Nagy Gábor Borisz

Családterapeuta, családi és párkapcsolati mediátor

nagy gabor borisz csaladi parkapcsolati mediator

Párkapcsolati és családi konzultációval, illetve egyéni és csoportos családállítással foglalkozomNagyon fontosnak tartom a párkapcsolatokban meglévő folyamatok, érzések tudatosítását, hogy mind a kapcsolat, mind az egyén fejlődni tudjanak.  A családi és párkapcsolati önismeret növeli szabadságunkat és általa tudatosan hozhatunk olyan döntéseket, amelyek révén régi sebeink gyógyulhatnak, javulhat és kiteljesedhet az életünk.

Minden embernek lehetősége van rá, hogy kezébe vegye az élete irányítását, hogy keresse és megtalálja azt, amitől kiteljesedhet az élete. 

Fontos lépésnek tartom ezen az úton, hogy elfogadjuk, megértsük és megszeressük a sorsunkat, az életünk sokszor nehéz kihívásokat jelentő eseményeit és önmagunkat. A családunk, az emberi kapcsolataink ott hordozzák magukban azokat a kulcsokat, üzeneteket, melyek a bátor, tudatos önismereti munkának köszönhetően életünk legnagyobb segítőivé válhatnak. Még ha a gólya hozza is a gyereket, azt teljes szívvel hiszem, hogy nem véletlenül pottyant valakit egy adott családba, sorsba. Meggyőződésem az is, hogy amint megbarátkozunk a múltunkkal, a jelenünkkel, képessé válunk megszeretni önmagunkat, ami biztos alapot jelenthet a harmonikus, szeretetteljes kapcsolatokhoz.

Az önismeret, a terápia számomra egy izgalmas megismerési folyamat, melynek során együtt fedezhetjük fel az igazságot, együtt gyógyulunk és együtt válhatunk szabadabb emberré.

Szeretettel várlak, ha 

  • úgy érzed, elakadtál a párkapcsolatodban, házasságodban;
  • megromlott a kapcsolatod valamelyik családtagoddal, barátoddal vagy munkatársaddal;
  • szeretnél fejlődni a kommunikációban;
  • jobban megértenéd azt az élethelyzetet, amiben éppen vagy, hogy aktív részese lehess a stabilizálódásnak;
  • szeretnéd feldolgozni a válásod, szakításod, hogy aztán újjászülethess egy boldogabb kapcsolatban;
  • a múlt sérelmei nyomasztanak, és szeretnéd elengedni mindazt, ami megakadályozza, hogy valami új érkezhessen az életedbe;
  • változtatnál az életeden, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá.

Hatalmas felismerés volt a számomra saját folyamatomban, amikor ráeszméltem, hogy gyerekként mennyire hatott rám a környezetem, a családom, a közösség, amiben éltem. Azt is megértettem, hogy az egyén problémája nem függetleníthető családjától, és hogy nagyon sokat segíthet egy család, egy közösség a tünethordozóknak azzal, hogy problémáját az egész közösség problémájának tekinti. 

Egy problémának több gyökere is lehet, fakadhat az egyéni sorsból, a meglévő család (szülők, testvérek) és sokszor a tágabb család rendszeréből is. A tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy az emberi lélekre olyan dolgok is kihatnak, amelyekre nem is gondolnánk (abortált testvérek, meghalt ikertestvérek, szülők volt párkapcsolatai, háborús áldozatok stb.). Életünkben a nehéz helyzetek és a nehéz emberek felbecsülhetetlen kincseket hordoznak számunkra. A kérdés az, hogy elfutunk és menekülünk vagy szembenézünk velük és megértjük, megfejtjük üzenetüket.  

A munkámban nagyon fontosnak tartom a megértés és a megvalósítás egyensúlyát, illetve egy probléma több nézőpontból való megközelítését.  Régi álmom valósult meg azzal, hogy egy olyan csapatban dolgozhatok, amelyben a különféle terápiás módszerek együttes alkalmazása által segítjük a hozzánk fordulókat.

Alkalmazott módszerek:

Workshopok:

Tanulmányok:

2020: Mediátor képzés,Umathum Mediátor Akadémia

2016: Válás és újjászületés,önsegítő csoportvezető képzés, Singer Magdolna

2013: Pszichofonetika coach képzés, Yehuda Tagar

2009: Családállítás képzés, Rendszerakadémia

2004: Önismereti művészeti terápiás képzés, C.G Jung Komplex Pszichoterápiás Egyesület

2002-: Önismeret, öngyógyítás, egészséges életmód, Váradi Tibor

2001-2022: Családterápiás képzés, Magyar Családterápiás Egyesület

1990-1994: Földrajz-Testnevelés szak, Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola

Cikkek:

Manifesztum 123.szám – Mi az, ami összeköt 

Manifesztum  124.szám – Határok szerepe a családban 

Manifesztum  125.szám – Sorsunk a családfánk tükrében 

Manifesztum  128.szám – Válás és újjászületés