A nyár megőrzése

hazasokEgy téli időszak után ahhoz, hogy a nyárig eljussanak, a házastársaknak komoly erőfeszítéseket kell tenniük. Hetente legalább egyszer töltsenek kettesben időt, csináljanak közös programokat, és találjanak módot rá, hogy kimutassák szeretetüket egymás felé.

A megoldatlan konfliktusok olyanok, mint a darazsak, megbújnak a felszín alatt, így rejtett szintre űzik problémáinkat. Ezért a megoldatlan vagy nehezen mozduló kapcsolatok esetében a 2. részben sorra vettük a házasságot megújító módszereket:

  1. lépés: Tanuljunk a múlt kudarcaiból!
  2. lépés: Gondolkodjunk pozitívan!
  3. lépés: Ismerjük meg házastársunk szeretetnyelvét!

Most folytassuk a további lépések ismertetésével!

4lépés A megértő hallgatás ereje

Az emberi kultúra egyik alapja a verbális kommunikáció (az állatok nem képesek a régi emlékeikről beszélgetni, a múltat felidézni). A beszéd képessége lehetővé teszi gondolataink továbbítását. A férfi és a nő között is ez az egyik legfontosabb kölcsönhatás. A nyílt kommunikáció életerőt biztosít két fél között, ugyanakkor a kapcsolatokat meg is ölheti a fizikai távolság és a kommunikáció hiánya. A kommunikáció javulhat, ha megtanuljuk, hogyan kell értően meghallgatni a másikat. Ekkor empátiával belépünk a társunk belvilágába, lehetőséget kapunk arra, hogy egy kicsit belebújjunk az ő bőrébe, megláthassuk az ő nézőpontjait. Az együttérzés biztosítja a másik gondolatainak, érzéseinek és vágyainak a megértését. Az értő hallgatás a másiknak teret ad és ösztönzi arra, hogy megnyílhat előttünk, mert figyelünk rá.

Az értően hallgatás azonban kudarcba fullad, ha ítélkezünk – a lelki közelség megszűnik az intimitással együtt. Ha ítélkezünk, az azt jelenti, hogy még nem találkoztunk önmagunkkal. Tudat alatt azonban érezzük, hogy magunk sem vagyunk tökéletesek. Aki találkozik önmagával, az ismeri minden hibáját, tudatában van az árnyoldalainak.

ferfinoHa nem vagyunk birtokában az értő hallgatásnak, gyakorlással fejleszthetjük. Az egocentrikus hallgatástól (csak a mi nézőpontunk a fontos), az empatikus hallgatás felé kell haladnunk. Az empatikus hallgatás egy törekvés a másik megértése felé. Ha figyelmünket csak a saját gondolatainkra, érzéseinkre, véleményeinkre fordítjuk, akkor korlátozzuk az értő hallgatás aktív célját. Meg kell érteni azokat az érzelmeket, amiket a társunk él meg. A hallgatás abban segít, hogy elhagyjuk, lemondjunk a kivetítéseinkről. A hallgatás távol tart minket attól, hogy árnyoldalunkat rávetítsük másokra, valamint az ítélkezésben is megakadályoz. Szükséges tudatosan gyakorolni a hallgatást, hogy a szív is hallgatni tudjon! Ha a szív elcsendesedik, az érzelmek nem határoznak meg bennünket.

A hallgatás egyúttal elengedés is. Elengedjük a gondolatainkat, a kívánságainkat, így a jelenhez kerülünk közelebb, belehelyezkedhetünk a pillanatba. A jelenlétben pedig önmagunkkal találkozunk!

Mit tehetünk, ha társunk nem kommunikatív?

beszelA csendnek is megvan az oka. Lehet, hogy nem kapott elég bátorítást gyerekként, vagy ha megszólalt, negatív leszólást, leértékelést kapott a szüleitől, míg végül meggyőződött arról, hogy jobban teszi, ha nem beszél. Hiszen egyszerűbb nem beszélni, és így elkerülni a kritikát és az elutasítást.

A beszéd is személyiségfüggő! Van, akinél az információ beérkezik, de a reakció elmarad, a hallgatás egyeseknél lehet teljesen természetes létmód. A másik szélsőség egészen más. Ha egyedül van, és nincs kihez beszéljen, akkor rögtön a telefonhoz kap, hogy megoszthassa a vele történteket. Ez a típus nem képes magában tartani az információt. A két véglet alkotta típus általában a házasságban egymásra talál. A locsogó vonzza a hallgatni tudót.
A két típus tanulhat egymástól, a locsogó az értő hallgatást, a hallgató pedig a beszédet. A locsogónak meg kell teremtenie az őszinte érdeklődés légkörét a hallgató felé. Ez gyógyító is lehet számára, ha gyerekkorából hozza a csendességét. Ha megértésre talál, a hallgató megszabadul negatív érzéseitől. Az aktív hallgatás megfelelő klímát teremt a változáshoz!

Az értő hallgatás fontos feltétele a megértésre való őszinte törekvés. Ezt akadályozza meg az ember egocentrikus természete. Azt hisszük, a világ körülöttünk forog.

Ha házastársunk kritizál, az általában azért van, mert a régi sérelmek mögött fájdalom és düh található. Amikor fenyegeti valami az önértékelését, azonnal védekező állást vesz föl. Az értő hallgatás azt jelenti, hogy odafigyelünk az érzelmekre és az észlelt viselkedésre. Ezzel jól tudjuk segíteni párunkat a fájdalom és a düh feldolgozásában.

A másik feltétel az ítélkezés megfékezése, átalakítása.
Az ítélkezés öl! A két félnek teljesen más nézőpontjaik lehetnek, és máshogyan oldanak meg egy-egy problémát. Ítélkezés helyett válasszuk inkább a támogatást!

A harmadik feltétel a legnehezebben elsajátítható: megerősítő szavakkal reagálni még akkor is, ha nem értünk egyet társunkkal. Fejezzük ki elismerésünket azért, amiért a másik őszintén, nyíltan feltárja gondolatait és érzéseit előttünk. Ilyenkor megengedjük neki, hogy eltérő véleményt alkosson.

Így mondhatjuk: „Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet! Így tudom, hogy miért bántódtál meg. A te helyedben lehet, hogy én is így éreznék. Szeretném, hogy tudd, nagyon szeretlek. Amit mondtál, hatással van rám, gondolatokat és érzéseket ébreszt bennem. Nem tudom, hogy képes vagyok-e megosztani őket, de megpróbálhatom, amikor meg tudsz hallgatni. Szeretlek és mindent megteszek azért, hogy a segítségedre legyek.”

Ha ilyen megerősítést hallunk, könnyebben elfogadjuk az eltérő véleményeket, mert úgy érezzük, hogy megértenek és elismernek bennünket.

Csak azután osszuk meg saját gondolatainkat, miután társunkat biztosítottuk megértésünkről – ez az egyik alappillére az empatikus, megértő odafordulásnak! Ezáltal a kommunikációs minták elengedhetetlenül megváltoznak. Az értő hallgatás pozitív érzéseket kelt.

A házastársi kommunikáció egy másik gyengesége, hogy túl korán hangot adunk saját véleményünknek. Következménye lehet a nézeteltérés és az elhidegülés.

Az empatikus odafordulás legfontosabb jellemzői:

Ne ítélkezzünk! Forduljunk megértéssel társunk felé!
Tartózkodjunk a túl gyors közbeszólásoktól!
Ismerjük el társunk véleményét, akkor is, ha nem értünk vele egyet!
Ezután fejtsük ki saját álláspontunkat!

Hogyan néz ki az értő hallgatás a gyakorlatban?
beszelgetesTeljes figyelmünkkel forduljunk a társunk felé! Kezünkben ne legyen semmilyen tárgy! Vegyük fel a szemkontaktust!
Figyeljünk a szánkra, próbáljuk meg csukva tartani, amíg társunk beszél hozzánk!
Fejbólintásokkal fejezzük ki figyelmünket és megértésünket!
Kezünkkel ne babráljunk, a lábunk legyen nyugton!
Próbáljuk magunkat beleérezni az ő érzéseibe, amelyek a szavai mögött találhatóak!
Kérdésekkel ellenőrizhetjük, megértettük-e őt. Összefoglalhatjuk partnerünknek, amit elmondott.
Kifejezhetjük, hogy elfogadjuk az ő érzéseit és gondolatait.
A legvégén pedig kifejthetjük saját nézőpontunkat.

5. lépés A támogató öröm felfedezése egymás céljaiban

Mindenki hatással van a világra, tőlünk függ, hogy mit adunk kifelé. Ezért aki igazán sikeres, az képes mások ügyét támogatni. Házasságban az egyik fél támogatásával tudja a másik kibontakoztatni a talentumait. Mindkét fél ugyanolyan hatást gyakorol a másikra.

Az igazán nagyszerű férj hajlandó szolgálni a feleségét, és a kiváló feleség is elköteleződik férje szolgálata iránt. Az élet értelme az adásban rejlik, nem a kapásban, keressük tehát társunk javát mindenben! A szolgálat elfogadásával a beállítódásunk is változik.

Van három alapkérdés, amit időről időre érdemes magunknak vagy házastársunknak feltenni:

  1. Mi az, amiben segíthetek neked?
  2. Hogyan, mivel tehetném könnyebbé az életed?
  3. Hogyan válhatnék jobb férjeddé/feleségeddé?

Az egyik legjobb támogatás párunknak a sikeréhez vezető úton a bátorítás. Inspiráljuk, hogy bátor legyen, ha bizonytalan egy dologban! Egy-egy nehezebb időszakban sokszor az segít, ha bátorítanak minket vagy kedvesen szólnak hozzánk, mert ezekből erőt tudunk meríteni. Egy csalódást is könnyebb feldolgozni, ha támogatnak minket, bátorítanak és elismernek. A bátortalanság visszafog bennünket, céljainkat így nem érjük el. Van, amikor a támogatást azért nem kapjuk meg, mert például egy ötletünk nem elég jó. De vigyázat, az elutasító magatartás álmokat törhet össze!

Támogatás az is, ha tiszteletet adunk párunknak. Amikor egy lekezelő szót kapunk, akkor sértve érezzük magunkat. A degradáló megjegyzések gyűlöletet szülnek, nem tiszteletet. Ha viszont dicsérnek, akkor megerősítenek minket a saját értékességünkben, és megtisztelve érezzük magunkat. A másik tisztelete ráhangol minket arra, hogy megbecsülésünket kimutassuk. Ez nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell értenünk vele! Így a tisztelet megengedi, hogy az ember önmaga lehessen.

dicser

Az egyet nem értést is ki lehet fejezni tiszteletteljesen. A legbelső emberi értékeink még akkor sem csorbulnak, ha rossz döntéseket hozunk vagy nem élünk tiszteletre méltó életet. Hűtlenség esetén is a másik lény tisztelete segíthet saját magunk önbecsülését megőrizni.

A közös élet legnagyobb örömforrása lehet a partner sikerének átélése!

6. lépés Fordítsuk a javunkra a különbségeket!

Az eltérések a személyiségben mutatkoznak meg. Máshogy gondolkodunk, ülünk, sétálunk, beszélünk, nincs két egyforma ember, mindenki egyedi. Sok válás azért történik, mert ezeket az ellentéteket a párok nem tudják feloldani. Az eltérések konfliktusokat okoznak és sokszor az ember ezeket a konfliktusokat akarja elkerülni, amikor látja a jellembeli eltéréseket. A különbségeinkre azonban tekinthetünk erényként is, nem csak teherként. A házasfelek felismerhetik egyediségüket, és ha ezt elfogadják, akkor egy új egységet alkothatnak.

Nézzük meg, hogy a különbségekből mi magunk mit tanulhatunk, mit üzen nekünk, ha partnerünkben valami idegesít vagy feszültté tesz. A különbségek gyakran szélsőségekként is megjelennek, ilyenkor egyensúlyba kell hoznunk a két ellentétes minőséget. A sokszínűségből kapcsolati harmóniát teremthetünk! Tanulhatunk egymás eltérő működéséből, lelki fejlődésünkre fordíthatjuk a különbözőségeinket.

7. lépés Éljünk a pozitív befolyásolás lehetőségével!

Ez a módszer azoknak jó, akik sokat küzdöttek a kapcsolatukért. Lehet, hogy az egyik fél mindent megtett, ami csak az önerejéből tellett, de a másik fél vagy néma csenddel, vagy veszekedéssel válaszol.

rosszhazassagIlyenkor, ha a partner nem változik, vagy felbontják a házasságot, vagy elviselik a közös életet. Társunk személyiségét nem tudjuk megváltoztatni, viszont a saját viselkedésünkkel befolyásolhatjuk közös mindennapjainkat. Senkit sem tudunk kényszeríteni a változásra, mert mindannyian szabad akarattal rendelkezünk. Viszont minden, amit hallunk és látunk, befolyással van ránk; mindennel, amit mondunk, teszünk, hatást gyakorlunk egymásra!

Párunk szabad akaratával döntéseket hoz. Ha manipulálni akarjuk, azon nyomban fellázad ellenünk, mert érzi a szándékunkat. Pozitív döntéseink viszont pozitív megnyilvánulásokat eredményeznek. Például valaki minden reggel küzd, hogy felkeljen az ágyból. Az is döntés kérdése, hogy ha felkelünk, akkor kezdjünk valami értékeset a napunkkal. Ha sikerül, jól érezzük magunkat, mert hasznosan töltjük el az időt. A pozitív változás első lépése az, hogy felismerjük: nekünk van választásunk. Dönthetünk úgy, hogy másképp viszonyulunk a párunkhoz. Ha dühösek és megbántottak vagyunk, dönthetünk úgy is, hogy ne az érzelmeink irányítsanak minket, hanem mi irányítsuk a kapcsolatunkat. Az érzéseket nem kell elfojtani, de ne engedjük meg, hogy azok irányítsanak bennünket, uralkodjanak életünkön! A pozitív változások pozitív döntésekkel kezdődnek. Minden így elért változás pedig gyógyító erejű a kapcsolatra nézve!

Végezetül Petőfi Sándor Szeretlek, kedvesem című verséből idéznék néhány részletet:

„[…] Szeretlek, ha örülsz

És ha búbánat bánt […]

Szeretem erényid

Tiszta sugárzását,

Szeretem hibáid

Napfogyatkozását […]

Te hangzol szívemnek

Minden verésében,

Lemondanék minden

Dicsőségrül érted

S megszereznék érted

Minden dicsőséget,

Nekem nincsen vágyam,

Nincsen akaratom,

Mert amit te akarsz,

Én is azt akarom,

Nincs az az áldozat,

Mely kicsiny ne lenne

Éretted […]”

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…