárni eme állapotok rejtett terápiás, átalakító és evolúciós lehetőségeit.” 

lsdhatasGrofot sokan kritizálták az LSD-vel és más tudattágító szerekkel folytatott kutatásai miatt. Erről így ír: „Csehszlovákiában akkoriban az LSD-t törvényesen gyártotta a kormány által támogatott vezető gyógyszergyár. A hivatalos orvosi gyógyszerkönyvben, mint gyógyító ágenst tartották nyilván, különleges javallatokkal és ellenjavallatokkal, együtt olyan hírneves drogokkal, mint a penicillin, az inzulin és a digitálisz, és kiosztását különleges szabályok szerint végezték el.”

Később feleségével, Christinával az ősi és bennszülött hagyományok, a keleti spirituális technikák és a nyugati mélylélektan ötvözésével kifejlesztettek egy új, holotróp légzés (magyarul transzlégzés) néven ismertté vált terápiás és önismereti technikát, amely egy különleges légzéstechnika, illetve az érzelmeket mozgósító zene és egyfajta testmunka kombinációjából áll. További kutatásaiknál ezzel a módszerrel érték el a holotróp tudatállapotokat – kiváltva a kifogásolt szerek használatát.

A jövő pszichológiája című könyvében Stanislav Grof összesíti és egységes rendszerbe foglalja munkásságának eredményeit, korábban megjelent könyveinek legfőbb üzeneteit. Az egyik fontos felfedezése, hogy az érzelmileg jelentős emlékeket nem elszigetelt lenyomatok mozaikjaként, hanem dinamikus, összetett, az ő elnevezésével sűrítettélmény-rendszerekben (angol rövidítéssel COEX-rendszerekben) tároljuk a tudattalanban. Egy-egy COEX-rendszer (hiszen számos lehet) egy alaptéma mint közös nevező köré rendeződik, és a különböző életszakaszokban megélt variációk, hasonló testi-lelki élmények adják a rétegeit. Ezek a külvilággal folyamatos, dinamikus kapcsolatban állnak: egyrészt a külső történések aktivizálhatják a nekik megfelelő rendszert, másrészről az aktív COEX-rendszerek befolyásolják a külvilág érzékelését és a viselkedésünket oly módon, hogy hajlamossá tesznek minket az alaptémák újbóli „előállítására”. (Tekinthetjük ezt úgy is, mint az Eric Berne által alapított tranzakció-analízis játszmaelméletének komplexebb megfogalmazását.)

konyv

A Stanislav Grof által felvázolt új pszichétérképen két olyan új „földrész” körvonalazódik, amely a hagyományos pszichológiában egyelőre fehér foltként jelentkezik. Az egyik a születés körüli (idegen szóval perinatális) események, a másik a transzperszonális (a személyesen túlmutató) élmények területe.

Maga Freud is „eljátszadozott” egy ideig azzal a lehetőséggel, hogy a születés félelmetes élménye lehet a későbbi szorongások alapja. Ennél tovább azonban nem ment, viszont mikor munkatársa és követője, Otto Rank 1929-ben megjelent könyvében a születést állította a pszichológia középpontjába, Freud kizárta őt a pszichoanalitikus mozgalomból. A perinatális élményeknek Grof rendszerében is központi szerep jut. Itt jelennek meg a fizikai világba születés során először azok az alapmotívumok (ősképek), melyekre a születés utáni élettörténet eseményei épülnek az előbb bemutatott sűrítettélmény-rendszerek formájában. (A hagyományos pszichológia ezen életeseményekre, mint kizárólagos forrásokra tekint.) A születés körüli élmények egyénenként eltérőek ugyan, de hasonló alapmotívumok különböző erősségű és összetételű kombinációjára vezethetőek vissza. Grof négy csoportot alkotott, melyeket születési alapmátrixnak (angolul BPM-nek vagyis Basic Perinatal Matrixnek) nevezett el, utalva a jelenség többsíkú, összetett voltára. A születéskori élmények ugyanakkor kapcsolód(hat)nak az ennél is mélyebb, a transzperszonális régióban gyökerező faji, kollektív és karmikus emlékekhez is.

Ulbing István

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…