A frontérzékenység mára népbetegséggé vált, a civilizációs életmód és étrend következtében pedig folyamatosan egyre több embert érint. Ha a nemek szerinti megoszlást vizsgáljuk, kiderül, hogy a nők általában érzékenyebbek a frontokra, mint a férfiak, az életkor tekintetében pedig megállapíthatjuk, hogy az 50 év körülieknél jelentkeznek leggyakrabban a tünetek. A frontérzékenység Európában, azon belül is főleg a német nyelvterületen élők körében különösen gyakori.

A legkorábbi feljegyzések a Kr. e. 5. századból származnak: a görög filozófus, Anaximenész nevéhez fűződnek az első biometeorológiai leírások. A legelső átfogó munka ugyanakkor Hippokratészhez köthető, ő foglalta össze elsőként azokat az egészségügyi problémákat, melyek összefüggésbe hozhatók az időjárással. Később ezt a művet egészítette ki Galenosz, majd a középkorban újabb időjárással kapcsolatos írások láttak napvilágot, például Paracelsus tollából.

frontA frontérzékenység a vegetatív idegrendszer zavarára vezethető vissza, semmi esetre sem lehet tehát normális és egészséges jelenségnek tekinteni. Általában a szervezet leggyengébb pontján lép fel betegség, ott jelentkezik panasz, ahol a legkevésbé működik jól a szervezet.

A különböző időjárási jelenségek más-más panaszokat okoznak. Problémát válthat ki a meleg front, a hideg front, a meleg szél, a szmog, a szélsőséges hőmérsékletingadozás stb. Ugyan nem tartozik szorosan az időjárási változások közé, mégis hatással van ránk a napfolttevékenység, ami csupán 11-­12 évente tetőzik.  Elsősorban a vese­ és májpanaszok, valamint a szív­ és idegrendszeri betegségek tünetei súlyosbodnak ilyenkor. A kimuta­tások szerint napfoltmaximumok idején az emberek nyugtalanabbak, agresszívabbak lesznek.

A biometeorológia egyik legfontosabb megfigyelése arra vonatkozik, hogy milyen hatást gyakorolnak az évszakok az emberi szervezetre. A következőkben azokat a szezonális panaszokat és betegségeket vesszük sorra, amelyek egy-­egy évszakhoz köthetők, illetve egy adott évszakban gyakoribbak.

allergiaTavaszMigrén, álmatlanság, mandulagyulladás, tüdőgyulladás, ízületi panaszok és bőrproblémák léphetnek fel ilyenkor.

NyárVesegörcs, epegörcs, szénanátha és egyéb allergiás panaszok, bőrbetegségek, infarktus, hasmenés és bélhurut alakulhat ki.

ŐszMegfázás, nátha, asztmás rohamok, légzéssel kapcsolatos egyéb problémák, májbetegségek (májgyulladás, sárgaság), valamint bizonyos érrendszeri panaszok (embólia és trombózis) jelentkezhet.

Tél – Különböző gyulladások, bronchitis, magas vérnyomás, cukorbetegség, székrekedés, hályogos panaszok jellemzőek ebben az évszakban – főleg zöldhályog, hiszen az a külső időjárási viszonyokra intenzíven reagáló szemnyomással függ össze.

A frontérzékenységgel, frontbetegséggel kapcsolatos legnagyobb nehézség talán az, hogy a panaszok jelentkezésekor eszünkbe sem jut, hogy a tüneteket az időjárás változásai okozzák.

Étrend és ortomolekuláris medicina

dagiA túlsúlyos emberek között több a frontérzékeny, ezért az első lépés az optimális testsúly elérése kell, hogy legyen. Fontos, hogy lehetőleg teljes értékű ételeket fogyasszunk, nyomelem- és vitaminhiány esetén ugyanis a szervezet érzékenyebben reagál a frontokra. Ha valaki a melegfrontokra érzékeny, akkor elsősorban A­, B2­, C­ és K­ vitamint kell pótolnia, a nyomelemek közül pedig káliumra és foszforra van szüksége. Fontos emellett a természetes nyugtatószerek, a gyógyteák fogyasztása (citromfű, macska­ gyökér, komló), valamint a szervezet lúgosítása. Kitűnő védettséget nyújthat a melegfront­érzékenység ellen például a szódabikarbóna kúra vagy a sok nyers zöldségféle fogyasztása.

Ha valaki a hidegfrontra érzékeny, a vitaminok közül a B1­, a D­ és az E ­vitamin, a nyomelemek közül pedig a jód, a kalcium és a magnézium bevitelére kell különösen odafigyelnie, illetve érdemes több savas vegyhatású ételt, elsősorban friss idénygyümölcsöt fogyasztania. Ezen kívül fontosak a természetes aktivizáló módszerek például a hideg vizes ledörzsölés vagy mentolos jellegű gyógyteák (borsmenta, fodormenta) fogyasztása.

cigikaveMivel az alkoholisták, dohányosok és a más szenvedélybetegséggel küzdők többsége frontérzékeny, nagyon fontos, hogy megváljunk ezektől a pótszerektől. Táplálékaink közül elsősorban a tein­, koffein­ és teobromintartalmú ételeket kell kiküszöbölnünk az étrendünkből, ha szeretnénk leküzdeni a frontérzékenységet. Teint tartalmaz a fekete tea, koffeint a kávé és a szénsavas üdítőitalok, teobromint pedig a csokoládé és a kakaó.

A frontérzékenyeknek hét alapvető táplálkozási szabályt kellene betartaniuk:

1.  lassú, nyugodt étkezés, alapos rágással;

2. vegyszermentes, lehetőleg biogazdálkodásból származó ételek előnyben részesítése az E­-számoktól hemzsegő készételek helyett;

3. teljes értékű ételek fogyasztása a finomított, agyonmanipulált élelmiszerek helyett;

4.  az étrend felét természetes, friss, nyers, élő állapotban fogyasztott ételek (gyümölcsök és zöldségek) tegyék ki;

5. a fehérjemérgezés megszüntetése, a magas fehérjetartalmú ételek (húsfélék, tojás, sajt, túró, szója, gomba stb.) kerülése;

6.  a finomított fehér cukor, illetve az ezzel készült ételek és italok (cukros üdítők, lekvárok, sütemények) kerülése;

7.  állati zsír helyett növényi olajok használata.

Légzőgyakorlatok, testi és lelki edzés

legzes e1501587414151A frontérzékenység leküzdésében kitüntetett szerepe van a légzésnek, a légzőgyakorlatoknak, melyek közül a legfontosabbak: a légzőgyakorlatnak számító sóhajtás és ásítás, a váltott orrlyukú, vagy más néven polarizált légzés (amely kiegyensúlyozza az emberben a pozitív és a negatív energiá­kat, a jin és jang erőket), valamint a négyütemű légzés (ami azt jelenti, hogy a kilégzés és a belégzés után is beiktatunk egy­-egy légzésszünetet).

További, a frontérzékenyeknek orvosok által is javasolt légzőgyakorlat a gyertyafújás: 1­1,5 méterre helyezzünk magunk elé egy égő gyertyát, és  egymás után 10-15 alkalommal próbáljuk elfújni. Rutinosak növelhetik a távolságot, vagy több gyertyát is egymás mellé állíthatnak.

A hidegre való érzékenység ellen is edzhetjük magunkat. A hideg lábat és a feji vérbőséget okozó öltözködés elősegíti a frontérzékenység kialakulását. A hideg, fázékony láb edzésére ajánlott a víztaposás és a hóban járás (erről bővebben a következő részben lesz szó). Étkezések előtt érdemes felmelegíteni a lábat, és lefekvés előtt is jót tesz a forró lábfürdő. A fej ugyanakkor amikor csak lehet, maradjon fedetlen, még hidegben is. A mesterséges klíma gyengíti a szervezetet, és hajlamossá tesz a frontérzékenységre. Nagyon fontos lenne tehát, hogy fokozatosan hozzászoktassuk szervezetünket a friss, hűs levegőhöz, a hőmérséklet változáshoz, a lehűléshez – gyakori szellőztetéssel, a szoba hőmérsékletének csökkentésével, nyitott ablaknál alvással, szaunázás utáni hideg zuhannyal. Frontérzékenység szempontjából az optimális szobahőmérséklet 16-­19 °C között lenne, még akkor is, ha a frontérzékenyek általában 20-­22 °C­-nál melegebb szobában érzik jól magukat. A nedves falú, dohos helyiség megbetegít, a fűtött helyiséget viszont párásítani kell. A levegő páratartalma optimális esetben 40-­60 % között mozog.

A cikket Váradi Tibor előadásai és könyvei alapján állítottuk össze.

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…