Eddig két cikken keresztül mutattuk be a tej és a tejtermékek káros hatásait. A szakirodalom alapján hat csoportba osztottuk a tej és tejtermékek által okozott betegségeket. Ezek sorrendben: a tej zsírja, fehérjéi, vitamin, nyomelem és xantin oxidáz tartalma; a tejbe jutó anyagok és a tejtől származó érzékenység keltette betegségek. A mostani cikk a tej és a tejtermékek alkotóelemeitől való érzékenységről, és ezek következményeiről szól. Mielőtt belekezdenénk most is hangsúlyoznunk kell, hogy a tej eleve nem természetes tápláléka az embernek. Erről részletesen az előző számban lehet olvasni.

„A természet az állati tejet a szopós állat táplálkozására szánta, egyetlen emlős sem él tejjel elválasztás után.”

Dr. Oláh A.

 

Tejérzékenység

A tej és tejtermékek fogyasztásának leggyakoribb káros következménye a nyálkaképződés. Az elfogyasztott „ételek” közül a tej az, ami a legtöbb nyálka kiválasztására kényszeríti a szervezetet. Dr. Bahna a tejallergia vizsgálata közben megállapította, hogy a nyálkaképződés eredetű légúti betegségek megszűnnek, amennyiben a betegek elhagyják a tejet és a tejterméket az étrendjükből. Ez a sűrű, tapadós nyálka betakarja a finom nyálkahártyákat, elzárja a hörgőket, zavarja a légutakat. Köhögés, krákogás, torokköszörülés és rekedtség az eredmény. Az állandó mandulagyulladás okaként első helyen szerepel a tej és tejtermék! Folytatva a sort: szénanátha, asztma, hörghurut, meghűlés, arcüreggyulladás, orrdugulás, középfülgyulladás mind-mind a legtöbb esetben tej kiváltotta betegségek. Maga a hurutképződés csupán védekezés a szervezet részéről, így próbál szabadulni a felesleges, emésztetlen tejfehérjéktől. Sajnos a hurut nem csupán a légutakra korlátozódik. A gyomor és béltraktusban előforduló hurut is számos betegség forrása. A hurut bevonja a bélfal nyálkahártyáját, ezzel gátolva a felszívódást. A vitamin és nyomelemhiányok okai között nagyon sűrűn fordul elő a bélhurut. Hiába eszik az ember elegendő mennyiségı vitamint és nyomelemet, ha azokat – felszívódás hiányában – nem tudja hasznosítani. Ez esetben nem többet (!), hanem pont kevesebbet kéne fogyasztani (a felszívódást gátló anyagokból, mint például a tejből)!!! Nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg!

„Sok embert úsztatott a tej a koporsóba.”

Dr. Williams

Igaz a táplálkozástudósaink kijelentése, miszerint a tej számos nyomelemet és vitamint tartalmaz, de az az anyag, ami a tej, illetve tejtermék feliratú dobozokban, zacskókban található igen kevéssé, inkább semmennyire sem tud hasznosulni. Ennek fő oka a bolti termék enzimhiányos volta, a pasztörizálás, és forralás. (A pasztörizálás következményeit a következő számban mutatjuk be.)

A tejérzékenységgel kapcsolatos problémáknál kell megemlítenünk azt az alapvető tényt, miszerint a csecsemők és kisgyerekek immunrendszere még fejletlen. Mivel teljesen általános ezen életkorban a tej adása, ezért a csecsemő, illetve kisgyermek szervezetének nem elég a tej által kiváltott fertőzéssel megküzdenie (például fertőző bélgyulladás esetén), még a tej ellen is védekeznie kell. Egy gyerekkori betegségekkel foglalkozó szaklapban (Archives of Diseasein Childhood) azt olvashatjuk, hogy a tej alapvető fehérjéje, a kazein, különösen alkalmas arra, hogy fertőző bélgyulladásban szenvedő fiatal csecsemők vékonybél kezdeti szakaszának nyálkahártyáját megbetegítse. A tanulmány kifejti, amint az étrendjükből eltávolítják a tejet, illetve minden olyan ételt, mely tejfehérjét (kazein) vagy tejcukrot (laktóz) tartalmaz, a csecsemők bélnyálkahártyája meggyógyul.

„A tej az általános oka a székrekedésnek vagy a változó székrekedés-hasmenésnek. Ahhoz, hogy megszabaduljunk a székrekedéstől, az étrendből a tejet ki kell vonni, és gyümölcsöket, főzelékeket, magvakat kell adni.”

Dr. A. M. Thrash

Sok szülő kísértésbe jöhet, hogy kis mennyiségű tej nem lehet oka a székrekedésnek. Fontos tudatosítani mindenkiben – figyelmeztet minket Dr. E. White –, hogy a tej bármekkora mennyiségı újbóli fogyasztása a székrekedés visszatérését eredményezi. Oda kell figyelni a „rejtett” tejfogyasztásra is. Számtalan bolti élelmiszer tartalmaz tejport, tejfehérjét, tejcukrot. Sokszor ez nincs is feltüntetve a címkén, csupán annyi szerepel ott, hogy „E” és egy szám!

Bár a tejbe jutó anyagok okozta betegségeket az előző számban, az ötödik pontnál tárgyaltuk, ide kívánkozik egy hasmenéssel összefüggő jelenség. A járványos hasmenés tejtermékekkel átvihető. Ha a tejgazdaságok borjai ebben a betegségben szenvednek, nem ritka, hogy a környék csecsemői is egyidejűleg hasmenést kapnak. Ez jelzi számunkra, hogy ugyanarról a vírusról van szó. A csecsemőkori hasmenés életveszélyes állapotba viheti a babát. Tizenöt-húsz vizes széklet ürítése után néhány órán belül a csecsemő életveszélyesen vízhiányossá válik!

 

Laktóz érzékenység

„Az orvosoknak és a táplálkozástudósoknak oda kellene figyelniük arra, miközben boldogboldogtalannak ajánlják a tejet és a tejtermékeket, hogy az emberek 1520%a tejallergiás és a 7080%a laktózintoleranciás.”

Dr. A. Gaby

A tejben lévő anyagok közül a leggyakrabban a tejcukorra (laktóz) és a tejfehérjére (kazein) érzékenyek az emberek. Ahogy már az előző cikkekben kifejtettük, a tej nem természetes tápláléka egy felnőtt embernek. Az elválasztás után a normális laktáz (laktózbontó enzim) aktivitása csökken. A laktáz enzim további termelése csupán keveseknél folytatódik. Egyes becslések az emberiség 2%-áról állítják, hogy nem „szenved” laktáz-hiányban.

A Gyerekgyógyászat című szaklapban azt olvashatjuk, hogy a világ népességének 80%-a nem termel elég laktázt, ennek következtében nem tudja megemészteni a bármilyen formában feldolgozott tejtermékben lévő laktózt.

A belekben a laktóz fermentálódik, gázt, alkoholt, izgató hatású tejsavat és ecetsavat produkál. A gáz puffadást eredményez, az alkoholképződés pedig májkárosodáshoz vezet.

Ezeket a „betegeket” gyakran tévesen diagnosztizálják. A tünetek általában közösek: ideges vagy fekélyes bélgyulladás, görcsök, irritatív ideges bélszindróma, krónikus puffadás, gyomorsavtúltengés, hasmenés, hányás és hasi fájdalom. Bizonyítottan laktóz intoleranciával rendelkező csecsemő hasfájdalmai enyhülnek, illetve teljesen megszınnek, ha étrendjéből megvonjuk a tejet és tejterméket.

A laktázhiány miatt, a tökéletlen emésztés következtében felhalmozódik a galaktóz a szervezetben. Ez sok esetben katarakta (szürkehályog) kialakulásához vezet. A gyakori hányinger és a folyamatos hőemelkedés legtöbbször laktózérzékenységre vezethető vissza.

Érdekes felfedezést tehetünk egy kulturális kitekintéssel. Kína legtöbb részén a tejivás és tojásevés szokása olyan érzést kelt az emberekben, mint egy európai emberben a vérivás szokása. Sok kínainak okoz hasi problémákat bármilyen mennyiségű tej, illetve tejtermék elfogyasztása. A laktózintolerancia tejjel szembeni ellenszenvet kelt, hasznos élettani mechanizmus megjelenése ez a kulturális viselkedésben.

„Egy olyan élelmiszer, mely gyakran eredményez allergiás reakciókat, amelynek megemésztése a népesség nagy részének komoly gondot okoz, nem ideális táplálék.”

Dr. A. Gaby

 

Tejallergia

„Az allergia kialakulása csecsemőkorban kezdődik, ha meg akarjuk előzni, az újszülöttnek anyatejet adjunk.”

Dr. D. Money

Az allergia az immunrendszer káros irányú megváltozásával jár együtt. Dr. D. Money megfigyelései is igazolták, hogy az újszülött immunrendszere sérül, ha állati eredetű fehérjét kap. A tej állandóan károsítja a gyomorbélrendszert, és egy cöliaka nevű betegség kialakulásához vezet. Ez utóbbi nagyon fájdalmas hasi panaszokkal jár, és az esetek körülbelül harmadában ételallergiával társul.

Ha egy külső forrásból származó antigén (idegen anyag) találkozik az egyén által termelt antitesttel, akkor összekapcsolódnak, komplexet képeznek. Ha egy csecsemőt tejjel táplálnak, sokkal több antigén/antitest komplexe lesz, mint az anyatejjel táplált csecsemőknek. A Nature című tekintélyes szakfolyóirat közlése szerint kimutatták, hogy az anyatejjel táplált csecsemőknek nincsenek keringő antigén/antitest komplexei, míg a mesterséges, tejes táplálékot fogyasztó csecsemőknél ez általános. Ezek a komplexek képesek különböző szövetek károsítására (veseszövet, véredények, ízületek) és megzavarhatják a sejtes védekezőképességet. Ezek a károsodások hajlamossá teszik a gyereket a későbbiekben degeneratív betegségekre (artitis, arterosclerosis, nephritis).

A tejallergia nem korlátozódik a csecsemő és gyerekkorra. Az ételallergia legáltalánosabb típusa napjainkban a tejallergia. Felnőtteknél a következő betegségek vezethetőek vissza tejallergiára: orr vérbősége, szénaláz, asztma, középfülpanaszok, gyakori fejfájás, szédülés, fáradékonyság, gyomorégés, vérhányás, bélgyulladás, vérvizelés, arcvizenyő, bőrviszketés, ekcéma, felső légúti betegségek. Ilyen betegségek esetén fontos teendő a tej és tejtermékek teljes kizárása az étrendből!

tej 2
szilizsuzsanna

Nagyné Szili Zsuzsanna

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…