ImageKi ne hallott volna még ilyen vagy ehhez hasonló felszólítást: „Most ülj le, kérlek, mert valami rossz hírt kell közölnöm veled!” Tapasztalatból tudjuk ugyanis, hogy a negatív információ a fizikai testünkre is erőteljesen hat.

Úgy érezzük, mintha kiment volna az erő a lábunkból, a karunkból vagy akár az egész testünkből. Ezzel el is érkeztünk a Touch for Health (TFH) kineziológia alapfogalmához, az energiához, ami alatt a szervezetünket tápláló és életben tartó életerőt (chi, prána, kí) értjük. Ezt az energiát a környezetünkből a csakráinkon keresztül vesszük fel, amely ezek után testünk minden sejtjéhez eljut az úgynevezett energiapályákon keresztül (meridiánok, nádik). A kineziológus ezekkel az energiapályákkal dolgozik.

A Touch for Health kineziológia megalkotója, dr. John F. Thie felismerte, hogy az izmaink szoros kapcsolatban állnak a meridiánokkal, hiszen azok látják el őket energiával. Ugyanakkor minden meridiánhoz tartozik valamilyen lelki terület is. Ha lelki stressz ér bennünket, akkor az adott meridiánban megakad az energiaáramlás, így elgyengül a hozzá tartozó izom. Vagyis ha a lelkünkben felborul az egyensúly, akkor energetikailag is kibillenünk, s mindez a fizikai testünkre is kihat: bizonyos izmaink elernyednek, míg mások túl feszesek és görcsösek lesznek. Mivel az energetikai szint a fizikai és a lelki szint között helyezkedik el, a touch for health kineziológia célja az energetikai egyensúly helyreállítása, aminek hatására harmóniába kerül a fizikai test és a lélek is.

Fontos tudni, hogy nemcsak a szélsőséges helyzetekre (haláleset, munka elvesztése stb.) reagál a lelkünk, az energetikai rendszerünk és a fizikai testünk, hanem mindenre. Vannak olyan élethelyzetek, amelyekre visszagondolva a mai napig „kiver bennünket a verejték” vagy „feláll a hátunkon a szőr”. Ezek az esetek alapvetően meghatározzák a jelenünket, a dolgokhoz való hozzáállásunkat és a döntéseinket. Röviden: sokszor nem tudjuk azt választani a jelenben, ami a boldogságunkhoz vezetne. Más stresszes helyzetek pedig olyan mély nyomokat hagynak bennünk, hogy azokba belebetegszik a fizikai testünk. Gyakran hallani olyan panaszokat, hogy „Fáj a derekam, de csak a jobb oldalon”, „Mintha mázsás súlyt cipelnék a vállamon”, “Be van állva a derekam, pedig nem csináltam semmit.” stb. A Touch for Health kineziológia lehetőséget nyújt arra, hogy minden szinten egyensúlyba kerüljünk az életünket meghatározó egy-egy területen. Egyszerű és finomenergetikai technikákkal segít megérteni önmagunkat és helyreállítani belső egyensúlyunkat, hogy minden élethelyzetben jól áramoljanak az energiáink. Így hozzájárul ahhoz, hogy életünk szabadabbá és szeretetteljesebbé váljék!

A Touch for Health kiválóan alkalmas az alábbi esetekben:
allergiára, izomproblémákra, fájdalomcsillapításra, baleseti oldásra, hegtelenítésre, mindenféle fizikai betegségre; mélyen rögzült szokások, izmokban rögzült stressz, félelmek, fájdalmak, érzelmek, hitrendszerek oldására; testtartás-analízisre; élelmiszer-tesztelésre; fáradság esetén energetizálásra; a két agyfélteke összehangolására. stb.

A módszerrel dolgozó szakembereink:  Bíró Anna, Germann Annamária, Pfeffer Zita

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…