A köznyelvben gyakran mondjuk, hogy „farkaséhes vagyok”, de azok, akik bulimiában szenvednek, egy sokkal súlyosabb állapotban vannak, mint amire a hétköznapi szóhasználat utal. A bulimia egy görög szóból származik, és szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „ökör éhség”.

falasEgy ideig a bulimiát és az anorexiát nem különítették el. Az anorexiától, amit előbb fedeztek fel, 1979-ben választották le a farkaséhséget, tehát innen tekinthető önálló betegségnek. A bulimia háromszor gyakoribb, mint az anorexia és főleg fiatal nőknél alakul ki. Gyakorisága nem mondható meg pontosan, mivel a bulimiások sokszor titkolják problémájukat. A felismert esetek a nyugati országokban a 18 és 25 év közötti nők körében 3%-ot tesznek ki. Magyarországon hasonló statisztikát találunk, a betegek száma 30-50 ezerre tehető.

A bulimiásra jellemző tünetek

  • Falási rohamok, túlevési rohamok lépnek fel, melyekre jellemző, hogy a normálisnál többet és gyorsan eszik az illető meghatározott időn belül, és ezt a kontrollvesztés érzete kíséri. Ennek legalább hetente kétszer kell fellépnie és legalább negyedéven át, hogy bulimiáról beszéljünk.
  • A bulimiás beteg nagyon fél az elhízástól, ezért görcsösen törekszik arra, hogy ezekből a túlevési rohamokból ne származzon elhízás. Kompenzációként rendszeresen – és ez a leggyakoribb – hánytatja magát; esetleg hashajtót vagy vízhajtót használ. Emellett indokolatlanul hosszan éhezteti magát, ami általában falási rohamban végződik; vagy intenzív testedzést folytat, akár napi több órán át.
  • Állandóan a testsúlyával foglalkozik, ami az önértékelését erősen befolyásolja.

bulimiasA bulimiás betegeknek testképzavaruk van. Nagy részük nem túlsúlyos, csak ők látják vagy gondolják úgy magukról, hogy súlyfeleslegük van – kb. 20%-kal többnek vélik magukat a valóságnál. Ideális alakjukat pedig a normálistól 25%-kal alacsonyabbnak ítélik meg. A pszichológusok, akik a bulimiásokat kezelik, azt figyelték meg, hogy a betegeik elég gyakran álmodnak, és az álmaik 70%-a étellel kapcsolatos.

A bulimia következményei

  1. A gyakori hánytatás miatt a szív megterhelődik, az elektrolit háztartás felborul, káliumhiány léphet fel, ami szívritmuszavart okozhat.
  2. Fogromlás, fogproblémák. A bulimia gyakran a fogorvosnál derül ki, ugyanis a rendszeres hánytatás miatt gyomorsav kerül a szájüregbe, ami kikezdi a fogzománcot.
  3. A túlevések miatt előfordulhat, hogy megreped a gyomor, vagy az erőltetett hányás miatt a nyelőcső.
  4. Szintén a gyakori hányás miatt a nyálmirigyek megduzzadnak, ami pufók arcot eredményez és fokozza a kényszert a hánytatásra.

buntudatA bulimiás beteget állandóan erős bűntudat gyötri. Tudatosan nem szeretne enni, de a farkaséhség olyan erős, hogy képtelen uralni. Tisztában van azzal, hogy ez nem jó, és az evési rohamok miatt elítéli magát. A bulimiás betegek közül sokan öngyilkosok lesznek amiatt, hogy egyszerűen nem tudják feloldani ezt a feszültséget.

A bulimia összefügg a nemiséggel, a szexuális problémákkal is. Nagyon érdekes, hogy a bulimiás nők harmada menstruációs problémában szenved.

Fontos, hogy nem fordulnak orvoshoz, ha rá is jönnek, hogy valami problémájuk van, eltitkolják a környezetük elől, szégyellik a betegségüket. A családtagjaik előtt is titkolják, akár évekig. Intő jel lehet, ha a környezetünkben valaki állandóan diétázik, amikor látszólag nincs rá oka, vagy ha nem akar együtt étkezni másokkal.

A gyógyulás útján

A legfontosabb egy bulimiásnál, hogy elismerje, felvállalja a betegségét, és segítséget kérjen. Lényeges kideríteni a bulimia kialakulásának okait, egyharmaduknak pl. volt korábban anorexiás időszaka.

Pszichés szinten a legfőbb ok az önálló léttől való félelem. A bulimiás betegeknél meg lehet figyelni, hogy kórosan függenek a környezetüktől és a környezetükben lévő emberektől. Nem megy jól az életük, nem alakulnak jól a kapcsolataik, emiatt félnek, szoronganak, és a túlevést használják védőpajzsul a szorongások ellen. Kialakul egy érzelmi űr: ha úgy érzik, nem kapnak elég szeretetet, törődést, vagy nem érnek el elegendő sikereket túl magasra állított mércéjükhöz viszonyítva, ezt a hiányérzetet étellel töltik be.

Az evészavarok mindig szorosan összekötődnek szexuális zavarokkal, problémákkal is. A száj, az ajkak szimbolikusan utalnak a szeméremajkakra. Ha szexuális téren valami probléma van, akkor az sokszor valamilyen evészavar formájában jelentkezik.

modellA bulimia jelensége mögött a társadalmi elvárások is meghúzódnak. A mai nőtől elvárják – főleg a nyugati kultúrákban – hogy egyszerre legyen csinos, karcsú, okos, mindent jól csináljon a munkahelyén, és emellett legyen jó családanya. A divatmodellek egyre vékonyabbak az elmúlt években, és ezzel párhuzamosan az evészavarok száma is növekedett.

Pszichológiai szempontból nagyon fontos, hogy a gyerekkornak 3 fázisa van. Az első az úgynevezett orális fázis, aztán jön az anális, majd a harmadik a genitális fázis. Az orális fázis az, amikor az ember mindent a szájába vesz. A bulimiás beteg regresszálódik ebbe a fázisba, amikor még teljes egészében mások gondoskodtak róla.

Az étellel kapcsolatosan számos hitrendszer él az emberekben. A legtöbbet a családból gyűjtjük össze, de komoly szerepe van a médiának is. Gyakori nézetek: az étel, főként az édesség vigasztaló és jutalom; az evés a boldogság egyetlen forrása; a túlsúly undorító, elutasítandó, a kövér ember nem szerethető stb. A megfelelő pozitív kijelentések megerősítése nagyon fontos a betegeknél, pl.: „A testsúlyomtól függetlenül szerethető vagyok. A boldogsághoz nincs szükségem rá, hogy ételekkel tömjem magam. A testem egészségét fenn tudom tartani sanyargatás nélkül. Az én kezemben van az életem feletti kontroll.”

Főleg a lelki segítség lényeges, pszichológus, pszichoterápia vagy kineziológiai kezelés szükséges. Meg kell tanítani a bulimiás beteget relaxálni, az autogén tréningre, vagy meditálni, hogy le tudja vezetni a stresszt.

A pszichológusok egy része azt mondja, hogy a bulimia a depresszió egy változata és antidepresszánsokkal kezelik, amitől sok bulimiás állapota javul.

A bulimiát és általában a falánkságot kezelhetjük Kalium chloratum és Natrium chloratum D6-os Schüssler-sókkal. Szóba jöhet a családállítás vagy a családterápia, mivel a megfigyelések szerint annál nagyobb a lehetősége, hogy valakinél a bulimia fellép, minél többször fordult elő a családban evészavar, depresszió vagy alkoholizmus.

A Bach-virágterápia az alábbi keveréket ajánlja: katángkóró, bohócvirág, magyal, apróbojtorján, vasfű, gyertyán és vörösfenyő.

segitseg e1511356807956A bulimiás betegek egy része önálló munkára is képes a gyógyulás érdekében. Nekik szokták javasolni étkezési szokásaik megfigyelését és rendszeres rögzítését, majd következő lépésben ún. étkezési terv kialakítását. Emellett fontos, hogy az étkezések utáni időszakra is be legyen tervezve tevékenység. Ezután az étkezési rohamokat kiváltó tényezők megfigyelése és kezelésük megtanulása következik, végül pedig a valódi okok felderítése és oldása szakember segítségével.

A bulimia komoly probléma, ha ilyet tapasztalunk a környezetünkben, ne habozzunk lépéseket tenni, segítséget nyújtani, szakemberhez irányítani a beteget!

A cikket Váradi Tibor előadásai és könyvei alapján állítottuk össze.

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…