Ép testben ép lélek – Gyógyulás és egészségmegőrzés természetes módszerekkel – Váradi Tibor, Csehi István, Nagyné Szili Zsuzsanna

fito

2017. november 9, 16, 23, 30 csütörtökönként
Részvételi díj: 10.000 Ft

Tanfolyamvezetők:

varaditibor

Váradi Tibor 1995 óta több mint hétszáz előadást tartott öngyógyítás, természetes életmód, önismeret, magyarság, filozófia és vallásbölcsészet témakörökben. A több száz hallgatót vonzó előadások mellett rendszeresen tart tanfolyamokat és táborokat is.

A testi, lelki és szellemi egészség jegyében eddig tizenegy könyve és számos további kiadványa jelent meg. A Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai sorozat részletesen foglalkozik a leggyakoribb betegségek fizikai és lelki aspektusaival, a gyógyulás természetes lehetőségeivel. Az evangéliumokról szóló könyvsorozat a négy evangélium mélyebb megértéséhez ad szellemtudományi értelmezést. Szellemtudomány címmel megjelent kötetei pedig betekintést adnak az ember és a létezés, illetve a bölcsesség és a szeretet útjának titkaiba.

2009-ben természetgyógyászati és ezoterikus oktatói, illetve írói munkásságáért megkapta az év Természetgyógyásza-díjat.

Több, Nagyné Szili Zsuzsanna - Kineziológus, Biológusmint 25 éve foglalkozom természetgyógyászattal és önismerettel. Mindig lenyűgözött a test és a lélek szoros kölcsönhatása, a betegségek kialakulásában és a gyógyulásban egyaránt. Minden nap tapasztalom, ahogy a pszichoszomatikus gondolkodásmód kulcsokat ad a legkülönfélébb betegségek gyógyulásához.

Számomra csodálatos látni, ahogy lelki változások magukkal hozzák a testi javulást, amint a betegség értelmet nyer.  Mindig fontos volt számomra a nyugati orvostudomány és a természetgyógyászat összekapcsolása ezért mindkét irányban képeztem magam. Biológusként orvosi és humánbiológia szakon végeztem, de tanultam Német Új Orvostudományt, a kineziológia több ágát, Hellinger féle családállítást és elvégeztem az Antropozófus orvos és terapeuta képzést is. Szívügyem, hogy mindenki a saját kezébe vehesse a gyógyulását.

Nagyné Szili Zsuzsanna
Biológus, kineziológus, családállító

csehiistvan2Csehi István, Alternatív mozgás és masszázsterapeuta

Hétéves koromtól tizenhét éven át dzsúdóztam, sokszoros magyar válogatott voltam és a harcművészetek mindig központi helyet foglaltak el az életemben. Ennek kapcsán tinédzserkoromban a páciens oldaláról, testközelből tapasztaltam meg a manuálterápiát és a természetes gerincgyógyászatot. Alternatív mozgás- és masszázsterápiát, a gerinckorrekciót és  manuálterápiát tanultam. Később tapasztaltam, hogy az esetek egy részében nem elég a fizikai terápia, más megközelítésekre van szükség. A holisztikus szemlélet hatására lelki terápiákkal (kineziológia, segítő beszélgetés, biográfia) egészítettem ki a fizikai oldalt.  Havonta tartok előadásokat szerte az országban a természetes életmód és a szellemtudomány témakörében. Rendszeresen kapok meghívásokat különböző rádió- és televízió-műsorokba.

1. 2017. november 9. – Vizuális diagnosztika

  • A keleti és nyugati diagnosztika összehasonlítása • a vizuális diagnosztika előnyei • az egyes arcterületekhez tartozó szervek és az arc színeinek jelentései • az arcon megjelenő ráncok fajtái és ezek jelentése • íriszdiagnosztika: a szem jelzéseinek értelmezése (pupilla, szivárványhártya, a fodor és a szemfehérje elváltozásai) • az orr, a nyelv, a fül, a kéz, a köröm, a lábfej, a hang és a haj állapotán alapuló diagnózisok

2. 2017. november 16. – A légzés hatalma

  • A légzés és az emésztés kapcsolata • a helyes légzés alapjai és hatásai • a tudatos légzés fontossága • a légzőgyakorlatok előfeltételei • méregtelenító légzés • kompressziós légzés • váltott orrlyukú légzés • koncentrációt segítő légzőgyakorlatok • Nap- és Hold-légzés • négyütemű légzés • négy elem légzés • csakralégzés • légzésmeditáció • légzőszervi betegségek lelki háttere

3.  2017. november 23. – Gerincpanaszok

  • A gerinc felépítése, élettani szerepe és elváltozásai • az egyes csigolyák és a szervek, szervrendszerek kapcsolata • gerincpanaszok megelőzése és természetes gyógymódjai • a helyes ülés és állás • otthon végezhető gyakorlatok • a kiropraktika csodái • hátfájdalmak lelki háttere

4. 2017. november 30. – Pszichoszomatika és stresszoldás

  • Pszichoszomatika és pszichoneuro-immunológia • a testrészek pszichés megfelelői • a betegségfajták lelki okai • a stressz • stresszorok • stresszoldó étrend • stresszoldó gyógynövények és illóolajok • stresszkezelési technikák • a két agyfélteke összehangolása • kineziológiai gyakorlatok • negatív hitrendszerek oldásának módjai • relaxációs és meditációs gyakorlatok
eptestbeneplelek 2017 hata 04

A jelentkezés csak befizetéssel együtt érvényes. Az előadás-sorozat egyes részei egymásra épülnek, ezért csak a teljes tanfolyam elvégzésére van lehetőség. Az egyes részek külön nem látogathatóak, az alkalmakon való megjelenés nem átruházható. A tanfolyamon csak előzetes jelentkezés alapján lehet részt venni! A 4 csütörtöki alkalom díja összesen: 10 000 Ft/fő

Jelentkezz az alábbi űrlapon!

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…