Hiába igyekszünk tudomást sem venni a mélyen a lelkünkbe temetett problémáinkról, meg nem oldott konfliktusainkról. Azok utat törnek maguknak testi panaszok formájában. Összeállításunkban három olvasónk mesél arról, hogyan indította el a gyógyulás útján az, hogy felismerte és megoldotta a betegsége hátterében rejlő lelki problémát.

Zsanett számára a kineziológia segített, hogy megértse: amíg az érzelmeit nem képes megélni, nem fog meggyógyulni fájdalmas betegségéből. A felismerés hatására úgy döntött, ő maga is kitanulja a kineziológiát, hogy másoknak segíthessen.

„Középiskolás koromban az volt az álmom, hogy Bécsben tanulhassak közgazdaságtant, ezért nagyon nagy sikerélmény volt, hogy felvettek az egyetemre. Ám az első komolyabb vizsgaidőszak igencsak megviselt. Annyira megfájdult a hátam, hogy mozogni is alig tudtam. Az orvos megállapította, hogy több csigolyám is elmozdult, de annyira merev az izomzatom, hogy képtelenség helyre rakni őket. Injekció-sorozatokban kaptam fájdalomcsillapítókat és izomlazítót, de ezek is csak néhány óráig hatottak. Az akkori barátom javasolta, hogy menjek el kineziológushoz, hátha ott kiderül, mi okozza a fájdalmat. Én akkor még nem nagyon hittem ebben a módszerben, de bármire hajlandó lettem volna, hogy enyhüljenek a kínjaim.”

Bánat helyett teljesítmény
„A kineziológusnál kiderült, hogy az édesapámmal kapcsolatos bánatom és bűntudatom az, ami mélyen elfojtva megbetegíti a testemet. Ő akkoriban beteg volt, rákos, és egy másik országban élt, nem lehettem a közelében. Még 11 éves koromban elváltak a szüleim, távol kerültem az édesapámtól, és én ezt tudat alatt úgy éltem meg, hogy elveszítettem őt. Ekkor vettem fel azt a viselkedésmintát, ami valójában a fájdalmamat is okozta: érzelmileg nehéz helyzetekben én bezárkózom, és nem adom át magam az érzelmeknek, hanem teljesítményorientált viselkedésre váltok. Ez történt akkor is, amikor kicsi voltam: a válás idején (ahelyett hogy bánkódtam volna) kiemelkedően jól tanultam, és most, mikor az apukám miatt voltam szomorú, szintén minden erőmmel a vizsgákra koncentráltam.”

Gyógyultból gyógyító
„Már maga a felismerés is enyhülést hozott, elkezdett lazulni a testem, és az 1-2 hetente végzett oldások segítségével egy idő után le tudtam mondani a fájdalomcsillapítóról. Sikerült feldolgoznom a válás okozta fájdalmat, meggyászolni az apukám halálát és feloldani a saját bűntudatomat. A kineziológia azonban nem csak abban segített, hogy ezt a problémát meg tudjam oldani. Sokat dolgoztunk azon, hogy ha a későbbiekben majd hasonló helyzetbe kerülök, tudjam megélni az érzelmeimet, ne fojtsam el őket. Annyira beleszerettem a módszerbe, hogy elkezdtem foglalkozni vele az egyetem mellett. Ma már a munkám egy részét az emberekkel való foglalkozás, a gyógyítás teszi ki, a másik részében a Napfényes Gyógyközpont ügyintézését végzem. Nagyon jó érzés, hogy így többféleképp is segíthetek másoknak!”

„A lélek páncélja a bőrön”
„Még az egyetemi évek alatt határoztam el, hogy egy másik régóta húzódó panaszommal kapcsolatban is kikérem a kineziológus segítségét. Gyermekkorom óta psoriasissal, pikkelysömörrel küzdöttem, felnőtt koromra az arcomon a fülemnél és a hajvonalnál kirepedezett a bőr, annyira száraz, pikkelyes volt. Kiderült, hogy ez a problémám is az érzelmeim elfojtásával, a sérüléstől való félelemmel kapcsolatos. Hosszú folyamat volt, és nem volt könnyű összerakosgatni, mi okozhatja a betegséget. A pikkelyesedés valójában a lélek páncél mögé bújását jelezte a külvilág felé, a szüleim válása, veszekedései ugyanis kisgyerekként nagyon bántottak engem. Később mindez az intimitástól, párkapcsolattól való félelemmé alakult, amit csak nagyon nehezen tudtam leküzdeni. Ahogy felismertem mindezt, és gyógyultak a régi sebek, úgy javult a bőröm állapota is. Sokat léptem előre, ma már merek nyitott lenni egy párkapcsolatban, és vállalom annak a lehetőségét, hogy megsérülhetek. Persze az életmódváltás is sokat segített abban, hogy a bőröm meggyógyuljon, úgy is mondhatnám, egy testi-lelki tisztító, lúgosító kúrán mentem keresztül. Megszabadultam a testemet terhelő salakanyagtól és savaktól, és sikerült feldolgozni a lelkemet megkeserítő élményeket is.”

A kineziológus kommentárja:
A teljesítmény hajszolása az érzelmek elfojtása árán az enneagramon (önismereti rendszer) belül a hármas karakternek felel meg. A kudarc elkerülése fontos része ennek a viselkedésmintának. A feloldást részben az érzelmek megélése, kinyilvánítása jelenti, ahogy Zsanett beszámolójából is kiderül. Másrészt viszont a gyógyulást elősegíti, ha képesek vagyunk a sikerorientáltságból is kilépni, és mindenből tanulni.

Szilvinél már fiatal lányként diagnosztizálták, hogy mióma, jóindulatú daganat van a méhében. Ami aztán csak nőtt, növekedett, és miközben ő küzdött ellene, igyekezett tudomást semmi venni a magánéleti problémáiról.

„Mikor férjhez mentem, és gyereket szerettünk volna, az orvost azt mondta, hogy a fél tyúktojásnyi mióma akadályozhatja a teherbeesést és a magzat kihordását is. Én azonban nagyon vágytam egy babára, ezért alternatív módszerekhez folyamodtam, hogy megelőzzem a daganat növekedését és segítsem a teherbe esést. Jártam reflexológushoz, akupunktúrára, és egy agykontroll tanfolyamot is elvégeztem. Mindennek meg is lett az eredménye, megfogant Dávid fiam, és veszélyeztetett terhesként, de viszonylag problémamentesen ki is tudtam hordani.”

Elfojtott bajok gyűjtőhelye
„A szülés után a mióma tojásnyi méretűre növekedett, és mikor újra gyereket akartunk, az orvos az eltávolítását javasolta. Nem hallgatta el, hogy kétesélyes a műtét: ha a daganat rossz helyen van vagy veszélybe kerül az életem, ő a méhem eltávolítása mellett fog dönteni. Én viszont ezt nem fogadtam el, kértem néhány hónap gondolkodási időt, ami alatt ismét megfogantam. Gábor fiam császármetszéssel született, a műtét során az orvos megállapította, hogy a mióma mérete még nagyobb, mint gondolta, és igen kockázatos az eltávolítása. És nem állt meg a növekedésben, 34 éves koromra már majdnem focilabda nagyságú volt. Hiába vetettem be a természetgyógyászati módszereket, ki kellett venni a méhemet.Mindezt úgy éltem meg, mintha elvették volna belőlem a nőt. Hihetetlen veszteség volt számomra, nagyon sokáig nem is tudtam beszélni róla. Annál többet gondolkodtam viszont, és visszamenőleg, szép lassan értettem meg, mi miért történhetett. Felismertem, hogy én a problémáimat soha nem közvetítettem a külvilág felé, nem panaszkodtam, mindent egyedül próbáltam megoldani. Sosem sírtam, mindent én magam akartam kézben tartani és irányítani, elnyomva magamban a nőt. Olyan mélyen elfojtottam a családi konfliktusokat, a gyermeknevelés egyedül hordozott nehézségeit, hogy abból egy focilabda méretű „puttony” keletkezett a testemben, ami így utólag számomra olyan, mintha az elnyomott gondok gyűjtőhelye lett volna. Persze mindez csak visszanézve ennyire világos.”

Kompromisszum vagy egészség?
„Alapvetően mindig olyan alkat voltam, aki mindenki elvárásainak meg akar felelni, és ha valami nem sikerül, az sokáig emészti belülről, és ez ekkor még nem változott. Elvették viszont azt a helyet a testemből, ahová a problémáimat gyűjtögettem. Visszagondolva látom: nem volt véletlen, hogy öt éve egy csomót találtam a mellemben. Nagyon nagy pofon volt ez nekem, és bár vizsgálatok hosszú sora után kiderült, hogy nem rosszindulatú, mégis arra késztetett az átélt félelem, hogy újra átgondoljam az életem. Végig kellett gondolnom, hogy mi az, ami igazán fontos, és mennyi kompromisszumot vagyok hajlandó még megkötni. Hiszen van két gyermekem, akinek egészséges anyára van szükségük. Felismertem, hogy míg a körülöttem lévő problémákat gyökeresen meg nem oldom, csak elfojtom, a testi panaszaim újra és újra elő fognak jönni. Nehéz döntést hoztam: elváltam a férjemtől.”

„A válás felszabadított”
„Sosem veszekedtünk, kívülről minden normálisnak tűnt a házasságunkban. Ám hiába jeleztem a férjemnek, hogy több törődésre, figyelemre, segítségre volna szükségem, nem változtatott. Én ebbe látszólag beletörődtem, de valójában csak gyűjtögettem magamban a sérelmeket. A válás óta nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, a férjemmel jó kapcsolatban maradtunk. Szerencsére időben léptem, nem vártuk meg azt az állapotot, amikor már ellenségekké válunk. A kommunikáció hiánya okozta a problémáimat, amelyek a betegség formájában találtak utat. A válás segített felszabadítani bennem az elnyomott nőt, hogy fizikailag és lelkileg is meggyógyulhassak. Sokkal tudatosabb lettem, már nem érzem úgy, mint régen, hogy velem csak úgy megtörténnek a dolgok. Nehéz volt letenni a folytonos megfelelni akarást, de úgy érzem, sikerült, és fel tudom vállalni azt a felelősséget is, ami azzal jár, hogy a magam kezébe vettem az életem.”

A kineziológus kommentárja:
A női nemi szervek betegségei az anyaság, a nőiesség, a párkapcsolat stb. témáira hívják fel a figyelmet. A fent említett tüneteknél gyakori ok az elfojtás, főként a női minőségek megvalósításában. Olyan mintha az ember nem tudná megélni azokat, jelen esetben például az anyai gondoskodást önmaga felé. Az önmagunkkal szembeni keménység testileg is keményedést eredményez (lásd csomók a mellben). A feloldáshoz elengedhetetlen a kommunikáción kívül az önmagunk felé gyakorolt gyengédség.

Hajni mosolygós, kedves és szerencsére már egyáltalán nem sovány fiatal lány, aki nemrég megjárta az anorexia testileg-lelkileg fájdalmas poklát. Ez a betegség az evészavarok egyik alapvető típusa, amelyet még a nyugati orvoslás is egyértelműen pszichés, azaz lelki eredetű betegségnek tart. „Mielőtt beteg lettem, a szüleim elváltak, új iskolába kerültem, de a végső lökést egy fiú adta, pontosabban egy szakítás, épp az érettségi előtt. Két év után látszólag minden ok nélkül véget vetett a kapcsolatunknak. Még csak meg sem indokolta. Teljesen összeomlottam, és azt gondoltam, hogy biztosan azért szakított velem, mert nem tetszik neki a külsőm. Mivel nem adott semmilyen támpontot, nem tudtam másra gondolni. Drasztikus fogyókúrába kezdtem és bevallom az elején nagyon tetszett, hogy csak úgy hullnak le a kilók rólam és sok elismerő pillantást kapok. Aztán ez az ellenkezőjébe fordult, már nem elismerőek, hanem sajnálkozóak lettek a pillantások (amit én akkor nem vettem észre), legyengültem, az iskolát abba kellett hagynom, nem tudtam leérettségizni, anyukámnak otthon kellett maradnia velem.”

„Képtelen voltam változtatni”
„Nem akartam orvoshoz menni, mert bár hiába látta rajtam kívül mindenki, hogy baj van, én csak azt hajtogattam, hogy nincs semmi bajom. Pedig már olyan képzelgéseim voltak, hogy még a portól is hízom, sőt még krémeket sem használtam, nehogy valami a szervezetembe jusson, ami hizlalhat. Tisztaságmániás lettem, minden nap takarítottam. A szervezetem egy idő után feladta: a bélflórám teljesen tönkrement. A betegség uralkodott rajtam: hiába tudtam, hogy ez így nem jó, egyszerűen nem voltam képes változtatni rajta. Aztán egy nap, mikor megláttam magam egy ablaküvegben, nem akartam elhinni, hogy az a lány, aki visszanéz rám, valóban én vagyok. (175 centi magas vagyok, és mindössze 38 kiló voltam ekkor.) Anyukám és keresztapám unszolására elkezdtem enni. Ez volt az első lépés az anorexiából történő kigyógyulás felé, ám előtte még meg kellett küzdenem a másik véglettel. Szó szerint a zabálás korszaka jött el az életemben, amikor mindent mindennel megettem, csak hogy ne legyek többé csontsovány.”

„A lelkem volt boldogtalan”
„Az anyukám beszélt rá arra is, hogy szakértőhöz forduljak, ám nagyon nehezen találtunk olyan szakembert, aki foglalkozott volna velem. Végül rátaláltunk egy olyan pszichológusra, akinek ugyan nem ez a szakterülete, de a beszélgetéseink nagyon jó hatással voltak rám. Végre feltettem a kérdést: csak ennyit érek magamnak, hogy ezt teszem a testemmel? Ráadásul elszomorítom a körülöttem lévőket, legfőképpen a családomat! Rá kellett jönnöm, hogy amíg magammal nem vagyok jóban, és lelkileg nem vagyok rendben, addig nem leszek képes a betegséget legyűrni, nem lesz egészséges a testem. Leegyszerűsítve azt is mondhatom, hogy a lelkem boldogtalansága volt az egyik kiváltója az anorexiának, de persze sok tényező összejátszott abban, hogy ennyire beteg legyek. Szerencsére meggyógyultam, mert végre megértettem: nem magamat, a testalkatomat kell hibáztatnom a kudarcok miatt. És ebben a saját kitartásom, a családom és a szakértő segítsége egyaránt közre játszott. Nyolc hónapja végre újra rám talált a szerelem, a párom mindenben támogat, és pont olyannak szeret, mint amilyen vagyok.”

A kineziológus kommentárja:
Az anorexia arra utal, hogy elveszítette élete felett a kontrollt. Ami még a kezében van: az a saját táplálkozásának irányítása. Az ételmegvonással igazolja, hogy van még hatalma valami felett. A feloldást az hozza meg, hogy ha felismeri: rajta múlik, hogy mi történik vele. Hajnalka nagyon szerencsés, hogy ráébredt az állapotára, mivel a legtöbb anorexiásnak nincs betegségtudata. Ez nélkülözhetetlen volt  a gyógyulásához.