Az egészséghez nemcsak a testi, hanem a lelki egészség is hozzátartozik. Ez utóbbi megtartásához fontos lépés az önismeret, azon belül is az elhárító mechanizmusok feltárása. Ezek részletes kidolgozása Anna Freud nevéhez fűződik.
Az emberi lélek egónak, kis énnek nevezett része az elhárító mechanizmusok segítségével képes megőrizni a lelki egyensúlyt, és távol tartani magától a fájdalmas események hatásait. Valójában az ego meg akarja védeni magát a fájdalmas szembesülésektől, amelyek megmutatnák, hogy más, mint amilyennek hiszi magát. Az elhárító mechanizmusok következménye: egy nem tiszta énkép.
Ezeknek a mechanizmusoknak a közös gyökere: a félelem. Az ember fél szembenézni az igazsággal, a valósággal, ezért átírja azt, ami van, így tartva fenn egyfajta egyensúlyt. Természetesen a távoltartás ideiglenes, az élmény előbb-utóbb utat tör magának, bár aktuálisan lehet lélekmentő hatása. A probléma azonban megmarad, hiszen ez egy tüneti kezelés, egy „lelki fájdalomcsillapítás”.
A mostani részben a leggyakoribb elhárító mechanizmusokkal ismerkedhet meg az olvasó.
A projekció (kivetítés)
A projekció során kivetítjük másokra a nemkívánatos tulajdonságainkat, melyekkel nem akarunk magunkban találkozni. Valójában égető szükség lenne rá, hogy felismerjük ezeket, és változtassunk rajtuk. Minél jobban irritál a másikban egy negatív tulajdonság, annál inkább nem veszünk róla tudomást magunkban. Az ítéleteink nagy része projekció. Ez a mechanizmus szorosan összefügg a bennünk lévő, árnyéknak nevezett lélekrészünkkel. Az árnyék magában foglalja a bennünk lévő rosszat: pl. a félelmeinket. Árnyék részünk találó névvel utal arra, hogy ezen tulajdonságaink számunkra rejtve, vagyis sötétben vannak. Néhány példa: a becsvágy elfojtása projekcióként utat találva magának ahhoz vezet, hogy az embereket karrieristának tartja az illető; a flörtölési vágy elfojtása pedig állandó féltékenységet eredményez; de számos más tulajdonságunkat is projektálhatjuk. A projekció során múltbeli eseményeket is kivetíthetünk jelenlegi helyzetekre, személyekre. Az apai tulajdonságokat pl. felfedezhetjük a főnökünkben.
A projekciót gyakran alkalmazzuk, ha alig ismerünk valakit, (megismerési türelmetlenség, inkább a fantáziánkból töltjük ki az üres, ismeretlen helyeket), ha antipatikus valaki, ha a másik ember nem passzol bele a gondolkodási sémánkba, ha félünk valakitől, ha az illető szembesít a gyengeségeinkkel, hiányosságainkkal stb.
Létezik kollektív projekció is, ilyen volt pl. a boszorkányüldözés. Az ún. „gyógyító” projekció során viszont jót feltételezünk a másikról, megelőlegezett bizalomként.
Hét kulcs a projekció legyőzéséhez:
- Önismereti munka
- A saját árnyékkal való barátkozás, az árnyék megismerése
- Saját gyengeségeink elfogadása
- Az elfojtások feltérképezése
- Egészséges önkritika (nem önmarcangolás)
- Előítéletek leleplezése
- Pozitivitás gyakorlat, „gyógyító” projekció gyakorlása
Identifikáció (azonosulás)
Az inprojekció (bevetítés) során a másik ember pozitív tulajdonságait, erényeit vetítjük magunkra és azonosulunk azokkal. Ez is önbecsapás, idegen tollakkal való ékeskedés. Gyerekkorban természetes az identifikáció, de felnőttkorban már nem. Itt általában önértékelési probléma van a háttérben.
Az identifikáció negatív tulajdonságokkal is működik, például, amikor valaki az agresszorral azonosul. Ha az áldozat nem tudja feldolgozni az őt ért erőszakot, főként, ha az rendszeres, akkor azonosulással „védekezik”, ő maga is agresszor lesz (agresszív szülők gyereke gyakrabban lesz agresszív). A félelemnél is működik az identifikáció. Az a gyerek, aki fél a kísértetektől, másokat ijesztget. Az identifikáció a téves önazonosítás egy formája. Elkerülhetjük és oldhatjuk egészséges önértékeléssel, önfejlesztéssel és a gonoszhoz való helyes hozzáállás segítségével.
Átvitel
Ez akkor jelentkezik, amikor valaki egy belső késztetést nem tud végrehajtani valakin és azt átviszi egy másik emberre. Tipikus példa, amikor a gyerek haragszik a szülőre, de ezt kisebbik testvérén tölti ki. Olyanon töltjük ki a haragunkat, akinél nincs veszély, hogy valami bajunk származna belőle. Átvitelre kell gyanakodnunk, amikor indokolatlan hevességgel reagálunk valamire. Általában személyek váltják ki az eredeti indulatot, azonban gyakran tárgyak, állatok, növények, vagy akár saját magunk ellen fordítjuk. Pozitív érzelmek átvitele esetén, tárgyak, állatok szeretete pótolja az emberek szeretetét. Az érzelemkitöltés tárgya lehet a saját test is, ekkor tudatosan, vagy öntudatlanul fájdalmat okoz magának az ember, kisebb balesetek vagy betegségek formájában. Minden fizikai fájdalom esetén érdemes feltenni a következő kérdést: Ezt a fájdalmat kinek szántam? Az átvitel folytatódhat játszmában, amikor az, aki indokolatlanul kapta az indulatot, visszaadja a feladónak (viszontátvitel). Az indulatok helyes kezelésére javasolt például a sport, a rendszeres mozgás. Az átvitelt elkerülhetjük a saját érzelmeink feltárásával, tudatosításával és azzal, hogy megfelelő módon fejezzük ki őket annak, akinek szólnak. A másik irreális reakciója általában nem nekünk szól!
Racionalizáció
A racionalizáció során észérveket találunk az amúgy megmagyarázhatatlan tetteinkre, míg a valódi okok a háttérben maradnak. Ez megint önbecsapás, a cél a valódi okok eltussolása. Gyakran előfordul immorális tettek esetén, főleg ha az illető saját morális elképzeléseinek ellentmond. A szenvedélybetegek általánosan alkalmazzák. A tettek okát a közösség által elfogadott síkra tereli az illető, ami által cselekedete elfogadhatóvá válhat. Farizeus szindrómának is nevezik. Az ember valójában képtelen döntést hozni érzelmek nélkül, a csak racionális magyarázatok már csak ezért sem állhatják meg a helyüket. Az ész segítségével találjuk meg a lehetséges variációkat és az érzelem választ közülük, a racionalizáció pedig ellentmond ennek a természetes folyamatnak.
Bagatellizálás
Az ember ebben az esetben a fenyegető, veszélyes helyzeteket kicsinyíti le önmaga és/vagy a környezete megnyugtatására, így a dolgok valódi jelentőségét eltussolja. Hiba, avagy károkozás esetén így védekezik a bűntudat ellen. Önértékelési problémánál a saját nagy teljesítményeit becsüli le, féltékenységnél, irigységnél pedig mások teljesítményét bagatellizálja el.
Nagyzolás, felnagyítás
Egy esemény felfújása, eltúlzása, figyelem, dicséret és elismerés érdekében. Az illető dicsekszik, kérkedik, miközben hétköznapi dolgokról van szó.
Reakcióképzés
Ezt akkor alkalmazhatjuk, amikor egy bizonyos lelki tulajdonságunk elfogadhatatlan számunkra. Ekkor szembehelyezkedünk vele és túlzottan felerősítjük a tulajdonság ellentétét a viselkedésünkben. Például valakiben tudat alatt kétség van a vallásával kapcsolatban, ezért erősen dogmatikussá válik, fanatizmus mögé rejtve a bizonytalanságait. Az elutasított lelki működés lehet érzés, vágy, tulajdonság; a reakcióképzés mindenképpen egy nem természetes viselkedést eredményez.
Regresszió
A jelenben egy problémával találkozva az ember visszatér a gyermeki viselkedéshez, a múltba menekül. A helyzetet a fejlődés egy korábbi szintjének megfelelő viselkedéssel próbálja kezelni, mert úgy tűnik a számára, hogy azon a szinten kisebb erőfeszítéssel megoldható. Túl nehéz élethelyzetben alkalmazzuk ezt az elhárító mechanizmust. Ahová visszacsúszik az illető, ott olyan trauma érte, amit még nem dolgozott fel. Ez az esemény a fejlődési folyamatot megakasztotta és hasonló a jelenlegi élethelyzethez. Például egy kiskamasz éjszakánként bepisil, amikor megszületik a kistestvére. Visszacsúszik abba a korba, amikor még figyeltek rá.
Speciális alesete a kórházi regresszió. A kórházi környezet maga váltja ki a regressziót, ilyenkor például az idős emberek gyermekként kezdenek el viselkedni, olyan kiszolgálást kérnek, amire valójában nem szorulnak rá. Másik klasszikus esete, mikor az ember halálosan szerelmes lesz a nővérkébe (kamaszkori regresszió).
A megoldás egyrészről a belső gyermekkel végzett munka (lásd. Váradi Tibor „Belső Gyermek” előadássorozatát), másrészt a traumát jelentő ún. fixációs pontok beazonosítása, pl. kineziológiai oldás, metamorf masszázs segítségével.
Felejtés
Amivel az ember nem akar szembenézni ellenállás vagy félelem miatt, azt elfelejti. Természetesen nem minden felejtés tartozik ide. Az a gyanús, amikor ismételten felejti el ugyanazt, különösen akkor, ha egyébként rendben van a memóriája.
Az elhárító mechanizmusok a lélekben a kis énünket (ego) védik, ezáltal megóvnak a szembesüléstől, hogy feltáruljanak hibáink, melyek lelki fejlődésünk és egészségünk útjában állnak. Az önismereti úton fontos lépés az elhárító mechanizmusok felfedezése. Az előző részben a leggyakoribb mechanizmusok egy részével ismerkedtünk meg, most ezt folytatjuk.
Elfojtás
Az elfojtást Sigmund Freud fedezte fel. A folyamat során megjelenik egy vágy, amivel az illető nem tud szembesülni, ezért a tudatalattiba száműzi azt. Az elfojtott vágyak azonban újból és újból a felszínre törnek, míg az ember nem veszi a fáradtságot, hogy dolgozzon velük. Az elfojtásokra elszólások, félrehallások, félreolvasások, elírások, tévedések utalnak. A lélektől rengeteg belső energiát kíván, hogy a tudattalanban maradjanak ezek a tartalmak, melyek az álmokban gyakran visszaköszönnek.
Az elfojtások keletkezése már gyerekkorban elkezdődik. A szülők büntetéssel szoktatják le a gyermekeiket az ösztönös megnyilvánulásokról, a kellemetlen igazságok kimondásáról stb., így a gyermek megtanulja félelemből és bűntudatból elfojtani a vágyait. A leggyakoribb az igazságtalansággal szembeni vélemény, az ösztönimpulzusok és a félelmetes igazságok elfojtása.
Sok ember számára egy lelki probléma intenzív megélése, kimutatása egyenlő az elme elborulásával, ezért inkább csírájában elfojtják bajaikat.
Jung az ún. szabad asszociációs módszer segítségével hozta felszínre az elfojtott tudattartamokat.
Izoláció (elszigetelődés)
A folyamat azt a célt szolgálja, hogy az ember elkülönítse magát egy félelmet vagy ellenérzést kiváltó helyzettől. Ez megnyilvánulhat pl. különcködésként. Ide tartozik az is, amikor egy kínos eseményről leválasztjuk az érzelmet. Minél tovább tartogatjuk azonban, végül annál erősebben robban ki. Olyan formája is létezik, amikor egy személyt különítünk el magunktól, pl. a család a fekete bárányát, de az elszigetelés akár egy egész népcsoporton belül is működhet.
Az izolációnak bizonyos esetekben lehet pozitív hatása is, pl. nem őrül meg az illető egy haláltáborban. Napi szintű életveszély esetén, hogy az ember megóvja magát az összeroppanástól, odáig mehet az izolációban, hogy még testi tünetet sem ad. Fájdalmas eseményeknél is alkalmazzuk az érzelmi elszigetelődést, ha nem tudjuk megváltoztatni vagy feldolgozni.
A pozitív izoláció során az ember szándékosan a jóra koncentrál egy reménytelen helyzetben.
A megoldás a fájdalmas, félelmet keltő vagy ellenérzést kiváltó helyzet feldolgozása, ami általában külső segítséggel történhet.
Szublimáció
A legkevésbé káros elhárító mechanizmus, melynek során a nemkívánatos érzéseket egy finomabb szinten éli ki az ember. Ez az ütközés és a szembenézés elegáns formája, aminek átmenetileg lehet létjogosultsága. Általában az agressziót és a szexuális vágyat szublimáljuk, legtöbbször sporttá és művészetté. A játék és a vallásos élet szintén lehet szublimáció. Az eredmény a társadalom számára lehet hasznos, amit általában díjaz is.
Kompenzáció
Amikor az ember nem elég jó egy területen, másoknál kevesebbnek érzi magát, akkor szembenézhet ezzel, vagy más területeket kezd el hangsúlyozni, így feledtetve magával és másokkal vélt vagy valós hátrányait – ez a kompenzáció.
Ilyenkor a szülők elmaradt elismerését próbáljuk kivívni, esetleg a saját gyengeségek elfogadása helyett másokkal igyekszünk elfogadtatni magunkat. Néhány további példa: testi fogyatékosságot gyakran kompenzálunk lelki szinten, pl. intellektuális fejlődéssel. Lelki fogyatékosságot testi szinten ellensúlyozhatunk, pl. a testépítés túlzásba vitelével. A testi-lelki gyengeségekből ugyanakkor a szellemiségbe, a vallásba menekülhetünk.
Tünetképzés
A tünetképzés során a belső feszültség, a félelem vagy valamilyen lelki tulajdonság testi tünetekben jelenik meg. Ezekkel részletesen a pszichoszomatika foglalkozik. A legrégebben felfedezett, leggyakoribb tünetek: az alvászavar, az emésztési problémák, a vérnyomásproblémák, a szívproblémák, a szédülés, a krónikus fáradékonyság, a hideg kéz és láb stb. Az is elhárító mechanizmus, ha valaki nem akar hallani arról, hogy testi tünete lelki problémára vezethető vissza.
Leárnyékolás
Ennek során az ember testi-lelki tüneteit gyógyszerek segítségével leárnyékolja, így a kezelés teljesen tüneti jellegű, míg a gennyes lelki góc kezeletlenül marad. Mindez nem az indokolt gyógyszerszedés ellen szól, hanem arról, hogy szembenézzünk a tüneteinket kiváltó valódi okokkal.
Érzéketlenség
A fájdalom elleni védekezésre használt mechanizmus. Így az adott helyzetben érzelmileg nem tudunk kapcsolódni az eseményekhez, emberekhez, a belső üresség állapotába kerülünk. Van, hogy bizonyos érzelmekre, van, hogy bizonyos szituációkra terjed ki.
Agresszió
Tegyük fel, hogy egy helyzetben valaki olyat tesz vagy mond, amivel közelít a gyenge pontunkhoz. Mivel ráirányítja a figyelmet arra, amivel nem akarunk találkozni, ezért erőszakosan lépünk fel vele szemben, szóban vagy akár tettben. A másik reakciója a leggyakrabban rémületből eredő visszahúzódás vagy visszatámadás. Ezzel elindul a játszma és elterelődik a figyelem a kényelmetlen témáról. Az illető valójában fél feltárni ezt a területet magából. Terápiás helyzetben gyakori, hogy a páciens sértegetni kezdi a terapeutát, ami jó jele annak, hogy fontos ponthoz érkeztünk.
Érzelmi manipuláció
Mások érzelmei sokszor kiszámíthatatlanok. Aki fél mások érzelmi megnyilvánulásaitól, az megpróbálhatja rávenni a másikat, hogy a számára elviselhető módon és mértékben fejezze ki érzelmeit. Az érzelmi manipuláció eredete általában a gyermekkorban van, mivel a gyermek a sokszor fél, megijed a szülők intenzív érzelmi megnyilvánulásaitól. A gyerekkori élmények miatt sokszor felnagyítjuk mások érzelmeit. Az érzelmi manipuláció során elvitatjuk a másik jogát a szabad érzelemkifejezéstől. A feladat megtanulni elviselni az érzelmek bármilyen kifejeződését (természetesen visszajelzést lehet adni).
Értékfosztás
Ha az ego veszélyesnek ítél meg valamit, akkor úgy is védekezhet, hogy lekicsinyli annak értékét, jelentőségét. Ezzel elveszi az élét, magában lefokozza az adott dolgot, illetve személyt. Terápiás helyzetben sűrűn előfordul, hogy az illető azt mondja, hogy a kezelés nem ér semmit, amikor egyre komolyabb dolgokról esik szó. Értékfosztásnál az ember lekicsinyíti a dolog tényleges értékét, hogy ne kelljen vele foglalkozni.
Pozitivizmus
Ez a mechanizmus rosszul értelmezett pozitív szemlélet, túlzás, amikor az ember minden negatívat eltávolít a látótérből. Az élet sötét oldalát nem akarja látni, saját árnyékával nem tud szembesülni, ezért a világban lévőt sem akarja észrevenni, hiszen az emlékeztetné a belsőre. A háttérben a gonosztól való félelem áll.
Szimbiózis
Többféle formája van. A lényege a valaki másba történő feloldódás, hogy ne kelljen a saját életünket élnünk, így tulajdonképpen mi is a másikét éljük. Önbizalomhiány, önleértékelés és félelmek okozzák.
Elkerülés
Klasszikus elhárító mechanizmus, nagyon gyakran alkalmazzuk. A tudattalanul zajló folyamat során a félelmetes, kellemetlen helyzeteket elkerüljük (pl. vizsgahelyzet, intim együttlét). Az illető látszólag véletlenül marad ki az eseményekből, „nem tehet róla”, hogy pl. pont most kell túlórázni, és így lemarad a családi ünnepségről, vacsoráról. Ma kortünet a csend kerülése, mivel az lehetőséget adna arra, hogy a belső világgal szembesüljünk. Egyik típusa a néző szerep felvétele, amikor az ember jelen van egy helyzetben, de nem vesz részt benne, így elkerüli az aktív konfrontációt. A fejlesztő, ámde kellemetlenséggel járó helyzetek: a konfliktushelyzet, az állásfoglalás és a döntéshozatal. A megoldás tudatosítani a félelmeket és aktív szerepet vállalni az egyes szituációkban, az életben.
Hazugságok
Ennél a mechanizmusnál úgy hazudunk magunknak, hogy észre sem vesszük, mivel a hazugságot mi magunk is elhisszük, tehát önmagunkat is becsapjuk. Alesete a nihilizáció, a semmissé tétel, amikor az illető az erős bűntudat miatt inkább azt hiszi, hogy meg sem történt valami – pl. a férj letagadja a megcsalást. Ez a teljes önámítás. A rendszeres ismétlődés révén élethazugság alakulhat ki. Ekkor hazudunk magunknak az egész életünkkel kapcsolatban és elhisszük, amit így kitaláltunk.
További elhárító mechanizmusok lehetnek: tehetetlenné nyilvánítás, önbüntetés, öntömjénezés, önbódítás stb.
Végül néhány jótanács az elhárító mechanizmusoktól való szabaduláshoz:
- Tudatosítás, megfigyelés
- Gyengeségekkel, hiányosságokkal való megbarátkozás
- A külső és a belső rossz, gonosz elfogadása
- Megtanulni nyíltan kifejezni az igényeket, szükségleteket és a véleményt, meglátást. Erre bátorítani másokat is.
- Őszinteségre való törekvés
- Árnyékkal való munka – megismerés, szembenézés. Az ítélkezést, bírálatot félretenni.
- Érzelmek megélése, átélése, kimutatása
- Félelmekkel való munka – tudatosítás, megismerés, elfogadás
- Maszkoktól, szerepektől való szabadulás. Az ember ne akarjon másnak látszani, mint aki valójában.
Jó munkát mindenkinek!
A cikket Váradi Tibor előadásai és könyvei alapján állítottuk össze.
