A leggyakoribb beszédhibák közé tartozik a selypítésen és a raccsoláson kívül. A dadogás hivatalosan megfogalmazva a beszéd folyamatosságának váltakozó mértékű zavara. Három éves korig sok esetben a dadogás normálisnak tekinthető. Gyerekeknél gyakran csak egy átmeneti állapot, és megfelelő odafigyelés mellett meg is szűnik. A megfigyelések szerint a fiúk között 4-szer, 5-ször gyakoribb a dadogás, mint a lányoknál. A szokásos kezelése általában gyógypedagógiai, logopédiai, vagy pszichológiai terápia. Általában pszichés zavarokra vezethető vissza, a kiváltó ok lehet valamilyen lelki sérülés, ami általában gyerekkorban történt (pl. ijedtség, vagy komolyabb baleset). A másik gyakori ok, ha a két agyfélteke között nincs meg az összhang. Mindkét esetben ajánlott módszer a kineziológiai kezelés és a Bach-virágterápia, illetve a metamorfikus masszázs, melyek a lelki traumák oldását is segítik.
A nemi szervek állapota, és a beszédképző szervek állapota nagymértékben összefügg, kölcsönhatásban állnak egymással. Elég csupán a nemi érés folyamán bekövetkező mutálásra gondolni. Emiatt ilyen esetben a nemi szerveket, a nemi mirigyeket is mindig erősíteni kell (pl. mazdaznan lelki ápolás). Továbbá a torokcsakra erősítése, kezelése is javasolt (pl. színe a világoskék; illóolajok közül a levendula, eukaliptuszolaj, zsálya, fenyő; ásványok közül az akvamarin, türkiz, kalcedon tartozik hozzá).

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…