egeszAhhoz, hogy az ember egész-ségesnek mondhassa magát, arra van szüksége, hogy teljes lénye harmóniában legyen a létezéssel. Ehhez több területen is meg kell valósítani az összhangot, többek közt önmagunkkal. A magunkkal való harmonikus viszony kialakítása tudatos belső munkát igényel, hiszen a személyiségünk megismeréséről, átalakításáról és bizonyos értelemben meghaladásáról van szó.

Mi is a személyiség? Ezt az elnevezést, amely a latin persona („maszk”) szóból származik, a mai értelmében Goethe használta először. A pszichológia megfogalmazásában a személyiség nem más, mint az egyénre jellemző viselkedési-, gondolkodási- és érzésminta, ami konzisztensen és ezzel együtt egyedien jellemzi magát az egyént. Másképp megfogalmazva „különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, mely az embert megismételhetetlenné teszi, megkülönbözteti, meghatározza viselkedését és gondolkodását” (Freud). A személyiség úgynevezett alszemélyiségeket foglal magába, melyek tulajdonképpen a lélek önálló szerepkörei, viselkedésmódjai. Alapvetően két csoportba sorolhatók: vannak velünk született és az élet során kialakuló alszemélyiségek. Bár valamennyi nagyon érdekes, ebben a cikkben a velünk született alszemélyiségekkel foglalkozunk. Ezek annak ellenére, hogy velünk születettek, nagyon sokat alakulnak, módosulnak az élet folyamán, és folyamatosan táplálni, gondozni kell őket, hiszen valamennyinek megvannak a maga elidegeníthetetlen szükségletei. Ha ezek az alsze­mé­lyi­ségek külön-külön jól működnek, azaz a megfelelő módon megkapják „lelki táplálékukat”, és egymással is jó a kapcsolatuk, akkor együttesen létrehozzák az úgynevezett Belső Pajzsot, mely véd a külvilág hatásaitól, lehetővé teszi, hogy urai legyünk saját belső világunknak, miáltal kialakul lelkünkben egy nem zavartalan, de megzavarhatatlan állapot.

A velünk született alszemélyiségek – azaz a Belső Pajzs építőkövei – az alábbiak:

  1. Belső Harcos
  2. Belső Bölcs
  3. Belső Tápláló
  4. Belső Gyermek

pedagogusokEzúttal a Belső Gyermek tulajdonságait, lelki egészségét és betegségét, sérüléseit, valamint az őt segítő, gyógyító folyamatokat fogjuk ismertetni. Tesszük ezt azért, mert valamennyiünkben él egy Belső Gyermek, aki szeretetre, figyelemre és gondoskodásra vágyik. Az emberek jelentős részénél azonban ez a leginkább sérült alsze­mélyiség, hiszen amilyen hatások érik a gyermeket kisgyermekkorban, olyanná alakítja saját Belső Gyermekét. Ezért nagy a szülők, pedagógusok felelőssége!

Honnan tudhatjuk meg tehát, ha a Belső Gyermek sérült, és segítségre szorul? Sérüléseit lelki diszharmónia jelzi, melynek tüneteit akár magunkon is megfigyelhetjük. Jellemző például a másoktól való függés, hiszen az ember nincs tisztában saját belső értékeivel, ugyanakkor kívül keresi az elismerést. Kialakulhat támadó viselkedés is, erőszak, zsarnokság, fölényesség, melyek mind a belső erő hiányának jelei. Megjelenhet az önimádat, az egoizmus, vagy akár a bizalmatlanság, és a különböző helyzetek túlkontrollálása is. Intimitászavar esetén az ember úgy érzi, a másik „bekebelezi”, ezért elutasíthatja mások közeledését, megjelenhetnek például szexuális gátlások is. A szenvedélybetegségek kialakulása azzal magyarázható, hogy az ember a gyermekkorban várt, de meg nem kapott figyelem révén a lélekben keletkező űrt kívánja valamilyen más módon betölteni. A sérült Belső Gyermeket a félelmek, függőségek megléte jellemzi, továbbá az irracionális gondolkodás és végső esetben az üresség, a közöny és a letargia érzése.

A Belső Gyermek fejlődésének szakaszai

0–1 év, csecsemőkor:

kisbabaEbben az életszakaszban a világgal való kapcsolat kulcsa a bizalom, hiszen a gyermek teljes bizalommal fordul a külvilág felé. Az ősbizalom mottója így hangozhatna: „Nem kell tennem semmit, mert megkapok mindent a létezéstől!” Ebben az életszakaszban a teljes egységtudat jellemző. Ekkor a gyermek teljesen kiszolgáltatottan él a világban, hiszen élete, léte, szükségleteinek kielégítése mind-mind az anyától függ. Úgy is fogalmazhatunk, hogy egyfajta szimbiózisban élnek. A gyermek szempontjából nagyon fontos, hogy hogyan viszonyul az édesanya a saját fizikai testéhez. Ha az anya nem szereti és nem tiszteli önmagát, azt a gyermek is érzi. Ha az anyában életellenes folyamatok (cselekedetek és érzések) zajlanak, akkor ez úgy csapódhat le gyermekében, hogy felnőttkorában félni fog a testétől és az életétől. Sokat segít tehát, ha az anya megfigyeli a saját fizikai testében zajló változásokat, s az ösztönös szükségleteihez (evés, alvás) való viszonyát.

A gyermek alapigénye ebben az életkorban az öröm és a szeretet, s ezt szintén az édesanya tudja kielégíteni szeretetteljes érintéssel, valamint a táplálással. Ebben
a korszakban azért nagyon fontos a szeretetteljes természetes táplálás (a fizikai test felépítése mellett!), mert ez adja meg a biztonság alapérzését, oly módon vezeti be a gyermeket a fizikai világba, hogy megtanít neki két nagyon fontos alapérzést: „Szerethető vagyok”, valamint „Értékes és csodálatra méltó vagyok”. Ekkor a mozgásrendszer is jelentős fejlődésen megy keresztül, a gyermek feláll. Ha a gyermek alapvető igényei ebben az életszakaszban sérülnek, akkor felnőttkorban több probléma is kialakulhat. Ezek közül néhány fontosabb: kényszeres evés-ivás, a saját szükségletek figyelmen kívül hagyása, egzisztenciális félelmek, testi igények elhanyagolása, túlhajszoltság, elhagyatottságtól való félelem, görcsös segítőkészség, társfüggőség és a „nem kívánnak” érzése. Röviden: az illető felnőttként nem találja a helyét a világban.

Mit tehetünk az ebben az életszakaszban elszenvedett sérülések gyógyítása érdekében? Hasznunkra válhat egy lazító fürdő (a „csak úgy vagyok” érzése), a test beburkolása pokróccal („semmit sem teszek”), a tudatos mozgás (járás figyelése), simogatás és/vagy egy ölelés kérése egy hozzánk közelálló személytől, masszázs, a jóleső fizikai érintés bármely fajtája, belső és külső csend megteremtése („csak létezem”), a fizikai test alapvető szükségleteinek a kielégítése (evés, ivás, alvás, pihenés), egységmeditációk, ringatózás, himbálózás, valamint megkérhetünk valakit, hogy vezessen bennünket, miközben be van kötve a szemünk.

1–3 év, kisdedkor:

haromevesA gyermek ebben az életszakaszban bizonyos dolgokban már autonómiára törekszik, egyéni akarata kibontakozik és felfedezi a világot. Ekkor a legmeghatározóbb
az érzékelés
, ezért ezzel párhuzamosan fejlődik a látás, az ízlelés, a tapintás, valamint a beszéd képessége. A gyermek ekkor már képes tenni, tevékenykedni, és előfordul, hogy vágyik az elkülönülésre, arra, hogy önmagában legyen. Megtanulja a szobatisztaságot is (megtartás és elengedés képessége). Ebben az időszakban, a harmadik életév körül érkezik meg az éntudat (az enyém, illetve én szavak használata jelzi ezt a fejlődési fázist). Az én megérkezését segíti a környezettől kapott feltétel nélküli szeretet. A korszak legfőbb jellemzője a dac és a birtoklás igénye. Hasznos, ha engedjük, hogy a gyermek kifejezze a dühét, és az is jó, ha látja a szüleinél, hogyan kezelik (remélhetőleg helyes módon) a saját dühüket, milyen módon rendezik konfliktusaikat. Ebben az életszakaszban ez a tapasztalat segíti hozzá a gyermeket, hogy megtanulja: „Kifejezhetem az érzéseimet, a környezetem ettől még gondoskodik rólam!”

Ha ez nem a helyes módon történik meg, szégyenérzet és kétségbeesés alakulhat ki.

Az ebben a korszakban sérült gyermek később, felnőttként a következő tulajdonságokkal rendelkezhet: döntésképtelenség, félelem az új tapasztalatoktól, határozatlanság, önátadási problémák, a spontaneitás hiánya, hatalmi pozícióban lévő emberekkel szembeni ellenérzés, konfliktuskerülés. Igent mond, még ha valójában nemet szeretne is mondani, szenved saját (és mások) dührohamaitól, ugyanakkor fél a dühtől. Nem bízik saját teljesítményében, sikereit nem éli meg sikerként, befolyásolható, akaratos, makacs, munkaholista, nem képes örülni, nem tud lazítani. Szégyenérzet munkál benne, túlzottan kritikus mások és önmaga felé, tisztaságmániás, túlzottan ragaszkodik a pénzhez, nem képes önmaga lenni, mert nem lehet az, aki lenni szeretne, érzelmi visszaélés áldozata lehet, szexuálisan zaklathatják, sok megalázás és szemrehányás éri. Ezek a jellemzők megakadályozzák, hogy saját énjéhez helyesen kapcsolódjon.

Ezek után következzék néhány fontosabb tanács, melyek segítségével ezeket a sérüléseket be lehet gyógyítani. Hasznos a családi titkok feltárása: ilyenkor érdemes kideríteni, milyen módon nyomták el a gyermek érzéseit, vágyait. Érdemes több időt tölteni ilyen korú gyerekekkel, és ennek segítségével a közöttük megfigyelt gyermeki viselkedésformákat tudatosan alkalmazni mindennapjainkban – ilyenek például a puszta kézzel evés, bárminek az alapos megnézése, megtapogatása, a tudatos érzékelés, agyagozás, várépítés, gyurmázás, zajkeltés, illat- és szagélmények keresése és megfigyelése, mezítláb járás, ropogós ételek fogyasztása, különféle beszédgyakorlatok. Fontos továbbá a valódi igények felismerése, ezzel párhuzamosan először a nemet mondás, később pedig az igent mondás gyakorlása. Nagy jelentősége van a testi határok meghúzásának: legyen jogunk eldönteni, kit mennyire engedünk közel magunkhoz. Fontos segítőeszköz továbbá a meditációs gyakorlatok végzése.

4–7 év, óvodáskor:

utanozÓvodáskorban a fejlődés kulcsa az utánzás. Ebben az életszakaszban tehát nagyon lényeges, hogy a szülő jó mintát, jó példát adjon, hiszen a gyermekre mindaz hat, amit lát, hall és egyéb úton tapasztal. Emellett fontos a képzelőerő, az erős, képszerű fantázia. A gyermek rengeteg dolgot, élethelyzetet úgy próbál ki, hogy eljátssza azt. Ezért pillantsunk rá a gyermekek játékára: esetenként többet tudunk meg belőle gyermekünkről és önmagunkról, mint ezer szóból, beszélgetésből. Fontos, hogy ekkor még ne az intellektust fejlesszük, mert az elnyomja a képzelőerőt, és a gyermek ezáltal koravénné válhat. A fantázia olyan játék, ami szabadságot ad.

Ekkortájt zajlik a fogváltás. Ebben a korszakban a gyermek egocentrikus is lehet, hiszen saját szemszögéből nézi a világot, és rájön, hogy bizonyos dolgokat képes befolyásolni. Szeretné megtudni, mekkora az ereje, ezért sok mindent kipróbál, céltudatos, és felfedező is egyben. Ha jó kommunikációs mintával rendelkezik, ismeri a belsőséges kapcsolat alapjait, akkor megtanulja, hogyan kell kérnie azt, amit szeretne. Fontos, hogy lehetősége legyen kezdeményezni, és amit eltervezett, azt véghez is vigye. A feladatok véghezvitelének módját azonban a szülői mintából kell elsajátítania.

Ilyenkor akadályozza a tiszta szereteterők felvételét, ha a szülők elvárásokkal fordulnak gyermekük felé. Ha ebben a korban a gyermek nem lehet önmaga, és a szülők öntudatlanul is bűntudatot ébresztenek benne, akkor ezzel elnyomják a kialakuló erkölcsi érzéket. Helyes szülői minták esetén viszont kialakul a gyermeki lélekben az együttérzés csírája.

Az ebben az életszakaszban elszenvedett sérülések jelei felnőttkorban a következők lehetnek: súlyos identitászavarok, bűntudat a szexualitás terén, érzelmi vakság,
az érzelmek megnevezésének képtelensége, saját érzelmek elfojtása, érzelmi szegénység, dühkitörések és túlzott sikerorientáltság. Az illető nem képes felelősséget vállalni önmagáért, csupán másokért, és kommunikációs problémái adódnak.

Természetesen az óvodáskori sérüléseinket is meggyógyíthatjuk, ha felismerjük őket. A legfontosabb lelki gyakorlatok, melyek ebben az esetben segíthetnek: a kérdezés megtanulása, az aktív figyelem elsajátítása és a jelenben munkáló érzelmek tudatosítása. Az erős szégyenérzet és bűntudat helyett pedig érdemes a következő pozitív megerősítésre fókuszálnunk: „Jogom van érezni, szomorúnak vagy vidámnak lenni!”

Érdemes elgondolkodni az érzelmekről, és tiszteletben tartani másokét. Meg kell tanulnunk, hogy ne akarjuk mások érzelmeit irányítani, hiszen nem várhatjuk el, hogy a másik is pontosan azt érezze, amit mi – ki kell jelölni az érzelmi határokat. Fontos időt szánni az új elképzelések végiggondolására, kibontakoztatására, jó hatású lehet a mesék olvasása és önmagunk őszinte, valós és tárgyilagos dicsérete, akár külső ok nélkül is.

A cikket Váradi Tibor előadásai alapján állítottuk össze.

A cikk folytatása itt érhető el!

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…