Bert Hellinger életútja

A módszer alapjai és működése nem érthető meg Hellinger életútjának ismerete nélkül. Bert Hellinger 1925. december 16-án született Németországban. Eredetileg az Anton Johannnak hívták, a Bert keresztnevet (Sujtbert, röviden Bert – jelentése: gyors, erőtől ragyogó) később maga vette fel. Teológiát, filozófiát és pedagógiát tanult. A katolikus hit gyerekkorától meghatározó volt az életében. A világháborúban besorozták, majd fogságba esett. Kiszabadulása után pappá szentelték, majd Dél-Afrikába ment misszionáriusnak a zuluk közé. A zuluk viselkedése megbecsülést váltott ki belőle a különböző kultúrák iránt, illetve jó alap volt az ősi, csoportban működő rendek megfigyeléséhez. Huszonöt év után kilépett a szerzetesrendből, mivel úgy érezte, az már nem támogatja fejlődését. A pszichoanalízis volt az első pszichoterápiás irányzat, melyet elsajátított. Ezt követően több családterápiás módszert tanulmányozott, majd az NLP, a hipnózis, a tranzakció-analízis ismereteinek felhasználásával kidolgozta saját módszerét, melyet a mai napig fejleszt. A módszer 1990 óta létezik, és számos területen alkalmazzák, mint például a pszichoterápiában, a pszichoszomatikában, a szervezeti tanácsadásban, a nevelési tanácsadásban és a rákos betegek utókezelésében.hellinger

A Hellinger-féle családfelállítás fenomenológiai pszichoterápia. Számos alapfogalommal dolgozik, melyek tapasztalati úton alakultak ki. Ezek megismerése által juthatunk el a módszer megértéséhez.

A fenomenológia

„A fenomenológia egy régi filozófiai módszer, amely nagyon magas szintű önfegyelmet igényel.” Amikor fenomenológiai módszert alkalmazunk, akkor az egyik fontos tényező az, hogy félretesszük mindazt, amit eddig tudtunk az általunk vizsgált dologról (például egy párkapcsolati problémánál arról, hogy mi a párkapcsolat az eddigi tapasztalataink alapján). A másik fontos tényező, hogy nyitottá válunk bármire, ami jön. Ezt legkönnyebben úgy tudjuk megtenni, hogy szándéknélkülivé válunk. Nem meggyógyítani akarjuk a pácienst, hanem meglátni azt, ami van. Hellinger szerint az igazság ily módon megmutatja önmagát. Tisztává válik a szemünk arra, hogy meglássuk, mi működik a mélyben, például egy betegség esetén. Tehát a fenomenológia azzal foglalkozik, ami van, ami megmutatja magát, ha a megfelelő – az előbbiekben jellemzett – hozzáállással viszonyulunk hozzá.

A fenomenológiai módszer során feltárt igazságok nem örökérvényűek, az adott helyzetnek és az adott pillanatnak szólnak. Elillannak, ha félünk tőlük, és akkor is, ha megpróbáljuk analizálni őket. A terápia ezen formája megköveteli a fenomenológiai alapbeállítottságot, vagyis a valóság előtti áhítatot.

„A fenomenológiai eljárás nem ismeri az akaratot, a tudást vagy a félelmet. Az egyesítő elemeket keresi minden mögött, ami megjelenik, és az hordozza, az vezeti, ami minden akaratnak az alapja és a határa. Valójában a legvégső okot emeli felszínre. Épp ezért csak akkor fejeződik be egy terápia, amikor napfényre kerül ez a legvégső ok, és ha a terápia a mélyben összeköt valakit ezzel a legvégső okkal.”

A fenomenológiai pszichoterápia bizonyos értelemben ellentétben áll a tudományos pszichoterápiával. Míg a tudományban az egyik legfontosabb kritérium a megismételhetőség, addig ebben a terápiában pont az egyszerit és egyedit hozzuk felszínre. A természettudomány igyekszik minden személyes tényezőt kiküszöbölni, míg a fenomenológiai módszernél a személyes tényezőn van a hangsúly. Emiatt ezt a terápiát nem lehet „magolás” útján tanulni. A szabályok ismerete nem elegendő. A tapasztalat és a gyakorlás által születik meg a készség, hogy érzékeljük azt, ami a terápia során a mélyben történik.

A Hellinger-féle családfelállítás az egésszel foglalkozik, és annak tükrében keresi a rész helyét. A páciens egész családi rendszerét nézi, azzal kerül összhangba. Úgy fókuszál a sokféleségre, hogy közben egyszerre az egészet érzékeli. Így megvan a kapcsolat a sokféleség minden egyes elemével és magával az egésszel is.

A lélek

lelekHellinger szerint a lélek nem egy emberhez tartozik, hanem közös. Egy nagy lélek van, amelynek valamennyien részei vagyunk. „Nos, mi is a lélek? Azt hiszem, el kell búcsúznunk attól a nyugati elképzeléstől, miszerint az embernek lelke lenne, személyes lelke, amely az övé, és amelynek az üdvösségéről magának az embernek kell gondoskodnia.” A Hellinger-féle családfelállítások tapasztalatai azt mutatják, hogy közös lélek van, mely egészet alkot a részekből, és irányítja a testet és az életünket. A családban közös lélek van, családlélek, mely az egész családot rendezi. Sőt, a lélek még ezen is túlmutat Hellinger szerint. A lélek teszi lehetővé, hogy kapcsolatba lépjünk a külvilággal és más emberekkel. A lélek összeköt mindennel. Ily módon a lélek valami olyan, mely túlmutat önmagunkon.

Van a léleknek egy olyan része, mely szembeszegülhet a lélekkel, a családdal, a testtel. Hellinger ezt a részt nevezi „énnek”. Megfigyelései szerint sok pszichoszomatikus betegség azért alakul ki, mert az „én” szembeszegül a testtel, a családdal és a lélekkel. Az „én” engedelmeskedhet a léleknek, ez a gyógyulás útja. A lélek folyamatos mozgásban van, fenntartja a lelkiismeretet. A lélek működik a tudattalan mélyén, és a fejlődés során lépésről lépésre tudatossá kell válnia. A lélek tartja mozgásban a kollektív és a személyes lelkiismeretet is.

A lelkiismeret

balanszA személyes lelkiismeret három alaptörvénynek engedelmeskedik. Az első törvény az odatartozásról szól. Mindenkinek, aki tagja a csoportnak vagy a családnak, joga van az odatartozáshoz. A lelkiismeret ügyel rá, hogy ne veszítsük el az odatartozás érzését. Ebben az összefüggésben az ártatlanság érzése azt jelenti, hogy nem követtem el semmi olyat, mely az odatartozásomat veszélyeztetné. A bűntudat itt csupán azt jelenti, hogy eljátszottam az odatartozás jogát. A családhoz való tartozás kritériuma annyiféle, ahány család van a világon.

A második törvény az adás-kapás egyensúlyára irányuló vágy. A családtagok közötti kölcsönhatást írja le. Kapcsolatban van az odatartozás vágyával, ezért nagyjából így mutatkozik meg: ha valaki valami jót ad nekem, igényem van rá, hogy én is ezt tegyem. Mivel odatartozónak érzem magam, és szeretem azt, akitől jót kaptam, ezért valamivel több jót adok vissza neki, és ezzel erősítem a kapcsolatunkat. A negatív oldalon ugyanez történik. Ha valaki valami rosszat tesz velem, felébred a vágy ezt is kiegyenlíteni. Mivel úgy érzem, hogy jogom van megbosszulni a tettét, ezért valamivel több rosszat adok vissza, és így fokozódik a negativitás a kapcsolatban. Nagyon sok viszály alakul ki mind családok, mind népek között a jogszerűségre és a bosszúra irányuló vágy miatt.

A harmadik törvény a rend igénye, hogy mindenki a játékszabályoknak megfelelően működjön. Aki engedelmeskedik, az úgy érzi, hogy tiszta a lelkiismerete. Aki vét a szabályok ellen, az úgy érzi, hogy büntetést érdemel.

A kollektív lelkiismeret köti össze a csoportokat és a családokat. A személyes lelkiismerethez hasonlóan ugyanaz a három törvény van érvényben, de egész másképpen  nyilvánulnak meg. A kollektív lelkiismeret számon tart mindenkit, aki a csoport része, és nem engedi, hogy bárki is elvesszen. Ha valakit kirekesztenek, akkor a kollektív lelkiismeret helyettesíti a csoport egy másik tagjával, hogy felhívja az elveszettre a figyelmet. A helyettes öntudatlanul megismétli a kirekesztett sorsát. (Ha valaki öngyilkos lesz, és ezért kitagadják, nem beszélnek róla, akkor a család egy később született tagjának hajlama lesz az öngyilkosságra. Ez utóbbi sokféle módon nyilvánulhat meg: például önpusztító viselkedésformákban, halálos betegségben vagy olyan állapot formájában, amelyet csak biológiailag nevezünk életnek.)

A kiegyenlítésre való igény szüli az előbb említett folyamatot: egy később született helyettesít egy korábbi családtagot.

A rend betartásáért is felelős a kollektív lelkiismeret. A rend azt írja elő, hogy a korábban születettnek előnye van a későbbivel szemben. Ez megmutatkozik a szülő-gyerek kapcsolatban és a testvérek rangsorában is. Amikor egy gyerek meg akarja oldani a szülők problémáját, akkor vét a rend ellen, és szükségszerűen kudarcot vall.

A kollektív lelkiismeret képes túlmutatni a családlelken. Az odatartozás ilyenkor az egész emberiséghez, az egész világhoz kapcsol. Viszont szükségszerűen elválaszt a családunktól, a kultúránktól, és magányossá tesz. Emiatt nagy tudatosságot igényel követni az egészhez való kapcsolódást. Ugyanakkor ez teszi lehetővé a nagyobb összefüggések meglátását, és a mindenki számára legjobb megoldások megtalálását.

A morfogenetikus mező

A kollektív lelkiismeret alapját Hellinger szerint legjobban a morfogenetikus mező írja le. Rupert Sheldrake morfogenetikus mezőnek nevezi azt a jelenséget, amikor egy információ, amely valahol kifejlődött, elraktározódik, és egy másik területen megismétlődik. Sheldrake először ezt a jelenséget a biológiában ismerte fel, de a szervetlen világban is megfigyelte.

„Sheldrake látta, hogy amikor egy új kristály kialakul, még nincs előzetes mintája. Ám ha ugyanabból a kötésből egy újabb kristály keletkezik, akkor az már az előző által megadott mintát követi. Ilyenkor már jelen van az előző kristályra való visszaemlékezés. Éppen ezért a következő kristály a legnagyobb valószínűség szerint az előzőhöz hasonlóan fejlődik. Ha ez többször ismétlődik, kialakul egy konkrét minta.”

mezoA biológiából többek között a majmok példáját szokták emlegetni. Egy japán szigeten a majmok egyszer csak rászoktak, hogy megmossák a krumplit a tengerben. Azelőtt egyetlen majomnál sem figyelték meg ezt a jelenséget, ám ezután más szigeteken is elkezdtek a majmok krumplit mosni.

A morfogenetikus mező, mely ezen jelenségek hátterét magyarázza, az emberi kapcsolatokban és a családokban is kifejti hatását. Gyakran tapasztaljuk, hogy a családokban bizonyos sorsok megismétlődnek. Tudjuk, hogy ez olyan családtagok között is megtörténik, akik sohasem találkoztak egymással, sőt, akár nem is hallottak a másik létezéséről.

Sors és szabadság

A személyes lelkiismeret bizonyos mértékben átlátható, ezért itt van döntési lehetőség, míg a kollektív lelkiismeret a tudattalanból mozgat minket. Ha megtanulom, felfedezem a kollektív lelkiismeret törvényszerűségeit, ahogy azok például a családfelállítások során felbukkannak, akkor szabadabbá válhatok.

Természetesen Hellinger szerint is hatással van ránk mindaz, amit megéltünk, de ezek nem veszik el a szabadságunkat. A nehéz sors önmagában nem tesz cselekvőképtelenné, csupán ha úgy állunk hozzá, hogy  az események áldozatai vagyunk. A sorsunkkal való megbirkózás erőt ad, növeli az emberi nagyságot, ezért Hellinger nem tekinti teljesen negatívnak a kollektív, tudattalan lelkiismeret hatására létrejött tragikus sorsokat.

„Az élet értelme maga az élet, semmi más. Az élet, amellyel megbirkóztunk, értelmes. Csak akkor tekintjük értelmetlennek az életet, ha nem nézünk vele szembe, és nem fogadjuk el olyannak, amilyen. Az élet értelme ezért alapvetően attól függ, hogy mit kezd az egyén azzal, amit eléje tettek.”

A jó és a rossz

jorosszAz emberi kapcsolatokban nagyon sokféle vágy van jelen, melyek ellentéteket, illetve fenyegetést, elbizonytalanodást szülhetnek. A felszínen ilyenkor az okozza az akadályt az egységesítéssel szemben, hogy különbséget teszünk jó és rossz között. Itt viszont ez a különbségtétel azt a célt szolgálja, hogy összekössön bennünket a családunkkal, illetve elválasszon bennünket más családoktól vagy csoportoktól. Ebben a megfogalmazásban a jó és rossz közötti különbségtétel a jó és rossz lelkiismeretben mutatkozik meg, vagyis ha jó a lelkiismeretünk, oly módon ítéljük meg a világot – és ez alapján is cselekszünk –, hogy az a családunkhoz tartozás érzését adja számunkra. Amikor úgy érezzük, hogy rossz a lelkiismeretünk, akkor attól félünk, hogy valami olyasmit követtünk el, amely révén elveszítjük a családhoz tartozás jogát. Az egységesítés akkor lehetséges, ha túllépünk a jó és a rossz közötti különbségtételen.

Folytatása következik!

Nagyné Szili Zsuzsanna

Nagyné Szili Zsuzsanna - Kineziológus, Biológus

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…