Az Életkrízisek – a krízis szakaszai c. cikk folytatása.

  1. Kísérletezés

Ezután a személyiséget újra kell teremteni, át kell alakítani. Hosszú és sokoldalú feladatról van szó, amelyben benne foglaltatik az akadályok elhárítása és a magasabb energiák működtetése. Rendkívül eseménydús és hasznos ez az időszak, tele van a fény és a sötétség, az öröm és a szenvedés váltakozásával. Átmeneti állapotról van szó, mert a régi anélkül szűnik meg, hogy már szilárdan kialakulna helyette az új.

Ebben az átmeneti helyzetben kell aztán mégis tovább élnünk a hétköznapjainkat. Hasonlít ez az állapot arra a mérnökre, akinek úgy kell teljesen átalakítania a vasútállomást, hogy közben nem zavarhatja a forgalmat.

kotelElindul hát a kísérletezgetés az új dolgokkal. A legnagyobb segítséget ekkor az jelenti, ha a környezetünkben lévő emberek megértőek és elfogadóak velünk szemben. A krízisben lévő ember számára ez nagyon fontos stádium: „Mit akarok? Hogyan? Mit tudok ebből megtanulni?” – ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel bennünk napi szinten. Megszülethet egy „igen” valamire, és ez lesz az új utunk iránya. Saját magunk identitásával nem kívül, hanem belül, magunkban fogunk találkozni. Régen máshol kerestük a nyugalmat, most a belsőnkké tudjuk tenni.

  1. Döntéshozatal

Eldönthetjük, hogy a mag növekedésében hiszünk. Nem érdemes hallgatni a gyors megoldást hajszoló gondolatokra. Ne lépjünk túl hamar a tettek mezejére! Értsük meg, helyezzük a tudatunkba, hogy kísérletezünk, és majd mindennek eljön az ideje.

  1. Integráció

Semmiképpen se zárjuk el magunkat a többi embertől! Igaz, hogy egyedül kell megvívnunk a saját harcunkat, de fontos éreznünk, hogy a barátaink, ismerőseink, családunk mellettünk van, ha kell. Egyensúlyi helyzetet kell találnunk a baráti segítségkérés és a befelé fordulás között. A magány csak megfelelő mértékben legyen jelen az életünkben. Ha valamelyik állapotunkban túl sokáig maradunk, akkor nem tudjuk a krízist helyesen megélni.

Ha a barátodat krízisben látod

baratÉrzékenynek kell lennünk arra, hogy mire van szüksége épp krízisben lévő embertársunknak. Azzal nem segítünk, ha megmondjuk neki, hogy krízisben van, és szedje már össze magát végre, hanem elsősorban kísérni, támogatni kell őt a saját folyamatában – amiről jó, ha barátként tudjuk, hogy mennyire kényelmetlen neki.

A problémáját könnyen felismerhetjük, hiszen az illető élete kész csatatér. Mint láttuk, a krízis természetes velejárója a magány, a szorongás, a bizonytalanság és a harag, ezek bármelyike jelen lehet, akár egymást váltogatva is. Határozatlanságából adódóan ismerősünk zavarodott, gyenge, cselekvésképtelen balek benyomását keltheti, aki folyton azt kérdezgeti: „Most mit tegyek?”

Az illető motivációja a világ dolgai iránt takaréklángon ég. Előfordul, hogy leállnak a gondolkodási folyamatai, sokszor az értelmes gondolkodás is nehézzé válik számára, figyelmével a kellemes dolgokat nem ragadja meg, a kellemetleneket viszont nem utasítja el.

A visszacsúszás nagy veszély

Elég gyakori, hogy vissza-visszacsúszunk ezeken a pontokon, hiszen a krízisben a magány, a harag és a bizonytalanság életleckéjét éljük. A magány tönkreteszi az életkedvünket, elbágyasztja erőnket, ezáltal elveszítjük a belső egyensúlyt, eddigi jövőképünk szertefoszlik. Azt éljük meg, hogy nincs tovább értelme az életnek. Szociális kapcsolataink megritkulnak. Sok embernek valóban itt ér véget az élete.

Ilyenkor az intuíció sugallata is hallhatatlan. Ezért másokat kezdünk el figyelni, és sokszor függésbe kerülünk – megtagadjuk önmagunkat, s egy hatalmas ellentmondás kellős közepén találjuk magunkat. Hatalmába keríthet minket a félelem, a szorongás és a magány, olyannyira, hogy megfeledkezünk magunkról. Miután a világ alapvetően tele van nyugtalansággal, bizonytalansággal és egyedülléttel, ezért manapság még mélyebben éljük meg kríziseinket.

Mit tehetünk a krízisben?

krizis 2A harag fázisában blokkjaink és akadályaink elhárítása abból áll, hogy hagyjuk azokat felszínre törni és éber módon szemléljük őket. Arra használjuk a lehetőséget, hogy közvetlenül tanuljunk magáról a haragról, a félelemről, megtanuljuk, hogyan viszonyuljunk hozzájuk anélkül, hogy azonosulnánk velük, hogy ellenállnánk nekik, vagy hogy a csapdájukba esnénk. Lehetséges, hogy ötven-száz alkalommal is meg kell figyelnünk ezeket az érzéseket, mire ismerőssé válnak. De ha képesek vagyunk nyugodtak maradni és a felbukkanó félelmet nevén nevezni, ha hagyjuk, hogy a figyelem a test remegésére, hidegségére, reszketésére, a lélegzet elakadására, a felmerülő képekre irányuljon, miközben benne maradunk, egy napon majd azt mondjuk: „Félelem, harag, én ismerlek titeket, nagyon ismerősek vagytok!” Rossz érzéseinkhez fűződő viszonyunk teljesen megváltozik: már személytelen, időnként megjelenő, majd eltűnő állapotként fogunk rájuk tekinteni, és szabadabbá, bölcsebbé válunk a velük való kapcsolatban.

Amikor kellő gyakorlatot szereztünk az akadályok szemlélésében, rájövünk, hogy semmilyen érzelmi állapot nem tart tovább 15-30 másodpercnél, mert máris egy másik váltja fel: a haragunk már nem is harag, hanem sértettség, a sértettség önsajnálatba fordul, az önsajnálat depresszióvá alakul, az gondolkodássá lesz, az pedig visszaváltozik haraggá. Mindez arra tanít bennünket, hogy minden mozgásban, állandó változásban van, és nincs szükség az átmeneti állapotokkal való azonosulásra.

Az akadályoknak léteznek ellenszerei is. A vágyé az elmélkedés a halálról, a mulandóságról. A haragé a szeretetteljes kedvesség. A tompultságra gyógyír lehet a testtartás megváltoztatása által felébresztett éteri erő, a képzelőerő és az inspiráció. A kétség ellenszere a bölcs emberekkel való beszélgetés. (Ezt önmagunkban is felismerhetjük, ha mások fordulnak hozzánk.)

pszichoHa viszont nem rendelkezünk kellő ismerettel e téren, és nem tudjuk, hogyan hárítsuk el ezen érzelmi blokkokat, annyira nyomasztónak és nehéznek tűnhetnek, hogy megeshet, fel akarjuk adni a küzdelmet. Ne tegyük – mindig van kiút!

Teendők

  1. A krízis elején eluralkodik rajtunk a harag és a félelem, amit hiába próbálunk elengedni. De az elengedés itt nem is célravezető, mert úgy tűnhet, meg akarunk szabadulni tőle. Ez azonban nem célravezető és többnyire nem is sikerül, így egyre mérgesebbek leszünk. Tehát jobb, ha csak „hagyjuk, hogy legyen”, engedjük hatni, éljük meg!
  2. A harag szublimálása történhet kifelé vagy befelé. Kifelé dolgozhatunk vele például úgy, hogy felapríthatjuk a tűzifát. A belső átalakítás nehezebb, ez esetben energiáinkat egyik területről a másikra kell átmozgatnunk.
  3. Átmeneti karanténba helyezéssel a haragot tudatosságunkon kívül helyezhetjük, amíg elvégezzük teendőinket, utána vissza kell menni a problémához!
  4. Képzeletünkben megtehetjük, amit előhív belőlünk a harag, annak minden következményével együtt; lássuk magunk előtt, mi történik, hová jutunk, ha engedelmeskedünk.
  5. Éber, tudatos életvezetéssel minden egyes cselekedetünket alaposan megfigyelhetjük, csak irányítsuk testünkre a figyelmünket. A kulcs itt a földelés; ezt sétával, fizikai munkával, gyakorlatokkal hatékonyabbá tehetjük. Figyelmünket irányítsuk a hasunk tájékára, hogy ne a fejünkben, a szemekben vagy az orrban összpontosuljanak a kellemetlen érzések!

Életünket újra összhangba kell hoznunk a világgal.

A gödröt, amibe úgy érezzük, beleestünk, mi kezdtük ásni magunk alatt, egyre mélyebbre és mélyebbre. Fel kell hát tennünk a kérdést önmagunknak, akár most, ebben a pillanatban: „Hol vagyok, milyen mélyen, és mennyi ideje vagyok lent (bent) a magam által kikapar gödörben? Ki akarok-e jönni belőle?”

Amennyiben felismertük, hogy krízisben vagyunk, örüljünk, hisz ez a felemelkedésünk kulcsa! Legyünk jelen – ehhez összpontosításra és koncentrált figyelemre van szükség. Mint ahogy a régi Las Vegas-i mondás tartja: „Ahhoz, hogy nyerj, itt kell lenned!”

A krízisbe ragadás óriás veszélye miatt hasznos, ha még a krízis beállta előtt szembesülünk önmagunkkal – lelki, önismereti munka által –, mert a már bekövetkezett krízisfolyamat alatt önmagunk értékelése gyenge lábakon áll.

Tudnunk kell, hogy az emberi élet krízisek sorozatából áll – ezt meg kell szokni, és fel kell rá készülni. Ha ezt nem vesszük tudomásul, és elfordulunk a zárt nyugtalanságba, elveszítjük önmagunkat, olyanokká válunk, mint a sors feldobott, üres játékszere.

Szuhanyik Csilla

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…