A legnagyobb halálozási arányt a csontrákok közül a multiplex mielóma elnevezésű rákbetegség esetén figyelték meg. Ez általában 50 éves kor fölött alakul ki; megtámadja a csontszövetet és a vér plazmasejtjeit is. A másik gyakori csontrák, az oszteogén szarkóma (osteosarcoma) viszont gyerekeknél, fiataloknál figyelhető meg. A csontoknál és a porcoknál jelenik meg először, majd átterjed általában az egész csontvelőre, az izmokra, a májra, és végül szétszóródik a szervezetben.

Az étrendi faktorok, amik a megfigyelés szerint elősegítik a csont rákos betegségeit: a hús, a zsír, a tojás, a fehér cukor és a fehér liszt fogyasztása. Ezeken kívül még a radioaktív anyagok érdemelnek külön említést, például a stroncium 90, ami szintén az étellel (pl. tejjel) kerül be az ember szervezetébe, majd ott a kalcium, illetve egyéb ásványi anyagok helyébe épül be a csontszövetbe, ahol rákos folyamatokat indít be.

A csontrák természetgyógyászati kezelésének néhány alapeleme:

  1. Nagyon fontos az állati fehérjementes, lehetőleg nyers étrend,
  2. a rendszeres böjtök, tisztítókúrák,
  3. a gyógynövények (pl. fagyöngy, körömvirág, vérehulló fecskefű),
  4. légzőgyakorlatok,
  5. vitamin- és nyomelembevitel (pl. A-, B-, C-vitamin, cink, magnézium, szelén),
  6. fizioterápia (pl. iszappakolás, túró-borogatás, ledörzsölés gyömbérből készült teával),
  7. lelki terápia (stresszoldás, relaxáció, pozitív megerősítések, Bach-virágterápia, Simonton-tréning, kineziológia stb.).

Nagyon fontos, hogy csontrákos betegek kerüljék a nyirkos, nedves helyeket, és a házban, illetve a szobában, ahol a legtöbbet tartózkodnak, sok friss zöld növény legyen.

Mivel a csont alapvetően a szilárdságot és tartást biztosítja az embernek, lelki szempontból a belső tartással és szilárdsággal, az állhatatossággal és a kitartással függ össze. Segítő kérdések: „Mennyire van tartásom?”, illetve „Hogyan viszonyulok a külső normákhoz, törvényekhez?”.

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…