A Bach virágterápia az öngyógyítás egyik kiváló eszköze.

Önmagunk gyógyításánál jó, ha betartjuk a következő szabályokat:

Minden alkalommal tudatosítsuk magunkban: itt többről van szó, mint pusztán a negatív érzések „leállításáról”. Lelki válságban vagy zsákutcába jutva elveszíthetjük kapcsolatunkat belső irányításunkkal.

A siker előfeltétele, hogy készek legyünk valóban átvenni a felelősséget saját életünkért.

Tegyük fel a kérdést: hajlandóak vagyunk-e beismerni, hogy önmagunk elől menekülünk? Hajlandóak vagyunk-e a belső ellenállás falait lerombolni, és mostantól életünk nagy kalandjában részt venni?

Önmagunk kezelését egyszerű, átlátható problémával kezdjük (ilyen például a félelem a vizsgától). Kezdőként csak egyszerű problémák megoldásába fogjunk, ha közben szükség van rá, képzett terapeutához fordulhatunk. Egyik napról a másikra ne reméljünk csodát, és ne várjunk ugyanolyan reakciókat, amilyeneket másoktól hallottunk! Minden probléma más, és minden ember másként reagál azokra.

Határozzuk meg 3–5 rövid mondatban a problémát (konfliktus/stressz/frusztráció), amelyet a Bach-virágok segítségével akarunk megoldani! Jobban átláthatjuk, ha leírjuk.

Ezután válaszoljunk a következő kérdésekre:

„Hogy érzem magam a jelenlegi problémás helyzetben?” Például: „Úgy érzem, bizalmatlan, sértett, féltékeny vagyok.” „Úgy érzem, bátortalan, kétkedő, borúlátó vagyok.”

„Mit akarok megváltoztatni, mit akarok elérni?” Például: „Meg szeretném változtatni negatív beállítottságomat, és örömmel szeretnék nézni az életemre.”

„Milyen negatív reakcióminták gátolnak ebben valójában?” Például: „Gátol, hogy reménytelennek érzem a helyzetem.”

„Mi az, ami most a legjobban nyomaszt vagy kínoz?” Például: „A magamnak tett szemrehányások.”

Ha sikerült röviden és pontosan meghatározni jelenlegi problémánkat, ismerkedjünk meg a virágleírásokkal!

  1. Apróbojtorján – „Az őszinteség virága”

Azoknak, akik gyötrő gondolataikat és belső nyugtalanságukat a vidámság álarca mögé rejtik. Segít legyőzni a problémák elkendőzésének vagy elkerülésének szokását, és felébreszti a becsületesség vágyát. Nyitottabbá és lazábbá tesz, ugyanakkor a konfliktusok vállalását is erősíti.

  1. Rezgőnyár – „A sejtelem virága”

Azoknak, akiken megmagyarázhatatlan előérzetek, ismeretlen eredetű félelmek lesznek úrrá. A virág bátorságot ad az élethez, javíthat a szorongással kapcsolatos testi panaszokon (pl. vegetatív labilitás, időjárásérzékenység, szívproblémák, hormonális zavarok) is.

  1. Bükkfa – „A tolerancia virága”

A tolerancia és intolerancia közötti természetes viszony szere.

A Bükkfát egyfelől azoknak kellene szedni, akik természetüknél fogva kis toleranciával bírnak, ezért mindennel kapcsolatban azonnal elfogadó vagy elutasító álláspontot vesznek fel. Másfelől azoknak, akik soha nem kockáztatják meg, hogy kritizáljanak vagy elutasítsanak. Bevált szer az allergiák kezelésében is.

  1. Kisezerjófű – „A szolgálás virága”

Azoknak, akik gyenge akaratúak, mások befolyása, alatt állnak és képtelenek nemet mondani.

A kisezerjófű növeli a személyiség erejét, serkenti annak tudatát, hogy az ember értékes, és joga van az életre. Felegyenesítő hatása miatt az alávetett helyzetű emberek gerincproblémáinak kezelésére is alkalmas.

  1. Kékgyökér – „Az intuíció virága”

A Kékgyökér gyógyír a bizonytalanságra. Javítja a „belső hanggal” való kapcsolatot, erősíti a saját véleménybe vetett hitet, ezáltal képessé teszi az embert arra, hogy úgy cselekedjen, ahogy akar. Javítja a „jó” és „rossz”, a „helyes” és „helytelen” közötti különbségtétel képességét.

  1. Cseresznyeszilva – „A higgadtság virága”

A pszichés túlfeszítettség állapotában képes a belső feszültség csökkentésére. Nagyon hasznos minden olyan esetben, amikor valaki azt érzi, hogy tudati kontrollja csődöt mondhat, és nem képes többé uralni az érzéseit.

  1. Vadgesztenyerügy – „A tanulás virága”

Azoknak, akik nem okulnak eleget tapasztalataikból, és mindig ugyanabba a hibába esnek. Javítja a tanulási és felfogóképességet, és általánosan fokozza az érdeklődést.

  1. Katángkóró – „Az anyaság virága”

A katángkóró a valódi szeretet szere. Segít megtisztítani az emberi kapcsolatokat a kóros egoizmustól, érzelmi függőségtől, a zsarolástól és az önsajnálattól. Egyben kialakítja az érzelmekkel teli, mégis szabadonengedő szeretet képességét. Fontos szer párkapcsolatokban, és gyermek-szülő kötődések esetén is.

  1. Iszalag – „A realitás virága”

Azoknak akik álmodoznak, nem teljesen éberek, és nem érdeklődnek az aktuális dolgok iránt. Az iszalag a valósággal való egészséges viszonyt segíti, és az általános figyelmetlenség vagy álmosság esetén is hasznos lehet.

  1. Vadalma – „A megtisztulás virága”

A vadalma az egészséges tisztaság szere. Testileg és lelkileg egyaránt hat. Egyfelől leépíti a kóros tisztátalanság érzést, másfelől általános vértisztítóként is hatásos. Különböző bőrproblémák esetén, krónikus gyulladásoknál, fertőzésnél, valamint hosszabb böjtkúrák alkalmával is használható.

  1. Szilfa – „A felelősség virága”

Nagy, elsősorban pszichés terhelések idején rendszeresen szedve megakadályozza, hogy az ember túlterhelje magát. Csökkenti a lelki stresszt, növeli a teljesítőképességet, mivel felszabadítja az emberben lévő tartalék energiákat.

  1. Tárnics – „A hit virága”

Azoknak, akik könnyen elkedvetlenednek, szkeptikusok, pesszimisták, hit és bizalom hiányában bizonytalanok. Jól beválik csüggedt, feladásra kész, vagy általában gyenge akaratú embereknél. Erősíti az akaratot, a bátorságot, az ellenállóképességet, optimistább életfelfogást alakít ki.

  1. Sülzanót – „A remény virága”

Azoknak, akik feladták a reményt, legyőzöttnek érzik magukat, rezignáltak. A virág aktivizálja az élni akarást, segít abban, hogy az ember a csalódások és veszteségek közepette is pozitív hozzáállást vehessen fel. Súlyos, reménytelennek tűnő betegségek esetén használata fordulatot hozhat.

  1. Hangafű – „Az identitás virága”

Azoknak, akik állandóan társaságot keresnek, mivel roppant fontosnak tartják, hogy problémáikat másokkal is megvitassák, a hallgató személye viszont nem igazán fontos. A hosszabb-rövidebb ideig tartó magány boldogtalanná teszi őket. Segíti a természetes önértékelés kialakulását, és a kisebbrendűségi érzés lebontását.

  1. Magyal – „A szívet megnyitó virág”

Azoknak, akiken időnként eluralkodik a féltékenység, irigység, a bosszúvágy vagy a gyanakvás.

A magyal a negatív érzelmek elleni szer. Csökkenti az agressziót, az ingerlékenységet, a haragot, a dühöt. Barátságosabbá, kompromisszumra késszé, béketűrővé tesz. Természetesen nem képes a haragot vagy gyűlöletet egyszerűen az ellenkezőjére változtatni, ehhez a mi tudatos munkánkra van szükség.

  1. Jerikói lonc – „A múlt virága”

Azoknak, akik a jelen helyett a múltban élnek. Felébreszti a jelen és a valóság iránti érdeklődést, elhalványítja a feltörő emlékeket. Segítséget nyújthat honvágy, nosztalgikus ábrándozás esetén.

  1. Gyertyán – „A rugalmasság virága”

A gyertyán a mindennapi életben való boldogulás szere. A kudarctól való félelem ellen hat, serkenti az egészséges teljesítési vágyat, vállalkozókedvet és önbizalmat ad. Megakadályozza, hogy az ember a túlhajszoltság érzése miatt betegségbe meneküljön.

  1. Nebáncsvirág – „Az idő virága”

Azoknak, akik türelmetlenek, ingerlékenyek, képtelenek türelmet tanúsítani a lassú emberekkel szemben. A nebáncsvirág türelmet, megfontoltságot, körültekintést, alaposságot ad.

  1. Vörösfenyő – „Az önbizalom virága”

A vörösfenyő az önbizalom szere. Leépíti a kisebbrendűségi komplexusokat, és segíti a külső megerősítésektől független önbizalom kialakítását.

Minden gerincprobléma esetén szedni kell (hosszabb időn át), személyiségerősítő pszichoterápiával kiegészítve.

  1. Bohócvirág – „A bátorság virága”

A bohócvirág félénkség esetén a legkiválóbb szer. Csökkenti a valós félelmeket (pl. pókoktól, utazástól, magasságtól), erősíti a veszélyek helyes és ésszerű felmérésének képességét, és általában bátrabbá tesz. Különösen ajánlott olyan gyermekeknek, akik félnek minden új szituációtól.

  1. Vadrepce – „A fény virága”

Belső megtisztulást hoz, leépíti a depressziós hangulatot, a kedvetlenséget, mogorvaságot, lehangoltságot, a bátortalanságot és a pesszimizmust. Általában élénkítően hat, és nyitott, kommunikatív viselkedésre ösztönöz.

  1. Tölgyfa – „A kitartás virága”

A tölgyfa hajthatatlanság és önfejűség esetén hatásos. Engedékenyebbé, hajlékonyabbá és kompromiszumokra késszé tesz. Gyengíti a teljesítménykényszert, erősíti a sors elfogadását, és egyfajta ellazulást hoz. Kedvező az érrendszer és mozgásrendszer degeneratív betegségeinek enyhítésére.

  1. Olajfa – „A megújulás virága”

Az olajfa szellemileg és fizikailag kimerült embereknek ajánlott. Általános erősítő hatással bír, képes a normális lelki és fizikai teljesítőképesség visszaállítására.

  1. Erdeifenyő – „Önmagunk elfogadásának virága”

Az erdeifenyő kulcsszava a bűntudat. Enyhíti a lelkiismeretfurdalást, a bűntudatot és a kényszeres tökéletességvágyat. Segíti az önelfogadást, az ember önmaga irányába érzett felelősségét és a szellemi függetlenséget. Serkenti a természetes és „bűntelen” életöröm képességét, és sokszor eltünteti az erkölcsi hátterű szexuális problémákat is.

  1. Vörös vadgesztenye – „Az önállóság virága”

Azoknak, akiknek a mások iránt érzett túlzott aggodalom okoz problémát. Erősíti a sorsba vetett hitet és az egészséges önbizalmat. Az aggodalmaskodás miatt kialakuló betegségek – mindenekelőtt idegi panaszok, keringési zavarok, szívpanaszok és tüdőbetegség – kezelésében is hasznos.

  1. Napvirág – „A kitörés virága”

A napvirág elsősegélyszer pánik esetén. Nyugalmat, higgadtságot, lélekjelenlétet, bátorságot és hidegvért ad. Hasznos balesetek vagy hirtelen jött erős behatások esetén, mivel feloldja a – lelki vagy fizikai – blokkot, és visszaállítja a normális szellemi és vegetatív működést.

  1. Forrásvíz – „A rugalmasság gyógyírja”

Azoknak, akik túlzottan szigorúak, megtagadják maguktól az élet kellemes dolgainak élvezetét. Megszabadít a dogmatikus önfegyelemtől. Nyitottabbá tesz a saját érzések irányában, serkenti a szellemi mozgékonyságot és az életigenlést.

  1. Szikárka – „Az egyensúly virága”

A szikárka a határozatlanság és a szélsőséges lelkiállapotváltozások gyógyszere. Csökkenti a csapongást és a szellemi szétszórtságot. Javítja a döntéshozatali és koncentrációs képességet.

  1. Ernyős madártej – „A vigasz virága”

Hasznos lelki vagy testi traumák legyőzésében, képes a neurotikus viselkedészavarok leépítésére. Segít elviselni a baleset, valamint közelálló személy elvesztése után fellépő sokkélményt.

  1. Szelídgesztenye – „A megváltás virága”

A szelídgesztenye a teljes kétségbeesést oldja fel. Egyfajta lelki „lágyítószer”, ami lehetővé teszi a valósággal szembeni, minden tekintetben blokkoló ellenállás és fenntartások feladását.

  1. Vasfű – „A lelkesedés virága”

A vasfű a stresszt okozó túlbuzgóság és a misszionáriusi erőszakosság ellenszere. Segít mások beállítottságát elfogadni és hagyni mindenkit a maga módján boldogan élni. Ideges feszültségek, álmatlanság, magas vérnyomás vagy görcsök kezelésére is alkalmas.

  1. Szőlő – „A tekintély virága”

A szőlő az aktív intolerancia hatásos ellenszere. Toleránsabbá, nyitottabbá, emberbarátivá tesz; segít az életet élvezni. Csökkenti a túl erős fegyelmet, ellazít, és ezzel minden olyan betegség ellen hat, ami elégtelen belső rugalmasság vagy engedékenység miatt alakult ki, pl. meszesedés vagy magas vérnyomás.

  1. Diófa – „A világra segítő virág”

A diófa a mások elképzelései és a külső hatások elleni védekezőerő és a belső stabilitás szere. Erősíti a személyiséget és lehetővé teszi a saját életelképzelés kialakítását, illetve megvalósítását.

  1. Békaliliom – „A kommunikáció virága”

A békaliliom a kapcsolati problémák szere. Nyitottabbá, barátságosabbá tesz, leépíti a beteges belső távolságtartást, és ezzel aktívan hat a magány ellen.

  1. Fehér vadgesztenye – „A gondolkodás virága”

A fehér vadgesztenye a tiszta gondolatok szere. Megszabadítja az elmét a kínzó elképzelésektől, segít a negatív gondolkodás ördögi köreiből való kiszabadulásban. Segíti a koncentrációs képességet, rendezi a gondolatokat.

  1. Rozsnok – „Az elhivatottság virága”

Azoknak, akik nem tudják, mit kezdjenek az életükkel, nehezen döntik el, hogy milyen tevékenységet válasszanak. A rozsnok segít a hivatás vagy partner kiválasztásában, az élet újrakezdésében.

  1. Vadrózsa – „Az életkedv virága”

A vadrózsa a vállalkozókedv és az élet iránti érdeklődés szere. Segít kifelé fordulni; érdeklődőbbé, nyitottabbá, vállalkozókedvűvé tesz. Legyőzi az egykedvűséget, a szellemi tompaságot és a lemondást.

  1. Fűzfa – „A sors virága”

Azoknak, akik saját problémájukért folyton másokat okolnak.

A fűzfa a békülékenység és a bocsánat szere. Ellene hat a „jogtalanul kezeltség” érzésének, a sértődöttségnek vagy a bosszúvágynak; belátóvá és békülékennyé tesz.

  1. Elsősegély csepp

Az elsősegélykeverék (napvirág, cseresznyeszilva, iszalag, nebáncsvirág, ernyős madártej) akut fizikai és pszichés sokkélmények (baleset, sebesülés, rohamszerűen fellépő betegségtünetek, nehéz helyzetek) hatásainak gyors enyhítésére, ill. bizonyos ismétlődő fizikai tünetek (migrén, menstruációs panaszok, epegörcsök) megelőzésére való.

Szedésének gyakorisága teljesen a beteg szükségleteitől függ.

Az önmagunkon végzett terápia 5 aranyszabálya:

  1. Csak akkor szedjük a virágeszenciákat, ha valóban az az érzésünk, hogy egy fennálló krízishelyzetben lelki segítségre van szükségünk.

A virágenergiák a természet ajándékai – ne éljünk vissza ezzel, ne használjuk kísérleti anyagként vagy lelki kozmetikumként!

  1. A virágokat csak az aktuális, pontosan felismerhető negatív lelkiállapotunk szerint határozzuk meg.

Ehhez nincs szükség mélyreható pszichológiai elemzésre vagy ezoterikus elmélkedésre. A feldolgozandó problémák tegyük nyilvánvalóvá és megfoghatóvá. A mélyen gyökerező lelki problémák folyamatos virágfelvétel során – a hagymahéjelv alapján – maguktól tudatosulnak, ha eljön a konfrontáció és a feldolgozás ideje.

  1. A végső választás tudatos, felelősségteljes döntés eredménye legyen!

Mindegy, milyen úton jutunk el saját virágaink kiválasztásáig – önmagunk megfigyelésével és a virágkoncepciók tanulmányozásával vagy nonverbális módszerek segítségével (mint például az inga, a kineziológia, a spontán választás, az elektronikus mérési módszerek stb.) A lényeg, hogy az így kapott információkat tudatosan ellenőrizzük. Olvassuk el a megfelelő irodalmat, és/vagy vitassuk meg egy beszélgetőtársunkkal. Szűkítsük a számunkra alkalmasnak ítélt virágok körét maximm 6ra, de lehet annál kevesebb is. Aki egyidejűleg „kísérletezik” minden lehetséges virággal, számos különböző problémakört érint, anélkül hogy egy adott probléma lényegére koncentrálna. Egy ilyesfajta keverék a tapasztalatok szerint nem fejt ki tartós hatást, és nem segít a továbblépésben.

  1. Tanulmányozzuk a különböző virágok kombinációit!

Ez idővel segít az egyes lelkiállapotok közötti pszichológiai összefüggések felismerésében. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megfelelő keverék harmonizálja azt a berögződött és rosszul feldolgozott lelki szituációt, aminek következtében hasonló szituációkban újra és újra hasonlóan reagálunk.

  1. Ismerjük fel, mikor ajánlatos vagy mikor szükséges tapasztalt Bach-virágtanácsadót vagy terapeutát felkeresni!

Adagolás: Az egyes Bach eszenciák koncentrátumok formájában kaphatók 10 ml-es üvegcsékben. Az eszenciákat általában higítva szedik: egy 30 ml-es sötét üvegbe a koncentrátumokból 1–1 csepp eszenciát teszünk, majd 25 ml jó minőségű vizet és 5 ml brandyt adunk hozzá (brandy helyett használhatunk almaecetet is). Az így elkészített higításból naponta 4x 4 cseppet kell bevenni. Így a keverék kb. 3 hetes szedésre lesz elegendő.

Akut esetben az elsősegélycseppet gyakrabban, akár 10–20 percenként is lehet szedni.

Az eszenciák szedése utáni kedvező változások sokszor olyan észrevétlenül történnek, hogy a harmonikus állapotot hamar természetesnek vagy normálisnak vesszük, ami logikus is, hiszen minden virágkeverék valódi személyiségünkhöz visz közelebb minket. A reakcióinkról készített feljegyzések segítenek abban, hogy fejlődésünket pontosan figyelemmel kísérhessük.

A Bach-virágterápia a természet egyik csodálatos adománya, használatához és az önismeretben való fejlődéshez mindenkinek sok sikert kívánunk!

szabonorbert

Szabó Norbert

Alternatív módszerek

Ismerd meg, hogy mi mindennel tudunk segíteni neked…