A szülő és a gyermek kapcsolata
A családállítások azt mutatják, hogy a rend akkor van tiszteletben tartva, ha a szülő ad és a gyermek elfogad. A gyermek soha sem képes annyit visszaadni, amennyit a szülő neki adott. Hiszen a legfontosabbat: az életét köszönheti neki. A gyermek így mindig alá-fölérendelt viszonyban marad a szülővel szemben, és ez így van jól. A gyermek ezt az ajándékot a saját gyermekeinek adja tovább. A gyermeknek nincs joga beleszólni a szülő dolgaiba. Ha mégis ezt teszi, vét a rend ellen, és lemond a saját életéről.
A megoldás útján
A családlélekben hordozott mintákat meg lehet szakítani. Ehhez az újra való nyitottságra és sok bátorságra van szükség. Hátra kell lépni, hogy meglássuk az ismétlődést, és felismerjük, hogyan illeszkedik bele a teljes családi rendszerbe. Ha kapcsolatba lépünk a lélekkel, akkor a megoldás felbukkan annak mélységeiből.
A mélyben meghúzódó dinamikák és minták felismerése még nem hoz feloldást. A lényeg az elfogadásban rejlik. Elfogadni, hogy elődeinkkel az történt, ami történt. Amikor összhangba kerülünk a sorssal, akkor ez az összhang gyógyító erővel bír. Így a terapeutának nem az a dolga, hogy meggyógyítson valakit, hanem hogy együtt haladjon a lélek mozgásával.
Mindegy, hogy milyen tragikus és nehéz életesemények állnak egy-egy jelenlegi probléma hátterében, amíg a vád és a hibáztatás jellemző a hozzáállásunkra, nem lesz megoldás. A szenvedés megmarad, és nem tudunk továbblépni. Ha nem tudjuk elfogadni azt, ami történt, elszigetelődünk tőle. Ez pontosan az, mint amikor a lelkünk egy részét megpróbáljuk kitaszítani önmagunkból. Soha nem fog sikerülni. Az ilyenre szoktuk azt mondani, hogy kísért a múlt. Az elfogadás megkönnyebbülést és fellélegzést hoz. Az elfogadás révén helyet kap a gyász és a búcsú. Az elfogadásban segít, ha meglátjuk, hogy mindaz, ami történt, egy nagyobb egész része, és helye van.
A családfelállítás menete
Létezik egyéni és csoportos családfelállítás. A családfelállítás elején a kliens néhány szóban elmeséli, hogy mi a problémája. A terapeuta kikérdezi az illetőt a családjáról és a családjában lévő nehéz sorsokról. Ez a beszélgetés történhet a csoport előtt vagy külön is. A terapeuta összhangba kerül a mezővel és meghatározza, mely családtagokat kell felállítani. Előfordulhat az is, hogy „lelki minőségek” felállítására van szükség (egészség, haza, félelem, belső gyermek). Vagy a terapeuta, vagy a kliens kiválasztja a csoport tagjai közül, hogy ki kit képviseljen. A képviselők felállnak a térben, és a lélek működésbe lép a mezőn keresztül. A képviselők érzései, mozdulatai segítenek feltárni az illető családlelkében meghúzódó mintákat. A képviselők pontosan ugyanazt érzik, mint az igazi családtagok, anélkül, hogy ismernék őket. A családfelállítás során a legtöbb esetben a kliens is belép a családfelállításba. Az egyéni állításnál a szereplőket papírlapok jelképezik, és a kliens saját maga lép bele a szerepekbe. A folyamatot a terapeuta olyan irányban támogatja, amely által egy olyan helyzet alakul, ahol minden családtag a maga helyén áll, és jól érzi magát. A családfelállítás során gyakran elvégeznek egy szertartást, mint például a mély meghajlás, vagy a páciens a terapeuta kérésére bizonyos mondatokat mond ki, ami megerősíti vagy elmélyíti az oldást. Előfordulhat olyan állítás, amelyet Hellinger a lélek rezdüléseinek nevez. Ilyen esetben a terapeuta hosszú időn át visszafogja magát, és rábízza a lélekre a folyamatokat. Amikor a megoldás megszületik, azt minden résztvevő érzi.
A kineziológia és a családfelállítás
Dr. Arnold Polivka és Eva Polivka egyesítették a Hellinger-féle családfelállítás módszerét a „Három az egyben” kineziológiai ág technikáival. A kineziológiai izomteszt a tudatalattit méri, így alkalmas olyan információk megszerzésére, melyek támogatják a családfelállítás menetét. A kineziológiai izomteszt többek között lehetővé teszi, hogy engedélyt kérjünk az állításra, bepontosítsuk a célt és a problémához kapcsolódó érzelmeket. A kineziológiai stresszoldó technikák kiválóan alkalmazhatóak családfelállítás során. Az oldást néha egy-egy ilyen egyszerű gyakorlat hozza meg. A családfelállítás végén teszteljük, hogy szükség van-e megerősítő gyakorlatokra és ha igen, akkor melyekre, valamint arra, hogy ha szükséges, akkor milyen módon kell folytatni a problémával való foglalkozást.
A szerepben való ragadás a családfelállítás veszélye lehet, ezért érdemes azokat a technikákat alkalmazni, amelyekkel ez elkerülhető. Előfordulhat ugyanis, hogy valaki a saját problémájára kapott egyfajta megoldást, de a csoporttagok valamelyikének családrendszeri problémáit is magával viszi. Természetesen nem véletlen, hogy kit mi érint meg a többiek állításából, azonban a kineziológiai módszerek használata biztosítja a szerepből való kilépést.
Nagyné Szili Zsuzsanna
