– Érdekes cikkeket olvastam az Önök honlapján, majd belelapoztam az Életerő című kiadványukba is, és azt láttam, hogy nagyon sok mindennel foglalkoznak. Kérem, meséljen részletesebben arról, hogy milyen területeket ölel át a tevékenységük!
– Jelen lehettem, amikor a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületét Dr. Oláh Andor orvos-természetgyógyász megalapította 16 évvel ezelőtt. Ő volt a hazai természetgyógyászat egyik atyja, és mint orvos-természetgyógyász behozta mindazt az ősi tudást, amely nem jellemzi a mai medicinát; elsősorban azt, hogy az embert holisztikusan szemléli – test, lélek, szellem egységében. Ugyanakkor tudjuk, hogy az ember mikro-, makro- és globális környezetben is él, figyelembe vesszük a mai rendszer szociális összefüggéseit, és érdekel bennünket a környezet és a szociális háló hatása is. Ebből alakul ki egy komplex megközelítés, melynek elméleti alapjait elődeink lefektették, és ezt a természetgyógyászati szemléletet, ismeretet, emberséget tanítjuk minden szinten.
Ezt a látásmódot igyekszünk bemutatni az óvodáktól kezdve egészen az egyetemekig, továbbá tanfolyamokat, speciális kurzusokat tartunk, és természetgyógyászati vizsgákra való felkészítést is vállalunk. Ez gyakorlatilag két területből áll: természetgyógyászati modult oktatunk 220 órában, és körülbelül ugyanennyi óraszámból áll az egészségügyi modul is. Persze, ehhez tartoznak nyári táborok is, ahol a gyakorlatot is meg lehet szerezni. Alapelvként Oláh Andor filozófiáját alkalmazzuk, mely időtálló, és véleményem szerint a világ egyik legjobb természetes élet- és gyógymódrendszere, s ennek kilenc alaptételében mélyedünk el.
Az egyesület vezetőségének tagjai és az oktatók diplomákkal rendelkező szakemberek, akik nemcsak itthon szerezték képesítéseiket, hanem külföldön is tanultak. Magam is rendelkezem japán, kínai, orosz oklevelekkel, és hazaiakkal is, utóbbiakból öt természetgyógyászati szakterületről.
– Kérem, ismertesse röviden a kedves olvasókkal Dr. Oláh Andor filozófiáját.
– Szívesen teszem. Ez az egyik kedvenc témám, mert azt tapasztalom, hogy ez a terület napról napra újabb tudományos eredményekkel gazdagodik.
Oláh Andor azt állítja, hogy a legfontosabb dolog a szervezet komplex méregtelenítése, mi pedig azt is megtanítjuk, hogyan kell ezt végrehajtani. Dr. Robert O. Young „A pH csoda” című könyvében írja, hogy egyetlenegy betegség létezik, az elsavasodás. Erre a betegségre egyetlenegy megoldás létezik: ami a savasodást megállítja és visszafordítja. Ha ez sikerül, szinte az összes testi-lelki-szellemi probléma oldódik, és az ember érzi, hogy újra tele van energiával és megfiatalodott. Dr. Young azt állítja, hogy még a zsírpárnák is az elsavasodás miatt jönnek létre, és nem amiatt, hogy sokat eszünk. A szervezetnek van egy savkezelő módszere, viszont annyira szennyezett a környezet és a táplálék, illetve annyira stresszes az emberek életmódja, hogy ez az önvédelem már nem, vagy alig működik, és ez vezet a szervezet teljes elsavasodásához.
A stressz és a distressz oldására léteznek különböző természetgyógyászati módszerek.
A második terület a helyes táplálkozás: dr. Oláh Andor azt állítja, hogy a táplálkozásunk reformra szorul. Mi megtanítjuk a hozzánk fordulókat arra, hogy milyen táplálékok fogyasztását célszerű abbahagyni, mi hat károsan szervezetükre. Elsősorban a fehér lisztből készült termékek (pékáruk, tészták), a cukor és az édességek, a különféle cukrászipari készítmények, a zsírok és a húsipari készítmények, a túlzott sózás, valamint a mértéktelen gyógyszerfogyasztás, a farmakofágia, ugyanis a gyógyszerek savasítanak, illetve szedésüknél jelentős mellékhatásokkal kell számolni. Egy nemzetközi konferencián 1978-ban egy szovjet akadémikus azt mondta, hogy a Szovjetunió egyharmada szorul gyógyszermérgezés miatt gyógyításra, és 2000-re ez a szám elérheti a társadalom kétharmadát. Teljesen nyilvánvaló: ez az út zsákutca, hiszen a természet ezer más hatékony és ártalmatlan módszert kínál.
A harmadik terület a fitoterápia, a gyógynövényekkel való gyógyítás. Mára ez a terület már kiegészült az aromaterápiával, a Bach-féle virágterápiával, a Sztepanov-féle boldogságterápiával, a homeopátiával, és még sorolhatnám a szelíd gyógymódokat.
A negyedik terület az elemekkel végzett terápiák: a levegő-, a víz-, a föld- (az agyaggal, iszappal végzett gyógyítás), és a tűzterápia. Az elemek ésszerű felhasználásával szinte minden baj megelőzhető és gyógyítható.
Az ötödik terület a mozgás, a mozgatás. A lényeg az, hogy aki nem mozog, az biztos, hogy a lehető legrosszabb útra lépett, mert elkezd leépülni, hiszen szerveit nem használja. Van olyan 20 perces mozgás, amivel a napi teljes stresszhatást ki lehet védeni! Nagy kérdés, hogy hol van tiszta és friss levegő? A kínaiak ehhez kötnek egy szervórarendszert (cirkadiál ritmust), mely azt mondja, hogy a tüdődet töltsd fel hajnali 3 és 5 óra között, a tüdő órájában (ilyenkor a nagyvárosok levegője is tisztább). Ha valaki lemegy hajnalban az utcára, a tereken láthat egy csomó embert, akik életvidáman beszélgetnek, és van mellettük legalább annyi életvidám kutya. Úgy vélik, aki nem tölti fel a tüdejét hajnalban friss levegővel, annak az egész napja el lesz rontva. A kínaiak szerint ugyanis a tüdőhöz tartozik a bánat, a szomorúság, a siránkozás, a krónikus fáradtság, ami a mai társadalmat, sőt a fiatalok többségét is jellemzi.
A hatodik terület az aktív pihenés és az alvás. Az nem pihenés, amit ma produkál az emberek többsége: éjszaka száz tévécsatorna közül válogat, miközben égnek a lámpák. Őseink a természet törvényeit betartva éltek: amikor a Nap lenyugodott, ők is lefeküdtek (nem égették a drága petróleumlámpákat). Reggel korán fel tudtak kelni 8 óra mély alvás után, mert a humánbiológia régóta tudja, hogy az éjfél előtti alvással töltött órák a leghasznosabbak a szervezet számára. Hasznos lenne reggel testi-lelki-szellemi gyakorlatokat végezni, felkészülni a napra. A madár, a kutya, a macska mindezt tudja: van egy rituáléjuk, amit az emberek kihagynak.
Mi azonban áthágjuk a természet törvényeit. Azt hisszük, ha mindent kemizálunk, akkor az majd megoldást jelent problémáinkra. Ma Amerikában a kemizáció a harmadik halálozási ok. Táplálékainkban, táplálékkiegészítőinkben, a háztartásokban és a kertekben is – mindenhol jelen vannak a kémiai anyagok. A szervezetünk, a „biológiai gyárunk” többek között biológiai anyagokat, nyálat, könnyet, vizeletet termel. A természeti népek tudják, hogy ezeket az anyagokat gyógyításra is lehet használni. Egyre többször hallom azt, hogy a Föld megmentésével a 25. órába érkeztünk, ami azt jelenti, hogy bizonyos folyamatok mára már visszafordíthatatlanokká váltak. A tudósok és a zöldszervezetek hiába beszélnek évtizedek óta, mert a politika nem képes összeegyeztetni a környezetkárosítást a jelenlegi gazdasági helyzettel. Környezetünk mára már szinte életveszélyessé vált.
Visszatérve dr. Oláh Andor rendszerére, többet kellene foglalkozni a magasabb rendű jógával, a bioenergetikával és a bioinformatikával, ami magasabb szintre képes emelni tudatunkat és szellemünket. Ez az odafordulás segítené azoknak a képességeknek a felvirágzását, amit az akadémiai tudomány lekicsinyell. Uri Gellerre is ráfogták, hogy csaló, pedig csak olyasmit tud, amit kevesen. Ma már egyre többen képesek a bioenergiát és a bioinformatikát alkalmazni a gyógyításban. Japánban jártam egy olyan klubban, ahol különleges képességű gyerekek mutatták be bioenergetikai tudásukat. Majd meglátja, ha most Uri Geller eljön Magyarországra, milyen szenzációt mutat be, és sokan előlépnek majd, akik hasonló képességekkel rendelkeznek.
A nyolcadik a lelki-szellemi terület: autogén tréning, ima, éneklés, zenélés, tánc, tehát olyan tevékenységek, amelyek a lelkünket táplálják. Ezen felül fontos, hogy az embernek legyen a munkáján kívül valami szép passziója.
A természetes élet- és gyógymódrendszernek az utolsó tétele arról szól, hogy találjuk meg, miben vagyunk tehetségesek, és hogy mire születtünk. Figyeljék meg a biológiai jegyeket magukon, a genetikai kódjaidat, és rájönnek, hogy milyen céllal születtek a Földre. Tanfolyamainkon azt is megtanítjuk, hogy melyek azok a külső jelek, amelyek ennek megállapításában segítenek bennünket. Néhány órás vagy hosszabb tanfolyamaink után mindenki emeltebb fővel, nagyobb öntudattal éli tovább az életét.
– Mennyire fogékonyak az emberek ezekre a tanításokra?
– Egyre inkább. Azt is látom, hogy az orvosokat is mind jobban érdekli ez a terület, mert nagyon sokan a természetgyógyászathoz fordulnak gyógyírt keresve a bajaikra. Persze, a természetgyógyászok között is vannak képzetlenebbek, „sarlatánok”, mint ahogyan a többi szakmában is. Természetgyógyászatot tanulni bárki jöhet, akinek van pénze, hogy befizessen a tanfolyamokra és a vizsgákra. Hiányzik a rendszerből a rátermettség és a képesség szerinti kiválasztás.
– Kérem, meséljen arról, milyen masszázsokkal foglalkozik.
Sokfajta masszázstechnikát használok, távol-keleti és egyéb irányzatok, frissítő masszázs, valamint egyéb manuálterápiás megoldások is szóba jönnek. Amire Ön gondol, az egy ősi indiai, kolostori titkos tudás volt, amit később átvették a kínaiak, és továbbfejlesztették. Amikor a második világháború után az USA-ban beköszöntött az „új korszak” (new age), amely a társadalom moráljára, egészségére stb. is nagy hangsúlyt fektetett, rájöttek, hogy a megelőzés ezerszer rentábilisabb az államnak, mint a gyógyítás. Sok pénzt, lehetőséget adtak a mozgalomnak, amelybe bőven belefért a táplálkozás reformja, a testedzés, a jóga, és más távolkeleti irányzatok. Felfedezték a dinamikus mozgás szükségességét, és meghirdették dr. Kenneth Cooperék „Tökéletes közérzet” programját, melynek az volt a jelszava, hogy „Fuss az életedért!”, és mindenki, még az elnök is futott. Most már sok helyen szerveznek ilyen futásokat, arról azonban megfeledkeznek, hogy mindenki individuális, egyéni, és mindenkinek magának kell megtalálnia a saját optimális programját. Azért vagyunk emberek, mert különbözünk, és ez a sokszínűség csodája.
– Van kedvenc területe, és ha igen, melyik az?
– Ahol megérzem a terület mondanivalóját, beleszeretek. Így vagyok például a zenével is: van, aki Bachot szereti, van, aki Wagnerért él, van, akihez Bartók áll közel. Nekem mindegyik tetszik, amiben az ember megérzi a zsenialitást. Miért korlátozná valaki magát azzal, hogy ő például csak Bachot szereti? Így a beszűkülés réme fenyeget, ezért nyitottnak kell lenni mindenre.
– Ön most 77 éves, és korát meghazudtolóan friss testileg és szellemileg egyaránt. Mióta folytatja ezt az életmódot?
– Ötéves korom óta. Úgy kezdődött, hogy édesapám, aki Csákberényben született, azt mondta, hogy levisz és bemutat a szüleinek, az én nagyszüleimnek. Beletett a hátizsákba, és lebiciklizett velem 66 kilométert. Amikor megérkeztünk, kijött egy magas, szigorú néni, aki úgy kezdte, hogy „itt a gyerek nem jár lakkcipőben” és levette azokat a lábamról. Az udvaron rögtön beleléptem egy üvegcserépbe, folyt a vérem és sírva fakadtam. A nagymama kijött, megmutatta a vályút, és azt mondta: mosd meg a lábad és pisild le. Ott élt az az ősi tapasztalat és szokás, hogy a vizelet, a nyál és a könny gyógyít.
Ezt az emberek már nemigen tudják. Pedig könny révén megnyugszik a lélek (az állatok is sírnak). Az auto-urinoterápiát sokan szidalmazzák, pedig gyógyító hatással bír. Írtam egy cikket arról, hogy mennyire jól ismert módszer ez a Távolkeleten, Indiában, Afrikában stb. Goában, Indiában volt egy kongresszus vizeletterápiával foglalkozóknak, amelyen körülbelül 1500-an vettek részt. Az akkori indiai elnök azt mondta: „84 éves vagyok – megkopogtatta a fogait – nagyanyám megmondta gyerekkoromban, hogy az első vizelet középső sugarát ne dobjam el, hanem öblögessem a számat vele, és azóta ezt csinálom anélkül, hogy büdös lenne a szám, de még mindig megvan minden fogam. Tizenhat év múlva, itt Goában, újra én szeretném megnyitni ezt a kongresszust, összes foggal és jó állapotban.”
Itthon is kapható 2-3 jó szakkönyv az urinoterápiáról. Németországban 7-8 millió ember gyógyul ezzel a módszerrel. Német nyelven több, gyógyszerészek és orvosok által írt könyv jelent meg ebben a témában. Az egyik ismert orosz természetgyógyász kb. 10 könyvet írt a vizeletterápia gyógyító hatásairól, tehát van miből merítenünk. A vizeletet saját biológiai gyárunk gyártja. Nem az a lényeg, hogy a vizeletet fogyasszuk, hanem hogy azt külsőleg hasznosítsuk vagy homeopátiás hígításban használjuk.
Tizenöt éve kerül kiadásra az Életerő című folyóiratunk, melyet dr. Oláh Andorral alapítottunk meg 1992 szeptemberében. Azóta ez a lap él és működik. Nincs benne egyetlenegy hirdetés sem, minden sorát az embereknek írjuk. Senki nem kér pénzt a cikkírásért és a szerkesztésért. Most már postai úton is terjesztjük, és ott van az újságosstandokon is.
Ezenkívül rendeléseink, szolgáltatásaink megfizethetőek, és jól felkészült szakemberek várják a gyógyulni vágyókat. Működik az életerő klubunk minden hónap második hétfőjén 17-től 19 óráig, ahol jómagam és a legjobb szakemberek beszámolnak legújabb felfedezésükről, és bemutatják eredményeiket.
Régóta foglalkoztat a kozmikus tér, a világegyetem témája. Írtam egy vitaindító cikket a természetgyógyászati eljárások elméleti alapjairól is.
Nagyon sok új könyvet gondozok, a szerzőkkel konzultálok, kiadványok szakmai lektorálását végzem. Most éppen a kozmikus rendben lévő ritmusok élettani hatásait rendszerezem. Hogyan hat a holdjárás az életünkre? – ez az egyik kedvenc témám, és tudom, hogy ezen a területen, amelyet szeleno-biológiának is neveznek, sokat tudnék segíteni a pedagógusoknak, az orvosoknak, a trénereknek és a rászorulóknak, hogy eldöntsék, mikor, mit lehetne jobban csinálni. Mi az, amit a természeti törvények éppen támogatnak, mert hiszen az azoktól való eltérés betegséghez vezethet.
A tudománnyal az a legnagyobb baj, hogy a legtöbb tudós a másiknak a sokéves munkáját és tapasztalatát egy tagadó mondattal elintézi, sokszor a pozíciójuk viszonyából ítélnek. Amikor Dr. Péczely Ignác magyar orvos-tudóst az íriszről szóló akadémiai előadásán 1863-ban meghurcolták, elment Bécsbe, ott lett világhírű, és megalapozta a modern íriszdiagnosztikát. A világban szinte mindenhol ismerik a nevét, itthon viszont csak nagyon kevesen. Afférja idején azt írta levelében a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnökének: „A tényeket cáfolni kell tudni, nem pedig tagadni!”
Sajnos, ez a figyelmeztetés napjainkban is teljes mértékben helytálló!A betegség komplex oka
ÖNMÉRGEZÉS
(antioxidáció) (alkohol, nikotin, kávé, koffein), konzerváló szerek
HELYTELEN TÁPLÁLKOZÁS
(vegyes étrend) („hús-, cukor-, zsírmérgezés“; vitamin-, ásványianyag-, nyomelem-, enzimhiány)
GYÓGYSZERZABÁLÁS
(farmakofágia) (nyugtató, altató és izgatószerek, mellékhatással bíró szintetikus gyógyszerek)
TERMÉSZETTŐL (elemektől) ELSZAKADÁS
(urbanizmus, technokrata életmód, ipari civilizáció mesterséges miliője)
ÜLŐ ÉLETMÓD
(mozgáshiány) vagy ellentéte: túlerőltetőfizikai munka és versenysportolás
FESZÜLTSÉGÁLLAPOT
(rohanó élettempó) (distressz – halmozott negatív stressz-állapot, szorongás, anyagiasság, karrierizmus, konfliktusok stb.)
A LÉLEK (tudat) KAPCSOLATÁNAK ZAVARA A TESTTEL ÉS A FELETTES ÉNNEL
A SZELLEMI ÉLET ELFOJTÁSA
(ideáloktól, örök igazságoktól elzárkózó, kételkedő, nihilista szemlélet)
AZ EGYÉNISÉG ÉS A KREATIVITÁS ELFOJTÁSA
(egyéni tehetségek, képességek, alkotóerők elfojtása, konformizmus)
TERMÉSZETELLENES ÉLETMÓD
(önpusztítás)
Az egészség eszközei
MÉREGTELENÍTÉS
VEGETÁRIÁNUS ÉTREND
GYÓGYNÖVÉNYEK ALKALMAZÁSA, TERMÉSZETESGYÓGYSZEREK
TERMÉSZETBEN ÉLÉS, KAPCSOLAT AZ ELEMEKKEL
(föld, víz, tűz, levegő)
MOZGÁSGYAKORLATOK
(mozgáskultúra)
RELAXÁCIÓ
JÓGA
(tudatos mozgás és elmegyakorlatok)
MEDITÁCIÓ ÉS MÁS LELKI GYAKORLATOK
SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS
TERMÉSZETES ÉLET- ÉS GYÓGYMÓD
(öngyógyítás)