A gyógyközpontról Főoldal Kiadványok Cikkek
Gyógymódok, terápiák | Szakembereink | Áraink 1066 Bp Teréz krt. 46 | Tel: 06 30 311 7777, 06 1 311-7777

Színgyógyászat

A színek testre és lélekre való hatásait már az ősi időkben – pl. Egyiptom és Kína területén – is ismerték és felhasználták. A színek ma is erősen befolyásolják lelkiállapotunkat, közérzetünket, és gyógyító hatással lehetnek a testre.

A színek és az egészség

Dr. Badiali indiai orvos azt figyelte meg, hogy a kék színnek hűsítő, lázcsillapító hatása van, a zöldnek fertőtlenítő, a narancs a tüdőt segíti, a sárga pedig az emésztést.

Maguk a betegségek is előidéznek különböző színeket a testen: a láz kipirulást, a fagyás elkékülést, az ütés, zúzódás kék, lila foltokat, a szívbetegség vöröses bőrszínt okoz. Sokszor diagnosztikus értékű, hogy a beteg testrész feletti területen, vagy máshol a bőrön (pl. az arcon) milyen színű elszíneződés jelenik meg.

Bizonyos betegségek és lelkiállapotok színéhséget váltanak ki; így például tüdőbetegség esetén piros színt kíván a beteg, epebetegség esetén pedig sárgát.

Ha tudható, hogy mely csakrához tartozik a beteg szerv, akkor a csakra színének különböző alkalmazásával (pl. megfelelő színű ruha viselése) is lehet segíteni a gyógyulást.

SZÍNEK

CSAKRÁK

MIRIGYEK

SZERVEK

Lila

Koronacsakra

Tobozmirigy

Nagyagy

Indigókék

Homlokcsakra

Agyalapi mirigy

Kisagy, homloküreg, arcüreg, szemek, fülek

Világoskék

Torokcsakra

Pajzsmirigy

Nyelőcső, légcső, hangképző szervek, nyak

Zöld

Szívcsakra

Csecsemőmirigy

Szív, tüdő, bőr

Napsárga

Napfonatcsakra

Hasnyálmirigy

Máj, epe, gyomor, lép

Narancssárga

Nemi csakra

Ivarmirigyek

Nemi szervek, méh, prosztata, vékonybél

Mélyvörös

Gyökércsakra

Mellékvese

Vastagbél, mellékvese, csontok, fogak, gerinc

A gyógyulni vágyó temperamentuma alapján a megfelelő színekkel lehet gyógyítani az egyes temperamentumokhoz tartozó kiemelt testrészt.

TEMPERAMENTUM

KIEMELT TESTRÉSZ

GYÓGYHATÁSÚ SZÍN

Melankolikus

Fej

Kék

Szangvinikus

Mellkas

Sárga

Flegmatikus

Hát

Zöld

Kolerikus

Medenceüreg

Vörös


Az alapszínek testi-lelki hatásai

Kék: lassítja a pulzust, csökkenti a vérnyomást, görcsoldó hatású, jótékony a mirigyekre, enyhíti a klimaxos tüneteket (főként a hőhullámot). Használható pajzsmirigybetegség, torokgyulladás, gégehurut, rekedtség ellen; aranyér csökkentésére, fogfájásra, fogzási panaszokra, alvászavarokra, lámpalázra, gyulladásos betegségekre, szembetegségekre és fülbetegségekre. A túlsúlyos beteg étvágyát csökkenti, illetve általános fájdalomcsillapító hatású.

Vörös: aktivizál, erőt ad, növeli a pulzust és a vérnyomást, segíti a vérkeringést. Használható fáradékonyság, nem gyulladásos bőrbetegségek, vérszegénység, nemi szervek betegsége ellen.

Narancs: ösztönző hatású, segíti a koncentrációt, növeli az immunitást; hatásos depresszió, megfázás, fáradékonyság, reuma, hörghurut, köhögés, a lép és a hasnyálmirigy betegségei, valamint étvágytalanság ellen (fokozza a bélperisztaltikát), elhízás esetén is alkalmazható.

Sárga: segíti a logikus gondolkodást, serkenti a kiválasztást; cukorbetegekre jótékonyan hat, mert az inzulin mennyiségét növeli; ödéma, vizenyő, az alsó végtagok bénulása, valamint az emésztőrendszer problémái és hólyaggyulladás ellen is hatásos. A citromsárga serkenti az agyműködést, míg a zöldessárga az idegrendszert nyugtatja.

Zöld: az általános regenerálódás színe; krónikus fáradékonyság, szembetegségek valamint a vegetatív idegrendszer zavarai ellen használható; javasolt kiegészítő kezelésként daganatos betegségeknél, szívpanaszokra, fejfájásra, égési sebek gyógyítására; értágító hatású, csökkenti vérnyomást.

Lila: a spiritualitás színe, segíti a meditációt, egyensúlyba hozza a két agyféltekét, művészetre inspirál, jótékonyan hat a központi idegrendszerre; epilepsziára, álmatlanságra, a fejbőr elváltozásai esetén és a nyirokkeringés zavarai ellen használható.

A kevert színekben az alapszínek hatása keveredik.


A színbevitel lehetséges módjai:

  • Színes táplálékok: a különböző színű ételek az adott szín pozitív hatásait támogatják az emberben. Fontos, hogy csak nyers állapotban érvényesül a színhatás, emellett étkezés előtt érdemes tíz-tizenöt percre kirakni az ételt a napra, hogy az feltöltődjön energiával.
  • Színes italok: egy átlátszó poharat tekerjünk körbe színes papírral, töltsük tele vízzel és tegyük ki a napra. Hasmenés ellen a kék színnel feltöltött víz használ, székrekedés ellen pedig a sárgával.
  • Színlégzés: képzeljük el, hogy a megfelelő színű levegőt lélegezzük be – ez naponta öt percen át ajánlott. A gyakorlat hatását fokozza, ha elképzeljük, hogy a beteg szervhez tartozó csakrán keresztül lélegzünk.
  • Színakupunktúra: itt színes tűket szúrnak a testbe vagy kör alakú színlapocskákat ragasztanak az akupunktúrás pontok fölé.
  • Színmeditáció: meditációs pózban képzeljük el, hogy szétárad bennünk az adott szín, majd engedjük ki bőrünkön át. Az adott szín nevének kimondása is segíthet (mantrázás).
  • Rajzoljunk, fessünk az adott színnel, használjuk egy szín minél több árnyalatát.
  • A drágakövek is hordozzák különböző színek hatását, pl.: rubin - vörös, korall - sárga, smaragd - zöld, holdkő - világoskék, ametiszt - ibolya, ónix - ultraibolya, macskaszem - infravörös.
  • Ruhaszín: olyan színű ruhát hordjunk, ami erősíti a személyiségünket, kisugárzásunkat, auránkat. Más-más színű ruhák más-más lelkiállapotot támogatnak.

A színek alkalmazása egyszerű, hatékony módszer, ami segíthet egészségünk megőrzésében, és általa kedvezően alakíthatjuk hangulatunkat a mindennapokban.

Váradi Tibor

 

Elérhetőségünk

Ha fel szeretné venni velünk a kapcsolatot, kattintson ide.
Házirend

Itt olvashat a bejelentkezés és a lemondások rendjéről. Feltétlenül olvassa el
Hírek

Értesüljön azonnal a nyílt napokról, újdonságainkról és a családállítások időpontjairól.
Terápiák, szakemberek
Cikkek és témák A-tól E-ig
Gyógymódok, terápiák
Szakembereink
Kiadványok
Hírlevélre feliratkozás
Váradi Tibor előadásai
Egyéb hasznos információk
Házirend
Árak
Bejelentkezés
Honlaptérkép
Cikkek
Kapcsolat
A Napfényes Élet Alpítványról
Az Alapítvány működése
Váradi Tibor
Kiadványok
Tanfolyamok
További Napfényes honlapok
Napfényes Élet Alapítvány
Napfényes Étterem
Napfényes Cukrászat
Napfényes Tréningek
Napfényes Fesztivál
Napfényes Tanfolyamok
Szófia Művészeti Egyesület
Kiemelt cikkek
A haj egészsége
Menedzser betegségek
Az elhízás
Anyagcsere betegségek
Copyright © 2011 Napfényes Gyógyközpont - info@napfenyesgyogykozpont.hu
Mark Center, VI. Teréz körút 46. II. emelet • Telefon: 1/311-7777, 30/311-7777