A modern élet adta lehetőségek számos előnnyel járnak, hiszen „megkönnyítik” életünket, javítják életminőségünket, feltéve, ha képesek vagyunk élni velük. A többség viszont kényelme érdekében elherdálja legnagyobb kincsét: az egészségét. A modern táplálkozási szokások, a helytelen életmód, a fokozott idegeskedés következtében szervezetünkre egyre nagyobb feladat hárul. A helytelen táplálkozási szokásaink miatt szervezetünk elég gyorsan elszennyeződik, és már idejekorán betegekké válunk, „nyavalyáktól” szenvedünk. Ez a szenvedés azonban nem más, mint saját belső lelkivilágunk által alkotott szerep, amelyet öntudatlanul bár, de kitartóan játszunk.

A betegségek kialakulása

moderFelvetődhet a kérdés: milyen hatások alakítják ki a betegségeket? Ha képesek vagyunk megválaszolni ezt a kérdést, akkor arra is képesek vagyunk, hogy a gyógyulás ösvényére lépjünk, és a természet törvényeivel összhangban cselekedjünk.

Ma azonban általánosságban ennek épp az ellentéte történik. A természettől elszakadva a civilizáció előnyei mellett annak hátrányait is el kell szenvednünk, amely egészségügyi szempontból nem más, mint a civilizatózis, azaz a hiányállapotok, az elsavasodás és a mérgeződés együttes hatására kialakuló összetett folyamat, amely a szervezet korai öregedéséhez és idő előtti elhasználódásához vezet.

A civilizációs betegségek megelőzésére a legmegfelelőbb életforma a természettel való minél nagyobb összhang.

A civilizációs betegségek hátterében (és persze minden mérgeződés hátterében) maga a táplálkozás, azaz az elfogyasztott táplálék minősége és mennyisége áll. Ezt bizonyítja a megfelelően megválasztott étrendváltás, a táplálkozás-terápia (diéta) rendkívüli hatékonysága.

etelA szervezetbe jutó mérgeket homotoxinoknak nevezték el, amelyeknek 65-70%-a a táplálkozással kerül a szervezetbe. Ezek a homotoxinok főként antibiotikumok és hormonok maradványai, gombák, paraziták, baktériumok, vírusok és azok toxinjai, növényvédőszer-maradványok, nehézfémek, génkezelt növények, közúti közlekedésből illetve ipari, élelmiszeripari tevékenységből származó anyagok (szennyeződések, adalékanyagok, háztartási szerek), gyógyászati beavatkozásból származó anyagok (gyógyszerek, fertőtlenítők, vegyszerek), valamint a szenvedélybetegségek miatt a szervezetbe kerülő anyagok.

Egy átlagos, vegyes táplálkozású ember szervezetében évente több kilogrammnyi felesleges méreganyag halmozódik fel tartósított élelmiszerekből, rovarirtókkal kezelt növényekből, klórozott ivóvízből, a szennyezett levegőből, valamint vegyipari, háztartási és kozmetikai készítményekből. Ezek a méreganyagok rendkívüli mértékben megnehezítik a test működését, és jelentősen csökkentik az életminőséget.

A betegségek oka

De miért vesszük fel ezeket magunkba? Ha figyelembe vesszük az ember hármas felosztását, az anyag feletti szellem uralmát, akkor említést kell tennünk a lelki és a szellemi mérgekről is. Ezen nem anyagi mérgek alapozzák meg azt, hogy a testünket oly nagy számban özönlik el a fizikai mérgek. Tehát nagyon fontos, sőt talán a legfontosabb a testi tisztulás érdekében végzett lelki és szellemi méregtelenítés. Az előbbi alatt a stresszoldást, a lelki élet diszharmóniáinak kezelését értjük, míg a szellemi méregtelenítés leghatékonyabb eszköze a meditációs praxis.

Mint láttuk a táplálkozás a legmeghatározóbb a mérgeződési folyamatokat vizsgálva. A hiányos tápanyagellátás éppúgy egészségromboló hatású, mint a többletbevitel. A többlettáplálék kapcsán is kialakulhatnak hiánybetegségek, hiszen a savasodás folyamata hasznos nyomelemeket, ásványi anyagokat és vitaminokat von el  a szervezettől. Ilyenkor a test a felesleget a táplálékokból származó bázikus anyagokkal próbálja semlegesíteni. Ha ez nem megy ezen bázikus anyagok hiánya miatt, akkor az ásványianyag-készletek kifosztásával oldja meg a problémát, és köti meg a felesleges savakat. Ezek mint felesleges salakanyagok elraktározásra kerülnek a szervezetben (különösen a kötőszövetben), így hozva létre mérgeződést.

egeszAz egyes betegségek esetén mindhárom folyamat (hiányállapot, elsavasodás, elsalakosodás) jelen van, csak különböző mértékben. Ezért a bázisterápia mindenképpen a hiány pótlásából, a szervezet lúgosításából, valamint a salakanyagok eltávolításából, azaz a méregtelenítésből áll. Ha ezekhez nyúlunk, akkor biztosra vehetjük, hogy nem hibázunk, és a szakember által adott támogatással feltehetjük a koronát öngyógyításunk csúcsára.

(Itt ajánlanám Váradi Tibor öngyógyítás témakörében elhangzott előadásait, amelyek nagymértékben segítik önmagunk gyógyítását, a tudatos gyógyulást.) A szervezet tehát rendelkezik öngyógyító erővel, „önvédelmi” eszközökkel, amelyek ha helyesen működnek, akkor megelőzhető minden betegség.

A gócok

Ha a védelmi vonal nem látja el megfelelően a feladatát, akkor a szervezetben úgynevezett gócok alakulhatnak ki. Kialakulásukhoz az kell, hogy az emberi szervezet táptalajul szolgáljon a kórokozóknak. Ez egyrészről lelki szinten történik, ugyanis egy meghatározott stressztényező (negatív gondolat, negatív érzelem) egy meghatározott szervben szöveti stresszt okoz. Ez a szöveti stressz gyengíti az adott szerv védekező képességét, miáltal a szervezetbe jutott és/vagy ott keletkező méreganyagok (homotoxinok, nyálka, zsírmirigyek, véralvadékok stb.) könnyebben lerakódnak.

Young female is crying near window with jalousie

Ezt követően a kórokozó már megfelelő rejtekhelyet találhat magának, hogy elrejtőzzék az immunrendszer elől, s úgynevezett fertőzési gócokat alakítson ki. Tehát a fertőzési gócok parányi méretű, gömb alakú képződmények, amelyek szerves és szervetlen anyagokból álló szöveti képletek. Olyan anyagokból állnak, amelyeket a szervezet már képtelen a maga számára hasznosítani, de kiválasztani sem tudja. Ezektől a szervezet próbál gyulladás vagy sejtelhalás által megszabadulni. Ha ez nem sikerül, akkor kénytelen ezeket a kötőszövetben lerakott képleteket minél jobban elhatárolni, elzárni. Ha ezekbe a lerakatokba betelepednek az egyes betegségekből (fertőzésekből) származó mikroorganizmusok, akkor létrejön a fertőzési góc, amely nemcsak helyileg hat a szervezetre, hanem távolabbi helyeket is károsíthat. Ez különösen akkor igaz, ha az úgynevezett „alvó góc” az immunrendszer gyengülése következtében felébred Csipkerózsika-álmából. A hagyományos orvoslás ugyan foglalkozik a góckutatással, de lehetőségei korlátozottak: az immunológiai és vérvizsgálatok az alvó gócokat nem érzékelik. Ezen gócok kihatása energetikai zavarokat okoz, így azok feltérképezése is elsősorban energetikailag lehetséges. Erre hivatott a dr. Voll által kidolgozott elektroakupunktúrás diagnosztikai rendszer.

Létrejöhetnek elsődleges fertőzési gócok, főleg a kínai orvoslás által meghatározott yin szervekben (a szívben, a lépben, a tüdőben, a vesében, a májban és az agyban). Ezen szervek yang párjainál alakulnak ki a másodlagos gócok. Az elsődleges fertőzési gócok megszűntetésével oldódnak az egyéb (másodlagos szervhez) kötött panaszok is.

Az elsődleges szervek panaszai

A szívben levő fertőzésgóc kiváltásában a krónikus örömtelenség, az önzőség, a pesszimizmus, a gyűlölet és az egoizmus játszik szerepet, és a következő szervek működésére van negatív hatással: vékonybél, ütőerek, nyelv, arc stb. Ha a góc jelen van az alábbi tünetek jelenhetnek meg: szívdobogás, szívritmuszavar, nyomás a szív körül, kis megterheléskor szapora légzés, angina pectoris, szélütés, beszédhibák, túlzott izzadás, az ajkak és a körmök kékes elszíneződése, a tenyér égése, a nyelv hegyének megváltozása, korai magömlés, vérvételkor ájulásra való hajlam stb.

A  lépben levő elsődleges fertőzésgóc okai között az aggódás, a tépelődés, a helyzetekbe való beleragadás szerepelhet, és a következő szervekben okozhat problémát:  hasnyálmirigy, gyomor, nyelőcső, gége, nyombél, nyálmirigyek, hipofízis, hipotalamusz stb.

Ha a lépben és valamely hozzátartozó szervben méreganyagok halmozódnak fel, akkor a következő testi megnyilvánulások mutatkozhatnak: kövérség, ínyvérzés, túlzott soványság, szívidegesség, afták, aranyér, a végtagok bizsergése, gyakori éjszakai vizelés, a szemhéj problémái, nőgyógyászati folyás, édesség utáni vágy, száraz ajkak, a nagylábujj deformációja, nyálkahártyaproblémák, rendszertelen menstruáció, vizes nátha, a végtagok fáradtsága és gyengesége stb.

A tüdőben jelenlévő góc beképzeltség, gúny, megvetés, felsőbbrendűség-érzet, következtében alakul ki, és a következő szervekben okoz problémát: vastagbél, légcső, orr-garat, nyelőcső, mandula, orr- és melléküregek, bőr stb.

faradtA tüdő érintettsége vagy a vele összefüggő szervekben jelenlévő méreganyagok az alábbi tünetek valamelyikét idézhetik elő: orrdugulás, száraz bőr, torokgyulladás, gyakori ásítás, tüsszögés, légszomj, asztma, vállfájdalom, a könyökhajlat elváltozása, vállizom merevsége, a hang elveszítése (afónia), gyenge, erőtlen hang, túlzott izzadás, fáradtság, krónikus köhögés, ekcéma stb.

A vesében levő fertőzésgócok kialakulásának hátterében félelmek, fóbiák, határozatlanság, bizonytalanság áll, és a következő szervek problémáit okozhatják: húgyhólyag, ízületek, csontok, fogak, méh, gerincvelő, prosztata, pajzsmirigy, petefészek, haj, hajhagymák stb.

A vesékben levő gócok vagy toxikus lerakódások az alábbi tüneteket idézhetik elő: fülzúgás, ülőideg-gyulladás, gyakori éjszakai vizelés, lágyékfájdalom, nőgyógyászati folyás, derékfájdalom, az arc reggeli vizenyője, a boka megduzzadása, lábon előforduló vizenyők, gyenge, törékeny csontok, rossz fogak, kései fognövekedés, menstruációs zavarok,  lábgomba a 4. ujj és a kisujj között, korai magömlés, impotencia, terméketlenség, vetélésre való hajlam, hallászavar, esti fogcsikorgatás, izomsorvadás stb.

Ha a máj fertőzésgócokkal terhelt, akkor a harag, a düh és az agresszió jelenléte mellett a következő szervek funkciójában lép fel zavar: epe, Langerhans-szigetek (a hasnyálmirigy belső elválasztású része, amely az inzulint is termeli), faggyúmirigyek, mellékvese, körömágy, szem, hímvessző, hüvely, perifériás idegrendszer, herék.

A gócok és méreganyagok az alábbi tüneteket eredményezhetik: szemkönnyezés, látásgyengülés, farkasvakság, a nemi szervek problémája (pl. viszketése, kiütések, hímvessző fájdalma), a szem kivörösödése, indokolatlan szédülés, a kötőszövet gyulladása, sérv, hónaljprobléma stb.

Végezetül még egyszer hangsúlyoznám, hogy a lelki-szellemi méregtelenítés a tisztulás elengedhetetlen része. Ebben a folyamatban jelentős segítséget nyújtanak a különféle kúrák (böjt-, gyümölcs-, nyers- és gabonakúra stb.), a kineziológiai fémkivezetés, a kineziológia, a stresszoldó módszerek (masszázs, relaxáció, autogén tréning stb.), a fitoterápiás, a homeopátiás és a spagirikus készítmények, a virágeszenciák és a Schüssler-sók is. A böjt és a meditáció szerepe pedig felbecsülhetetlen.

varhelyi

Dr. Várhelyi Gábor

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…