|
AKARATERŐ
„Akaraterővel és kitartó szorgalommal minden bajt, betegséget meg lehet szüntetni. Ha gyönge az akaraterő, akkor naponként való kis légzőgyakorlatok pontos betartásával könnyen lehet azt növelni és erősíteni. Ez addig ismétlendő, míg a beteg nekibuzdul és magától is tovább végzi legalább a kilégzőgyakorlatokat.” Dr. Hanish
Ha legalább annyi akaratereje van valakinek, hogy a méregtelenítő légzést képes megcsinálni (tehát a mély belégzést, amelyet minél hosszabb kilégzés követ), akkor ettől növekedhet az akaraterő, a kitartás, és akkor lehet, hogy egy étrendváltoztatásra is elég erőt gyűjt. Ha semmi akaratereje nincs a betegnek, akkor az úgynevezett ellenállási gyakorlatokat érdemes végeztetni vele. Az egyik legegyszerűbb ezek közül, amikor az álló beteget kissé hátrafelé dőlni engedjük, de mindjárt meg is fogjuk, hogy hanyatt ne essen. Háttal áll a gyógyítónak a beteg, a gyógyító lapockatájékon fogja meg, visszatolja, mire a beteg újra hátradől. Ezt elsősorban olyan embereknél kell alkalmazni, akik elvileg meggyógyulhatnának, csak ők maguk mondtak le az életükről, életuntak, és emiatt nincs akaraterejük, hogy saját magukat rendbe hozzák.
Az életunt betegeknek segít a meleg szódabikarbónás vízzel való ledörzsölés, ugyanis ha valaki lelkileg besavanyodik, akkor fizikailag is ez történik vele, ezért a lúgosító módszerek támogatják a gyógyulást. A növények virágjából készült teák az akaraterőt erősítik (pl. bodzavirág, hársfavirág).
ALKOHOL
Az alkohol alapvetően sejtméreg, oly módon,
hogy a sejtektől megvonja a szükséges vizet. Minden sejtre hat,
leginkább az idegsejtekre. Mérgező hatása főleg a nagyagykéregben
érvényesül. Súlyosabb mérgezés esetén a kisagyműködés és az izomtónus
is zavart szenved.
A B-vitamin, C-vitamin, K-vitamin, a cink, a
magnézium és a kálium nem tudnak felszívódni megfelelően, ha alkohol
van a szervezetben.
Minden olyan étel, ami alkoholképző, a fent
leírt hatást váltja ki. Alkoholképző: a fehér cukor, a fehér liszt és a
helytelen ételkombinációk. A cukorrépának csak 18-19 százaléka, míg a
fehér cukornak közel 99 százaléka tömény cukor. Mivel a hasnyálmirigy
ilyen tömény cukorral a természetben nem találkozik, ezért amikor az
ember fehér cukrot fogyaszt, vagy bármilyen olyan ételt, amiben fehér
cukor található, ennek csak egy részét képes a hasnyálmirigy lebontani.
Az a része, amit nem bont le, megerjed a vékonybélben, és a cukor
erjedésénél alkohol képződik. Ezen a téren nagy a szülők felelőssége,
ugyanis ha a gyerekek sok cukros édességet kapnak, felnőtt korukban
hajlamosabbak lesznek az alkoholizmusra.
Sok embernél gyakori
hiba, hogy természetes alapanyagokat visz a szervezetébe, de helytelen
kombinációban. A természetben élő állatok általában egyszerre csak
egyfajtát fogyasztanak. Dr. Shelton nagyon sokat foglalkozott a
megfelelő ételpárosításokkal. Az iskolapélda a gyümölcs-gabona
párosítása. A nyers gyümölcs megköti a nyálban a keményítőlebontó
enzimeket, így a gabona keményítőtartalma nem bomlik le, megerjed a
szervezetben, és szintén alkohol képződik.
Nagyon fontos a helyes
étrend, mivel ha egy alkoholista csak olyan anyagokat fogyaszt, amiből
nem képződik alkohol, akkor nem fogja kívánni az alkoholt sem. A
növényi étrend javasolt, a lúgosító ételek és kúrák. Természetesen
minden olyan módszer jótékony hatású, ami csökkenti a stresszt, ilyen
például a relaxáció, az autogén tréning, a Bach-virágterápia vagy a
meditáció stb. Az alkoholizmus lelki okai: 1. a túlzott követelményszint érzete, 2. a készség hiánya, hogy vállaljuk az élet problémáit, 3. a talajvesztettség, 4. az értéktelenség tudata, 5. a kishitűség, 6. a lelkiismeret-furdalás.
Pozitív megerősítés: „A mában élek, új minden pillanat, kész vagyok felismerni értékeimet, szeretem magamat, bízom a képességeimben.” Mindenképpen
kell egy alkoholistánál a lelki kezelés is: meg kell keresni konkrétan
egy adott embernél, hogy ő miért lett alkoholista, és ez hogyan
oldható. Sokféle gyógymód létezik, például a kineziológiában a
függőségoldás. Nagyon rossz módszer, ha valaki a család nyomására
elhagyja az alkoholt, mert akkor az a lelki ok, ami miatt ő alkoholt
ivott, továbbra is megmarad, és egy másik szenvedély alakul ki nála
vagy valamilyen betegséget okoz. (A témáról ld. részletesen Az alkoholizmusról szóló előadást.) ALLERGIA
A
természetgyógyászati megközelítés szerint az allergia legfőbb oka a
fehérjemérgezés. Egész egyszerűen a fehérje anyagcserezavarából
kialakult mérgektől a szervezet valamilyen külső inger hatására próbál
megszabadulni, és ez allergiás reakciót eredményez. Emiatt a parlagfű
az a “csodálatos gyógynövény”, ami ezt a tisztulást beindítja. Tehát
attól függetlenül, hogy valaki mire allergiás, a fehérjeszegény étrend
javasolt. Ha kúraszerűen csak gyümölcsöt eszik az ember vagy csak nyers
növényeket, elkerülheti a többletfehérje-bevitelt és az ebből eredő
problémákat. Természetesen meg kell keresni, hogy mely étel a
bázisallergén, amely emésztetlenül maradva felhalmozódott a
szervezetben. A leggyakoribb allergiát kiváltó étel a tej, a tojás, a
szója, a mogyoró és a citrusfélék. Dr. Alan Hunter, dr. Max Gerson és
dr. Herbert Shelton figyelemreméltó táplálkozástani kutatásai alapján
allergiás betegeknek el kellene kerülniük a húst, a zsírt, a vajat, a
tojást, a tejet, a sajtot, a sót, a fehér lisztet, a fehér kenyéret, a
fehér rizst, a fehér cukrot, a süteményeket, a fagylaltokat, a
fagyasztott ételeket, a tartósított gyümölcsleveket, a kávét, az
alkoholt. Fontos a fokozott vitaminbevitel, pl. a Müller-féle
vitaminterápia formájában (C, E, Q10, D-vitamin és karotin). A
fitoterápia a körömvirág, martilapu, feketeribiszke-levél, vörös
kúpvirág teáját ajánlja. Az illóolajok közül a geránium, a kamilla, a
levendula, a citromfű és a rózsa olaja segíthet. A táplálkozás révén
különféle természetellenes mérgek is felszaporodhatnak a szervezetben:
a nyugati civilizált államok élelmiszeripara ma 60-70.000 olyan
testidegen anyagot állít elő, amik allergiás reakciót válthatnak ki! Az
allergia lelki okai a túlérzékenység, az elfojtott agresszió és az
élettől való félelem. Fel kell tenni ezt a kérdést: Kire vagyok
allergiás? Mely életterületemet nem fogadom el? Pozitív megerősítés
allergiánál: “A világ biztonságos és barátságos. Biztonságban vagyok és
békében élek.“ (A témáról részletesen ld. A népbetegségek megelőzése és
szelíd gyógymódjai I. című könyvet.)
Végezetül összefoglalásként még egyszer felsorolnám a három legfontosabb teendőt allergia esetén: 1) belső tisztítás (helyes étrend, a bélrendszer és a bélflóra rendbehozatala, böjt) 2)
külső tisztítás (testidegen anyagok kerülése, természetes kozmetikumok
– például növényi szappan – használata, minél természetesebb alapanyagú
ruházat viselése) 3) a lelki okok tisztázása.
ANGOLKÓR
Az
angolkór legfőbb tünetei: a csontlágyulás, a csontdeformitás, a
görcshajlam és vérszegénység, illetve általános rossz közérzet,
szédülés, fejfájás. Testi szempontból az angolkór elsődleges oka a
D-vitamin hiány. A hőkezelés tönkre teszi a D-vitamint, ezért nyers
ételekből pótoljuk! D-vitamint tartalmaz: a zabpehely, a búzacsíra, a
hidegen sajtolt olajok és a sörélesztő. A napsugár elősegíti a
D-vitaminképződést. Sós fürdők javasoltak, sós borogatások elsősorban arra a
csontra, ahol az angolkór problémát okoz. Lúgosító étrend javasolt továbbá, és
kerülni kell a fogamzásgátlókat és az altatókat, mert ezek akadályozzák
a D-vitamin hasznosulását! Étkezés előtt fél órával fél narancs levét
kell elfogyasztani. Illóolajok közül ajánlott a lucfenyő, a fokhagyma,
a zsálya és a kakukkfű. Az angolkór lelki oka az érzelmi
alultápláltság, a szeretet és a biztonság hiánya. Pozitív megerősítés,
amivel oldható ez a stressz: “A világegyetem szeretete véd és táplál
engem.” Folyt. köv.!
Váradi Tibor
|