A Nap csodás gyógyító hatása csak a helyes napfürdőzés során érvényesül – a „jóból is megárt a sok” mondás erre szintén érvényes. A napfürdő célja nem a barna bőr, hanem a Nap erejének felvétele. Így a legjobb védekezés a napszúrás és a leégés ellen a napfürdőzés szabályainak betartása.

Hogyan napfürdőzzünk?
A túlzott napozás kerülendő, mert ennek során rákkeltő anyagokká alakulnak a bőr alatti rétegekben felhalmozódott méreganyagok. Nagyon sok bőrrák és mirigyrák vezethető vissza a helytelen táplálkozással egybekötött mértéktelen napozásra.
Tavasztól őszig a déli órákat kerüljük. Ilyenkor legjobb reggel és késő délután tartózkodni a napon (10 előtt és 16 óra után).
A napfürdőzések előtt és után feltétlen mossuk le testünket, vagy vizes durva frottírtörülközővel dörzsöljük át. Az alapos dörzsölés vérbőséget okoz, így a méreganyagok könnyebben tudnak az izzadással távozni.
Ezután kenjük be magunkat vékonyan hidegen sajtolt mandulaolajjal (vagy bármilyen hidegen sajtolt olajjal). Az olaj növeli a bőr fényáteresztő képességét, így a mélyebb szövetek is részesülnek a Nap csodás hatásából. Az állati zsiradékból előállított kenőcsök, szintetikus anyagok megrekesztik a fényt a bőr felületénél. Minél magasabb fényvédő faktorral rendelkezik egy naptej, annál jobban megakadályozza a napsugarak bőrbe és bőr alá jutását, ezért a felszíni rétegeket fogja sokkal erősebben érni a Nap ereje – igaz, a leégés „veszélye” nélkül. A következmény: a bőrrák kockázatának növekedése. A szervezet nem véletlenül jelzi leégéssel, ha túl sok a Napból! A napfürdő utáni bőrtisztítást is olajozással zárjuk.
Napozás során folyamatosan mozogjunk, változtassunk testhelyzetet, hogy minden testfelületet egyaránt érjen a levegő és a napfény.
A napfürdő öt perctől két óráig tarthat. Hosszabb napozás esetén félóránként mossuk le testünket.
Napozás előtt és után ne fogyasszunk nehéz ételeket. Teli hassal nem javasolt a napfürdő, várjuk meg, míg az ételek legalább a gyomorból kiürülnek (minimum két óra). A napon egyáltalán ne együnk és ne aludjunk.
Amikor nem napfürdőzünk, akkor a napon tartózkodáskor viseljünk világos színű, hosszú ujjú és szárú, laza öltözetet, a fejünket pedig fedjük le.

A napszúrás kezelése

Ha mégis helytelenül napoztunk vagy más okokból a kelleténél többet tartózkodtunk a napon és napszúrást kaptunk – amit étvágytalanság, enyhe láz, idegesség és álmatlanság, súlyosabb esetben bőrfelégés és fejfájás jelez –, akkor legfontosabb a hűtés és a folyadékpótlás. A napszúrás a hőszabályozás egy részének kiesésekor következik be. Emiatt a hőmérséklet megemelkedik, és nincs kellő mennyiségű izzadás. Ilyenkor hideg vizes fürdőre van szükség. Igyunk minél több vizet – a citromos víz még jobb. A tarkóra tegyünk agyagpakolást és végezzünk méregtelenítő légzőgyakorlatokat. A napszúrást elősegíti a vízhiányos állapot is. Melegben mindig oda kell figyelni arra, hogy sok folyadékot fogyasszunk, főként vizet, akár napi 2-3 litert. A napszúráskor böjt, illetve utána pár napig növényi étrend javasolt.

A leégés kezelése

A leégés a bőr gyulladása, melynek fizikai oka a tartós UV sugárzás. A leégett testfelületre helyezzünk agyagpakolást, túrópakolást vagy Aloe Vera gélt. Jót tesz a hideg vizes ruha, az uborka leve és a borsmentafőzetből készült borogatás is. A kialakult hólyagokat nem szabad kiszúrni. A zabkásás, vagy kamilla- ill. levendulaolajos fürdő szintén gyógyító hatású. Az E- és a C-vitamin pótlása ajánlott. A körömvirág kenőcs segíti a bőr regenerálódását, ami azért fontos, mert a leégés öregíti a bőrt.

Lelki háttér

A napszúráskor a fej, vagyis a kormányzás helye érintett. Ilyenkor a beteg elmenekül a tudatos felelősség alól. A nap tüzét inkább lelkesedéssé alakítsa át, tartson pihenőket, nem kell mindig az agynak lázasan dolgozni. A leégéskor a Nap (szeretet, törődés) utáni vágy mutatkozik meg. A Nap helyett „forró” kapcsolatokból szerezzük be a gyengéd érintést, amire szükségünk van. A látszólagos szépség érdekében veszélynek tesszük ki magunkat. Az egészséges kisugárzást inkább úgy szerezzük meg, hogy Nap princípiumát beengedjük az életünkbe!

A cikket Váradi Tibor előadásai és könyvei alapján állítottuk össze.

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…