Miért érdemes kizárni a húst az ember étrendjéből? 3. rész

A húsevés számtalan veszélye közül ebben a cikkben néhány betegség vonatkozásában adunk részletesebb tájékoz­tatást.

A hús káros hatásai közül kiemelkedik a magas koleszterintartal­ma miatt kialakuló érelmeszesedés.

A növények és az állatok egyaránt tartalmaznak koleszterint. A koleszterin két fajtáját érdemes ismernünk: a HDL­ és az LDL­koleszterint. A HDL koleszterin szállítja az LDL koleszterint. Ha nincs elég HDL a szervezetben, az LDL­-hez képest, akkor az LDL koleszterin lerakódik az érfalakra. Ez abban az esetben következik be, amikor túl sok LDL ­koleszterin tartalmú ételt fogyasztunk. Az állati eredetű ételek sok LDL- koleszterint tartalmaznak. A növényekben kevés LDL­ és sok HDL­ koleszterin van, ami védőfak
torként szolgál az érelme­
szesedés ellen. (Dr. W.
Donner). Az LDL­ koleszterin
lerakódása az érfalakra az
 érelmeszesedés első lépcsőfoka.

A betegség második fázi­
sában megindul az úgyneve­
zett plakk képződés, melynek 
során intenzív sejtburjánzás 
indul be. Ezek a sejtek sok
 koleszterint és kötőszövetes 
rostokat tartalmaznak. Ez
 utóbbira a betegség harmadik 
szakaszában kalcium­ionok rakódnak. Az erek elveszítik rugalmas­ ságukat, és keresztmetszetük nagy mértékben csökken. Ezzel számos egyéb betegség kockázatát drasztikusan növelik, melyek közül a legfontosabbak: szívizom­elhalás (infarktus), agylágyulás, agyvérzés, végtagelhalás, trombózis, magas vérnyomás, epekő-képződés (Dr. Szollár L.).

Az ischémiás szívbetegségek, köztük az infarktus első számú kockázati tényezőjének számít a magas koleszterinszint. A szívizom­infarktusban megbetegedettek mintegy 30%­a extrém magas vérzsír­szinttel rendelkezik. Ma már közhelyszámba megy az a kijelentés, hogy kerüljük a zsíros ételeket. A több éven keresztül tartó vizsgálatok a világ különböző pontjain egyértelműen bizonyították, hogy a vér koleszterinszintjének (étrendi úton történő) csökkentése döntő mértékben csökkenti az ischémiás szívbetegségek gyakoriságát (Dr. Szollár L., Dr. J. Gainer, Dr. O. Lindahl stb.).

Az Amerikai Orvosi Társaság magazinja 1961­-ben már kijelen­tette: „A vegetáriánus étrend 90–97%-ban segít megelőzni az ischémiás szívbetegségeket.” Dr. U. D. Register leírta, hogy a húsfogyasztás teljes elhagyása gyakorlatilag nullára csökkentette a szívin­farktus kockázatát. A Harvard Egyetem tudósai vizsgálataik során megállapították, hogy a vegetáriánusok átlagos vérnyomása lényege­sen alacsonyabb, mint a húsevőké. Az említett kutatások arra is rámutatnak, hogy még a „legszárazabbnak” tartott húsok is igen nagy mennyiségű zsírt tartalmaznak (kb. 30–40%-nyit).

Az epekövek képződésének 98%-ban a koleszterin az oka. A koleszterin ugyanis az epe útján választódik ki és hagyja el a szerve­zetet. Ha fokozott a vérzsír-kiválasztás, nő a kőképződés veszélye az epehólyagban, ahol az epe tárolódik ürülés előtt (Dr. Szollár L.).

Európa lakossága a szűkös táplálkozási viszonyok miatt tulajdonképpen trombózis­ és szívinfarktus­védetté vált a II. világháború alatt, lévén zsírt és húst is alig fogyasztottak, ha fogyasztottak egyál­talán. A világháború kapcsán számos más betegségről is bebizonyosodott az, amit már korábban is sejteni lehetett, nevezetesen hogy köze van a húsfogyasztáshoz. Az egyik ezek közül a húgysav­lerakó­dásokkal kapcsolatos betegségek. Mint első cikkünkben már utaltunk rá, a hús magas fehérjetartalmú. A húsfehérje sejtmagfehérjéi pedig az emésztőnedvek hatására olyan vegyületekre bomlanak le, mint például a purin­ és pirimidin­bázisok, vagy a foszforsav. A purin­bázisok alakulnak át aztán húgysavvá. A húsemésztés során keletkező nagy mennyiségű húgysav kiválasztására sem a májunk, sem a vesénk nem alkalmas. Emiatt a húgysav lerakódik az ízületek és inak közé (köszvény), az izmok közé (reuma), vagy az idegeknél (isiász). A köszvényes rohamot is a húsevés váltja ki! Az orvosok ezért tiltják el az ilyen beteget a hús, húsleves stb. fogyasztásától (Dr. Oláh A.).

Az előző számban az ember növényevő mivoltára soroltunk érveket. Itt most egy újabb bizonyítékot említünk ennek az állításnak az alátámasztására: a húsevő állatok mája 10–15-ször több húgysavat képes hatástalanítani, mint a növényevőké. Az ember mája viszont szintén csak nagyon kis mennyiségű húgysav semlegesítésére alkalmas. Továbbá a húsevők májában található egy uricas nevű enzim, amelynek a feladata a húgysav lebontása. Az ember mája nem ren­delkezik ezzel a vegyülettel (H. Diamond).

A húgysavas (urát) vesekő oka szintén lehet a fokozott mennyiségű húgysav-kiválasztás. Dr. W. G. Robertson egy bécsi vesekő-szimpóziumon elmondta, hogy Angliában az elmúlt 20 évben sokszorosá­ra emelkedett a vesebetegek száma, a megnövekedett húsfogyasztás­nak köszönhetően. Egy bonni kutatócsoport bebizonyította, hogy a vesekő-veszélyeztetett betegeknél gyakrabban alakult ki a betegség, amennyiben magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztottak (Dr. E. Bien, Dr. C. Fredrick, Dr. S. Hazard, stb.).

A vér magas húgysavszintje egy eddig nem említett szervben, a szívben is komoly problémákat okazhat azáltal, hogy károsíthatja a szívbillentyűket. A húgysav miatt gyulladás keletkezik, amelynek következtében hegszövet alakul ki a szívbillentyűn. Emiatt a billentyű nem zár rendesen (nem rugalmas), ezért a vér arra megy, amerre neki tetszik. Ez jelentősen túlterheli a szívet, és szívmegnagyobbodást eredményez. A reumás szív­ és a szívbelhártya­gyulladás gyakran következménye a sok hús fogyasztásának. (Dr. H. Bieler).

A purin­ és pirimidinbázisok számos baktérium számára nélkü­lözhetetlen növekedésfokozó tényezők. Bármely heveny lázas fertőző betegség javulásához elengedhetelen az állati fehérje teljes kiiktatása az étrendből. (Dr. Oláh A.)

Szóljunk néhány szót a „fehérjemítoszról” is. Ez a felettébb külö­nös történet a múlt században kezdődőtt, amikor elterjedt az a tévképzet, hogy az izommunka során fehérjét használunk el, hogy a fehérje az ember fő energiaforrása. Ez a nézet egy olyan patkánykísérlet nyomán vált ismertté, amit több mint egy évszázada végeztek, és azóta sokszorosan bebizonyosodott, hogy a szervezetünknek kevés fehérjére van szüksége normális működéséhez.

Akkoriban a napi 120 gramm fehérjét tartották optimálisnak, amit a hasát szerető népesség és a húsipar örömmel el is fogadott. Csupán egy ajánlás szerepeljen itt figyelmeztetőül a valóságra. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) napi 40 gramm fehérje-fogyasztást javasol! Ez közel harmada az átlag amerikai által fogyasztott fehérjemennyiségnek! Ráadásul a WHO is bevallja, hogy „biztonsági ráhagyás” van ezen a számon, hiszen a legtöbb kutatás igazolta, hogy kevesebb mint napi 30 gramm fehérje is bőven elegendő (Dr. V. P. Dole, Dr. A. C. Guyton, Dr. D. M. Hegsted, Dr. A. Leaf, stb.) Dr. F. Straub kutatásai szerint már napi 18 gramm fehérje huzamosabb ideig tartó fogyasztása is elég ahhoz, hogy mellette a szervezet nitrogén­egyensúlya normális legyen. Számos önmagán kísérletező kutató – Silvén, Chitidén, Röse – megállapította, hogy tökéletes egészség tartható fenn napi 25–30 gramm fehérje fogyasztásakor. Dr. G. Satalova idegsebész egészséges, aktív életet él napi 20 gramm fehérjebevitel mellett. Ezen kísérlet eredményei már lassan egy évszázada ismertek, érdekes módon ezt mégsem tanítják az iskolákban,nem reklámozzák a médiában. Pedig az adatok bárki számára hozzáférhetőek! A század elején optimálisnak tartott nagy mennyiségű fehérje ténylegesen csak a vegyes étrend mellett kerül be szervezetünkbe. Számunkra azért fontosak a fent említett tények,mert a 30–40 grammnyi fehérje bevitele növényi étrend esetén is megtörténik. (Sőt a sok hüvelyes és szójaétel fogyasztásakor a vegetáriánusoknál is felléphet a fehérje­ mérgezés!)

A fehérjehiánytól mindenki retteg, hála a médiának és a húsipar­nak. A fehérjetöbblet veszélyeiről szinte senki sem beszél, bár önmagában is nagyságrendekkel gyakoribb betegség és több betegség kialakulásáért felelős, mint a fehérjehiány. A civilizációs betegségek nagyrésze szoros összefüggésbe hozható a túlzott mértékű fehérje– főként hús – fogyasztásával (Dr. H. Linkswiler, Dr. S. Margen és tsai, stb.).

Térjünk ki a fehérje „fontosságának” okaira. Az ember az emész­tés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, és ezekből építi fel a saját fehérjéit. (Erre még hivatkozást sem érdemes írnom, mert min­den biológiakönyvben szerepel.) Nem a megevett fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat, ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért lenne jobb, mert közelebb van szerkezetében az emberihez és ezért könnyebb beépíteni, fel­használni. A másik gyakran emlegetett „mese”, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, melyek azért esszenciálisak, mert a szervezet nem tudja őket előállítani – mindenképpen kívülről kell őket bevinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, míg a növények általában nem az összeset. Azt a fehérjét hívja a természettudomány teljesértékűnek, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a krumpli, a zöld­ borsó, az összes dióféle, a szezám­ és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Hangsúlyoznunk kell, hogy egyébként sem szükséges minden étkezés alkalmával a teljes értékű fehérje fogyasztása, de még naponta sem. „A test képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját közös használatú tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.”–Dr.E.S.Nasset.Ezzel a témával egyébként számos kutató foglalkozott behatóan már az ötvenes évek elején (Dr. P. Bianchi és Dr. R. Hilf, Dr. H. Braun, Dr. H. N. Munro és társai stb.). Többszörösen bebizonyosodott, hogy az ember számára minden igényt kielégít és tökéletesen megfelel az állati fehérjétől teljesen mentes étrend! (Dr. M. Abdullah és társai, Dr. G. L. de Romana és társai, Dr.J. T. Dwyer és társai, Dr. J. M. Howe és társai, Dr. J. Knapp és társai, Dr. S. K. Kon és társai stb.)

A fehérjetöbblet először is túlterheli az emésztőrendszert, a hús kisebb­nagyobb (inkább nagyobb) része nem tud megemésztődni, ezért megrohad. A rothadás következtében a szervezet számára mérgező anyagok keletkeznek, melyek a véráramba kerülve számos betegség kialakulásáért felelősek. Ezt a folyamatot tovább erősíti a húsnak az a rossz tulajdonsága, hogy nagyon alacsony a rosttartalma, ezért az emésztetlen húsfehérje csak lassan ürül ki a belekből, tovább növelve a káros anyagok keletezésének és felszívódásának esélyeit. Mire a bűzös maradék eltávozik a szervezetből, egy csinos kis önmérgeződést okoztunk magunknak. A témához hozzátartozik az is, hogy a húst és általában a fehérjéket nem nyersen fogyasztja a bátor kísérletező. A fehérjék hőkezelés hatására kémiai szerkezetükben megváltoznak, denaturálódnak. A denaturált fehérjék emésztése töké­letlen, mert főzés hatására az aminosavakból törmelék marad, ami a szervezet számára használhatatlan. Minél tovább főzzük az állati fehérjét, annál több mérgező anyagcseretermék keletkezik, annál büdösebb a széklet, a vizelet annál több roha­dásból származó bomlás­ terméket tartalmaz. Dr. Pottenger macskákon végzett kísérletei minden két­séget kizáróan bebizonyí­tották, hogy a hőkezelt állati fehérje megbetegít. Az állatokon jelentkező betegségek nagyon is emberiek voltak: fogíny­ sorvadás, ízületi gyulla­dás, májzsugor, gyomor­hurut stb. Azok a macskák, akik hőkezelt állati fehérjétől megbetegedtek, már soha nem nyerték vissza az egészségüket teljesen. Ezen kísérletek eredményei arra is rámutatnak, hogy még a húsevő állatok sem képesek megemészteni a főtt húst, pedig az ő szervezetük a húsevésre rendezkedett be. Hát még az ember, aki a gyenge gyomorsa­vával teljesen tehetetlenül áll a hőkezelt fehérje előtt!

Az emberben mindaz a fehérje, amely nem használódik fel elfo­gyott építőköveink pótlására, elbomlik, és mint azonnali energiaforrás szerepel. Ez azonban igen drága és rossz hatásfokú energiaforrás és a belőlük keletkezett salakanyagok kiürítése jelentős terheket ró a szervezetre. A fiziológiai építőszükséglet kielégítésén túli fehérjefogyasztást luxusfogyasztásnak nevezzük. Ez a fehérjetöbblet károsítja a májat és a vesét, és felborítja a test nitrogén­ és sav­-bázis egyensú­lyát is (Dr. Beznák A., Dr. R. Walker és társai stb.).

A máj és a vese túlterheltségének egy­-egy káros következményé­ről fentebb említést tettünk. A sav-bázis egyensúly felborulásával kapcsolatos betegségállapotokról majd a következő cikkben szólunk.

Nagyné Szili Zsuzsanna