Az emberi lét egyik elkerülhetetlen velejárója a fájdalom. Számos területen találkozhatunk vele az életünk során, és fontos üzeneteket tartogat számunkra. A régi kultúrákban a fájdalom elviselése a férfiasság és a fejlettség egyik próbája volt, sokszor egyfajta erőpróbának számított a legyőzése. A mai korban ez már gyökeresen megváltozott. A tudomány és a kémia fejlődése lehetőséget adott arra az embereknek, hogy elkerüljék a fájdalmat, így kialakult a fájdalom kerülésének divatja. Bármilyen kis fájdalom esetén tálcán kínálják nekünk az erősebbnél erősebb fájdalomcsillapító szereket, így sajnos megfosztottuk magunkat az egyik legfontosabb figyelmeztető jelzéstől.
Az orvostudomány hozzáállása az, hogy a fájdalmat bármilyen eszközzel
csillapítani kell, talán még az okok feltárásánál is fontosabb. Emiatt
a fájdalomcsillapítás egy önálló, milliárdos iparággá nőtte ki magát.
Itt külsőleg próbálnak olyan kémiai anyagokat bejuttatni a szervezetbe,
amik blokkolják a fájdalomérzetet, vagy esetleg műtéti eljárásokat
alkalmaznak. Ez minden esetben tüneti kezelés, de bizonyos esetekben
értékes lehet ez a segítség is, hiszen a fájdalom olyan erőssé válhat,
hogy az ember normál napi tudatállapotát is megzavarhatja.
Nagyon fontos, hogy az ember tudatilag hogyan áll a fájdalomhoz!
Mindenképpen kellemetlen, de ha segítséget lát benne, akkor képes
megérteni az üzenetét. Ha eltagadja, akkor egy ördögi kört indít be,
ahol egyre erősebb fájdalmakkal egyre erősebb kemikáliák segítségével száll
szembe, hosszú távon sokszor eredménytelenül. Mindenképpen fontos a
fájdalom megismerése. A fájdalom minden esetben jelzés, tünet, ami
figyelmeztet valamire! Bármilyen fájdalma legyen tehát az embernek, az
első teendő, még mielőtt elkezdené azt csillapítani, megpróbálni
rájönni, hogy a fájdalom mint tünet mire figyelmeztet, mi lehet a
mélyebb oka, mi állhat a probléma hátterében. Minden
fájdalomcsillapítás tüneti kezelés, másodlagos módszer, amit csak
párhuzamosan érdemes használni a fájdalmat valójában okozó betegségek
elsődleges kezelése mellett. Jó tudni, hogy a szervezet saját
fájdalomcsillapító rendszerrel rendelkezik, tehát képes elvégezni azt,
amit gyógyszerekkel próbálunk elérni. A természetes módszerek minden
esetben ezt a rendszert próbálják serkenteni. Fontos tényező az, hogy
ezeknek a módszereknek nincs mellékhatása! A siker kulcsa a változtatás
életkörülményeinkben, életmódunkban és főleg lelki hozzáállásunkban.
A pszichoszomatika alkalmazott törvényei alapján a
fájdalom helyéből, intenzitásából, kialakulásából pontosan lehet
következtetni a lelki háttérre. Ha ezt megtaláltuk, akkor különböző
lelki terápiákkal dolgozhatunk a megoldáson. A tudat ereje jó fegyver
lehet a fájdalom ellen, hiszen a fájdalom sokszor az elme kínja, nem a
testé. Bizonyos módszerekkel lehetséges fokozatosan kitolni a
fájdalomküszöbünket, erre jó példák az indiai fakírok.
Az egyik legjobb fegyver, amit bevethetünk a fájdalom ellen, az
étrend-terápia. Törekedjük tiszta, enzimdús, élő ételeket fogyasztani, és kerüljük el azokat, amik megterhelik szervezetünket (pl.: kávé,
cigaretta, alkohol, cukor, túlfőtt ételek)! Az esetek nagy részében a
szervezetben lerakódott méreganyagok okoznak fájdalmat, ezért a legtöbb
tisztítókúra hatásos és természetes módja a fájdalomcsillapításnak
(külön kiemelendő a böjt gyógyító-fájdalomcsillapító szerepe.) Sok
fájdalom összefügg a szervezet elsavasodásával, ezért lényeges feladat
a lúgosítás. Igénybe vehetjük a gyógynövények segítségét is. Itt nem
csak a betegséget gyógyíthatjuk kíméletesen, hanem magát a fájdalmat is
csillapíthatjuk a növények hatóanyagaival, amik nem okoznak
mellékhatásokat és függőséget. Többek között ilyen az árnika, orbáncfű,
feketenadálytő, ligetszépe.
Szabadon választhatunk a különböző masszázsmódszerekből (svéd-,
shiatzu-, thaimasszázs, energetikai masszázsok), amik az idegi
reflexkörön keresztül oldják az izmok feszültségét, így
fájdalomcsillapító hatásúak. A masszázs relaxáló hatása a lélekre is
kihat, és ez a teljesen elengedett állapot már önmagában is gyógyító
hatású. Talpreflexológia alkalmazásánál érdemes megkeresni az adott
szerv zónáját, és azt jó erősen megnyomkodni (ha bírjuk).
Nagyon jó hatású lehet bármilyen fájdalom esetén a homeopátia is, de
itt mindenképpen fontos, hogy megfelelő szakemberhez forduljunk, aki
megfelelően tudja értékelni tüneteinket és ez alapján választja ki a
megfelelő fajtájú és higítású szert.
Komoly problémák esetén mindenképpen keressünk föl homeopata
szakembert, aki alapos kikérdezés után személyreszabott szerekkel fog
ellátni minket! (Pl. fejfájás - Nux vomica; fogfájás - Pulsatilla,
izomfájdalmak - Sulfur; stb…)
A szelíd módszerek közül érdemes megismerkedni a különböző relaxációs,
vizualizációs, és autogén technikákkal. Ezeknél a hangsúly a tudati
működésen van, az elme erejével képes az ember uralni a fájdalmát és
meggyógyítani a betegségét. Ilyenek például a belső mosoly gyakorlat
vagy a különböző fénnyel végzett vizualizációk a fájdalom helyén.
Segítség lehet még a kineziológia és a Bach-terápia is, itt viszont már
egy külső személy is segít a lelki okok feltárásában. |